Olvass minden nap kihívás játék képes ajánlója5 perc, vagy akár non-stop 24 óra? Mindegy, mennyit olvasol, olvass minden nap!

Nyári olvasmányajánlónk és e kis játékunk azért készült, hogy ezen a nyáron igazán érdekes, élvezetes olvasmányélményeid legyenek, és ha velünk játszol, maga az olvasás is egy nagy kalanddá váljon. Olvass egy fa alatt, olvass plüssállatodnak, olvasd egy barátoddal ugyanazt a könyvet, vedd fel a hangod olvasás közben, és hallgasd vissza - ilyen és hasonló kalandok várnak, ha kipróbálod nyári játékunkat. Olvasmányajánlónk korosztályra bontva, 5-20 éves korig ajánl jobbnál jobb olvasnivalókat, és ha ajánlatunk nem nyerik el tetszésed, a katalógusunkban való böngészéshez is segítséget nyújtunk. Egész nyáron nyitva vagyunk, gyere, kölcsönözz, olvass, mindegy mennyit, de minden nap!

A játékunk innen letölthető PDF formátumban.


Játékos térkép olvasóknak
Olvasmányajánlónk:

  • Első sikerélmények kezdő olvasóknak (5-8 éves korig)

    Gyerekkönyvek a polcon
    Ebben a listában olyan könyveket gyűjtöttünk össze, amik bátran ajánlhatók az olvasással még csak ismerkedő, illetve a nehezen olvasó gyerekeknek.

    Ha nem találsz a listában kedvedre valót, keresd katalógusunkban a KEZDŐ_OLVASÓKNAK témacsoportot.

     

    Betűzgető könyvek

    Ezekben a kötetekben a mesék nagy nyomtatott betűkkel vannak szedve, így az olvasással nem iskolai keretek között ismerkedő gyerekek is betűzgethetik, hiszen ők a nyomtatott nagybetűket ismerik. A könyvek azonnali olvasási sikerélményt nyújtanak, és a diszlexiás gyerekek is könnyebben olvassák ezeket.

    Várfalvy Emőke: Macska és a kaland (A betolakodó - Ahol a kaland terem)

    Kertész Erzsi: Patkány a táskában (Patkány a táskában - Patkány a levegőben)

    Majoros Nóra: Borz beköltözik (Borz beköltözik - Borz születésnapja)

    Mészöly Ágnes: Róka útra kel (Róka és a takarítás - Róka lakást talál)

     

     

    Most én olvasok!

    A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-sorozatot építünk.
    A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak, öt különböző nehézségi szinten, melyek közül az első NAGYBETŰS kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók.

     

    Most én olvasok - nagybetűs szint

     

    Bendl Vera: A galamb, aki megette az időgyurmát

    Józsi átlagos galamb egy apró jellegzetességgel: imádja a körözöttet. Mivel az időgyurma körözöttből készül, Józsi véletlenül csippant abból is. Elképesztő, váratlan következményei lesznek a csippantásnak, annyira, hogy Józsi egy egész életre elegendő kalandot él át rövid idő alatt. Tartsatok vele, és meglátjátok!

     

    Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

    Pali már alig várja, hogy iskolás legyen! Főleg mert egy óvodás még nem tud egyedül gondoskodni egy kisállatról. Pedig Palinak nagyon tetszik az a hörcsög, akit nap mint nap megcsodál a kisállatbolt kirakatában...

     

    Kertész Erzsi: A feltaláló oroszlánja

    Ismeritek Fecót, a kis feltalálót? Még csak óvodás, de máris nagyon szeret szerelni és mindenfélét építeni. Az oviban majdnem minden nagyon jó, de azért a délutáni alvást még Fecó sem kedveli. Vajon fel lehet-e találni olyasmit, ami segít az alvásban? Persze attól függ, kinek…

     

    Kiss Judit Ágnes: A kalózok és a vajas keksz

    A kalózanya és a két kalózgyerek mindennél jobban szereti a tengert. Eszükben sincs a partra tenni a lábukat. A szárazföld unalmas, büdös, és hiányzik belőle a hullámzás.

     

    Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

    Levendula a parkban sétál Papóval, amikor egy kismacskát talál a bokorban. Azonnal összebarátkoznak, és a macskáról kiderül, hogy tud beszélni, sőt varázsolni is - legalábbis majdnem...

     

    Szabó Borbála: A nagyok is voltak kicsik

    A három tesó, Miklós, Kamilla és Tomsi néha furcsa dologra gondolt. Arra, hogy minden felnőtt egyszer gyerek volt. Ez persze tény, amit lehet tudni. De ettől még elképzelni elég nehéz!" Lehet, hogy ők is elhagyták a tornazsákjukat? Hogy ők sem tudták kimondani a "virsli"- t? A mamó még most is úgy huncutkodik néha, mint egy gyerek...

     

    Vadadi Adrienn: Matricás Laci és a csokitorta

    Matricás Lacinak édességre fáj a foga... Az egyik ház ablakából sütiillat száll. Vajon sikerül ellopni a finomságot, vagy inába száll a bátorsága?

     

    Wéber Anikó: Marci iskolás lesz

    Marci iskolába készül. Anya, hogy kedvet csináljon a sulihoz, elviszi bevásárolni. A színes
    ceruzák, mintás füzetek és menő táskák persze lenyűgözik Marcit!
    Igazi iskolába készülő mesekönyv – a legkisebb olvasóknak!

     

    Most én olvasok! - 1. szint

    (Oldalanként 2-6 sor ● könnyen kiolvasható szavak ● egyszerű, könnyen követhető történet ● nagy betűk.)

     

    Berg Judit: Tökmagok Afrikában

    Négy tökmag, Benő, Minka, Rézi és Palkó kalandjait követhetjük nyomon - négy olvasási szinten keresztül. Ebben a kötetben Afrikába utaznak. Nem is akárhogy: a kicsi Minka oroszlán képében...

     

    Dávid Ádám: Koppány szavakkal focizik

    Vasárnap délután van, Koppány ilyenkor mindig focizik a báty­jával a pályán. De most úgy zuhog az eső, hogy anyu nem engedi ki őket. Hú, de unalmas lesz így a délután! ­Szerencsére váratlanul betoppan Hanga, Koppány pedig szuper játékot talál ki: a szófocit. Így már repül az idő!

     

    Finy Petra: Milu Egyiptomban

    A főszereplőnk ezúttal Milu, egy elsős kisfiú és Bátor, egy kiskutya. Bátor igazából sárkány, sőt, időutazó sárkány! Az első mesében az ókori Egyiptomba repíti Milut, hogy megmentsék a fáraót.

     

    Gévai Csilla: Amíg olvasunk

    Az első kötetben Panni van a főszerepben: éppen most fejezte be az első osztályt, és megkapja a bizonyítványát, mellé pedig egy szép könyvet. Csakhogy az olvasás még nem igazán megy neki. Bali bácsi segít neki: sütibetűt sütnek, szóvárost építenek és persze egy nagyot fagyiznak!

     

    Igaz Dóra: Az első bé hörcsöge

    Elsősnek lenni ­izgalmas, hát még ha az osztálynak saját állata is van! A hör­csögöt a legjobb gyerek viheti haza a nap végén, de nem olyan könnyű ám csöndben lenni, ha az ember a legjobb barátja mellett ül… Vajon mit tesz Pali, hogy végre az övé legyen Tiki?! Iskolai kalandok kezdőknek.

     

    Kertész Erzsi: A feltaláló

    Fecó amióta csak az eszét tudja, feltaláló akart lenni. A magától játszó zongora és a mindig kapuba guruló focilabda után végre kialakítja a műhelyét, és egy komolyabb találmányon kezdi törni a fejét. El is készül a repülő cipő, csakhogy ez már olyan okos szerkezet, hogy néha magától is szárnyra kel. Ebből aztán nagy kalamajka lesz..

     

    Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

    Pandara és Felderen, a két kalózgyerek titokzatos hajóroncsra bukkan a tenger fenekén. Lent a mélyben sötét van, a zár pedig nem enged: a kalózkésre meg a víz alatti lámpára is szükség lesz! A kitartás jutalma egy kincsesláda: vajon miféle kincset rejt?

     

    Szabó Borbála: Az átszívó porszívó

    A három tesó, Miklós, Kamilla és a kis Tomsi a dédnagymamánál tölti a délutánt. Régi, fekete-fehér képeket nézegetnek a Mamóról, a Mamó pedig történeteket mesél nekik azokból az időkből, amikor még fiatal lány volt, és iskolába járt. De amikor Tomsi unalmában bekapcsolja a porszívót, egészen váratlan dolog történik...
    Mit rejtenek a régi fényképek, és vajon hová visz az átszívó porszívó? Tarts a három tesóval, és megtudod!

     

    Vadadi Adrienn: Matricás Laci, a híres rabló

    Vadadi Adrienn meséjében Matricás Laci, a híres rabló nyomába ered Sárika, ez a minden lében kanál kislány, hogy kinyomozza, Laci tényleg elrabolta-e még a kisbaba cumiját is… Ha kíváncsi vagy, mit lopott Laci, tarts velük!

     

    Wéber Anikó: Marci és a legvidámabb osztály

    Marci, a kicsit mufurc, visszahúzódó kisfiú az iskola első napján máris nagyon fontos feladatot kap: az ő felelőssége, hogy az 1. A-ban mindig jókedve legyen a gyerekeknek! Ezért amikor a barátjának, Csengének elszökik a cicája, rögtön a segítségére siet. Tarts te is Marcival, Csengével és a suli legvidámabb osztályával, és keressétek meg Masnit!

     

    Most én olvasok! - 2. szint

    (Oldalanként 6-8 mondat ● nehezebb szavak is előfordulnak ● kicsit bonyolultabb, de könnyen követhető történet ● nagy betűk.)

     

    Berg Judit: Tökmagok a tűzhányón

    Benő, Minka, Rézi és Palkó egy kitörni készülő vulkán tetejére pottyannak Tökmag apó varázslatától. Megismerkednek egy VULKANOLÓGUSsal is, majd egész közelről megfigyelhetik a vulkánkitörést!

     

    Dávid Ádám: Koppány titkokra vadászik

    Egy meleg napon piros papírrepülő száll be a szobába a nyitott ablakon át. A repülőn rejtélyes üzenet áll. Koppány mindig is rajongott a titkokért, így hát rögtön nyomozni kezd. Segítőket is talál a kutatáshoz, és a végén igazán nagy meglepetés várja! Kövesd a nyomokat Koppánnyal!

