Testi-lelki egyensúly
Hogyan működnek a sémáik? – Sématerápia dióhéjban
Folytatódik Egészséges életmód előadássorozatunk az Észak-budai Szent János Centrumkórház és Egészségfejlesztési Irodával közös szervezésben.
A Testi-lelki egyensúly előadássorozatunkkal igyekszünk olyan témákat felölelni, amik mind az olvasók, mind pedig a hegyvidéki lakosok érdeklődésének megfelelnek. Célunk a lelki és a testi egészséggel kapcsolatos ismeretek átadása, könnyed, közérthető formában.
Áprilisban a sématerápia alapjaival fogunk megismerkedni.
A sématerápia egy viszonylag új, integratív terápiás módszer, amely abból indul ki, hogy a személyiségünk működését nagyban meghatározzák a korai életévekben elsajátított „élmény- és információcsomagok”, azaz sémák. Ráadásul ezek önfenntartó természete miatt lehetséges az is, hogy bizonyos események újra és újra ugyanazokat a gombokat nyomják be bennünk, és akárhogy is próbálkozunk, végül hasonlóan rossz forgatókönyv szerint alakulnak az életünkben fontos helyzetek, kapcsolatok.
Előadásunkban szó lesz a korai maladaptív sémákról, a sémamódokról, a terápia felépítéséről, és néhány példán keresztül bemutatjuk azt is, hogyan erősítődnek meg és maradnak fenn ezek a sémák hosszú távon.
Időpont: 2025. április 29., kedd ,17:00-18:00
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ugocsa utcai Könyvtára
Előadó: Meixner Júlia, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta jelölt