Ezt a cikket 2022. 04. 30 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Diéta forte

Plakát a Diéta forte című előadásról

Hidas Judit író és Kárász Eszter énekes irodalmi estje anyaságról, munkáról, szeretetről, elválásról, az idő múlásáról, zenével, felolvasásokkal, és a két alkotó személyes párbeszédével.

Az est során részletek hangzanak el Hidas Judit novelláiból.

A felolvasásokat és beszélgetéseket zenei betétek egészítik ki Bata István és Kárász Eszter előadásban.

Az előadás alkotói:

Hidas Judit író, szerkesztő. Első prózakötete 2013-ban jelent meg Hotel Havanna címmel, amellyel Petri-díj shortlist-es lett.

Még ugyanebben az évben megnyerte a Litera-Libri novellapályázatát. 2014-ben ő képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Könyveivel számos helyen fellépett már az országban, eljutott kisebb és nagyobb településekre, ahol író-olvasó találkozók keretében beszélgetett a közönséggel. Számos beszélgetés-sorozat moderátora, szervezője volt Budapesten.

Kárász Eszter színész, énekes, dalszerző. Számos színházi szerep mellett Edith Piaf életét feldolgozó önálló estjével 15 éve járja az országot és a világot. Eszter-lánc mesezenekarával egy évtizede játssza gyerekeknek kortárs költők megzenésített verseit, emellett József Attila-estet, Radnóti-estet és Szerelmes vers estet szerkeszt és játszik. 2001 óta a Piros Orr Bohócdoktorok tagjakènt járja a kórházakat, elvíve a beteg gyerekeknek a nevetés gyógyító erejét.

Bata István zeneszerző, dalszövegíró, a Vodku és az Eszter-lánc zenekarok szerzője és tagja, 2005-2021 között a Radnóti, a Kolibri és a Vígszínház (Pesti Színház) előadásainak rendszeres szerzője és közreműködője, a Cseh Tamás dalai a Vodku fiaival formációval pedig 2010 óta Cseh Tamás dalainak előadója.

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy az alábbi e-mail címen jelezzék részvételi szándékukat: fszek0305@fszek.hu

Helyszíne: FSZEK Békásmegyeri Könyvtára

Elérhetőségek:
Cím: 1039 Budapest, Füst Milán utca 26.
Telefonszám: +36 1 245 3409
Facebook: facebook.com/fszekbekasmegyer

A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.

Plakát: Kárász Eszter