Ezt a cikket 2023. 10. 07 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A méhek meséje

A Méhek meséje című összművészeti előadás egy interaktív utazásra hív! Réteken és erdőkön át, mocsarakon és sivatagokon keresztül vezetik a méhek az előadás apró nézőit. Ezáltal a gyerekek nem csak nézői, hanem résztvevői és alakítói is lehetnek a történetnek, amely a méhek megmentéséről szól. És hogy miért olyan fontosak a méhek? Az előadás e kérdésen keresztül igyekszik megragadni a földi élet összetett, bonyolult rendszerét, amelyben minden élőlénynek helye és feladata van.
 

Az előadás a korunkat alapvetően meghatározó természet-, illetve környezetvédelemre és annak fontosságára reagál. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt darab középpontba helyezi a veszélyben lévő, és megvédendő természetet, az állatok, a növények fontosságának hangsúlyozásával, és igyekszik rámutatni arra a globális rendszerre, hogy minden élő függ a másiktól, egyik nem létezik a másik nélkül.

Az előadás a Méhkirálynő című népmeséből kiindulva, illetőleg annak a jelenkorba való átemelésével a jövő nemzedékének figyelmét kívánja felhívni a közelgő klímakatasztrófára oly módon, hogy a természet szeretetét hangsúlyozzuk, és nem a pusztítás mértékét.
 
A darab három táncossal, egy színésszel és egy festővel, - vagyis a különböző művészeti ágak komplex összekapcsolódásával áll össze egy egésszé. A könyvtár különleges terei is kihasználásra kerülnek, ezért látható csak és kizárólag zárvatartás alatt.
 

Méhek és virágok

Helyszín: Terézvárosi Gyermekkönyvtár (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 6.)
Időpont: 2023. október 7. szombat, 16 óra
 
A részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött, mivel a férőhelyek száma limitált. Regisztrálni az elérhetőségeinken, vagy az regisztrációs linken keresztül lehetséges.
 
A regisztrációhoz kötődő adatkezelési tájékoztató itt olvasható.
 
Előadók: Horváth Bence, Kiss Rebeka, Laza Tímea, Szalontay Tünde
Közreműködik: Nagy Viktória
Dramaturg: Balázs Juli
Konzulens: Kántor Katalin
Jelmezterv: Nagy Viktória
Zenei közreműködő: Gergely Attila
Videó: Lajti Balázs
Fotó: Mészáros Csaba
Koreográfia: Pataky Klári
 
Az előadás a VI. kerületi Terézvárosi Önkormányzat támogatásával valósulhat meg.
 
Plakát: Szenáky Zsuzsanna
 

A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.