     

    Finy Petra: Milu az olimpián

    A Pagony legkiválóbb szerzőit kéri fel a sorozatban való részvételre: minden szerző négy könyvet ír, négy különböző nehézségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. A sorozatot Berg Judit könyveivel kezdtük, Finy Petra köteteivel folytatjuk – a főszereplőnk továbbra is Milu, Kamilla, no meg Bátor és Buci, az időutazók! Az ókori Egyiptom után most irány az ókori Görögország, ahol hőseinknek az olimpián kell az egyik versenyzőn segíteniük.

     

    Gévai Csilla: Amíg kirándulunk

    A második kötetben Panniék osztálykirándulásra mennek: megtudják, hogy milyen egy igazi tanya! Lovagolnak, bogrács­ban főznek, kertészkednek, sőt, még egy éjszakai bátorság­próba is szóba kerül...

     

    Igaz Dóra: Ültetés az első bében

    Pali már egészen megszokta, hogy iskolás, csakhogy most a legjobb barátja helyett egy lány mellé kell ülnie! Először úgy tűnik, hogy Lucát csak a lovak és az illatos radírok érdeklik, de aztán kiderül, hogy jószívű, és még focizni is szeret...

     

    Kertész Erzsi: Tevefutam

    Ferkó olyan szerelmes, hogy oda sem tud figyelni a Feltalálók Iskolájában, de sehogy
    sem sikerül bemutatkoznia szíve hölgyének. Amikor a lány testvérei, Micike és Mucika,
    az ikrek beszöknek a cirkusz állatai közé, és Mucika neikiindul a városnak egy teve
    hátán, Ferkó végre akcióba lép. Találd fel magad Ferkóval, és száguldj te is a tevefutammal!

     

    Szabó Borbála: (Ne) legyél (mindig) rendes!

    Miklós sínt épít, vonatozik. A Mama rászól: Előbb a kötelesség, aztán a játék! Tessék leckét
    írni! Kamilla az asztalnál gubbaszt. A Mama rászól: Egész hétvégén tanultál! Tedd le
    a könyvet, tessék játszani! Tomsi pedig inkább mindennel ellenkezik. A Mamó milyen gyerek
    lehetett? Mindig rendes volt? Vagy talán nem is kell mindig rendesnek lenni?

     

    Vadadi Adrienn: Matricás Laci és a múzeumi rablás

    Matricás Laci, a híres rabló úgy dönt, udvari kalitkát készít a papagájának. Ám ehhez rabolnia kell pár apróságot... El is indul, de útközben a minden lében kanál Sárikába ütközik. Márpedig ő senkitől nem fél, csakis Sárikától!

     

    Wéber Anikó: Marci és a kincsesláda

    Marci és Csenge megint nyomoznak: valaki összetörte az osztálytársuk, Viki zenélő kincsesládáját. Vajon ki lehetett és miért tette? Hogyan vidíthatnák fel Vikit? Tarts a legvidámabb osztállyal, és kiderül!

     

    Most én olvasok! - 3. szint

    (Oldalanként 10-15 mondat ● bővített és összetett mondatok is ● nehezebb, hosszabb szavak is ● bonyolultabb történetszövés.)

     

    Berg Judit: Tökmagok a korallzátonyon

    A tökmagok, Benő, Minka, Rézi és Palkó ebben a kötetben a tenger mélyén régészkednek, korallzátonyokat csodálnak, és mellesleg az is kiderül, hogy a sünök és a tengeri sünök rokonok-e!

     

    Gévai Csilla: Amíg nyaralunk

    Az első két kötetben Panni volt a főszereplő, a harmadikban ismét Domáé a szó: egy balatoni nyaralás történetét meséli el nekünk. Bali bácsit és Olgikát már jól ismerjük, de van két új szereplőnk: Lívia és Lídia, az ikrek, akikkel remekül lehet varázslósat, űrhajósat, sőt, ikerszavasat is játszani!

     

    Igaz Dóra: Az elveszett távirányító

    Pali szuper távirányítós autót kapott a születésnapjára! Legszívesebben azonnal megmutatná a barátainak. Bár az iskolába nem szabad játékot vinni, Pali mégis becsempészi az autót a terembe. Csakhogy a távirányító a második szünetre nyomtalanul eltűnik! A gyerekek az egész iskolát átkutatják, végül mégis a legváratlanabb helyen bukkannak az elveszett távirányítóra. Ráadásul a tanár néni sem haragszik, sőt…

     

    Kertész Erzsi: A csúfolórobot

    Kertész Erzsi kezdő olvasóknak szóló sorozatának harmadik részében Ferkónak, a feltalálónak már családja van, és kislányából, Franciskából is igazi feltaláló lett. Amikor csúfolni kezdik az iskolában, megépíti magának a csúfolórobotot, hogy segítségére legyen. Ám a robot nem éppen úgy viselkedik, ahogy Franciska várta... Tarts az ifjú feltalálóval, ismerd meg te is a csúfolórobotot!

     

    Szabó Borbála: Kisvasút a pincében

    Az átszívó porszívó egy különleges napra repíti a testvéreket: 1944 karácsonyára. Mamóék és a ház lakói a pincébe húzódnak az ostrom elől. De ugye a terepasztal is meg fog menekülni? Lehet, hogy ehhez igazi karácsonyi csoda kell!

     

    Vadadi Adrienn: Matricás Laci és a nagy zenebona

    Matricás Laci, a híres rabló nagy nehezen kibújik az ágyból, és útnak indul. Miközben oson,
    lopakodik, csodálatos zenét hall... Vajon honnan jön a muzsika, és hogyan tudná
    megszerezni magának?

     

    Wéber Anikó: Marci és a farsang

    Wéber Anikó meséjében Marci és Bálint izgatottan készülnek az iskolai farsangra: alig tudják eldönteni, hogy minek öltözzenek, és persze a jelmezversenyt is nagyon szeretnék megnyerni! Azonban egy titokzatos robot is feltűnik a színen. Természetesen a fiúk rögtön nekiindulnak kideríteni, ki lehet az...

     

    Most én olvasok! - 4. szint

    (Oldalanként 15-20 mondat ● több szöveg és kevesebb rajz ● igény szerinti (akár többszörösen összetett) mondatok ● igény szerinti (akár idegen) szavak.)

     

    Berg Judit: Tökmagok a piramisban

    Négy tökmag, Benő, Minka, Rézi és Palkó kalandjait követhetjük nyomon – négy olvasási szinten keresztül. A legmagasabb szinten szinte egy regényt kapnak a kis olvasók – főhőseink ezúttal az ókori Egyiptomba utaznak. Jegyezzétek meg ti is a varázsigét: HÓRUSZ, BÁSZTET, ANUBISZ, THOT, ÍZISZ ÉS OZIRISZ!

     

    Finy Petra: Milu a lovagok között

    Finy Petra köteteiben a főszereplőink továbbra is Milu, Kamilla, no meg Bátor és Buci, az
    időutazók! Jártak már Egyiptomban, Görögországban, az indiánok között a negyedik kötetben a lovagok közé, Artúr király udvarába repíti őket az időfüst. Feladatuk nem kisebb, mint Ginevra királyné kiszabadítása Merficio fogságából.

     

    Gévai Csilla: Amíg megváltjuk a világot

    A negyedik kötetben tarts Domával az iskolába, ahol éppen környezetvédelmi hetet tartanak! Bali bácsi lelkesítő előadásából sok mindent megtudhatsz arról, mit tehetsz a Földért és az emberiségért. Domát és barátját, Álmost is magával ragadja a lelkesedés, ezért megalapítják a Zöldszívűek Társaságát.

     

    Igaz Dóra: Az erdei iskola

    A második bésekre izgalmas kaland vár: egy egész hétre erdei iskolába utaznak! Sok érdekességet fognak látni, és jókat tudnak majd játszani is. Csakhogy Pali még sosem aludt el a szülei nélkül... Egy barát és egy mese szerencsére sok mindent megold! Irány az erdei iskola, kalandra fel!

     

    Vadadi Adrienn: Matricás Laci kerítést lop

    Matricás Laci végre pihenhet egy nagyot, hiszen vasárnap még a rablók sem dolgoznak. Sajnos Sárika
    nem hagyja békén – állandóan akar tőle valamit! Hogy nyugta legyen a minden lében kanál kislánytól,
    nagyon ravasz cselt eszel ki... Vajon mit keres az állatkertben egy nyugalomra vágyó rabló?

     

    Wéber Anikó: Marci a várkastélyban

    A legvidámabb osztály kirándulni megy a kastélyba, ahol különböző feladatokat megoldva kell végigmenniük a termeken. Ám Marci, Bálint és Csenge elszakadnak a többiektől, és sokkal nehezebb rejtélyeket megoldva jutnak el a kijárathoz...

    Már tudok olvasni-sorozat

     

    Békés Pál: Viola violával

    Viola modern lány. Körte a feje, zöld a haja, piros a szeme. És 40 x 60 centiméter. Ne rémüldözz, nem szörnyszülött, hanem festmény egy múzeumban. Ilyennek alkotta őt a mester. Egy szép napon aztán megunta a múzeumot, a képkeretet, megunta az egyik oldalán lógó szarvast a téli erdővel és a másik oldalon a hálót foltozgató halászokat. Útnak indul hát, hogy új keretet találjon a modernségéhez. Sokat kipróbál, de egyik sem illik hozzá: a mi Violánk válogatós. Kóborol erre, kóborol arra, ide is bebújik, oda is. Mit gondolsz, végül is megtalálja a keretét?

     

    Balázs Ágnes: Torkos Turpi és a felhőgyár

    Nézz csak föl az égre! Látod azt a sok, különleges alakú felhőt? Szerinted hogy kerültek oda? Jaj, dehogy, dehogy! Még hogy vízkörforgás meg pára meg felmelegedés! A felnőttek sokszor nagyon is tudatlanok. A felhőket a felhőgyárban készítik, amely egy hatalmas, csónak alakú felhő közepén lebeg. Egy szélvihar épp ide repíti Torkos Turpit, aki aztán...

