A hét könyve

Sylvain Laurens: Lobbyists and Bureaucrats in Brussels: Capitalism’s Brokers

Fotó: Routledge

Nincs központi agya, nem egyvalaki mozgatja a szálakat, nincs pók a hálóban, a szereplők a csomóponti státusért és csomópontként a központi státusért – sikertelenül – versengenek egymással abban a hálózatban, mely „Brüsszel”-t fonja körül. Ez a hálózat a tárgya Sylvain Laurens: Lobbyists and Bureaucrats in Brussels: Capitalism’s Brokers című könyvének.

A lobbicsoportok befolyásáról manapság igen sok szó esik, egyes médiumok és politikusok bizonyos európai döntéseket bizonyos lobbihálózatok ádáz háttérmunkájának tulajdonítják, az európai döntéshozókat e hálózatok foglyainak láttatják. Nem vitás, Brüsszel a „lobbi Mekkája”, és kétségtelen, hogy a lobbiknak van befolyása a közösségi döntéshozatalra. Miért is ne lenne, hiszen az uniós intézmények a döntéshozatal szükséges és elengedhetetlen részeként tekintenek arra, hogy számos olyan csoporttal és szervezettel működjenek együtt, amelyek meghatározott érdekeket képviselnek és lobbitevékenységet folytatnak. Sylvian Laurens célja azonban nem az, hogy leleplezze a lobbicsoportokat, azok többé-kevésbé nem nyilvános tevékenységét, befolyásgyakorlását, és nem is az, hogy leírja a lobbizás mint érdekérvényesítés formális és informális gyakorlatát, intézményi-jogi hátterét-keretét, vagy elmesélje ezek alakulástörténetét. Őt ugyanis a burzsoázia, a bürokrácia és a kapitalizmus közötti viszony izgatja – ez az ő EU-, azon belül az uniós tisztségviselők és az üzleti csoportok közötti, közösségi döntéseket formáló kapcsolatok kutatásának nézőpontja. Ezért nemcsak a leíró-leleplező, hanem az intézmény-, nemzetállam- és jogcentrikus Európa-tanulmányoknak is hátat fordít Laurens, és a bürokrácia társadalomtörténetéből meg az EU politikai szociológiájából merítve közelít empirikus kutatásának konkrét tárgyához, az európai bürokrácia és az üzleti lobbi kapcsolathálózatához. Ez a kutatás részben történeti-szociológiai, részben etnográfiai, részben az EU-archívum dokumentumain, részben a fő üzleti lobbicsoportok meetingjeinek megfigyelésén, továbbá a lobbisták legfőbb célpontjának számító Európai Bizottság embereivel és az üzleti lobbi tagjaival készített interjúkon alapul.

Ha megnézzük az EU történetét, akkor kétségtelenül azt látjuk: a politikai vezetők hatást gyakoroltak és gyakorolnak az EU arculatára, de adminisztráció (bürokrácia) nélkül egy percig sem maradt vagy maradna fönn: ez az „európai projekt” alapja. Ha a kapitalizmusnak – mint Max Weber megállapította – szüksége van bürokráciára, akkor ez azért van így, mert a kapitalizmus (piacgazdaság) nincs stabil, megbízható, pontos, igényes, alapos és kiszámítható adminisztráció (igazgatás-szabályozás) nélkül. Az EU története – ha az integrációban kétségtelenül meghatározó szerepet játszó, neoliberalizmust promotáló és proponáló csoportokra korlátozzuk vizsgálatunk fókuszát – a szabadpiac megvalósítására, a központi szabályozás visszaszorítására irányuló szüntelen erőfeszítés történetének látszik. Ám ha a bürokráciát is bevonva kitágítjuk vizsgálatunk fókuszát, ellentmondásos valósággal szembesülünk. Nem vitás, az európai adminisztrációt-bürokráciát a neoliberalizmus szellem hatotta át, ám ez az irányító-szabályozó hatalom közvetlen befolyást gyakorolt a gazdaságra, meghatározó szerepet játszott a piacgazdaság jogi feltételeinek és környezetének megteremtésében és fönntartásában (a szabad és a közös/egységes piacot, például, létre kell hozni, és biztosítani-védeni kell). Az üzleti lobbik akciói sem az európai hatóságok piacok felett gyakorolt szabályozó-igazgató hatalmának vissza- vagy minimumra szorítására irányultak, hanem arra, hogy meghatározott üzleti érdekeknek megfelelő közösségi döntések szülessenek (például az Európai Szabványügyi Bizottság olyan termelési szabványok elfogadása mellett tegye le a voksát, amelyeket egy adott termelővállalat vagy termelővállalat-csoport alkalmaz). Tévedés tehát, hogy a vállaltok és az ő érdekeiket képviselő lobbik – a neoliberalizmus szelleme által vezérelve – az európai-közösségi, gazdaságot igazgató-szabályozó hatalom visszaszorításáért ügyködnének. Ellenkezőleg, az üzleti világ függ, rá van utalva az adminisztráció nyújtotta erőforrásokra-szolgáltatásokra (pl.: jogi-törvényi szabályozásra), Brüsszel pedig a piac felett gyakorolt hatalom új helye lesz, egyben az üzleti érdekképviselet elburjánzásának a helyszíne is.

