Egy sikeres fél évszázad: 50 éves a FSZEK Szociológiai Gyűjteménye

Első rész: Történet

Egy „lehetetlen” és „vidám” gyűjtemény

Egy sikeres könyvtári gyűjtemény mindig a jelen könyvtári gyűjteménye – ez adja tevékenységének értelmét, jelentőségét és intenzitását, s a szó legnemesebb értelemben a jelent szolgálja. Nem a jövőt, még akkor sem, ha a jövő nemzedékeire hivatkozva eredeti, fizikai formátumában őrzi a senki által nem olvasott dokumentumokat, hiszen ezzel is azt a jelent szolgálja, melynek önértelmezése szerint így kell mindent megőriznie az utókor számára. Nincs ez másképp a FSZEK Szociológiai Gyűjteménye (továbbiakban: SZGY) esetében sem. Ha nem így lenne, akkor kongana az ürességtől; de minthogy lármás-forgalmas hely maradt, sikeres fél évszázadának története elbeszélhető a jelenváltozás és a jelenszolgálat változásának történeteként.

Az SZGY létrejötte elválaszthatatlan a szociológia magyarországi intézményesülésnek történetétől. Erre, mármint a szociológia intézményesülésére többször is történt kísérlet. Ezek közül a legsikeresebb az 1960–1970-es években zajlott. Ekkor jött létre a szociológia első akadémiai kutatócsoportja, az MTA Szociológiai Kutatócsoport (1963), melyből pár év múlva Szociológiai Kutatóintézet lett (1968), majd megszülettek az első egyetemi tanszékek és folyóiratok, a FSZEK pedig a szociológia országos szakkönyvtára lett (1968), benne a ma (2000 óta) Szociológiai Gyűjtemények nevezett részleggel.

1973. május 22-én hagyta jóvá a Fővárosi Tanács egy önálló osztály létrehozását a FSZEK-en belül. E szervezeti egység neve Szociológiai Dokumentációs Osztály lett. Az önálló osztály létrejöttét egy 1968-as jogszabály tette lehetővé, amely a FSZEK-et országos jellegű tudományos szakkönyvtárnak minősítette; könyvtárunk azóta működik a szociológia országos szakkönyvtáraként. Az 1960–1970-es évek a „bibliográfiai reneszánsz” jegyében, különféle szakbibliográfiák készítésével teltek, az 1980-as évek, miközben a bibliográfiai tevékenység folytatódott, az „adatbázis-építési hullám” első időszaka. Mindkettő a szociológia magyarországi intézményesülését szolgálta, egyben diszciplinarizálódását és professzionalizálódását.

Intézményesülés alatt nem egyszerűen a különféle tudományos intézmények (egyetemek, intézetek, kutatócsoportok, folyóiratok, szakkönyvtárak) létrejöttét, hanem azokat a határmegvonásra irányuló sikeres műveleteket értjük, melyek eredményeképp egy diszciplína képviselői a tudás egy sajátos fajtájának legitim előállítóivá válnak. E folyamat elválaszthatatlan a diszciplína képviselőinek a sajátos tudás előállítását illető kompetenciamonopóliumra és a sajátos tudás előállításának autonómiájára formált igényétől. Ez együtt jár azzal, hogy illegitimnek tekintenek és kizárni törekednek bárminemű kívülről érkező kontrollt, miközben igényeket, elvárásokat támasztanak a tudomány műveléséhez szükségesnek tartott szolgáltatásokra-eszközökre nézvést.

Körülbelül ez utóbbit érhetjük tetten a FSZEK szociológiai könyv- és folyóiratállományát értékelő, 1966-os Jelentésben, amelyet a Művelődési Minisztérium és a Fővárosi Tanács által fölkért Heller Ágnes és Szelényi Iván jegyez, és amelynek meghatározó szerepe volt abban, hogy ez a könyvtár lett az országos szociológiai szakkönyvtár. Azért csak körülbelül, mert az 1960-as években újrainduló magyar szociológia nem diszciplínaként lépett színre, hanem úgy, mint ami ekkor keresi és körvonalazza tárgyát-területét, módszerét és helyét a társadalomtudományok között. A szociológiát mint diszciplínát azonban nem kellett kitalálni, az már Nyugaton megvolt, így követendő mintaként szolgálhatott, miközben adott egy politikai kontextus, a szovjet birodalom és benne a Kádár-rendszer. Ez a kettősség ott van a Jelentésben, amely szimbolikus dokumentuma az SZGY első két-három évtizedének és a szociológia magyarországi intézményesülésének.

