Nekrológ – Papp István (1931-2023)

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár volt és jelenlegi dolgozói nevében szeretném kifejezni megrendülésemet Papp István, volt főigazgazó-helyettesünk elhunyta alkalmából. 

Papp István 1931-ben Zalaegerszegen született. Városszerte ismert cukrászcsalád fiaként. Kamaszkorára legnagyobb hatással a pannonhalmi bencés gimnázium volt, haláláig ápolta a kapcsolatot a szerzetesrenddel. 1956-ban szerzett diplomát az ELTE Bölcsészkarán, könyvtárszakon. Zalaszentgróton kezdte könyvtárosi munkáját, közkönyvtárosként. Amolyan biciklis módszertanosként járta a falvakat. Később a Pest Megyei Könyvtárba került. 1959-től az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) Oktatási osztályán dolgozott, ahol középfokú könyvtárosképző tanfolyamokat szervezett. Később az Igazgatási osztályon, majd 1965-től a Művelődésügyi Minisztérium Könyvtári osztályán dolgozott. 1969 és 1982 között a nevéhez fűződik a Könyvtártudományi és Módszertani Központ méltán legendásnak nevezhető korszaka, az oktatás modernizálása, az könyvtárakat tájékoztató „Új Könyvek” megerősödése, az egységes országos könyvtárhálózat alapjainak lerakása és az olvasásszociológiai vizsgálatok elindítása. 1982 és 1985 között az Országos Könyvtárügyi Tanács titkára volt. 1985-től 1998-ig – nyugdíjba vonulásáig tartott az az időszak, ami az ő szakmai életének csúcsa, és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár modernizálódásának kezdete volt. A Központi Könyvtár rekonstrukciójának levezénylését hatalmas energiával és lelkesedéssel vállalta. 

Eddig a szakmai életrajz szikár vázlata.

Hadd idézzem meg őt néhány gondolattal, ami e mögött volt, sőt van.

Innentől nem Papp Istvánra emlékezem, hanem Papp Pistára, aki 1961-ben az osztályfőnököm volt a könyvtáros szaktanfolyamon, tanulmányi utakra vitt és Platónt olvastatott velünk. 1973-tól pedig főnököm volt a legendás KMK-ban, a három Pista korszakban. Sallai Pista bácsi, Papp Pista és Kamarás Pista teremtette meg munkánk feltételeit és mozgatta agyunkat és képzeletünket.
És a harmadik nagy találkozás 1985-ben esett, amikor Papp Pista Kiss Jenő mellé szegődve ilyen „fényes szeleket” kezdett fújni, mint stratégiai tervezés, állomány megújítás, szabadpolc bevezetése a Központi Könyvtárban, a hálózat könyvtárainak családiasítása, a központi ellátás megszervezése, utóbbit a másik főnixként megújuló, volt KMK-s, Katsányi Sándor segítségével. 
Papp Pistából sok év igazgatási és egyéb munka után újra közkönyvtáros lett. 
A Központi Könyvtár átalakításának minden pillanatához köze volt, az építészek és belső építészek úgyszólván az ő terveit és vízióit valósították meg, de eközben járta a kerületi könyvtárakat is, és sokszor a maga sajátos modorában vette rá a kollégákat arra, hogy szabaduljanak meg addigi rutinjaiktól. Lehet, hogy hangosabban és erőszakosabban a kelleténél, de engesztelésül maga is nekigyürkőzött sokszor a munkának, és ha kellett polcokat tologatott, könyveket rámolt, addig, amíg a kis könyvtár hangulatosabb nem lett. 

Víziója volt a szakrészlegekről, a kétfedeles könyvtárakról, az ún. „övezetekről” – ezt a szót különösen szerette. Beleélte magát az olvasó helyzetébe, és aszerint javasolta a könyvtári tereket kialakítani, ahogy az általa elképzelt olvasó szívesen mozogna a könyvtárban. Mindezt hatalmas hévvel magyarázta el nekünk, amitől hol sírtunk, hol nevettünk, de követtük.

Szakmai életét átszőtte a Magyar Könyvtárosok Egyesületében és az IFLÁ-ban végzett munka. Három nyelven kommunikált a külföldi konferenciákon vagy a hozzánk látogató könyvtári szakemberekkel. 

Amikor pedig a nagy munka bevégeztetett, és Pista nyugdíjba vonult, pár év alatt barátjával és munkatársával, Horváth Tiborral fedél alá hozta a modern kor könyvtáros kézikönyvét, öt kötetben, majd megfogalmazta a könyvtárosok etikai kódexét. 

És mindvégig olvasott. Dantét eredetiben, összevetve a babitsi és Nádasdy-féle fordításokkal, Komoróczy Géza „A zsidók története Magyarországon” két hatalmas kötetét úgy olvasta, mint más a skandináv krimiket. Boldogan járt a Bosnyák utcai könyvtárba, csak úgy, mint a Bosnyák téri piacra, és öreg barátjával, Katsányi Sanyival hetente egyszer sörözni. Harsány és eleven volt, amíg el nem halkult és el nem fáradt. 92 évet élt. Nyugodjék békében! 

Havas Katalin