Ezt a cikket 2025. 04. 30 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színek játéka - Jekl Oleari Jolán kiállítása

Festmény templomrólJekl Oleari Jolán festménykiállítását 2025. április 30-ig tekinthetik meg a Bíró Mihály utcai Könyvtár nyitvatartási idejében. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Kiállítónk bemutatkozása: "2017 tavaszán kezdtem el festeni, akkor még teljesen laikusként Simon M. Veronikánál, aki Cserhát-, Munkácsy- és Holló László-díjas KUNST MEISTER festőművész.
A festészetben kezdőként legkedveltebb témám volt a tájképfestészet és az Afremov technika. Akkor úgy gondoltam, hogy még sok mindent ki kell próbálnom ahhoz, hogy el tudjam dönteni, mi áll hozzám a legközelebb a festészetben. Az SMV 2000 Festőtanodában a különböző – jó hangulatú – kurzusokon, tanfolyamokon alkalmam volt és van szélesíteni a látóköröm. A Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagja vagyok.

2020. november 2-án a Speciel Method Version festőmester diplomámat vehettem át Simon M. Veronika iskolájában.

Több kiállításon vettem már részt, mind egyéni és társas formában."

A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

 Fotó a kiállított képekről

Fotó a kiállított festményekről

FSZEK Bíró Mihály utcai könyvtár
1203 Budapest, Bíró Mihály utca 7.
Tel.: 1/283-0872
E-mail: fszek2002@fszek.hu

Fotó: FSZEK XX/2.

Információ

Bíró Mihály utcai Könyvtár (Pesterzsébet)

1203 Budapest, Bíró Mihály utca 7.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek2002@fszek.hu​
Telefonszám:
(1) 283-0872
Vezető: Oravecz Krisztina
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.700 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.600 Ft
6 hónapra: 4.300 Ft
3 hónapra: 3.100 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online