Ezt a cikket 2022. 04. 09 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Schöne Minka” – az Ensemble 430 koncertje

A mű Christoph August Tiedge fordításában a „Schöne Minka” címet kapta, és a kötetben szereplő dalok közül egy csapásra a legkedveltebbé vált. Olyannyira, hogy még egy versenyt is meghirdettek, melynek során a legjobb, a dalra komponált variációsorozatot keresték. Johann Nepomuk Hummel, Carl Maria von Weber és Ludwig van Beethoven mellett Sigismund von Neukomm is megmérette magát, egy klarinétkvintettet komponált az alkalomra. A győztes nevét homály fedi, mindenesetre Neukomm művét, mely hangversenyünkön is elhangzik, a korabeli kritika igen pozitívan fogadta.
A fent említett kozák dal a napóleoni háborúk egyik jelképévé vált. Ki tudja, talán a virtuóz klarinétos, Heinrich Joseph Baermann is hallotta, akinek Carl Maria von Weber op. 34-es B-dúr kvintettjét ajánlotta. Baermann maga is részt vett a harcokban, majd kalandos úton került vissza otthonába, Münchenbe. Weber és Baermann szoros barátságának gyümölcse a koncerten felhangzó kvintett, mely hemzseg a derűs, vidám ötletektől.
 
Helyszín: FSZEK Ötpacsirta Szalon, Budapest VIII. kerület, Ötpacsirta utca 4.

Időpont:  2022. április 8. (péntek) 18 óra
 
Műsor:
Neukomm: B-dúr kvintett op. 8 (1809)
Weber: B-dúr kvintett op. 34 (1813)
 
Közreműködik:
Egri Márton (klarinét)
Kiss Enikő (hegedű)
Vitályos-Gaál Eszter (hegedű)
Sándor József (brácsa)
Gál Kinga (cselló)
 
Az Ensemble 430 együttes 2018-ban alakult azzal a céllal, hogy a 18. és a 19. század fordulóján keletkezett, klarinétra és vonósokra komponált műveket korhű előadásmódban szólaltassa meg. Koncertjeiken historikus hangszereket használnak, közelebb hozva a közönséghez a kor szellemét. Hangversenyeiken az ismert szerzők művei mellett előszeretettel játsszák kevésbé ismert mesterek kompozícióit is. Műsoraikat mindig egy adott koncepció mentén állítják össze, koncertjeiken gyakran hangzanak el érdekes, izgalmas történetek a szerzőkről és a művekről.
 
A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
 
A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a koncertregisztracio@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának megadásával. A regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a rendezvényen, e-mailben jelezze. Adatkezelési tájékoztató a regisztrációhoz.
A résztvevők megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook-oldalán közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.
 
Fotó: Ensemble 430
Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online