     

    Zelk Zoltán: Egy kutya emlékei

    Kutya vagyok. Hároméves fekete tacskó. De nem olyan, mint a többiek, akiknek sárga mellényük és ugyanolyan színű papucsuk van: én koromfekete vagyok. A körmömtől a fejem búbjáig koromfekete. Most elmondom, mi volt a legszebb, a legérdekesebb az életem eddigi három esztendejében.

     

    Nöstlinger, Christine: Frici a nyeregben

    Faragó Frici a Nyúl utca négyes szám alatt lakik. A szomszédban él Békés Bogi, Frici legjobb barátja, akin egy napon kitör a lómánia. Frici először hallani sem akar a lovakról, de aztán beleássa magát a témába, és azt füllenti Boginak, hogy már tud lovagolni. A hatás nem marad el. A bonyodalmak ott kezdődnek, amikor kiderül, hogy mindketten ingyenes lovaglóórákat vehetnek. Frici nem tudja, mitévő legyen, és végső elkeseredésében a nagymamájától kér segítséget. Hogyan kerül Frici mégis nyeregbe? És mire allergiás Bogi? Mindez kiderül a Már tudok olvasni sorozat tizenegyedik kötetéből, amelyet Nádori Lídia fordított és Baranyai András illusztrált.

     

    Vig Balázs: A rettegő fogorvos

    Zománc utca 20.-ban rendel a félelmetes Fognyűvő doktor. Rebesgetik róla, hogy gyerekeket eszik. Gyerekeket, akik élnek-halnak az édességért, de fogat mosni azt már nem szeretnek. Az igazság az, hogy Fognyűvő doktor a legfélénkebb orvos a világon. Amikor Pajti és Húgi a rendelőjébe lép, ő nyomban a széke alá bújik. A két testvért nagyon kíváncsivá teszi a fogorvos félénksége. Vajon miért retteg Fognyűvő doktor a gyerekektől?

     

    Vargáné Pozsár Edit: Pepi kalóz és az elrabolt királylány

    Az itt következő  kalandokat  egy elsős-másodikos "már olvasó" biztosan érdekesnek találja. Kalózokról és az ő izgalmas tengeri utazásukról szól ez a könyv,  van benne tengeri vihar, gonosz cápák, csaták és több különös sziget - képzeld, az egyik karamellából készült! - és persze egy szépséges királylány.
    Pepi, a hírhedt, messze földön híres  kalózkapitány Züm-züm király parancsára indul útnak. Ki kell szabadítania elrabolt leányát, a királykisasszonyt. Pepi legénységével együtt sok-sok félelmetes és vicces kalandot él át, mire célba ér.

     

    Majoros Nóra: 3x1 család

    Bruni vagyok, kilencéves, és valószínűleg nagyon furcsa. Ezt azért gondolom, mert ha valakinek az életemről meg a családomról mesélek, akkor kikerekedik az illető szeme, és illetlenül eltátja a száját a csodálkozástól. Múltkor lerajzoltam a családtagjaimat, és három külön rajzlapra kerültek, nehogy összevesszenek. Majoros Nóra első meseregénye Rubik Annna rajzaival jelent meg.

     

    Balázs Ágnes: Rakoncátlan Rozi Ramazuriországban

    Rakoncátlan Rozi reggeltől estig csak rosszalkodik. Lecsúzlizza a madarakat, konzervdobozt köt a macska farkára, és nem tud úgy megenni egy tányér főzeléket, hogy szét ne köpködje. A kócos, maszatos kislány egy nap Ramazuriországba csöppen, ahol éppen ő lesz a csínytevések céltáblája. Szerencsére talál egy barátot, Gézengúzt, aki kimenti őt a szurtos képű gyerekcsapat karmaiból. Vajon együtt elbírnak a szökőkutat őrző óriással is?

     

    Nöstlinger, Christine: Frici a focipályán

    Faragó Fricit egyszer úgy fejbe kólintja egy focilabda, hogy elterül a pályán, és a fiúk kiközösítik. Attól sem lesz boldogabb, hogy Bogi, a szomszéd lány be akarja venni az FC Girl nevű lánycsapatba. Edzeni ugyan lejár velük a távolabbi parkba, de amikor Bogiék kihívják a fiúkat egy meccsre, Fricinek döntenie kell: cserbenhagyja a lányokat, vagy...

     

    Menyhért Anna: Tengerimalacom története

    Apa megint köhög és tüsszög. Mit csinálhat? Rakosgat valamit, söpör, és megint tüsszög. Először a kisfiú nem is tudja, miért ijed meg ettől, csak azt érzi, hogy összeszorul a torka, kiszárad a szája. Aztán rájön, Gömbinek el kell költöznie. Nem lesz többé tengerimalaca. Apa allergiás rá.

     

    Nöstlinger, Christine: Frici a betegágyban

    Frici soha nem akkor betegszik meg, amikor szeretne. A suliban rossz fát tesz a tűzre, ám hiába dől ágynak az egész családja,  ő nem kapja el a betegséget. A tüsszentőpor ugyan megteszi a hatását, de a trükk sem úgy sül el, ahogy a fiú eltervezte. Az is kiderül, hogy illetéktelen tesókat tilos begipszelt láb közelébe engedni. Az ételallergia pedig különösen nem tréfadolog. Még szerencse, hogy Fricit mindig kihúzza valaki a bajból. Meg a betegágyból. A 8+ korosztály számára ajánljuk.

     

    Morgenstern, Susie: Szerelem első tüsszentésre

    Ha-ha-ha-hapci! Filoména hercegkisasszony rosszul érzi magát. Könnyezik a szeme, folyik az orra, kapar a torka, szédül, és nem bír talpon maradni. Épp a tiszteletére rendezett nagy bál napján dönti le a lábáról a megfázás. Hogyan táncoljon ilyen állapotban, amikor az minden vágya, hogy háborítatlanul ücsöröghessen egy félreeső helyen, ahol hapci!......

     

    Muller, Olivier: Bertold, a titkos ügynök

    Káposztazúzó Bertold vagyok, a híres titkos ügynök, Krixkrax Krisztofer hörcsöge. De vigyázat: ha azt mondom, hörcsög, akkor nem egy buta, bajuszos rágcsálót kell elképzelni, aki naphosszat a vackában szunyókál. Tudok írni-olvasni, és simán kiszámolom egy 0,8 cm átmérőjű kukoricaszem felszínét, vagy ha kell, képes vagyok térben ábrázolni egy eszményi ketrecet automata alomcserélővel és lengőtrapézzal. Szent salátalevél! Velem szemben nem sok esélye van egy bűnözőnek!

     

     

    Berger Szimat Szolgálat

    Nyulász Péter mesés detektívsorozata egy budapesti magánnyomozó iroda rokoni és baráti társaságának kacagtatóan humoros és fordulatos kalandjairól szól. A mesés történet egyedi jellegzetessége, hogy főszereplő gárdája a kilenc magyar kutyafajtát jeleníti meg, és a további szereplők is valós kutyafajták jellegzetességeit viselik. Ezen felül a kalandok valós helyszíneken játszódnak, így a sorozatban így kiemelkedő szerepet játszik a képi világ. Ezt Ritter Ottó, animációs filmrendező és karaktertervező alkotta meg.
    Elsődleges cél, hogy az első olvasó gyerekek számára egy-egy igazi könyv elolvasásának örömét nyújtsa, valamint hogy a szórakoztató irodalmi élmény mellett akár iskolai tanórákon is felhasználható tudást adjon át. A kötetek ezért sok képpel és nagy betűmérettel készültek, a sorozat megalkotásában szakértő partnerként a Tanítók Egyesülete is együtt működött.

     

    Nyulász Péter: A fürdők réme

    Amikor Gerzson bácsi a strandon felejti a telefonját, Pongrác készséggel indul a segítségére. Csakhogy rejtélyes okból sorra zárnak be Budapest híres fürdői! Pongrác aljas összeesküvést szimatol, és a BerGer Szimat Szolgálat csapata akcióba lendül. Sikerül-e megfejteni a rejtélyt? Kinyitnak-e még valaha a fürdők? No és előkerül-e Gerzson bácsi mobilja?

     

    Nyulász Péter: Az ellopott Mikulás-szán

    Itt a karácsony, és hiánycikk a szaloncukor! Két huskykölyök, a Mikulás két kis segéde Trixitől és Maxitól kér segítséget: valaki ellopta az égen járó rénszarvasszánt! A gyerekek maguk indulnak a rejtély felderítésére, de közben felbukkan egy titokzatos idegen is... Bugac Pongrácnak kell kiderítenie, hogy mit keresnek a gyerekek Párizsban, és hogy hova tűnt az összes szaloncukor. No de mit kapnak vajon mindezért a Mikulástól?

     

    Nyulász Péter: A hosszúfülűek kincse

    Nagy futással indul Bugac Pongrác harmadik kalandja. Maxit és Trixit elkapják Óbudán, egy múzeumban, ahonnan eltűnt a Fekete Kutya. Egy titkos jegyzet szerint ez a szobor a kulcs egy rejtélyes kincs megtalálásához. A Berger Szimat Szolgálat feladata előkeríteni a műtárgyat, akár a Föld túlsó feléről is! Márpedig a szálak a déli féltekére vezetnek. Sikerrel járnak-e hőseink a hosszúfülűek földjén, a Húsvét szigeten? Fordulatos kalandok során kapunk választ a kérdésre.

     

    Nyulász Péter: Az időgladiátorok

    Itt a nyár, de a strandolás elmarad. Maxi és Trixi a balatoni bringatúra után a közeli római romvárosba viteti magát. A program fergeteges, és a forgatagban a pumiikreknek nyoma vész! Pongi a keresésükre indul, ám egy titokzatos, egyiptomi jelmezes alak nyomára akad. Ki lehet ő? Álruhás gyerekrabló, esetleg időutazó kalandor? A Berger Szimat gépezete mozgásba lendül, Pongi és Fürge a sztrádán ered egy gyanús furgon nyomába. Száguldj velük te is a Balatontól Budapestig, letűnt korokon át, a két eltűnt pumigyerek nyomában!