Jelentésükben a folyóiratállomány hiányosságaként egyrészt azt rója föl Heller és Szelényi, hogy – mint fogalmaznak – „nem találjuk a jegyzékben a szocialista országok szociológiai folyóiratait”, márpedig „az alapkönyvtári funkció betöltéséhez elengedhetetlenül szükséges a baráti országok folyóiratainak beszerzése.” Másrészt azt, hogy nincsenek meg bizonyos „standard nyugati folyóiratok”, „lényeges folyóiratok”, „nagyon jelentős folyóiratok”. A könyvtárállománnyal kapcsolatban részben azt állapítják meg, hogy vannak hiányok mind a módszertant, mind az egyes szakszociológiákat illetően, részben pedig azt, hogy szép számmal vannak „felesleges”, sem a tudományos kutatómunkát, sem az ismeretterjesztést nem szolgáló művek. Ezek száma azért ily nagy, mert – fogalmaz Szelényi és Heller – „mintha a szociológia tárgyának meglehetősen elavult értelmezésével dolgoznának a könyvtár szerzeményezői, tehát egyszerűen mindent szociológiának tekintenének, ahol általában a társadalomról esik szó.” Végül, de nem utolsó sorban Heller és Szelényi a szociológia mint tudomány képviselőiként megfogalmazzák javaslataikat azt illetően, hogy miként szolgálhatná jobban a FSZEK beszerzéseivel, az állomány dokumentációjával, katalogizálásával, különféle bibliográfiák készítésével a szociológiai tudományos kutatást. És hogy mindez ne csak jobb, hanem korszerű is legyen s maradjon, „célszerű lenne – fogalmaz Heller és Szelényi –, ha a könyvtár állandó kapcsolatot tartana fenn a szociológiai kutatókkal”.

Ezekben az idézetekben benne van minden, ami a Jelentést az SZGY első két-három évtizedének és a szociológia magyarországi intézményesülésének szimbolikus dokumentumává teszi. Benne van a politikai kontextus mint adottság. Benne van a szociológia képviselői, akik mintakövetőként már tudják, hogy mi a szociológia és mi nem szociológia, mi szociológiai és mi nem szociológiai, mi a „standard”, „lényeges”, „nagyon jelentős”, „fontos” vagy „nélkülözhetetlen”, „alapvető”. Benne van, hogy a szociológia képviselői igényeket, elvárásokat támasztanak tudományuk műveléséhez szükségesnek tartott szolgáltatásokra-eszközökre nézvést.

A szociológiai szakkönyvtárrá váló FSZEK ennek a diszciplinarizálódni, professzionizálódni akaró szociológia szolgálatába állítja magát: az SZGY (akkori nevén Szociológiai Dokumentációs Osztály) 1960–1970-es évei lényegében a szociológiai szakbibliográfiák készítésének jegyében teltek („bibliográfiai reneszánsz”), az 1980-as évek pedig az (akkor még cédulaformátumú) adatbázis-építéssel. Ezzel az FSZEK és az SZGY folytatta és beteljesítette a szociológiai magyarországi intézményesülésének első kísérletét fémjelző Szabó Ervin könyvtárosi-bibliográfiai tevékenységét és annak célkitűzéseit, melyek a következők voltak: a könyvtári állomány különböző bibliográfiai eszközökkel való feltárása, a teljes magyar társadalomtudományi irodalom rendszeres könyvészetének megteremtése és társadalomtudomány nemzetközi irodalmának rendszeres számba vétele. És ezzel a szociológia intézményesülését, egyben diszciplinarizálódását és professzionalizálódását szolgálta.

