Közkönyvtári Börze 2024

a pályázat logója

Országos könyvtárszakmai továbbképzés a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

A Közkönyvtári Börze 2024 eseményre a létszám belelt, a jelentkezés lezárult.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2016-ban Közkönyvtárak a XXI. században címmel indított szakmai fórumot, amely 2024-ben országos szakmai továbbképzésként, a Közkönyvtári Börze 2024 címmel megújult formában folytatódik. A Közkönyvtári Börze 2024 célja, hogy egyfajta agorát teremtsen a közkönyvtárak számára ahhoz, hogy ötleteiket, innovatív fejlesztéseiket, jó gyakorlataikat a szakmai közösségnek bemutathassák. A programon műhelymunkában 10 innovatív jó gyakorlatot ismerhetnek meg, próbálhatnak ki, tapasztalhatnak meg saját élményen keresztül az érdeklődők. Az egyes események több helyszínen, egymással párhuzamosan folynak majd. A program kiegészítő elemeként összesen 20 projekt egy poszterkiállítás keretében is bemutatkozik. 

A rendezvény fővédnöke: dr. Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes

A szakmai továbbképzés időpontja: 2024. május 29. (szerda) 10:00-16:00

Helyszíne: FSZEK Központi Könyvtár (1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.)

Műhelymunka és poszter keretében bemutatkozó projektek:

  1. Digitális játszótér a könyvtárban, Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Szeged)
  2. Erdei Könyvtár, FSZEK Pestszentimrei Könyvtár (Budapest)
  3. Mennyit ér a könyvtár? Városi Könyvtár és Információs Központ (Gödöllő)
  4. Digilabor és TárgyTár, Békés Megyei Könyvtár (Békéscsaba)
  5. DartsMatek, FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtár (Budapest)
  6. Egyéni történetek, közösségi múlt, FSZEK Soroksári Könyvtár (Budapest)
  7. T-Zóna marketing, Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény (Szolnok)
  8. Élményalapú online segédanyagok kidolgozása, Hamvas Béla Városi Könyvtár (Tiszaújváros)
  9. Több, mint gondolnád, Illyés Gyula Könyvtár (Szekszárd)
  10. SztoriVarázslók, Bródy Sándor Könyvtár (Eger)

Poszteren bemutatkozó projektek:

  1. „Bagoly Ludvig” olvasásnépszerűsítő játék, Városi Könyvtár (Cegléd)
  2. Titokakadémia, Városi Könyvtár (Ózd)
  3. Önműködő közösségek, TMJV József Attila Könyvtár (Tatabánya)
  4. Szervezetfejlesztés új típusú módszerekkel, TMJV József Attila Könyvtár (Tatabánya)
  5. Kreatív kommunikáció egy pontgyűjtő játék kapcsán, Somogyi Károly Városi és megyei Könyvtár (Szeged)
  6. Jól és jót játszani velünk, Bródy Sándor Könyvtár (Eger)
  7. Hogy kerül a könyvtár a Facebook-ra? FSZEK Ugocsa utcai Könyvtár (Budapest)
  8. Zöldkönyvtári hálózat, Illyés Gyula Könyvtár (Szekszárd)
  9. Családi szombatok a Központi Könyvtárban, FSZEK Központi Könyvtár (Budapest)
  10. Olvasólétra, Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr)

A Közkönyvtári Börzén bemutatkozó projektek kiválasztása pályázat útján történt. A döntést hozó szakmai bizottság munkájában az MKE Közkönyvtári Egylet, az Informatikai és Könyvtár Szövetség, Az én könyvtáram-projekt, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egy-egy képviselője vett részt.

NKA logo A szakmai továbbképzés a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtárak és Levéltárak Kollégiumának támogatásával valósul meg.

Program:

8:30-9:30

Séta a Wenckheim-palotában és a FSZEK Központi Könyvtárában
Előzetes jelentkezés alapján

9:00-10:00 Érkezés, regisztráció
10:00

Köszöntő
dr. Bősz Anett, Budapest Főváros humán területekért felelős főpolgármester- helyettes

10:10-10:30

Könyvtár az élő, élhető, okos és fenntartható Budapestért
Kovácsné Koreny Ágnes, a FSZEK főigazgatója

10:30-10:45

A Közkönyvtári Börzére érkezett pályázatok tapasztalatai
Pőcze Márta, az Óbudai Platán Könyvtár igazgatója, a szakmai bizottság tagja

10:45-11:00 Szünet
11:00-11:45

Műhelyfoglalkozások 1 – párhuzamosan, 5 helyszínen

  1. SztoriVarázslók, Bródy Sándor Könyvtár (Eger)
  2. T-Zóna marketing, Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok)
  3. Digitális játszótér a könyvtárban, Somogyi Könyvtár (Szeged)
  4. Több, mint gondolnád, Illyés Gyula Könyvtár (Szekszárd)
  5. Darts Matek a könyvtárban, FSZEK, Sárkányos Gyerekkönyvtár (Budapest)
11:45-12:00 Szünet
12:00-12:45

Műhelyfoglalkozások 2 – párhuzamosan, 5 helyszínen

  1. SztoriVarázslók, Bródy Sándor Könyvtár (Eger)
  2. T-Zóna marketing, Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok)
  3. Digitális játszótér a könyvtárban, Somogyi Könyvtár (Szeged)
  4. Több, mint gondolnád, Illyés Gyula Könyvtár (Szekszárd)
  5. Darts Matek a könyvtárban, FSZEK, Sárkányos Gyerekkönyvtár (Budapest)
12:45-13:30 Ebéd
13:30-14:15

Műhelyfoglalkozások 3 – párhuzamosan, 5 helyszínen

  1. Élményalapú online oktatási segédanyagok, Hamvas Béla Városi Könyvtár (Tiszaújváros)
  2. Egyéni történetek – közösségi múlt, FSZEK Soroksári Könyvtár (Budapest)
  3. Digilabor és TárgyTár, Békés Megyei Könyvtár (Békéscsaba)
  4. Mennyit ér a könyvtár?, Városi Könyvtár (Gödöllő)
  5. Erdei könyvtár, FSZEK, Pestszentimrei Könyvtár (Budapest)
14:15-14:30 Kávészünet
14:30-15:15

Műhelyfoglalkozások 4 – párhuzamosan, 5 helyszínen

  1. Élményalapú online oktatási segédanyagok, Hamvas Béla Városi Könyvtár (Tiszaújváros)
  2. Egyéni történetek – közösségi múlt, FSZEK Soroksári Könyvtár (Budapest)
  3. Digilabor és TárgyTár, Békés Megyei Könyvtár (Békéscsaba)
  4. Mennyit ér a könyvtár?, Városi Könyvtár (Gödöllő)
  5. Erdei könyvtár, FSZEK, Pestszentimrei Könyvtár (Budapest)
15:15-15:30 Szünet
15:30-16:00 Zárszó 
Sóron Ildikó, FSZEK régióigazgató, a szakmai bizottság tagja

A rendezvényen való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött.

A Közkönyvtári Börze 2024 eseményre a létszám belelt, a jelentkezés lezárult.

Szeretettel várjuk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban!

A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.

Kép forrása: FSZEK