     

    Nyulász Péter: A Gemini-kód ; A képtelen képrablás

    A kötetben két kaland kapott helyet.
    A gemini kód, egy számítógépes vírus, ami miatt leállnak a Föld kommunikációs rendszerei, és a megáll az élet. A hírszerzők felderítik, hogy a vírus a nemzetközi űrbázis központi szerveréről terjed. A gondot csak helyben lehet megoldani, ám az összes űrjármű használhatatlan, kivéve a Berger Szimat Szolgálat ódivatú ezermesterének, Szilas Bundinak a rakétáját, ami nincs összeköttetésben az internettel. Bugac Pongrác, és csapata a világűr peremén egy tehetetlenül sodródó marskutatóra bukkan, akit egy lézerszemű, robot bokszer ikerpár üldöz. Velük kell űrcsatát vívni, hogy ki lehessen iktatni a gemini kódot...
    BÓNUSZ történet: Képtelen képrablás
    Kutyafülű Aladár a Harap utca 3 alatt üresen találja a Kutyatár képgalériát. Minden jel arra utal, hogy az elkövető nem más, mint a szomszédos Berger Szimat Szolgálat titkárnője, Juli Puli! Bugac Pongrác így elképesztő módon, a saját munkatársai ellen kénytelen nyomozni.

     

     

    Nyelvkincstár

    Bosnyák Viktória Nyelvkincstár sorozatában a szórakoztató kalandok során szakértővé válhatsz helyesírásból. Nem jelentenek majd gondot a többértelmű kifejezések, de a kacifántosabb személy- és helységnevek sem.

     

    Bosnyák Viktória: A nagy szókincsrablás

    Ficsúrt nem véletlenül hívják Ficsúrnak, hiszen ő a leghelyesebb fiú egész Szinonima Cityben. De a szókincse, nos, az nem túl gazdag. Sőt, kifejezetten szegényes. Igen ám, de Ficsúr nagyon csípi I. Elegancia királynőt, aki köztudottan rajong a szinonimákért. Ezért is tölt annyi időt Rolival, a legválasztékosabban társalgó trollal. Ficsúr minden eszközt bevet, hogy Elegancia közelébe férkőzzön, és olyan szókincset akar, mint amivel Roli büszkélkedhet. Találkozik is a híres varázslóval, de a varázslat nem egészen úgy sikerül, ahogy tervezték. Itt már csak a Szöszi segíthet! Vagy a SZÖSZI?

     

    Bosnyák Viktória: Gyöngyi gyöngysora

    Ki ne ismerné Bölcs Elekné Gyöngyit, a Nevenincs erdőben élő bájos gyöngybagolyt? Azt már kevesebben tudják róla, milyen nagyszerű mesemondó. Férje javaslatára most lejegyzett egy csokorra - pontosabban gyöngysorra - való történetet. Vajon hogyan kell ábécésorrendbe állni? Mi az ikes igék rejtélye? És hány igekötő kószál Doktor Pancser robotos meséjében? De találkozhatunk galaktikus jelzőkkel, óriási eldöntendő kérdésekkel, sőt még a híres varázslóval is, aki toldalékos főneveket varázsol. Két mese között pedig jót kacaghatunk Gyöngyi kacifántos nyelvtörőin

     

    Bosnyák Viktória: Két bolond százat csinál

    Ajándék póknak ne nézd a fogát, lóból is megárt a sok. Ilyen butaságokat mond Lala, a koala, aki húgával, Kokóval nemrégiben érkezett a Nevenincs erdőbe. Vajon miért használja helytelenül a közmondásokat, amiket annyira szeret? Bölcs Elek kideríti, hogy mi okozza a bajt, felesége, Gyöngyi pedig rendet tesz az erdőlakók fejében. Gyakorlat teszi a mestert: mire a mese végére érünk, nemcsak az erdőlakók, de az olvasó is helyesen tud majd használni kétszáz magyar szólást, közmondást és szállóigét, hiszen a jó pap holtig tanul.

     

    Bosnyák Viktória: A sirály a király?

    A se nem szögletes, se nem kerek erdőbe hívatlan vendég érkezik: egy sirály, aki királynak képzeli magát. A különös hírre az erdő minden állata összesereglik a bagoly odújánál, és egyre többen jelentik be trónigényüket. A bölcs madár furfangos próbatételeket eszel ki, hogy eldőljön, ki a környék jogos uralkodója. Ahogy a verseny nehezedik, egyre fogynak a versenyzők. Vajon tényleg a sirály lesz a király? Mire végigolvasod a vetélkedő humoros történetét, tökéletesen eligazodsz majd a j-s és ly-os szavak erdejében.

     

    Bosnyák Viktória: A nagy szinonima-hadjárat

    Puritánia elnöke hadat üzen Extravagancia királynőjének. A tiszta beszéd jegyében kis híján kitör a háború, de szerencsére felbukkan Fodor Menta, és békésebb megoldást javasol: egy nyelvi vetélkedőt.

     

    Bosnyák Viktória: Amikor kivirágzott a fánkfánk

    Ezúttal a többjelentésű szavakkal játszik a szerző. Vicces, eleven történet, mely megmozgatja a gyerekek fantáziáját, a szülők és a tanárok pedig szívesen adják a kezükbe.

     

    Olvasólétra - lépésről lépésre a sikerig.

    A sorozat címe azért "létra", mivel több nehézségi fok van: Olvasó Leó, Olvasó Tigris, Olvasó Cinke, Olvasó Kalóz...

    A kiadványok nagy érdeme, hogy a könyvek témái a 6-8 éves korosztályra vannak kitalálva, így a gyerekek olvashatnak kutyákról, lovakról, iskoláról, dinókról, fociról, a történetek szövege színvonalasak.

    Az olvasólétra könyvsorozat nagymértékben megkönnyíti a könyvválasztást. A történetek gazdagon illusztráltak, segítve ezzel is a jobb szövegértést. 

     

    Olvasó Breki (I. fok – 5 éves kortól)

    Boehme, Julia: A három kisbarát kalandjai - (képekkel tanulok olvasni)

     

    Kis Olvasó Tigris és Olvasó Cinke (II. fok – 6 éves kortól)

    Fischer-Hunold, Alexandra: Pilótatörténetek

    Fischer-Hunold, Alexandra: Erdei történetek

    Frey, Jana: Kutyás történetek

    Hanauer, Michaela: Történetek kiscsikókról

    Reider, Katja: Dinótörténetek

    Blesius, Susanne: Veszélyben a királyság!

    Cöster, Annette: Két póni dupla öröm

    Fietzek, Petra: Szerencséd volt, kicsi delfin!

    Neubauer, Annette: Egy igazi balerina

    Reider, Katja: Az új osztálytárs

    Thilo: Kiscica, nagy kaland

     

    Olvasó Kalóz és Olvasó Fáni (III. fok – 7 éves kortól)

    Baisch, Milena: Testvértörténetek

    Boehme, Julia: Állati történetek

    Fischer-Hunold, Alexandra: Lánytörténetek

    Rahn, Sabine: Lovas történetek

    Reider, Katja: Csikótörténetek

    Schubert, Ulli: Focitörténetek

    Fietzek, Petra: Flóri, a gólkirály

     

    Olvasó Boszi és Olvasó Leó (IV. fok – 8 éves kortól)

    Fischer-Hunold, Alexandra: Testvérháború

    Mannel, Beatrix: Tengerparti kalandok

    Arold, Marliese: Titkos történetek

    Baresch, Martin: Kalandos történetek

    Mai, Manfred: Történetek a grundról

    Reider, Katja: Uszodai történetek

    Zöller, Elisabeth: Történetek a lovasiskolából

     

     

    Kling, Marc-Uwe: A nap, amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót

    "Amikor a Nagypapa kicsi volt, még nem léteztek vízforralók. Legalábbis semmiképpen sem olyanok, mint amilyeneket ma ismerünk. Akkoriban az embereknek fütyülős kannájuk volt. Miután vizet töltöttek bele, feltették egy főzőplatnira, amit aztán bekapcsoltak. Majd a víz, láss csodát, felmelegedett. Egyszerű, mint az egyszeregy."
    A Nagymama és a Nagypapa látogatóba érkezik, hogy vigyázzon az unokákra. De Tifani, Max és Lujza tudják, hogy valójában nekik kell szemmel tartaniuk a nagyszüleiket. Ennek ellenére óriási hibát követnek el: egy pillanatra egyedül hagyják a Nagypapát a konyhában. És a Nagypapa ráteszi a vízforralót a rezsóra, amitől fullasztó szag és irdatlan füst keletkezik...
    A katasztrófába torkolló nap mégis csodás véget ér. Kiderül, hogy mindenki csinált már valami csacsiságot. Még Anya és Apa is.

     

    Kling, Marc-Uwe: A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet

    Ez képtelenség, ugye? A nagymama tönkretette az internetet. Méghozzá totálisan. Az egész világon.
    "Csak EGYETLEN EGYSZER kellett Tiffaninak a nagymamára vigyáznia.
    És pont MA kellett a nagymamának az internetet TÖNKRETENNI. A teljes internetet. Az egész világon. Pompás!"
    Internet nélkül semmi nem olyan, mint korábban: Max nem tud a mobilján pötyögni, Lujza nem tud zenét hallgatni és a Nagypapa nem tud többé tévét nézni. Sőt Anya és Apa is nagyon korán hazajönnek, mert nem tudnak dolgozni. Senki nem tudja mihez kéne kezdjen így, internet nélkül.
    De aztán mégiscsak egy nagyszerű nap lesz belőle. Annak ellenére, hogy az internet tönkrement! Vagy talán pont azért?
    Nevetőizom torna az egész családnak!

    Kétszer választotta a Spiegel című német újság a hónap Bestsellerének 2018 szeptemberében és 2018 októberében. Az Amazon gyerekirodalmi toplistáját hónapokon át vezette. Megnyerte a német könyvkereskedők díját 2018-ban.

     

     

    Geronimo és Tea Stilton-könyvek

    „A könyvsorozat a címadó főszereplő egérről, Geronimo Stiltonról szól (a stilton egy sajtfajta), aki családjával együtt él a kitalált Egérvárosban. Geronimo újságíróként dolgozik. Különféle kalandokba keveredik nővérével és testvéreivel, annak ellenére, hogy csak csendes és nyugodt életet szeretne élni. A könyvekben a történetek önéletrajz-szerűen vannak írva, ezzel is biztosítva a könyvsorozat különlegességét, illetve humorát.” (Wikipédia)

     

    Boehme, Julia: Barátnőm Bori-sorozat

    A Barátnőm, Bori – sorozat legújabb kötetében a főszereplő már kisiskolás. Ennek megfelelően a történetek is hosszabbak, önállóan olvasó gyerekeknek is ajánlható.

