Ezt a cikket 2024. 08. 29 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bekő Éva gitár koncertje

plakát a cikkben szereplő információkkalBekő Éva gitár koncertje

Ezen a koncerten Bekő Éva gitárműveit hallhatjuk a szerző előadásában. Bekő Éva művei lágy, meditatív hangulatot közvetítenek, amelyek belső utazásra, önmegismerésre ösztönzik az erre nyitott hallgatót. E művek témái az önismerethez, a belső elmélyüléshez, az idő múlásának a megállíthatatlanságához és a jelen pillanat megéléséhez kapcsolódnak. A kompozíciókban a szerző a régi és a modern klasszikus zene elemeit ötvözi sajátságos módon, aminek az eredménye az a harmóniát sugárzó, meditatív hangzásvilág, amelyet e művek közvetítenek.

A gitáresten a következő művek hangzanak el:

Gondolatok

Útkeresés

Magányos séta

Életérzések

Emlékfoszlányok

Időfolyam

Decemberi fények

Tavaszra várva

Tavaszi eső

Nyomok az időben

Időhullámok

Áramlat

Harangszó

Bekő Éva magánúton folytatott klasszikus gitár és zeneszerzés tanulmányokat, és 2015 óta komponál saját műveket. Zenei tanulmányai mellett buddhista teológia BA, valamint filozófia MA és PhD fokozatot szerzett, gitárműveiben érzékelhető a filozófia és a meditáció iránti érdeklődése. Bekő Éva honlapja: https://evabeko.com/

A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a fszek1201@fszek.hu e-mail címen lehet, a résztvevők létszámának megadásával. A sikeres regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a programon, e-mailben jelezze.
A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.
 
Helyszín: Ugocsa utcai Könyvtár, 1126 Budapest, Ugocsa utca 10
Időpont: Augusztus 28., szerda 17:30
 
A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
 
Plakát: FSZEK
Kép: Bekő Éva