Ezt a cikket 2025. 05. 20 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Testi-lelki egyensúly

mérőszalag, mérleg és alma az előadó fotójával

A súlycsökkentés buktatói

Mit kerüljünk el, ha fogyni szeretnénk?

Folytatódik Egészséges életmód előadássorozatunk az Észak-budai Szent János Centrumkórház és Egészségfejlesztési Irodával közös szervezésben.

A Testi-lelki egyensúly előadássorozatunkkal igyekszünk olyan témákat felölelni, amik mind az olvasók, mind pedig a hegyvidéki lakosok érdeklődésének megfelelnek. Célunk a lelki és a testi egészséggel kapcsolatos ismeretek átadása, könnyed, közérthető formában.

Elmondható, hogy kevés az az ember, aki élete során ne próbált volna fogyókúrázni, vagy valamilyen diétás módszerrel testsúlyt csökkenteni. Magyar kutatások rávilágítanak arra, hogy minden 10. fiatal (11-18 éves) próbált ki már valamilyen diétát, sokuk több alkalommal is.

Évről-évre megjelennek újabb diéta trendek, amelyek fogyást ígérnek, azonban hatásosságuk kétséges, vagy csak ideig óráig tudjuk fenntartani velük a kívánt testtömeget. Bizonyára sokak számára ismerős a szétválasztó diéta, a káposztaleves diéta, a ketogén étrend, az időszakos böjt vagy a kalóriaszegény étrend.

Előadásunkban szeretnénk azokra a leggyakoribb hibákra rávilágítani, amiket a testsúlycsökkentő próbálkozásaik során a legtöbben elkövetnek. Szeretnénk továbbá kapaszkodókat adni ahhoz, hogyan érdemes elindulni az életmódváltás útján és melyek azok a szabályok, amik ebben segítségünkre lehetnek.

Időpont: 2025. május 20., kedd ,17:00-18:00
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ugocsa utcai Könyvtára

Előadó: Balogh Borbála, táplálkozástudományi szakember, csoportos edző

A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a fszek1201@fszek.hu e-mail címen lehet, a résztvevők létszámának megadásával. A sikeres regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a programon, e-mailben jelezze.
A regisztrációhoz kötődő adatkezelési tájékoztató itt olvasható.
 
A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
 
Plakát: efiiroda