     

     

    Garabonci Gréti-sorozat

    Garabonci Gréti első ránézésre olyan, mint a többi nyolcéves kislány, ám van egy nagy titka: tud varázsolni. Bár a legszívesebben sokszor használná a képességét, főleg Rongál Rozalinda ellen, megtanulja élni az átlagos gyerekek életét.

    Könnyen olvasható szöveg sok illusztrációval első olvasóknak.

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti nagy titka

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti varázsol

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti és a sütisütő verseny

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti beöltözik

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti szemüveges lesz

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti és a titkos imádó

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti táncra perdül

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti táborba megy

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti és a karácsonyi meglepetés

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti és a húsvéti nyuszi

    Coven, Wanda: Garabonci Gréti koszorúslány lesz

  • Izgalmas regények kisikolásoknak (8-11 éveseknek)

    Gyerekkönyvek

    Ha már gond nélkül elolvasol egy egész kisregényt, akkor ezek a gazdagon illusztrált, gyorsan olvasható könyvek pont neked valók.

    Találsz köztük interaktív, kalandválasztós könyvet is, de ha olyanból még többet szeretnél, keresd katalógusunkban a MENŐ_KÖNYVEK témacsoportot! https://bit.ly/35S7CNg

    A többi neked való könyvet pedig a GYERMEKKÖNYV témacsoportnál találod. https://bit.ly/3h4QQ2Y

     

    Zseblámpás könyvek

    Már tudsz olvasni? Mit gondolsz, el tudnál olvasni egye­dül egy egész regényt? Próbáld meg! A Zseblámpás Könyvek egész biztosan neked valók! Nagy betűs, nem túl hosszú, izgalmas és vicces történetek várnak! Készíts be a takaró alá egy zseblámpát is, mert ezeket a könyveket nem fogod tudni letenni!

     

    Kertész Erzsi: Mindig másnap

    Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Felkelés, reggeli, pakolás, rohanás, indulás az oviba, az iskolába – csakhogy eltűnt a kert, a biciklik, az ismerős táj, helyét burjánzó őserdő veszi körül! De semmi gond! Egy belevaló család előbb-utóbb feltalálja magát! Hiszen bátrak, leleményesek, és rugalmasan kezelik a nehézségeket. Bár ilyen sok meglepetésre talán még ők sincsenek felkészülve…

     

    Kunnas, Noora: Lili, Mikko és a minikalózok

    Egy vagány öreg hölgy, egy beszélő kakas és lázadó minikalózok... Ki hitte volna, hogy Lilire és
    Mikkóra ennyi izgalom vár az utálatos és unalmas Jim bácsinál?
    Telma Salamander és cseppet sem hétköznapi csapata javában készül a kisváros fontos rendezvényére, a virágfesztiválra. Minden készen áll, amikor egy véletlen mozdulat különös események sorozatát indítja el...

     

    Nicholls, Sally: Megálljatok, tolvajok! - az időtükrön át

    Alex és Ruby Joanna néni ódon házában tölti a nyarat. A ház halljában lógó tükörben egy nap különös,tengerészöltönyös fiú tűnik fel, a tükrön pedig egyszerűen át lehet sétálni. A tükrön átlépve ugyanabban aszobában találják magukat – csak sok-sok évvel korábban!Mit keresnek ők a múltban, a saját ükszüleiknél? Hogy fognak visszajutni a jelenbe? Egy titokzatos,bársonyba bugyolált kupának biztosan köze lesz a megoldáshoz...

     

     

    Abszolút könyvek

    A Pagony Kiadó sorozata. „Ebben a sorozatban csak olyan 9-12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Ráadásul abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Fiúsak és lányosak, magyarok és külföldiek, fantasyk, kalandosak vagy detektívregények, amiket jó olvasni!”

     

    Bertman, Jennifer Chambliss: Könyvvadászok

    Emily bohém szüleinek mániája, hogy minden évben új helyre költöznek. Most éppen San Francisco következik, ami legalább jó hír, hiszen itt van a Könyvvadászat központja. Emily lelkes könyvvadász: a játék lényege, hogy bárki bárhol elrejthet egy könyvet, a megtaláló pedig egy online rendszer alapján pontokat kap.
    Amikor Emily a városba érkezik, a Könyvvadászat kitalálóját, aki éppen egy új játék bejelentésére készül, megtámadják. Ijedtében elrejti a nála lévő, teljesen egyedi kiadású könyvet. Emily újdonsült barátjával véletlenül bukkan a könyvre, és a csapat a könyvvadászaton keresztül nyomozni kezd. Az értékes könyvre azonban másoknak is fáj a foga, így indul a versenyfutás. Vajon kinek sikerül előbb megfejtenie a rejtvényeket?
    New York Times bestseller

     

    Bertman, Jennifer Chambliss: A feltörhetetlen kód - (Könyvvadászok 2.)

    Emily szülei végül úgy döntöttek, hogy a család San Franciscóban marad, így Emily és új barátja, James tovább folytathatják a könyvvadászatot. De minden megváltozik, miután megszereznek egy kódolt üzenetet, amit a tanáruknak, Mr. Quislingnek címeztek.  A két gyerekben felébred a kíváncsiság, és nekilátnak, hogy kiderítsék, mi köze van a Niantic nevű hajónak, a rejtélyes tűzeseteknek, a Mark Twain köteteknek és Mr. Quislingnek a titokzatos, feltörhetetlen kódhoz.

     

    Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben - (kaland, játék fantázia)

    Az Éjszaka az állatkertben főhőse TE vagy, kedves olvasó! Egy éjszaka
    nem találod a tesódat az ágyában. Nem habozol, útnak indulsz, hogy megkeresd Dodót. Ám arra nem számítasz, hogy az éjszakai állatkertbe érkezel, ahol nyüzsögnek a furcsábbnál furcsább lények...
    Beszélgess az utadba kerülő lényekkel, szerezz információkat és értékes
    tárgyakat tőlük, akárcsak egy kalandjátékban, és mentsd meg
    a testvéredet! Minden bekezdés végén választhatsz, hogy merre mész tovább és mit kérdezel. Most te alakítod a történetet!
    Ám a rejtély nemcsak egyféleképpen fejthető meg: a 400 oldalas
    könyvön és az állatkert zegzugos útjain sokféleképpen végigmehetsz, különböző tárgyak segítségével oldhatod meg az előtted tornyosuló
    akadályokat, így egy olvasás során csak egy kis szeletét ismered meg ennek a varázslatos és nagyon vicces éjszakai világnak. Ezt a könyvet
    legalább négyszer el lehet olvasni úgy, hogy mindig más részeket
    fedezel fel benne!
    Bojti Anna könyvét a Kaland-játék-kockázat könyvek inspirálták,
    de azoknál sokkal több lett: óda a budapesti állatkerthez, Alice
    Csoda­országához hasonló eredeti, humoros, szerethető fantáziavilág, amiben az olvasói kíváncsiság dönti el, hogy merre visz az utunk.
    Abszolút éjszaka
    Abszolút nyomozás
    Abszolút interaktív

     

    Bojti Anna: A lidércerdő mélyén - (kaland, játék, fantázia)

    Beszélgess az utadba kerülő lényekkel, figyelj nagyon, gondolkodj, szerezz értékes tárgyakat, és teljesítsd a küldetésedet! Az akadályokat többféleképpen is legyőzheted, sok úton-módon rájöhetsz a rejtélyek nyitjára, akár többször is végigjárva a könyvet!

     

    Doyle, Catherine: Viharok őrzője

    Amint Fionn Boyle Arranmore szigetére lép, a sziget felbolydul a lába alatt..."
    Fionn Boyle nővérével Arranmore távoli szigetén, nagyapjuknál tölti a nyári vakációt. Még soha nem járt itt, nagyapját, ezt a fura, titokzatos öregembert se ismerte azelőtt. A fiú hiába tudja, hogy vén tengeri matrózok leszármazottja - retteg a víztől. Nem érdeklik a kalandok, a hajótörések, sem a fáradhatatlan szél, ami időről időre végigsöpör a szigeten.
    De egy régi varázslat felbolydul a sziget rétegei alatt. Hatalmas vihar közeledik a tenger és az idők mélyéről, ugyanaz a vihar, ami tizenkét évvel ezelőtt elragadta Fionn apját is. Családja védelmében Fionn-nak fel kell vállalnia a sorsát, és szembeszállnia legnagyobb félelmével...
    Catherine Doyle első könyve 2018-ban elnyerte a Brit Könyvkereskedők olvasói díját.

     

    Huizing, Annet: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?

    Abszolút kreatív, abszolút érzelmes, abszolút napló! Katinka imád történeteket kitalálni. Még csak tizenhárom éves, de már pontosan tudja, hogy író szeretne lenni, méghozzá híres író. Szerencsére a szomszédban lakik egy írónő, aki szívesen fogadja, és némi kertészkedésért cserébe kijavítja az irományait, és írói tanácsokkal látja el. Katinka pedig egyszer csak azon veszi észre magát, hogy az életéből egy regény lett, és az írás során egyre jobban megismeri önmagát, és feldolgozza fájdalmait. A könyv írói tanácsait bármelyik írói ambíciókkal rendelkező gyerek és felnőtt bátran megfogadhatja, és a könyv végében található vonalas lapokra pedig megírhatja a saját történetét!

     

    Kertész Erzsi: A sárkány nyomában - a pásztói oskolamester háza

    Gáspár 1551-ben, a törökvész idején egy titokzatos labirintusra bukkan... Dani 2019-ben egy középkori történetet olvasva különös dologra lesz figyelmes... Kertész Erzsi kalandos történelmi regényében a két fiú sorsa a majdnem 500 év távolság ellenére összefonódik: az „oskolás” Gáspár a veszéllyel nem törődve a labirintusban játszik, Dani pedig próbálja kinyomozni, vajon a pásztói oskolamester háza tényleg misztikus kincset rejt-e. Mindeközben olyan képességeket fedeznek fel önmagukban, amelyek addig valahol mélyen rejtőztek bennük. Ezt olvasd az Egri csillagok előtt!

