Ezt a cikket 2023. 04. 13 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Petőfi Sándor Est

Rendhagyó előadás

Petőfi portréja

Idén Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A költő tiszteletére szervezett est házigazdája a Karinthy Frigyes Könyvtár. A program keretében egy rendhagyó előadásra kerül sor Sopsits Árpád közreműködésével.

Jelen alkotás a legújabb kutatásokat veszi alapul, de szubjektív módon közelíti meg ezt a rendkívül rövid idő alatt létrejött, mégis teljes életművet, melynek jelentőségét a költő életének idejében is fel- és elismerték, és amely mind a mai napig hatással van a magyar költészet nagyjaira is. Az előadás több, mint egy önálló, színészi est. A szcenírozott est abban a tekintetben is rendhagyó, hogy az ismert interpretációkkal szemben máshova helyezi az életmű hangsúlyait. Bizonyos versek szöveg-összefüggései és hatástörténete is bemutatásra kerül.

A színházi rendezőként - Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés a rácsok mögött, Gogol: Egy őrült naplója, Szophoklész: Oidipusz király - is ismert, Balázs Béla-díjas filmrendezőtől, Sopsits Árpádtól -  Céllövölde, Torzók, a Martfűi rém - több szempontból sem áll messze a költészet világa. Egy időben hivatásos versmondóként is alkalmazták, tizenöt évesen kezdett el verseket írni, és kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig folyamatosan alkot. Nemrég jelent meg Saját kéz című gyűjteményes kötete, ami az 1968 és 2018 közötti verseit tartalmazza. Jelen előadásban nemcsak rendezőként, hanem előadóként is részt vesz.

A rendezvényen közreműködik dr. Szilágyi Márton Petőfi kutató, egyetemi tanár (ELTE) is.

A program iránt érdeklődőket szeretettel várjuk az eseményen 2023. április 13-án, (csütörtökön) 17.30-kor.

Helyszín: Karinthy Frigyes Könyvtár

A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a fszek1106@fszek.hu  e-mail-címen lehet, a résztvevők létszámának megadásával. A sikeres regisztrációról visszajelzést küldünk.
A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.
 
A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

 

A rendezvény a Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg.

 

Képek forrása: https://hu.wikiquote.org/ & FSZEK