A lobbisták (tíz)ezreinek jelenlétéből azonban nem következik automatikusan és evidensen a gazdasági-üzleti érdekek átültetődnek az EU közpolitikájába (policy). Ehhez egyrészt szükség van állandó és szüntelen brüsszeli jelenlétre, az ottani professzionális, specializált és elfogadott-elismert (legitimitással bíró) lobbigyakorlatra, másrészt a bürokraták füleire, melyek megnyílnak és záródnak mértékre. Hogy megértsük, hogyan válik az „eurokrácia” az üzleti érdekek politikai képviseletévé, mely üzleti érdekek „europaizálódnak”, s miért, ahhoz kutatás tárgyává kell tennünk mindkét mediátort: a lobbistákat és a bürokratákat. Ezt teszi Laurens, aki fel szeretné tárni azokat az esetleges ideológiai összhangon túli strukturális kényszereket, amelyek az üzleti érdekek európaivá-közösségivé válását magyarázzák. Laurens kutatásának egyik eredménye az, hogy a jelenkori uralmi viszonyok megértése érdekében a bürokrácia szerepének fontosságát újra el kell ismerni. Az aktivista hozzáállás ugyan azt sugallhatja, hogy a politikai változás önmagában elegendő a társadalmi változáshoz, ám ezzel ignoráljuk az adminisztráció által reprezentált „kritikus tömeget”, amely az igazgatási-szabályozási hatalmat gyakorló egyének ezreiből tevődik össze. Az EU-ban mára létrejött egy olyan rendszer, amelyben a hivatalnokok és vállalkozók/vállalti vezetők közötti együttműködés normává vált, és a társadalmi kapcsolatok eme rendszere gyorsan és folyamatosan bővül. E rendszer és története megerősíti, hogy a kapitalizmus fejlődése két pilléren nyugszik: nincs piacgazdaság cselekvőképes és az üzleti csoportok elvárásait/érdekeit törvények formájában érvényre juttató adminisztráció nélkül, az adminisztrációnak pedig nincs legitimitása anélkül, hogy ne tudná elismertetni, elfogadtatni magát a piacgazdaság felett hatalmat gyakorló hatalomként.

Laurens kutatásának másik eredménye: leegyszerűsítő az a kritika, mely szerint a lobbi nem más, mint hogy a magánszféra megszállja a közszférát, a magánérdek maga alá gyűri a közérdeket. Ha ugyanis a kapitalizmusnak vannak ügynökei, ők a politikai-adminisztratív tisztségviselők és az üzleti lobbisták kapcsolatrendszerének szívében találhatók – ők a „Brüsszelt” körbefonó hálózat csomópontjai. Laurens mindezzel kifejezetten azt üzeni: konkrét társadalmi kapcsolatok vizsgálata teszi lehetővé számunkra a kapitalizmus működésének megértését; csakis az ilyen empirikus kutatás nyitja meg annak lehetőségét, hogy jobban megértsük azt a gyakorlatot, amely biztosítja a dolgok rendjének, esetünkben a kapitalizmus működését és fennmaradását.

Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok a témában: 

Hajdú Nóra (szerk.): A lobbijelenség (könyvtárunkból kölcsönözhető)