Borbély László és zeneakadémiai mesterképzősök, doktoranduszok zongoraestje
Helyszín: FSZEK Ötpacsirta Szalon, 1088 Budapest, Ötpacsirta utca 4.
Időpont: 2025. november 25. (kedd), 18 óra

Aki erre a koncertre eljön, a kontinuitás erejét fogja megtapasztalni, hiszen nem is pusztán egy generáció képviselteti magát ezen az esten, amelyen nagy örömünkre több ősbemutató is lesz, és bátran mondhatjuk, hogy a mai komolyzenei szcéna fiatal zongorista-előadóművészetének „krémjét" vonultatja fel, de ugyanez elmondható a zeneszerzőkről is: tizenkét zeneszerző műve fog elhangozni olyan művészjelöltek, illetve már befutott művészek és tanáruk, Borbély László Junior Prima- és Artisjus-díjas zongoraművész előadásában, akik valamennyien a Zeneakadémia kötelékei közül kerültek ki a komolyzenei életbe és járják a világot, s mindazt, amit itt tanultak, tradíciót és az ebből szárba szökkenő modernitást, mind képviselik és bizonyítják nap, mint nap. Nagy örömünkre az est házigazdája és műsorvezetője pedig Madarász Iván Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia professzora lesz.
Műsor:
Virág András Gábor: Spectre
(Vida Mónika Ruth zongoraművész)
(Vida Mónika Ruth zongoraművész)
Bella Máté: Judas
(Ránki Fülöp zongoraművész)
(Ránki Fülöp zongoraművész)
Dobri Dániel: 3+1
(Nanami Takewa mesterszakos hallgató)
(Nanami Takewa mesterszakos hallgató)
Balogh Máté: Burleska (az új változat ősbemutatója)
(Jenei Lúcia mesterszakos hallgató)
(Jenei Lúcia mesterszakos hallgató)
Schubert: f-moll impromptu, Op.142
(Borbély László zongoraművész)
(Borbély László zongoraművész)
Madarász Iván: Tetrafónia
(Borbély László zongoraművész)
(Borbély László zongoraművész)
Sugár Miklós: Zongoraetüdök
(Kovács Luca mesterszakos hallgató)
(Kovács Luca mesterszakos hallgató)
Bánkövi Gyula: I misteri delle montane lontane
(Orsovai Hedvig és Wang Tian Ge mesterszakos hallgatók)
(Orsovai Hedvig és Wang Tian Ge mesterszakos hallgatók)
Soproni József: Emléklapok / Ködben, Meditáció, Keringőzve (ősbemutató)
(Orsovai Hedvig mesterszakos hallgató)
(Orsovai Hedvig mesterszakos hallgató)
Szentpáli Roland: Barvel Mashup
(Sakurako Nagata mesterszakos hallgató)
(Sakurako Nagata mesterszakos hallgató)
Dobos Dániel: Byrd Within (ősbemutató)
(Kovács Gergely zongoraművész)
(Kovács Gergely zongoraművész)
Kutrik Bence: Choral Machine
(Kovács Gergely zongoraművész)
(Kovács Gergely zongoraművész)
Az est házigazdája:
Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerző
Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerző
Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.
A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a koncertregisztracio@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának megadásával. A regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a rendezvényen, e-mailben jelezze. A regisztrációval kapcsolatos adatkezelési tájékoztató itt olvasható. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
Fotó: a fellépő
