A hét könyve

Joonmo Son: Social Capital

A könyv borítója
Fotó: Politico Books

A társadalmi tőke a társadalomtudományok egyik kulcsfogalma, amely – nem sok ilyen van – multidiszciplináris és médiakarrierrel büszkélkedhet. Egyszóval népszerű, aminek megvan az ára: jelentését és mérésének mikéntjét nem övezi egyetértés. Igaz, ez minden tudományos karriert (is) befutó fogalomról elmondható. Csak az nem vitatott, amelyik halva születik; amelyik él, eleven, azt nem övezi konszenzus. Legfeljebb ideiglenesen-esetlegesen. A társadalomtudományos fogalmak általában már csak ilyenek: vitatottak.

Son könyve a Key Concept sorozatban jelent meg 2020-ban. E sorozat olyan társadalomtudományos fogalmakat helyez középpontba, amelyek igen összetettek, jelentésüket és használatukat vita övezi. A társadalmi tőke egyike az ilyen fogalmaknak. Egy róla szóló korrekt bevezető munka éppen ezért nem tehet úgy, mintha konszenzus övezné. Soné sem tesz így. Ugyanakkor nem egy elméleti csatatér hadállásait szeretné körvonalazni. Ehelyett egy általános bevezetést kíván adni a társadalmi tőke elméleteibe és gyakorlati alkalmazásaiba egyrészt, rámutatni a fogalom társadalomtudományos használatának korlátaira másrészt. Számos angol nyelvű könyv van a piacon, amely a társadalmi tőke fogalmába vezeti be olvasóit. Son az ismétlés elkerülése végett a társadalmi tőke kétdimenziós kategorizálását használja vezérfonalként: az individuális és a kollektív társadalmi tőke megkülönböztetését. Individuális társadalmi tőkén azokat az egyén lehetőségeit befolyásoló erőforrásokat érti, amelyek az egyéneket összekötő kapcsolathálózatban rejlenek; kollektív társadalmi tőkén pedig azokat az erőforrásokat, amelyek kollektivitássá (szervezetekké, közösségekké, nemzetekké) összefűző kötelékekből, például az összetartozás-tudatból vagy az összetartozás-érzésből fakadnak. Hogy Son bevezetőjét a kollektív és individuális társadalmi tőke megkülönböztetés köré szervezi, azzal szerinte két legyet ügy egy csapásra: nemcsak újszerűen vezeti be olvasóját a társadalmi tőke fogalmába, hanem hidat is tud verni a társadalmi tőke kétféle, egyénorientált és csoportorientált megközelítése közé.

Persze, a kollektív és az individuális társadalmi tőke megkülönböztetése nem új. Vannak mások is, akik hasonló megkülönböztetést tettek a társadalmi tőkét illetően. Az viszont ritka, állítja Son, hogy párhuzamosan használták, egyenrangúan kezelték volna a kétféle társadalmi tőkét. Ennek oka szerinte az, hogy a szerzők általában a társadalmi tőke kollektív vagy interperszonális természetét hangsúlyozzák, egyiket a másik kárára. Son viszont úgy véli, nem lehet az individuális és a kollektív társadalmi tőkét egymástól elválasztani, az egyiket a másik kárára kiemelni. Son könyve tematikusan három részre tagolható. Először a társadalmi tőke egyes kulcselméleteit (Karl Marx, James S. Coleman, Pierre Bourdieu, Robert D. Putnam, Francis Fukuyama, Nan Lin), azok hasonlóságait, egyezéseit és eltéréseit, különbségeit mutatja be (1. fejezet), és a társadalmi tőke méréséről szóló kulcselgondolásokat (2. fejezet). Aztán a társadalmi tőke használhatóságát demonstrálja a fogalom különböző kutatási területeken (gazdasági, társadalmi és politikai fejlődés, civil társadalom, társadalmi mobilitás és státuszelérés, egészség, online tér) való alkalmazásainak bemutatásával (3–6. fejezet). Végül, rákérdezve a társadalmi tőke empirikus kutatásainak, méréseinek megbízhatóságára és érvényességére, Son amellett érvel, hogy nem minden társadalmi tőke, ami szociális/társadalmi (7. fejezet).

