Ezt a cikket 2023. 01. 31 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Ki és mi vagy?"

 
TELT HÁZ! A szabad férőhelyek elfogytak, több regisztrációt nem tudunk fogadni.
 
Helyszín: FSZEK Ötpacsirta Szalon, Budapest VIII. kerület, Ötpacsirta utca 4.
 
Időpont: 2023. január 31. (kedd) 18 óra
 
Műsor:
Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Weöres Sándor, Juhász Ferenc és Kányádi Sándor versei.
Liszt Ferenc kései zongorakompozíciói, Jókai-Liszt: A holt költő szerelme (melodráma Petőfi Sándor emlékére), Wagner: Elégia, Bartók-zongoraművek.
 
Közreműködik:
Havas Judit előadóművész
Borbély László zongoraművész
 
Havas Judit előadóművész és Borbély László zongoraművész közös estjének címe idézet, Petőfi Arany Jánoshoz című verséből való. Ebből az egyszerű, mindennapinak tűnő kérdésből kiindulva – és a műsor során a magyar kultúra nagyjait is segítségül hívva – eljutunk a barátságot, a szerelmet, az élet-halál nagy dilemmáit, a legbensőbb tájakat megidéző lehetséges válaszokhoz. A Ki és mi vagy? mellett a fiatalok útkeresésére különösen jellemző Ki és mi vagyok? kérdése is kiben-kiben felvetődhet az est során.
A – tudatosan egymáshoz választott – versek és zeneművek hangulati, érzelmi erősítést, helyenként meditációs csendességet teremtenek egymás társaságában. Az est nemcsak gondolatokat és érzelmeket megmozgató élményt kínál a fiataloknak, hanem kapcsolódik a tananyaghoz is, mert a műsorban szereplő költőket tanulják a diákok, s a versek közül is jó néhány tananyag (Pl. Ady: Emlékezés egy nyár-éjszakára, József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat).
 
Havas Judit
Artisjus-díjas, a Magyar Rádió Nívó-díjas, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Radnóti-díjas, Pilinszky Emlékérmes előadóművész, irodalomtörténész. Beszéd- és előadóművészetre többek között Latinovits Zoltán, Montágh Imre, Török Tamás, Cserés Miklós dr., Jancsó Adrienne és Ardó Mária énekművész tanították. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett, ugyanott szerzett irodalomtörténészi PhD-fokozatot. A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán oktat irodalmat és művészi beszédet. Rádió- és televízióműsorok rendszeres közreműködője. Több mint 10 munkája CD/DVD formában is megjelent Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda verseiből, Benedek Elek meséiből hangoskönyveket készített. Földes Mária: A séta dokumentum-játékfilm főszereplője, co-producere. Tanulmánykötetei jelentek meg Jékely Zoltánról, a művészi beszéd oktatásáról, Csodaváró hangszer címmel. A vers az, amit mondani kell címmel 12 részes sorozatot szerkesztett és vezetett a Duna Televízióban. Jelenleg Szabó Magda: Az ajtó című monodráma – angol, francia, spanyol feliratú – estjére készül. Kritikusai, laudátora véleménye szerint „mívesen artikulált beszéde, stílusa, választékos ízlése a legempatikusabb versmondók közé emelte. Az irodalom nagykövete Ő, a poézis hercegnője. Amikor beszél, hangja a szívéből szól”. A magyar líra avatott tolmácsolójaként évtizedek óta előadóesteket tart és konferenciákon képviseli kultúránkat Magyarországon, a határon túli magyarok körében, Európa számos országában, valamint Izraelben, Kanadában, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában.
www.havasjudit.hu
 
Borbély László
Junior Prima- és Artisjus-díjas zongoraművész, a Zeneakadémián szerzett kitüntetéses egyetemi művész-tanári diplomát. Több alkalommal lett helyezett országos illetve nemzetközi versenyeken, köztük a rangos Nemzetközi Liszt-Bartók zongoraversenyen Budapesten (II. díj és Budapest Főváros különdíja), illetve Los Angelesben (II.díj). Aktív előadóművészként Európa és a tengerentúl számos országában koncertezik szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Legutóbb a rangos New York-i Carnegie Hall-ban illetve a washingtoni Kennedy Centerben játszott. Repertoárján több száz év zenéje szerepel a kora barokktól a kortárs művekig. Számos mű ősbemutatója is fűződik nevéhez. Több mint tíz szólólemeze jelent meg a Hunnia Records gondozásában. Jelenleg többek között Bartók zongoraversenyeinek felvételén dolgozik. Liszt kései műveit tartalmazó lemeze a 41. Liszt Ferenc Hanglemezdíj seregszemléjén elismerő oklevélben részesült. A kritika „részletgazdagságát”, „elmélyültségét”, „maximalizmusát”, „intellektuális fegyelmét”, „már-már mániákus virtuozitással társuló tökéletes technikáját” emeli ki.
 
 
A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a koncertregisztracio@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának megadásával. A regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a rendezvényen, e-mailben jelezze.
A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.
A résztvevők megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videofelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook oldalán közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.
Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online