A szociológia és a szociológiai szakkönyvtár viszonya ebben a felállásban hierarchikus: a szociológia az aktív, a szakkönyvtár csak szolgálóleányként aktív, az előbbi meghúzza, kijelöli a szociológia külső és belső határait (szociológia és nem szociológia, szakszociológiák), megfogalmazza a szakkönyvtárral szemben igényeit és elvárásait, az utóbbi pedig kielégíti azokat: beszerzi, összegyűjti, feldolgozza, besorolja, osztályozza, számba veszi, megőrzi, kereshetővé és hozzáférhetővé teszi, leírja és tartalmilag feltárja mindazt, amit szociológia kijelöl, elismer, jóváhagy, hitelesít, egyszóval bibliográfiai (leíró és feltáró) műveleteket sorát végzi.

Ezt a felállást, ezt a hierarchikus viszonyt bolygatja meg a magyar szociológiatörténet bibliográfiai feltárása (ez 1970-es években, még Szociológiai Dokumentációs Osztály megalakulása előtt indult el) és digitalizálása (2000-es évek), valamint a magyar társadalomtudományok digitális archívuma (e projekt 2003-ban indult, a digitalizált művek 2007 végéig a FSZEK honlapján voltak elérhetők, 2008 elején viszont önálló portállá alakult). Merthogy egyfelől ugyan igaz – mint azt a „klasszikus szociológia” története is mutatja –, hogy a szociológia intézményesülését szolgálja saját történetének és a „klasszikusok” kánonjának megalkotása, ami aztán meghatározó szerepet töltenek be a tudományos diskurzusban. Másfelől viszont ezek a „klasszikusok” a magyar szociológiában sem a magyar szociológia „klasszikusai”. Az intézményesülő és az intézményesült magyar szociológiának sem a magyar szociológia „klasszikusaira”, hanem a „nagy” (nem magyar) „klasszikusokra” volt és van szüksége. Ez az, amiért a magyar szociológiatörténet bibliográfiájával az SZGY megbolygatja a szociológia mint tudomány és a szakkönyvtár mint szolgálóleány hierarchikus viszonyát, de megváltozni ezzel még nem változik meg. Ehhez más kellett. Mégpedig az, hogy a szociológia egy „lehetetlen” tudománnyá váljon. Ennek okai közül most csak kettőt emelünk ki.

• A szociológia (is) kezdettől fogva makacsul próbálta elhelyezni magát a diszciplínák palettáján, de csak a 20. században szilárdult meg diszciplínaként; aztán, ugyancsak a 20. században, egy ezzel ellentétes folyamat is végbement, melynek eredményét manapság, megkülönböztetvén az interdiszciplinaritástól, transzdiszciplinaritásnak szoktak nevezni. Ennek az a sajátosság és újdonsága, hogy nem immár nem egyszerűen diszciplínák közötti együttműködésről van szó, hanem arról, hogy a tudományos vizsgálódás-kutatás saját tárgyát, kérdéseit, problémáit a diszciplináris határokon kívül, azokat áthágva keresi, találja, fogalmazza meg. Ez történik például a szociológiát mint diszciplínát is érintő ökológia, feminizmus, világrendszer-elemzés vagy a kultúrakutatás esetében.
• A szociológia hagyományosan és diszciplinárisan a társadalom tudományaként határozta meg magát, amiért is történetét kezdettől fogva kíséri az a törekvés, hogy megkülönböztesse és elhatárolja a társadalmat/társadalmit mindattól, ami nem társadalom/társadalmi. A szociológia egyszersmind azzal az igénnyel lépett föl, hogy a társadalom részeként vagy társadalmiként írja le, ragadja meg, amit más diszciplínák (például a filozófia, a pszichológia vagy a politológia) a maga felségterületeként határolt körül és jelölt ki. Mára azonban – különböző, itt nem részletezendő okokból – nem világos, hogy vannak-e olyan viszonyok, amelyek elég sajátosak ahhoz, hogy társadalminak lehetne őket nevezni.

A szociológia tárgyát és kontúrjait vesztett, ebben az értelemben egy „lehetetlen” tudomány lett. Amire „lehetséges” tudományként és diszciplínaként képes volt: megmondani, mi a szociológia(i) és mi nem szociológia(i), arra ma nem képes, következésképp nincs – bár lehet, hogy igény volna rá –, aki a szociológia képviselőjeként felvilágosíthatná, irányíthatná és a szociológia mint tudomány szolgálatába állíthatná az SZGY-t. A szociológia diszciplináris keretekből (azok semmivel sem pótolható irányító-fegyelmező hatása alól) való fölszabadulása együtt jár az SZGY-nek a gyámkodó vagy gyarmatosító szociológia alóli fölszabadulásával. A szociológia „lehetetlen” tudománnyá válása egyben az SZGY „lehetetlenné” és „vidámmá” válása.

