„A zene időbeli művészet. Van ebből gond: a regényt olvashatjuk vissza-visszatekintve, a festményt vizsgálhatjuk akár órákig, a szobrot körüljárhatjuk. A zenében a szerzőnek kell gondoskodnia a „körüljárásról”, ezért már a témába is beépíti az ismétlést, hát még a formába a visszatérést. Azt variálhatja, de ha azonosat ír, akkor is átértékelődik a hallgatóban, sőt, már az előadóban akaratlanul is.
De meddig tart egy-egy formaegység a zenében? Meddig kell tartania? Hogyan tréfálja meg az alkotó a hallgatót? Tudja-e, tudhatja-e a közönség, hogy meddig tart a darab, vagy annak adott szakasza?

 

Idei őszi három találkozásunk a zenei időben igyekszik tájékozódni. Korábbi hagyományunktól eltérően nem mindent ütemről-ütemre, „hangról-hangra” boncolunk. Egész tételeket is fognak hallani. De ne bánkódjanak – vagy ne örüljenek? –, bevilágítunk ám a zenei idő zegzugaiba.

Javaslom, ne késsenek! Időben érkezzenek, hogy otthon legyenek a zene idejében.”