     

    Laboda Kornél: Gavarin és az álomantenna

    Gavarin sajnos nem érzi magát jól a Földön. Egész konkrétan szörnyen unja az összes órát az iskolában, és az sem lelkesíti, hogy felnőttként majd húzhatja az igát... Úgyhogy fogja magát, és a kutyájával meg a macskáival katapultál a világűrbe, ahol érdekesnél érdekesebb bolygókat, ráadásul igazi barátokat istalál. Csakhogy hamarosan észreveszik, hogy valami nagyon nem stimmel a világűrben sem. Valaki elszívja az űrlakók álmait. Valaki foglyul ejti azokat, akik nem tetszenek neki... akik nem engedelmeskednek... Kiirtja a fejükből a gondolatokat, a szívükből az érzéseket, a lelkükből a szabadság vágyát. Gavarinnak és barátainak minden eszüket és bátorságukat bevetve meg kell küzdeniük vele, hogy visszanyerjék a szabadságukat és az álmaikat.

     

    Mourlevat, Jean-Claude: A visszafelé-folyó

    Tomek, a boltosfiú és Hanna, egy keleti kereskedő lánya a halhatatlanná tevő vizet keresik. A két fiatal története izgalmas, párhuzamos vándorút keresztül a sivatagon, a Felejtés Erdején, a Parfümkészítők faluján, a nagy óceánon a Visszafelé-folyó forrásáig. Csodálatos tájakon és varázslatos világokon kelnek át, és mindenhol le kell győzniük az eléjük tornyosuló akadályokat. De mindig segítő, szeretetreméltó teremtményekkel akadnak össze, és ha hallgatnak a megérzéseikre, és bátran, állhatatosan haladnak az útjukon, akkor célba érnek. 
    Gyönyörű utazó- és szerelmes történet a francia szépirodalom nagy klasszikusától.

     

    Scott, Kate: Csak Jack

    "Az elmúlt két évben ötször költöztünk. Sokat tudok a pakolásról." De Jack nemcsak a pakolásról tud sokat, hanem arról is, hogyan illeszkedjen be egy új iskolába. Amióta apa elment, anyával ötször költöztek. A megoldás a Sherlock-szabály: figyelj, fülelj, ne árulj el túl sokat magadról, olvadj be. A túlélőstratégia remekül működik, míg meg nem jelenik a mindig jókedvű, magabiztos, mások véleményével mit sem törődő Tyler. Fantasztikus találmányaival és lehengerlő stílusával segít Jacknek is ráébredni: a legfontosabb, hogy önmagad légy! Semmi más, csak Jack!

     

    Szabó Borbála: A János vitéz-kód - a négy Einstein és az irodalom

    A RENDŐRSÉG KÖZLEMÉNYE

    „Eltűnt Turchányi Albert, 11 éves általános iskolai tanuló. A körülbelül 145 centiméter magas, zömök testalkatú, barna szemű, szemüveges, rövid, barna hajú fiú 2019. november ­25-én, hétfőn az iskolai könyvtárból ismeretlen helyre távozott. Eltűnésekor zöld színű farmernadrágot és szürke „A CSAPATMUNKA AZ, AMIKOR SOKAN CSINÁLJÁK, AMIT ÉN MONDOK” feliratú pólót viselt.”

    Ugyanekkor Petőfi Sándor János vitéz című művében ­ismeretlen, új szereplő jelenik meg: egy zömök testalkatú, barna ­szemű, szemüveges, rövid hajú fiú… És ezáltal a mű igen különös fordulatokkal gazdagszik. Ám az új János vitéz nem mindenki tetszését nyeri el.Az indulatok elszabadulnak. Úgy tűnik, Magyarországot soha nem látott katasztrófa ­fenyegeti.

     

    Wéber Anikó: Örökszerda

    Ébredtél már úgy, hogy azt érezted, minden ugyanolyan, mint előző reggel? Felkelés, reggeli, iskola - mintha az egyhangú napok során megállt volna az idő?
    Dáviddal pontosan ez történik. Szerinte csütörtök van. Az anyukája szerint szerda. Majd megismétlődik az előző napja. És megint. És megint. Ráadásul mintha senki más nem venné észre, hogy az örökszerdában ragadtak!
    A fiú kétségbeesetten nyomozni kezd: vajon miért történik ez az egész? Rékával, a szomszéd lánnyal hamarosan egy bűnügy kellős közepébe csöppennek, ahol mindenki gyanúsított, akivel találkoztak ezen a bizonyos szerdán - és senkiről sem tudni, hogy igazat mond vagy titkol valamit...

     

    Wéber Anikó: Cseresznyeliget titka

    Abszolút legjobb barátnő, abszolút nyár, abszolút titok, ami ebben a könyven benne van! Kitti sokat van egyedül, és sokszor unatkozik: egy igazi kalandra vágyik! Folyton történeteket talál ki, álmodozik, de hiába: az osztálytársai közül senki sem értékeli a fantáziáját, és ő gyakran magára marad. Míg a többiek a lovastáborban vagy a tengerparton szelfiznek, ő a nagynénjénél, a világ legunalmasabb helyén, Cseresznyeligeten nyaral. De Kitti még Cseresznyeligetből is képes egy izgalmakkal teli mesevilágot teremteni – és a szomszéd gyerekekkel hirtelen egy igazi nyomozás kellős közepén találják magukat. Ráadásul közben talál magának egy legjobb barátnőt is.

     

     

    Kácsor Zoltán, M.: Zabaszauruszok-sorozat

    Hallottál már Rilexről, a világ legbékésebb Tirannoszaurusz rexéről? Tudod-e, miért éppen az ő szájában lakik Kunyi, a pimasz keselyű? Kíváncsi vagy, milyen kalandok várnak rájuk a sárkány barlangjában, és hogyan sikerül átjutniuk az Áldozatok völgyén, miután útnak indulnak új barátjukkal, a raptorral? Tarts velük izgalmas kalandokkal teli útjukon! Az úti cél Dínómdánom, a dínók földi paradicsoma, ahová csak csúszdán lehet bejutni. Ideje felfedezni a pattogatottkukorica-mezők és a Halászlé-tó hazáját, ahol a Tejút és a Vajút összetalálkozik, és még a falak is fehér csokiból vannak...

    Kácsor Zoltán, M.: Utazás Dínómdánomba

    Kácsor Zoltán, M.: Sárkánytörvény

    Kácsor Zoltán, M.: Acsargó-mocsarak

    Kácsor Zoltán, M.: Dragalád visszavág

    Kácsor Zoltán, M.: A Százfok-öböl réme

     

     

    Berg Judit: Rumini-sorozat

    „A Rumini-sorozatot alapvetően iskolásoknak ajánlom, bár érettebb nagycsoportosoknak is fel szokták olvasni. Főszereplője egy kalandvágyó kisegér, aki hajósinasnak szegődik a Szélkirálynő nevű tengerjáró vitorlásra, beutazza a világot és mindenhol hajmeresztő kalandokba keveredik. Reményeim szerint nagyon fordulatos, izgalmas, kiszámíthatatlan és vicces lett az eddigi összes rész. Szerepelnek benne jó és rossz egerek, különféle rágcsálók, baglyok, vérszívó denevérek, tengeri szörnyek és sosem látott szigetlakók. A tengerészek életét gyakran keserítik vagy segítik a beutazott világok lakói: elnyomott népek, vidám erdőlakók, kalózok, varázslók, szívtelen és jóságos uralkodók, rablók.” (bergjudit.hu)

    Berg Judit: Rumini

    Berg Judit: Rumini Zúzmaragyarmaton

    Berg Judit: Rumini és a négy jogar

    Berg Judit: Galléros Fecó naplója

    Berg Judit: Rumini Datolyaparton

    Berg Judit: Rumini Zúzmaragyarmato

    Berg Judit: Rumini Ferrit-szigeten

    Berg Judit: Rumini a Fényvizeken

    Berg Judit: Rumini kapitány

    Berg Judit: Rumini Tükör-szigeten

    Berg Judit: Rumini és az elsüllyedt világ

     

    Berg Judit: Két kis dinó-sorozat

    A Két kis dínó, Trikó és Nyamm valójában időutazók. Mivel mindketten icipicik, elindulnak, hogy keressenek egy olyan bogyót, amitől megnőhetnek. Kalandjaik során megtudják, hogy a vulkánok segítségével térben és időben is utazhatnak. A mai Budapest után eljutnak a Mátyás király kori Magyarországra és Itáliába, később megjárják az ókori Kréta labirintusát, megküzdenek a Minótaurusszal, akit ők követhezetesen Miniszaurusznak hívnak, felfedezik Amerikát és hamarosan a honfoglaló magyar hadakhoz csatlakoznak majd!” (bergjudit.hu)

    Berg Judit: Két kis dinó a zsírkréta korban

    Berg Judit: Két kis dinó a középkorban

    Berg Judit: Két kis dinó Krétán

    Berg Judit: Két kis dinó Budapesten - (Trikó és Nyamm)

    Berg Judit: Két kis dinó felfedezi Amerikát

     

    Berg Judit – Polgár Judit: Alma - a sötét birodalom

    Egy különös nyári délután, amelyen egymást érik a váratlan és nyugtalanító események, Alma, Drifter, Félix és Bella egy számukra idegen világba kerül. Visszajuthatnak-e a saját valóságukba? Hogyan? A sötét birodalom uralkodója próbatételek elé állítja őket. Látni szeretné, hogyan lesznek úrrá váratlan helyzeteken. Meg tudnak-e hozni súlyos döntéseket? Képesek-e áldozatokra? S a végén méltó ellenfélnek bizonyul-e Alma? Berg Judit, József Attila- és IBBY-díjas író, Rumini megteremtője és Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója összefogott, hogy fiatal olvasóiknak egy kicsit a sakkról, de inkább a sakkon túl az életről meséljenek. Ők már megtapasztalták: semmi sem fekete-fehér, még a sakktáblán sem, nemhogy az életben, senki sem abszolút jó vagy abszolút gonosz. Nem kell, hogy sakkozni tudj. Alma társai sem tudnak. Mégis, nélkülük Alma biztos bukásra lenne ítélve.

     

    Berg Judit: A holló gyűrűje

    Éjszakánként szó szerint életre kelnek a budavári Mátyás-templomot díszítő állatok, gorgók, sárkányok meg Bodza, a királysírt őrző kőkutya. S többé vissza sem változhatnak, hacsak időben meg nem találják a templom hollójának a nagy viharban eltűnt gyűrűjét.

