Ezt a cikket 2023. 02. 11 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mantuai herceg muzsikusai és kortársai – a LavioLa Régizenei Együttes koncertje

 
Helyszín: FSZEK Ötpacsirta Szalon, Budapest VIII. kerület, Ötpacsirta utca 4.
 
Időpont: 2023. február 10. (péntek) 18 óra
 
Műsor:
Válogatás Claudio Monteverdi, Girolamo Frescobaldi és Giovanni Felice Sances műveiből.
 
Közreműködik:
Ducza Nóra (ének)
Tarnai Katalin (ének)
Heibl Anna (csembaló)
Szászvárosi Sándor (viola da gamba)
 
Ducza Nóra a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában érettségizett, ahol Adorján Ilonka volt a hangképző tanára, majd Bende Zsolt magántanítványaként tanult tovább. Tanulmányait a a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium magánének szakán, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében folytatta. Az Új Színház Stúdiójában színészmesterséget, beszédtechnikát és színpadi mozgást tanult. 2005-től a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, Temesi Mária növendékeként folytatta tanulmányait. Diploma után a müncheni Richard Strauss Konzervatóriumban posztgraduális képzésen vett részt Laki Krisztina tanítványaként opera szakon, valamint Donald Sulzen dal osztályában. Az Operaházban 2007-ben debütált Barbarina (Figaro házassága) szerepében. Jelenleg a Savaria Barokk Zenekar szólistája és a Ward Mária Zeneművészeti Szakközépiskola magánénektanára.
 
Tarnai Katalin tanulmányait Pécsett, Miskolcon és Finnországban végezte, művészetterápiát tanul. Énekesként dolgozott nemzetközi kórusokban, többek között a Grammy-díjas Észt Filharmóniai Kamaraénekkarnál. Jelenleg régizenei és kortárs projektekben vesz részt, zenés foglalkozásokat vezet kisgyerekeknek, valamint tanít a Podmaniczky Alapfokú Művészeti Iskolában és tanított a Vakok Intézetében is. Az Ars Antiqua Kamarazenekarral Pergolesi Stabat Materének alt szólóját énekelte az MTA Üvegtermében és a Cinkota Evangélikus Templomban.
 
Heibl Anna Szegeden szerzett zongoratanári és -művészi diplomát, majd Münchenben és Linzben diplomázott csembaló szakon, ahol sok régizenei projekt és verseny résztvevője volt. A kecskeméti Kodály Iskolában tanított zongorát és csembalót, jelenleg a Kiskőrösi „SZÓ-LA-M” AMI zongoratanára és korrepetitora. Keresett csembalistaként és zongorakísérőként közreműködik különböző kamarazenei formációkban. A Carlos Dominguez-Nieto karmester vezette gyermekkoncerteken rendszeresen részt vesz csembalistaként. Németországban. 2018-ban megalapította a LavioLa Régizenei Együttest. Velük országszerte koncertezik, fellépett az amszterdami Magyar Szalonban is. 
 
Szászvárosi Sándor a Hungaroton Records gamba-szólistája, aki amellett, hogy rendszeresen koncertezik Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Portugáliában, Németországban vagy éppen Csehországban, maga is több régizenei együttes (köztük a Sonora Hungarica Consort, a Custos Consort és a Sebastian Consort) alapítója. Nevéhez fűződik a magyarországi alap- és középfokú gambaoktatás elindítása, és a Ward Mária Zeneművészeti Szakközépiskolában jelenleg is gambajátékot tanít. Fellépett már a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Zempléni Fesztiválon, az Utrechti Régizenei Fesztiválon, Indiában a Hungarian Massala Fesztiválon, a győri Öt templom Fesztiválon, a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon, a Perla Musica Régizene Fesztiválon, a Cesky Krumlovi Barokk művészeti Fesztiválon és a Pozsonyi Régizene Fesztiválon.
 
 
A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a koncertregisztracio@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának megadásával. A regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a rendezvényen, e-mailben jelezze.
A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.
A résztvevők megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videofelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook oldalán közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.
Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online