Ezt a cikket 2024. 09. 16 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Somogyi Júlia és Kerényi Mariann kamaraestje

Helyszín: FSZEK Ötpacsirta Szalon, 1088 Budapest, Ötpacsirta utca 4.
 
Időpont: 2024. szeptember 16., 18 óra
 
Somogyi Júlia és Kerényi Mariann
 
Műsor:
Francaix: Divertimento
Telemann: No. 4. B-dúr fantázia, TWV 40:5
Debussy: 6 antik sírfelirat
J.S. Bach: e-moll duett, F-dúr duett BWV 802-803
Zyman: Szonáta
 
Közreműködik:
Somogyi Júlia (fuvola)
Kerényi Mariann (zongora)
 
Somogyi Júlia hatévesen kezdett zongorázni, majd nyolcvesen fuvolázni Szvoren Andrásnál. 13 évesen felvették a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba, ahol Csetényi Gyula, majd Alföldy-Boruss Eszter tanította. Kétszer nyert Jeney Zoltán országos fuvolaversenyt, és első magyar fuvolistaként első díjat szerzett a Concertino Praga versenyen 2001-ben. A Zeneakadémián Kovács Lóránt növendékeként diplomázott. Nemzetközi versenyeken is sikerrel szerepelt: Temesváron második, Aversában harmadik, Thessalonikiben második, a Prágai Tavaszon harmadik helyezést ért el. Tanított Salgótarjánban és Kecskeméten, majd 2019-től a Szegedi Szimfonikus Zenekar első fuvolása lett. 2021-ben elnyerte a zenekar "Év zenekari művésze" díját. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán és a Király-König Péter Zeneiskolában oktat fuvolát.
 
Kerényi Mariann 2002-ben szerzett zongoraművész-zongoratanári diplomát a SZTE Zeneművészeti Karán, majd 2005-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongorakísérő-korrepetitor szakán, Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájában 2020-ban DLA fokozatot szerzett. 2003-ban és 2018-ban Szeged Megyei Jogú Város Művészeti Ösztöndíját vehette át, 2012-ben Artisjus-díjban részesült. Többször vállalt korrepetitori szerepet az Armel Operafesztivál zárókoncertjein, a Szegedi Szabadtéri Játékok operaprodukcióiban, operameghallgatásokon, nemzetközi versenyeken. Rendszeresen koncertezik kulturális rendezvényeken, szólóban, hangszeres- és énekművészekkel egyaránt (Vántus István Kortárszenei Napok, Szent Gellért Fesztivál, Magyar Rádió, International Piano Fest Szabadka, Festival junger Künstler Bayreuth). Jelenleg a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium tanára, valamint a SZTE Bartók Béla Művészeti Kar ének tanszakának adjunktusa.
 
 
A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a koncertregisztracio@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának megadásával. A regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a rendezvényen, e-mailben jelezze. A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
 
Fotó: a fellépők, FSZEK
Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online