Ezt a cikket 2023. 01. 04 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zenés mesedélelőtt

 
Helyszín: FSZEK Zenei Gyűjtemény 8. emelet, Gyereksarok (Budapest, VIII. ker. Szabó Ervin tér 1.)
 
Időpont:  2023. január 4. (szerda) 11.00 óra
 
A programon a szülők foglalkozásvezető segítségével mondókákat, dalokat, játékokat tanulhatnak – köztük karácsonyi dalokat –, melyeket később otthon is énekelhetnek, játszhatnak. Előkerülnek majd hangszerek is, ezek egy részét a gyerekek kipróbálhatják. Az interaktív félóra teljesen szabadon telik, mindenki abban vesz részt, amiben szeretne, és amit kisgyermekének érdeklődése, türelme megenged.
Reméljük, a részt vevő szülők és gyerekek kedvet kapnak ahhoz, hogy kikölcsönözzenek könyvtárunkból zenei gyermekkönyveket, zenélő mesekönyveket, dalgyűjteményeket, zenével és zenei neveléssel kapcsolatos kiadványokat.
 
 
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció és könyvtári tagság szükséges. Regisztrálni a dalolokonyvtar@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának és a gyermek(ek) életkorának megadásával. A regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a rendezvényen, e-mailben jelezze. Könyvtári tagság létesíthető a helyszínen 200 Ft-os adminisztrációs díj ellenében vagy kölcsönzésre is jogosító beiratkozással. Adatkezelési tájékoztató a regisztrációhoz.
A résztvevők megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook-oldalán közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.
 
Fotó: FSZEK (B.Zs.)
Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online