Ezt a cikket 2024. 05. 09 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kispesti panelek története

Kispesti lakótelep építése
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kispesti Üllői úti Könyvtára szeretettel várja az érdeklődőket 2024. május 9-én (csütörtökön) 17 órától Herman Péter "Kispesti panelek története" című előadására.
A Kortárs Építészeti Központ 2024. május 9-12. között rendezi meg a Budapest100-at, a budapesti házak nyitott hétvégéjét. Ennek aprópójából hívtuk meg Herman Pétert, aki lelkesen kutatja kerületünk lakótelepeinek történetét, amit a blogján dokumentál is
(https://hermanp.github.io/hu/). Ebből a kutatásból kapunk egy kis ízelítőt. 
 
Ingyenes program.

Programjainkon csak az engedélyezett létszámban vehetnek részt a látogatók, ezért kérjük, regisztráljanak személyesen, telefonon vagy e-mailben.
A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.
 
A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
 
A fszek1901@fszek.hu e-mail címen vagy a 1/281-1163-as telefonszámon jelentkezőknek ülőhelyet biztosítunk.
 
FSZEK Üllői úti Könyvtár
1191 Budapest, Üllői út 255. T: +36-1-281-1163
 
Fotó: Wikimédia
Információ

Üllői úti Könyvtár (Kispest)

1191 Budapest, Üllői út 255.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek1901@fszek.hu​
Telefonszám:
(1) 281-1163 vagy (1) 666-1048/1901
Vezető: Popovics Beatrix
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online