Ezt a cikket 2023. 11. 10 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kötelező a nyelvvizsga a diplomához?

2022 végén a felsőoktatási törvény módosításával a kormány írásba foglalta, hogy többé - ellentétben az addig érvényben lévő szabályokkal - nem lesz központi feltétele a diplomaszerzésnek a legalább egy darab B2-es szintű nyelvvizsga. 

Az elfogadott módosítás szerint a kormány az egyetemek kezébe helyezte azt a döntést, hogy az általuk kiadott diplomákhoz kérnek-e nyelvvizsgát, vagy egyéb nyelvi mérést, a módosított felsőoktatási törvény alapján azóta az intézmények gondoskodnak a szaknyelvi oktatásról. 

 

A fotón egy fiatal nő ülve olvas a könyvespolc előtt

Forrás: Pexels.com

A módosított jogszabály szerint az egyetemek által meghatározott nyelvi követelmény továbbra sem lehet magasabb, mint a korábban elvárt B2-es szint. Az átalakítás értelmében a nyelvvizsgára vonatkozó szabályok egyetemenként, sőt, akár szakonként is eltérhetnek. Az egyes egyetemi nyelvvizsga sajátosságokról az Eduline-on már olvashattunk cikkeket:

Hol törölték el a kötelező nyelvvizsgát a diplomaszerzéshez?

Most akkor kell vagy nem kell nyelvvizsga 2023-ban a diploma megszerzéséhez?

2022. évi LIX. törvény: egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáró

2011. évi CCIV. törvény: a nemzeti felsőoktatásról

A nyelvvizsgára készülő egyetemisták figyelmébe ajánljuk a Böngészdében található nyelvi állományunk kiadványait, melyekben kifejezetten nyelvvizsgára felkészítő tankönyvek, EURO, TELC, BME Corvinus, Origó, TársalKODÓ, Cambridge, IELTS-és oktatócsomagok is találhatóak. 

A nyelvvizsgára felkészítő dokumentumokat a könyvtári katalógusunkban is meg lehet nézni.  

A nyelvvizsgával kapcsolatos tudnivalókról a teljes Eduline cikk elolvasható: Nyelvvizsga: így változtak a szabályok a felsőoktatásban