Ezt a cikket 2022. 08. 31 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Diákmunka kisokos

Jogi értelemben diákmunkát azok az egyetemista és gimnazista diákok vállalhatnak, akik nappali tagozatos hallgatók vagy tanulói jogviszonnyal rendelkeznek és a munkavállalást egy diákszövetkezeten keresztül intézik. 

A diákszövetkezetnél történt regisztráció után lehet választani a szövetkezet által közvetített munkák közül, a diákmunka feltételeit és a bérezést a munkaszerződés tartalmazza. 

Az iskolaszövetkezetek egyrészt közvetítő szerepet töltenek be a cégek és a tanulók között, másrészt állásokat kínálnak és segítik a diákokat a cégekkel való szerződéskötésben, valamint tájékoztatják a fiatalokat a bérezésről, a jogi és egészségügyi tudnivalókról is. 

Diákszövetkezetek

A képmontázson diákmunkások virágboltban kávéházba és bicajos futárként dolgoznak

Forrás: CANVA

A regisztráció: a szövetkezeteknél való regisztrációhoz három dokumentum szükséges: személyi igazolvány, adókártya és érvényes diákigazolvány.

Az életkor szerepe: diákmunkát szülői hozzájárulással már 16 éves kortól lehet vállalni egészen 25 éves korig, de a nyári szünidő alatt szülői engedéllyel akár már 15 éves kortól is dolgozhatnak a diákok.  

A munkaviszony: a törvény szerint a munkaviszony egy írásban rögzített munkaszerződéssel kezdődik, melynek elemeit a Munka Törvénykönyve tartalmazza. A szerződésnek tartalmaznia kell a munkavégzés helyét, a napi munkaidőt és a munkaviszony időtartamát. (Például a fiatalkorúak nem dolgozhatnak napi 8 óránál többet, sem este 10 után. A túlóra és az éjszakai munka is csak 18 éves kortól engedélyezett.) Az adott munkára vonatkozó részletek megismerését a diákszövetkezetek segítik. 

A fizetésről, az adózásról, egészségügyi alkalmasságiról az alábbi oldalakon vagy személyesen a diákszövetkezeteknél lehet tovább tájékozódni:  

Diákmunak feltételei - minden fontos információ egy helyen

Diákmunka-vállalással kapcsolatos kérdések

Munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálat és EÜ kiskönyv tájékoztató

Mennyit kereshetsz 2022-ben?

A minimálbérről

Mi történik, ha munkában baleset ér?

Diákmunka 2022-ben

Információ

Központi Könyvtár

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:
A Sárkányos Gyerekkönyvtár nyitvatartása itt olvasható.

Kölcsönzési határidő hosszabbítása:
06 1 411 5060

Információ, tájékoztatás:
06 1 411 5019

További elérhetőségeink

Vezető és elérhetősége:
E-mail: kktitkar@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 411 5017
Vezető: Farkas Ferenc
igazgató
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online



Facebook link Facebook link Facebook link Youtube link blog link