Kisképző FOTÓ most 2021: Kiállítás

A Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium fotószakosztályának kiállítása.

 

A megnyitó időpontja: 2021.november 11. (csütörtök) 18 óra

Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtár, Kisgaléria (2. szint), Budapest, VIII. Szabó Ervin tér 1. (bejárat a Reviczky utca 1. felől)

Köszöntőt mondott: Dr. Dippold Péter, a Központi Könyvtár igazgatója

A kiállítást megnyitotta: Szőke Gáspár festőművész, művésztanár

A kiállítás megtekinthető: 2021. november 11-től december 9-ig.

 

Utazás térben és időben, valós és kreált világokban, mikro- és makrokozmoszokon keresztül. Jelenlét és szerelem a mai Budapesten, Covid idején, letűnt korok és az átalakulás nyomai a fővárosban és vidéken, a Dunapart ismerős és egyben meglepően új látványai a dokumentarista fotográfiákon. Bátor és szabad kísérletezések eredményei: vegyszerek okozta roncsolások az analóg nyersanyagon, emulzióval megkent embrió-szobrok ráexponált testábrázolásokkal, mind-mind az önmagukat kereső és kifejezni vágyó fiatal alkotók munkái. Vizsgamunkáik a Kisképzős fotós diákok tudásának esszenciáját mutatják be, amelyeket Fejér János és Molnár Zoltán konzulensi támogatásával készítettek 2021 tavaszán. Kiállításukat az NKA támogatta. 

A fotókiállítás meghívója

A főkép Gyenes András Area 21 című fotója.

A kiállításmegnyitón készült fényképek
A kiállításmegnyitón készült fényképek (galéria)
A kiállításmegnyitón készült fényképek A kiállításmegnyitón készült fényképek A kiállításmegnyitón készült fényképek A kiállításmegnyitón készült fényképek A kiállításmegnyitón készült fényképek A kiállításmegnyitón készült fényképek A kiállításmegnyitón készült fényképek A kiállításmegnyitón készült fényképek A kiállításmegnyitón készült fényképek

Fotók: FSZEK

A rendezvényen a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kizárólag védett személyek vehetnek részt, illetve a 18 év alattiak védett felnőtt kíséretében. Védettségi igazolvány szükséges.

A résztvevők megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook oldalán közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.

A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.

Fotóhónap 2021 logóNKA logó