     

    Berg Judit: A négy madár titka

    Az egész egy titkos ládikával kezdődik, és a rejtélyek egyre csak szaporodnak: Mit rejt a titkos tégely? Hová tűnt Gerda? Mik azok a furcsa rajzok a füzetében? Kicsoda DR?És miről csicseregnek a madarak? Kövesd a sorokat és nyomozz együtt Kikivel! „Galamb mutatja az utat, Sas őrzi a fészket. A titok fölött holló köröz, A veréb nem közönséges madár.”

     

    Berg Judit: Az óra rejtélye

    Berg Judit és Kertész Erzsi nagy sikerű, közösen írt detektívregényének második része, Az óra rejtélye ugyanolyan letehetetlenül izgalmas, vicces és sejtelmes, mint a Négy madár titka – hajrá, ifjú olvasók, ifjú nyomozók! Egy furcsa és rejtélyes levél, egy titokzatos műszer és sok sok-kérdés: Vajon ki az az Hogy kerülhet veszélybe az idő? Ki írta a levelet? És ez még csak a kezdet... de ahhoz persze elég, hogy hőseink, Kiki és Gerda megint nyomozni kezdjenek. Feltűnik egy rejtélyes kalapos hölgy, egy piros sportkocsi, egy furcsa árnyék – Gerda pedig fogságba kerül.  A gyerekeknek miden okosságukra, bátorságukra és vagányságukra szükség lesz, hogy segítsenek, és megelőzzék a legnagyobb bajt...

     

     

    Mágikus állatok Iskolája – sorozat

    Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért, beszélgetni tudsz vele, mindenhova elkísér, és soha többé nem kellene egyedül lenned. Szép álomnak tűnik, de Ida és Benni a Mágikus állatok iskolája 1. kötetében egy ilyen igaz barátra lel. A valóság ötvöződik a gyerekek képzeletvilágával. A mágikus állatokról senki más nem látja, hogy beszélni tudnak, a külső szemlélő mindig csak egy plüssállatot lát. Mégis, a váratlan jövevény megkönnyíti a gondokkal küszködő gyerekek életét az iskolában, vidám helyzeteket teremt, és izgalmas kalandok várnak a kis gazdáikra. Már az is külön izgalmat jelent, hogy ki és milyen körülmények között kapja meg. Vajon lehet-e szeretni egy teknősbékát, ha az ember egy nagyobb szőrös állatra vágyik? Hogyan szeretteti meg magát a kis teknős? Miért van az osztály legvásottabb gyerekének is nagy szüksége egy mágikus állatra? És persze a regényen végigvonul egy izgalmas történet, egy rejtély, amit a gyerekek és a mágikus állatok együtt derítenek fel. Közben mélyebben is megismerhetjük a szereplőket, a tanárokat és gyerekeket, az indítékaikat, a szorongásaikat, a csínytevéseiket és a terveiket. Minden szereplő egyéni jellem, mindenki változik, fejlődik nem kis mértékben a megjelenő mágikus állatok és a kialakult különös szituációk hatására. Nincs az a 8 éves fiú vagy lány, aki ellen tudna állni a tanteremben nyüzsgő, egzotikus állatoknak! Izgalmas, olvasmányos könyv kedves illusztrációkkal. A történet folytatódik..

     

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája - Torta vagy bukta

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája - Hű, de durva!

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája - A kísértetfolyosó

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája: végre vakáció! - Ida és Rabbat

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája - Totál bezúgva

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája - Hová lett Mr. M?

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája - A nagy csobbanás

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája: végre vakáció! - Silas és Rick

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája - Kővé válva

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája - Rejtélyes gödrök

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája: végre vakáció! - Henry és Leander

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája - Odavagyunk!

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája: behavazva - téli kaland

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája: végre vakáció! - Helén és Karajan

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája: Kinyomoztuk! - Levélrejtély

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája: Kinyomoztuk! - Papucstolvajok

    Auer, Margit: Mágikus állatok iskolája: végre vakáció! - Benni és Henrietta

     

     

    Delfin könyvek

     

    Bentley, Sue: Varázslatos kiscica - zűr az iskolában

    Bentley, Sue: Varázslatos póni - különös kívánság

    Bentley, Sue: Varázslatos póni - egy új barát

    Bentley, Sue: Varázslatos kiscica - nyári csoda

    Cuevas, Michelle: Egy képzeletbeli barát kalandjai

    Pilkey, Dav: Alsógatyás kapitány és a Szupergonosz Szipirtyó haragja

    Pilkey, Dav: Szimat naplója - Faház Képregény Rt.

    Pilkey, Dav: Alsógatyás kapitány és Pukisgatyó professzor veszedelmes terve

    Pilkey, Dav: Alsógatyás Kapitány és az alattomos űrlény konyhásnénik inváziója (és a hasonlóan gonosz stréberzomb

    Pilkey, Dav: Alsógatyás kapitány és a beszélő vécécsészék támadása

    Rodkey, Geoff: Claudia és James felforgatják New Yorkot

    Rodkey, Geoff: Claudia és James kiássák a csatabárdot

    Watson, Tom: Pálcikacica és a bébi

    Watson, Tom: Pálcikakutya és a cukorka

    Watson, Tom: Pálcikacica és a betörő

    Watson, Tom: Pálcikacica és a nagyváros

    Watson, Tom: Pálcikakutya és a spagetti

    Watson, Tom: Pálcikakutya és a fánk

    Watson, Tom: Pálcikacica

    Watson, Tom: Pálcikakutya és a fagyi

    Watson, Tom: Pálcikakutya és a pizza

    Watson, Tom: Pálcikakutya és a hot dog

     

     

    Bors Bori-sorozat

    Az első részben a tízéves Borinak három kívánsága van: először is, szeretne kapni egy kutyát, továbbá nyomozó akar lenni és bűneseteket megoldani, illetve nem szeretne részt venni a nagyképű Flóra szülinapi ünnepségén. Sajnos a harmadik kívánsága nem teljesülhet, de amikor eltűnik a fő születésnapi ajándék, a világ legédesebb kiskutyája, Bori egy izgalmas nyomozás kellős közepébe csöppen. És talán egyszer még az első kívánsága is valóra válhat…

     

    Rylance, Ulrike: Tényleg semmi gond!

    Rylance, Ulrike: Vészhelyzet a hullámvasúton

    Rylance, Ulrike: Káosz a suliban

    Rylance, Ulrike: Kémek a strandon

    Rylance, Ulrike: Kirándul az osztály

    Rylance, Ulrike: Hajsza Londonban

     

     

    Így neveld a sárkányodat-sorozat

    III. Hablaty Harákoló Harald nagyszerű kardforgató, sárkánysuttogó volt, s emellett a valaha élt legnagyobb viking hős. Vajon képes lesz-e átmenni a Beavatási Próbán egy fogatlan sárkánnyal, és szembeszállni a Sárkányus Giganticus Maximusszal, mielőtt az felfalna minden vikinget a Hibbant-szigeten? Ideje Hablatynak megtanulni, hogyan lehet Hős. A kritikusok és a nézők szívét egyaránt elnyerte a DreamWorks Animation produkciójában készült Így neveld a sárkányodat című film. A film alapját szolgáló könyv - Harald emlékiratainak első kötete - egy részletesebb és még színesebb világot mutat be, ahol a filmből már jól ismert szereplők újabb lélegzetelállító kalandokba keverednek.

     

    Cowell, Cressida: Így neveld a sárkányodat - (III. Hablaty Harákoló Harald)

    Cowell, Cressida: Így lehetsz kalóz

    Cowell, Cressida: Így tanulj sárkányul

    Cowell, Cressida: Így védd ki egy sárkány átkát

    Cowell, Cressida: Így fejtsd meg a tűzkő titkát

    Cowell, Cressida: Hősök kézikönyve a halálos sárkányokhoz

    Cowell, Cressida: Így utazz sárkányviharon

    Cowell, Cressida: Így törd össze egy sárkány szívét

    Cowell, Cressida: Így lopd el egy sárkány kardját

    Cowell, Cressida: Így harcolj egy sárkány dühével

     

     

    Hajdan varázslói-sorozat

    Hajdan létezett varázslat, a sötét erdőben élt. Aztán megjelentek a harcosok…
    Czár varázslófiú, de nincs varázsereje. Bármit megtenne, hogy legyen.
    Ábránd harcoslány, de van nála valami, amit tilos magánál tartania, valami varázslatos. Bármit megtenne, hogy ezt eltitkolja.
    Amikor útjaik keresztezték egymást, Czárnak és Ábrándnak el kell felednie a nézeteltéréseket, ha el akar jutni a Harcos-erőd szigorúan őrzött tömlöceibe.
    Ahol mozgolódni kezd valami, ami évszázadokon át aludt…

    Cowell, Cressida: Hajdan varázslói

    Cowell, Cressida: A behemót utolsó lehelete

     

    Nógrádi Gábor: A mi Kinizsink

    Különös alak járja Zeréndvár utcáit: mindent tud Kinizsi Pálról, könnyedén felkap egy malomkövet, és ami a legfurcsább: őt magát is Kinizsi Pálnak hívják. De mit keres Mátyás király hadvezére Zeréndváron ötszáz évvel a saját halála után?

     

    Nógrádi Gábor: Gyerünk haza!

    Miért küldenek két angol gyereket Magyarországra nyaralni? Mi az, ami annyira nem tetszik nekik a mi kis hazánkban, hogy megszöknek és elindulnak Londonba egy lóval meg egy kutyával? Milyen produkcióval aratnak hatalmas sikert a Hortobágyon és a cirkuszban? Kik keresik őket egy fél-Trabanttal az országon át, és mit akar velük csinálni a cirkuszigazgató?

     

    Nógrádi Gábor: Marci öröksége

    Marci nagynénje nem akarja, hogy az öccse, Szálem hozzájusson az örökséghez. A pénzt a terroristák támogatására akarja fordítani. Rózsi, a bérgyilkos azonban sehol sem találja Marci apját. Meghalt? S ha meghalt, mi legyen Marcival, aki a hatalmas vagyon egyedüli örököse lesz?

     

    Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

    Nógrádi Gábor: Az öcsém zseni

    Nógrádi Gábor: Papa, ne már! - Samu és Papa

    Nógrádi Gábor: Emmike nem semmike - (kislányom, megőrülök!)

