A város szövete – kerekasztal-beszélgetés

Budapestet idéző szövet fotójaMit mesélnek a minket körülvevő textilek Budapest múltjáról és jelenéről? Hogyan válik egy hétköznapi minta személyes emlékké vagy tervezői kiindulóponttá?

Erről beszélgetünk egy kerekasztal keretében, ahol a budapesti textiltörténet felől indulva jutunk el a mintákhoz, azok tervezői értelmezéséhez és mai felhasználásához.

A beszélgetés az „A város szövete – budapesti minták és történetek” című közösségi mintagyűjtéshez kapcsolódik, amely budapesti mindennapokhoz kötődő textilmintákat és a hozzájuk fűződő történeteket gyűjti, és ezekből a város egy kevéssé látható rétegét rajzolja ki.

A beszélgetés során arra keressük a választ, hogyan válnak ezek a minták a mindennapi használatból kiemelve értelmezhetővé, és milyen szempontok mentén vihetők tovább kortárs helyzetekben.

A program a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár részvételével megvalósuló, az Európai Unió Horizon programja által támogatott make-a-thek projekt keretében jön létre. A projekt célja, hogy a körforgásos divat és a hagyományos kézműves technikák újraértelmezésén keresztül ösztönözze a fenntartható gondolkodást, és teret adjon a közösségi alkotásnak.

A beszélgetés a projekt következő lépésének kiindulópontja, ahol a kiválasztott minták feldolgozása alkotó folyamatként folytatódik.

A beszélgetés résztvevői:

Mihályffy Anna – grafikus, textilmintatervező
Söptei Eszter – textilművész, szakmai igazgatóhelyettes (Goldberger Textilipari Gyűjtemény)
Szentirmai-Joly Zsuzsanna – szövöttanyag-tervező művész

Moderátor: Forgách Péter – a SzÖSz Műhely vezetője

Helyszín: Központi Könyvtár, Nagy bálterem (4.emelet), 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.

Időpont: 2026. április 23., csütörtök 18 óra

A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a minta@fszek.hu címen lehetséges.

A regisztrációval kapcsolatos adatkezelési tájékoztató itt olvasható.

A résztvevők megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook-oldalán közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.

fszek logójamake a thek projekt logója

Képek: FSZEK