Fotó: Ráth László

NAGY-BUDAPEST LÉTREHOZÁSA

Több évtizedes előzmények után, az 1949. évi XXVI. törvénycikk alapján, 1950 január elsején Budapesthez csatoltak hét várost (Újpest, Kispest, Budafok, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Csepel, Rákospalota) és tizenhat nagyközséget (Pestújhely, Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld, Cinkota, Rákosliget, Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, Rákoshegy, Pestszentimre, Albertfalva, Nagytétény, Budatétény, Pesthidegkút, Békásmegyer, Soroksár).

Az így létrejött Nagy-Budapest korábbi területe több mint kétszeresére, ötszázhuszonöt négyzetkilométerre, lakossága egymillióról másfélmillióra duzzadt.

A peremtelepülések Budapesthez csatolása már az 1900-as évek elején komolyan felmerült. A laikus szem is láthatta, hogy Kis-Budapest népességnövekedéséből adódó gondok már az élhetőség határait súrolják. Az 1873-as városegyesítést követően Budapest népessége rohamtempóban növekedett, 1930-ra elérte az egymillió főt. Mindeközben a főváros körül egy hatalmas településgyűrű alakult ki, melynek lakói ezer szállal kötődtek Budapesthez: ott dolgoztak, szórakoztak, vásároltak.

A környező európai városok közül Bécs 1890-ben, Berlin és Prága 1920-ban közigazgatási határait már a köréjük épült települések bekebelezésével határozta meg.

Fotó: Ráth László

Fotó: Ráth László

Egy újabb városegyesítésre szóló első nagyszabású tervet Bárczy István polgármester és Harrer Ferenc tanácsnok készített el 1908-ban. ( Bárczy-Harrer: Tanulmány a szomszédos községeknek Budapesthez való kapcsolásáról, Budapest székesfőváros Házinyomdája, 1908. BQ 725/97). A terv azonban csak terv maradt, az első világháború és annak következményei elsodorták a közigazgatási reformot.

A városrendezési feladat megoldása azonban a két világháború között is élő probléma maradt. A Magyar Közigazgatástudományi Intézet Magyary Zoltán vezetésével több éves, alapos munka után kidolgozta a fővároshoz kerülő települések körét. A Magyary-féle rendezési tervben még szerepeltek Vecsés és Budakeszi települések is, egyébként megegyezett az 1950-ben megvalósult Nagy-Budapest közigazgatási határával. Ezt a tervet Szendy Károly polgármester 1942-ben könyvalakban is nyilvánosságra hozta (Szendy Károly: Tanulmány Nagy- Budapestről, Székesfővárosi Házinyomda, 1942. B 725/293)

Fotó: Ráth László

Fotó: Ráth László

Gyakorlati intézkedés azonban csak két irányban történt: a székesfővárosi rendőrség tevékenységét kiterjesztették a peremtelepülésekre, valamint 1937-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsa építésügyi hatásköre a peremövezetre is vonatkozott.

A második világháború után Preisich Gábor építész vezetésével az Állami Építéstudományi és Tervező Intézetben egy munkacsoport dolgozott Nagy-Budapest általános rendezési tervének megalkotásán, mely 1948-ra elkészült. (Nagybudapest általános rendezési terve, Budapest, 1948 BF 725/629). Az ekkor közzétett tervezetük nagyrészt megegyezett a Magyary-féle elgondolással. A döntési helyzetben lévő kommunista pártot azonban csak egy dolog érdekelte: a peremtelepüléseken élő nagyszámú kétkezi dolgozók igazgatási értelemben is csatlakozzanak Budapest népességéhez.

Amíg a közigazgatási szakemberek és a várospolitikusok évtizedekig mérlegelték és tervezték Nagy-Budapest létrehozását, addig az 1948-ban hatalomra került egypárti diktatúra egy tollvonással elintézte a kérdést: az 1949. évi törvény meghozatalával a fővárost körülvevő peremtelepüléseket egyszerűen beolvasztották Budapestbe. Szerény vigasz, hogy ettől kezdve a frissen megalakult Nagy-Budapest is hosszú időre elvesztette önállóságát és kitüntetett szerepét a magyarországi városok sorában.

A peremtelepülések Budapesthez csatolása valószínűleg elkerülhetetlen volt, de szükségszerűen áldozatokkal is járt: eltűnt az egykor önálló városok, falvak egyedi társadalma, életformája, épített környezete.

Magyar Filmhíradó, 1950 január:

Nagy-Budapest megalakulása

(Forrás: https://filmhiradokonline.hu/)