Ez alatt azt értjük, hogy egy mai szociológiai szakkönyvtárosnak nem mondhatja meg senki, neki kell kitalálnia és újra meg újra lehet gondolnia azokat a szempontokat és kritériumokat, amelyek alapján (önkényességtől, esetlegességektől, ideiglenességtől sohasem mentesen) gyűjt, frissít, gyarapít, apaszt, megkülönböztet, kijelöl, válogat, határokat húz, osztályoz, rendez és feltár, vagyis vidáman kísérletezhet, szolgálván és építvén ezzel heterogén közönségét. Ezért bár a szakirodalmi információgyűjtés, -feldolgozás és -szolgáltatás ugyan az egyik alappillére maradt a FSZEK országos szakkönyvtári tevékenységének, ezt az SZGY már nem végezheti, nem tudja úgy végezni, mint az 1960–1990-es években. A hangsúly a teljességre törekvő gyűjtés és a bibliografikus jelleg felől az elmúlt években eltolódott abba az irányba, hogy immár nem a dokumentum, nem a legszűkebb tudományos szakma kiszolgálása az elődleges feladat, hanem a szociológia, a tudomány és a széles közönség közötti kapcsolódás számtalan új formájának megteremtése és tartalommal feltöltése. Ezzel olyan feladatokat tölt be a Szociológiai Gyűjtemény, amire nem alkalmas a tudományos világ többi intézménye, de a tudományos világ számára éppen úgy létkérdés, mint a magyar társadalom egésze számára.

Az elmúlt évek változásai közül ki kell emelni, hogy a szociológia „lehetetlen” tudománnyá válásával a szakkönyvtár elveszítette azt a monopóliumát, amivel a digitális könyvek, folyóiratok és dokumentumok, adatbázisok gyűjteménybe integrálása, ezzel hibrid gyűjteménnyé válása előtt rendelkezett. Ez a monopólium, nevezzük információs monopóliumnak, abban állt, hogy a külföldi szociológiai szakkönyvek, szakfolyóiratok többnyire csak a szakkönyvtáron keresztül voltak a „halandók” számára hozzáférhetőek – évtizedekig. Ez tette lehetővő a szakirodalmi „szolgáltatások piacosítását”, azok előfizetésessé tételét a FSZEK számára, mindaddig, amíg az adatbázisok nem lettek az olvasótermekben, helyben és/vagy távoli eléréssel hozzáférhetők. Ezzel, úgy tűnhet, a szakkönyvtár információs monopóliumát nemhogy elvesztette, hanem meg is szilárdította. Hiszen a digitális dokumentumok jelentős része nem nyílt hozzáférésű (open access), a felhasználók döntő többsége számára ma is kizárólag akkor elérhetőek, ha a FSZEK előfizet a megfelelő adatbázisokra. Ámde amikor bárki bizonyos közismert és az egyetemi-akadémiai szférában közhasználatú helyről előfizetés nélkül, ingyen töltheti le százszámra és másodpercek alatt a szak- és ismeretterjesztő könyveket és szakcikkeket pdf-formátumban, köztük olyanokat, amelyek egyetlen magyarországi könyvtárban sem hozzáférhetőek valamilyen formátumban, akkor tévedés és önbecsapás azt hinni, hogy a szakkönyvtár információs monopóliuma ha meg nem is erősödött, de megmaradt.

A SZGY legutóbbi éveinek egyik nagy kihívása, hogy miképpen lehet bekapcsolódni a szociológiai tudás termésének és hozzáférhetővé tételének folyamatába az információs monopólium korának elmúltával. Ennek módja azonban ma már egyre világosabban látszik: a tudás hozzáférhetővé tétele ma elsősorban a válogatást, a rendszerezést és a tudás előállítását jelenti. Az ipari méretekben termelt információ, az egymással vetélkedő inormációs források, az AI, az algoritmusok és a fake news korában új kihívások állnak egy szakkönyvtár előtt.

Fotó: FSZEK