Ezt a cikket 2023. 12. 22 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hová tűnt a Mikulás?

2023. december 6. és 22. között Hová tűnt a Mikulás? címmel interaktív karácsonyi programot szervez együttműködésben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a szegedi Somogyi-könyvtár. A családok számára meghirdetett játékban részben az erre kialakított online felületen, részben pedig a könyvtárakban folyik a nyomozás, amelynek során játékos feladatok megoldásával kell megtalálni az elveszett Mikulást. A budapesti és a szegedi könyvtár partnerségében megvalósuló játékba – a kijelölt könyvtárak nyitvatartási idejében – bárki, bármikor bekapcsolódhat. A nyomozás mintegy 1 órát vesz igénybe.

Fotómontázs Mikuláshoz kapcsolódó rajzokkal

Mi történt a Mikulással? Egy rejtélyes esemény sodorta őt a könyvtárak közelébe, és most a résztvevők feladata kideríteni, merre járt! A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Somogyi-könyvtár közös, Budapesten és Szegeden egy időben megvalósuló nyomozós játéka az egész család számára izgalmas kihívásokat, interaktív feladatokat, tartalmas kikapcsolódást kínál minden korosztály számára. A kihívásokat sem nélkülöző játék során, a közös családi nyomozás izgalmas élményén túl, fejlődhetnek a gyerekek kreatív készségei, de a felnőtteknek is remek, tartalmas kikapcsolódásban lesz része.

A játékos nyomozás részben a genial.ly platformon erre kialakított felületen zajlik különböző online játékok segítségével, több feladatot viszont a könyvtárakban, offline módon lehet megoldani.

A játékba több könyvtárban lehet bekapcsolódni: Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyerekkönyvtárában, a XI. ker. Karinthy Könyvtárban és a XIX. ker. Üllői úti Könyvtárban; Szegeden a Somogyi-könyvtár központi épületében és egyes fiókkönyvtáraiban. Valamennyi helyszínen segítséget is kaphatnak a szervezőktől a kaland résztvevői a nyomozás során.

A program minden játékos számára ingyenes, így bárki csatlakozhat a karácsonyi hangulatú nyomozás izgalmas világához.

A Mikulás-játék játék az első állomása a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Somogyi-könyvtár együttműködésének. A partnerség keretében többféle rendezvény, program és játék várja majd a könyvtárlátogatókat a közeljövőben.

Plakát: Canva.com, FSZEK