Egy társadalomtudományos fogalom mérése akkor megbízható, ha ismételt mérései ugyanolyan vagy nagyon hasonló eredményhez vezetnek, és akkor érvényes, ha a méréshez használt indikátorok a fogalom jelentését koherensen reprezentálják. Számos kutató azonban, állítja Son, nem igazolja, hogy az általa használt indikátorok, melyek gyakran éppenséggel nem is a társadalmi tőke mérésére voltak eredetileg kitalálva, a társadalmi tőke megfelelő indikátorai. Ez manapság oda vezet, hogy a társadalmiság bámelyik megnyilvánulása a társadalmi tőke indikátora lehet, elősegítve ezzel – nem szándékolt következményként – a fogalom multidiszciplináris karrierjét.

Son viszont úgy véli, hogy a társadalmiság nem minden megnyilvánulása társadalmi tőke vagy annak jele. Így például a szomszédnak reggelente mondott „Helló!” proszociális viselkedés, nem pedig valamiféle társadalmi tőkét jelző interakció. Son tehát a társadalmi tőke fogalmának korlátok nélküli használata ellen, illetve használatának korlátozása mellett érvel. Ennek során először a társadalmi tőke és bizalom közötti viszony járja körül, másodszor azt nézi meg, hogy a szakirodalom miként tesz erőfeszítéseket a társadalmi tőke fogalmának újragondolására, végül a társadalmi tőke egy olyan fogalmát vázolja, amely kettős korlátot állít társadalomtudományos használata elé. Egyrészt elválasztja a társadalmi tőkét a társadalmi tőke következményeitől. A civil (közösségi) tevékenység például következmény, az individuális vagy kollektív társadalmi tőke produktuma, de maga nem individuális vagy kollektív társadalmi tőke. Másrészt elkülöníti a társadalmi tőkét a társadalmi/szociális kapcsolatok előfeltételitől. Ezeken olyan kulturális, történelmi, intézményi, pszichológiai kontextuális tényezőket ért, amelyek elősegíthetik vagy gátolhatják a társadalmi kötelékek kialakulását, és amelyek magukba foglalják a hallgatólagos és a kifejezett egyetértéseket (informális és formális-intézményes normák és szabályok). Erre kettős korlátozásra alapozva Son azt állítja: a bizalom nem társadalmi tőke, illetve nem használható például a kollektív társadalmi tőke indikátoraként, mert annak előfeltételeihez tartozik, és megelőzi a kollektív társadalmi tőke produkcióját.

A társadalmi tőke fogalma Son szerint végül is három egyszerű kérdésre adott válaszként értelmezhető: Kik vagyunk mi? Miért vagyunk azok, akik vagyunk? Mi a jó vagy rossz abban, akik vagyunk? Vagyis nem az „énségre [I-ness]”, hanem a „miségre [we-ness]” irányuló kérdésre adott válaszként. Ezzel Son azt mondja: sem az individuális, sem a kollektív társadalmi tőke nem létezik valamiféle, többé-kevésbé erős, kisebb-nagyobb mértékű „miség” nélkül. Nem vitás, a társadalmi tőke termelhet-hozhat nyereségeket az egyének számára, de a társadalmi tőke mégsem az egyéneké, nem egyének tulajdona, hanem mindazoké, akik egy közös [common] hálózat tagjai. Ezért nem fogalmazhatunk úgy például, hogy „társadalmi tőketulaj vagyok” vagy „több társadalmi tőkém van, mint neked”, hanem azt kell mondanunk, „része/részese vagyok a társadalmi tőkének”. A társadalmi tőke alapzata Son szerint tehát a „miség”.

Imázsfotó
Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok:

Nan Lin: Social Capital: A Theory of Social Structure and Action (kölcsönözhető & online könyvtárunkból letölthető)

Ronald S. Burt: Brokerage and Closure: An Introduction to Social Capital (kölcsönözhető)

John Field: Social Capital (helyben olvasható könyvtárunkban)

Csizmadia Zoltán: Társadalmi tőke. In Modern szociológiai paradigmák, 293-315. (kölcsönözhető & helyben olvasható)

Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online