Húsvét – Stáció lépcsősor és Kálvária emlékei gyűjteményünkben
Fotó: Golda Magdolna
1761 őszén itt állították fel a három vörösfenyőből készült keresztet. Ezekre festett vaslemezeken Krisztus és a két lator alakját helyezték el. Krisztus keresztje elé helyi mészkőlapokra állították a Fájdalmas Anya, Mária Magdolna és Szent János alakját.
A területet helyi mészkőből készült ballusztráddal (kőbábos mellvéd) vették körbe. A Kálvária emlékműhöz két oldalt lépcsőfeljárat vezetett, mely alatt lévő kis üreget kibővítették és a Szentsír fülkét helyezték el benne.
Az egész Kálvária emlékmű kialakítása keletelt, vagyis a Dunára nézett le, és ezt a Pest-Budára tartó hajósok már messziről láthatták. A Szentsír fölött szentkép-fülke emelkedik, (a XIV. állomás) mely a két lépcsőkar érintkezésénél kőpárkánnyal és kőgolyós csúcsvégződéssel lezárt. Ennek a szentkép-fülkének a hátoldalán egy 1934-ben elhelyezett felirat olvasható, mely azt erősíti meg, hogy az emlékművet abban az évben restaurálták.
A felirat szövege a következő:
EZT A GOLGOTHÁT
A BUDAFOKI CSALÁDOK ÖSSZEGYŰJTÖTT
FILLÉREIBŐL RESTAURÁLTATTA
A BUDAFOKI OLTÁREGYESÜLET
FELSZENTELTE 1934. SZEPT. 9-ÉN PONGRÁC, O.F.M.
KERESZTÚT – STÁCIÓK
Fotó: Ligeti Zsuzsa
Budafokon a korábbi Promontoron az 1748-ban felszentelt Péter-Pál kápolna és az 1761-ben felállított Kálvária között létesült keresztút, a XIX. század első harmadának végén. Az 1831. évi állomások is egyszerű fa oszlopokon álló 12 lemezre festett képpel valósultak meg. Budafok városa 1932-ben döntött úgy, hogy kiépíti az utat a stációk előtt.
A felújításhoz már nem feleltek meg a régi, szegényes állomások, így a város közadakozásra hirdette meg az újonnan létesülő stáció képeinek befogadására alkalmas felépítményeket. Budafoki családok, lakosok, közösség állta egy-egy ma is látható keresztút állomás költségeit. A felépítmények oldalán 30×15 centiméteres kis kemény mészkőlapokon olvashatók a nevek. A kisebb felújítások után 2014-ben a környezetet felújították, így megújult a lépcsősor, a stációk oszlopai és kialakították a Promontor-Budafok első temetője helyén a Bibliai játszóteret.
Az elmúlt években különleges nagyböjti keresztúti alkalmakat szerveztek az egyházközségben, melyek egyszerre lelkiségi és kulturális programok is.