Ezt a cikket 2022. 06. 22 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kemény Egon: Keringő rapszódia – zenés CD-bemutató

Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző 1905-ben Bécsben született, Kassán nevelkedett, majd a bécsi Zeneakadémián Franz Schmidt tanítványaként fejezte be komolyzenei tanulmányait. 1926-ban Budapestre érkezett, és a XX. századi könnyűzene műfajaiban ért el emlékezetes sikereket. Pályaíve magasról indult, s negyven esztendőn át tartó zeneszerzői alkotómunkája során a közönség és a szakma elismerésében volt része. 1969-ben Budapesten hunyt el.

Halálának 50. évfordulója alkalmából „Kemény Egon életműve – válogatás CD-sorozat” címmel Kemény Anna Mária produceri kezdeményezésére az MTVA és az Országos Széchényi Könyvtár támogatásával műveiből négy CD album jelent meg, a legújabbat most mutatjuk be kedves közönségünknek.
 
 
Helyszín: FSZEK Ötpacsirta Szalon, Budapest VIII. kerület, Ötpacsirta utca 4.

Időpont:  2022. június 21. (kedd) 18 óra
 
Közreműködik:
Csányi Valéria karmester
Kemény Anna Mária, Kemény Egon zeneszerző lánya
Pánczél Klaudia énekművész
Kassai István Liszt-díjas zongoraművész, az MMA rendes tagja
 
A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a koncertregisztracio@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának megadásával. A regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a rendezvényen, e-mailben jelezze.
A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.
 
A résztvevők megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videofelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook oldalán közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.
 
Fotó: FSZEK
Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online