    Nógrádi Gábor: PetePite - (az apu én vagyok)

    Nógrádi Gábor: Segítség, ember!

    Nógrádi Gábor: Hecseki és a gyermekrablók

    Nógrádi Gábor: Gyerekrablás a Palánk utcában

    Nógrádi Gábor: Édes Munyimunyi!

    Nógrádi Gábor: Hecseki és a kedves betörők

    Nógrádi Gábor: Marci visszavág

     

     

    Nyulász Péter: Helka – a Burok-völgy árnyai

    Különös események zavarják meg a Balaton északi partjának nyugodt mindennapjait. A tihanyi Soktornyú Kastély népe ünnepre készül: Helka hercegkisasszony hamarosan hivatalosan is trónörökössé válik. Ám hősünk unja a felhajtást, elszökik inkább a tiltott rengetegbe szamócázni. A Burok-völgyben sötét lelkű teremtmények gyülekeznek, hogy a kegyetlen Bora vezetésével feldúlják a Balaton békéjét, és bosszút álljanak a hercegi páron.

     

    Nyulász Péter: Ciprián, a Balaton hercege

    Felbukkan egy kopott bundás, ha innen nézem macska, ha onnan – inkább tyúkszerű lény, Mitmitke. Megjelenésével izgalmas kalandok sora veszi kezdetét. Az előző kötetből megismert szereplők útjuk során új barátokat és ellenségeket szereznek. Megtudjuk, hogyan keletkezett száz halom Battán, tengerszem a Megyer-hegyi malomkőbányában, földvár a Balatonnál, vagy a Sió csatorna. A fődipicinyek, nyápicok, dinkák, sziporkák, csordásfarkasok, Zemúr és Mitmitke, úgy gabalyítják a történet szálait, hogy azok az óbudavári mosókutat övező fa gyökereihez lesznek hasonlatosak. Ciprián a varázslat helyett a józan ész hatalmában bízik, ám elvarázsolja az az érzés, ami néha elveszi az eszünket…

     

    Nyulász Péter: Kamor - Helka menyegzője

    Helka és Ciprián már többször megóvta hőstetteivel a Víz, a Part s az Erdő népét, ám a Balaton és a Bakony vidékén tart még a varázshatalmasságok csatározása. A trilógia zárókötetében Kamor, a Bakony varázslója, végre felfedi a régmúlt titkait, és Helka hercegkisasszony is párjára talál.

     

     

    David Walliams: Gengszter nagyi

    A 11 éves Ben rettegve gondol a péntek estékre, amikor a nagymamájánál kell aludnia. Ő ugyanis minden idők legunalmasabb nagymamájának látszik: állandóan szókirakósdit játszik és káposztalevest főz. De van egy dolog, amit Ben nem tud róla... Ben nagyija pontosan olyan, amilyennek az ember a nagyikat elképzeli: ősz haja van és műfogsora, a használt zsepit mindig a kardigánja ujjába gyűri, és nemzetközi hírű ékszertolvaj. Kalandos és megindító történet egy nagymamáról és az unokájáról, valamint lopott koronaékszerekről.

     

     

    Bob Pflugfelder és Steve Hockensmith: Nick és Tesla veszélyes laboratóriuma

    Nick és Tesla ikertestvérek, akik élnek-halnak a tudományért, az elektronikáért, és bizony sűrűn bajba keverednek. Amikor szüleik Kaliforniába küldik őket, hogy Newt bácsikájuknál töltsék a nyarat, felfedezik, hogy új szomszédságuk mennyi meglepetést rejteget. Az utca végén elhagyatott ház áll, ahol feltűnik egy titokzatos lány az emeleti ablakban, őket pedig egy ijesztő, fekete terepjáró követi mindenhová.

    Nick és Tesla meg akarja oldani a rejtélyt, no meg féltik a bőrüket is, ezért a házukban fellelhető tárgyakból mindenféle védelmi szerkentyűket készítenek. Leírásuk megtalálható a könyvben is.

    Szórakoztató olvasmány és tudományos kísérletek együtt!

     

    Bob Pflugfelder és Steve Hockensmith: Az elszabadult robothadsereg

    Amikor Félhold-öböl városát rejtélyes rablássorozat rázza meg, Nick és Tesla, a tizenegy éves detektívpalánták elhatározzák, hogy nyakon csípik a bunözôket. Ahhoz, hogy ez sikerüljön nekik, különféle furfangos szerkentyuket kell kitalálniuk és megépíteniük.

    A NICK ÉS TESLA VESZÉLYES LABORATÓRIUMA robotokkal teli folytatásában a zseniális ikerpár négy különbözô robotot épít meg könnyen beszerezhetô, olcsó alapanyagokból. De a legjobb az, hogy a könyvben található illusztrált leírások alapján Te is könnyen megépítheted ezeket a robotokat.

    Vajon Nick és Tesla idôben el tudja kapni a veszélyes és agyafúrt bűnözőt, megakadályozva ezzel, hogy rászabadítsa a városra félelmetes robothadseregét?

    Szórakoztató olvasmány és tudományos alkalmazások együtt!

     

    Bob Pflugfelder és Steve Hockensmith: A titkosügynökök összecsapása

    VIGYÁZAT! A könyv tele van házilag elkészíthető kémkamerákkal, kódtárcsákkal és más szupertitkos kütyükkel!

    Nick és Tesla sikeresen elbánt egy emberrabló bandával, és legyőzött egy robothadsereget. Ezek után tényleg rájuk férne egy kis pihenés! Ám egy pillanatra sem lélegezhetnek fel, mert máris kezdetét veszi a következő rejtélyes ügy: az ikrek rájönnek, hogy egy kém férkőzött közéjük, aki szeretett (és kissé őrült) Newt bácsikájuk házában próbál megkaparintani valami nagyon titkos dolgot. Vajon ki lehet a kém? Talán Newt bácsi új gyakornoka? Vagy a kértevőírtó-cég embere? Esetleg a két takarítónő? Vagy valaki egészen más? Ahhoz, hogy lebuktassák a titokzatos titkosügynököt, Nicknek és Teslának muszáj egy csomó trükköt bevetnie. Ezért aztán nekilátnak, és kódtárcsákat, ujjlenyomatrögzítő port, kémkamerát és a betörő-riasztót készítenek.

    A legjobb az egészben, hogy ha követed a könyvben található leírásokat, Te magad is megépítheted ezeket a szenzációs szerkentyűket!

    Szórakoztató olvasmány és tudományos alkalmazások együtt!

     

    Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár (Tesla és Emma)

    Ez a történet a különös Messzi-messzi Nagyvárosban játszódik, egy olyan korban, mikor még nincs mobil, a csatornában viszont hatalmas, veszedelmes kardfogú csigák lesnek áldozatukra, és az égen léghajók cikáznak. A város titkos laboratóriumban eközben pedig testet öltenek Nikola Tesla hihetetlen találmányai... Ebbe a világba csöppen Emma, a vagány betörőlány, akinek rögtön hatalmas feladat szakad a nyakába: meg kell mentenie a várost a gonosztól. De vajon képes erre? És mihez kezd "csapatával": egy hisztis tudóssal, egy idegesítő okostojással, egy kedves csontvázzal meg egy vízidisznóval?

    A képregényeiről, az IBBY-díjáról és a Lencsilányról méltán híres Lakatos István megírta-rajzolta "legőrültebb" képesregényét!

    "Itt volt az ideje, hogy végre gonosz és hisztis tudósokat rajzoljak. És ha már életre keltek a rajzasztalon, kitaláltam nekik egy világot is." -Lakatos István

     

    Lakatos István: A mosómedve, aki ki akarta mosni a világot (Tesla és Emma)

    Lakatos István őrült képregényes történetének, az Emma és Tesla-sorozatnak a második része. Tesla-klónok, veszélyes mosómedvék, szörnyű titkok és rengeteg fennforgás.

     

     

    Bonetti, Mathilde: Az én Bambim (Martina naplója; 1.)

    Hirtelen bukkant fel előttem. Az egyik oldalára dőlve feküdt a bokor tövében, a földön, a száraz levelek között. Biztosan észrevett, mert megemelte pofácskáját és tágra meredt szemmel, enyhén tátott szájjal bámult rám. Megdermedtem, és én is meredten néztem vissza rá, ugyanolyan tátott szájjal. Egy pillanatra kihagyott a lélegzetem! De nem a félelemtől, hanem inkább a meglepetéstől. Mit kereshet egy kis szarvasborjú itt a földön, alig két méterre tőlem?

  • Kamaszoknak (11-15 éves korig)

    Gyerekkönyvek montázsa

    Olyan regényeket gyűjtöttünk itt össze, amik sikere garantált. Nem mindennapi izgalmakat élhetsz át elolvasásukkal, és emellett sokat tanulhatsz is belőlük.

    Ha még több korosztályodnak szóló olvasmány érdekel, keresd katalógusunkban a KAMASZ témacsoportot.

     

    Abszolút töri

    A Pagony új sorozatába, az Abszolút Töribe olyan 10 éven felülieknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesen, abszolút színvonalasan, abszolút mai nyelven szólnak a magyar történelem fontos pillanatairól és korszakairól. A szereplők útra kelnek az időben, és az olvasó egy fordulatos kalandregényt végigizgulva, szinte észrevétlenül kerül közelebb az adott kor szelleméhez, fontos alakjaihoz. Utazzunk bármilyen messze is a múltba, egy biztos: ezeket a könyveket abszolút jó olvasni!

     

    Mészöly Ágnes: A királyné violája

    Valami egészen rejtélyes történik a hatalmas, ősöreg platánfa körül, ami az iskola udvarán áll… Martin, Betti és Kende szinte véletlenül fedezi fel, hogy a fába rejtett titkos ajtó a múltba vezet! A három kamasz Mátyás király udvarában találja magát. Hamar összehaverkodnak Mátyás törvénytelen fiával, Corvin Jánossal, bár nem könnyű hirtelen eligazodniuk a hatszáz évvel ezelőtti világban. Amikor a török Dzsem herceg egy különleges hangszert ajándékoz Beatrix királynénak, és a hangszer egyszer csak eltűnik, a négy gyerek nyomozni kezd…

     

    Wéber Anikó: Az ellenállók vezére

    A Vitéz János Gimnázium udvarán ősöreg fa áll. Gyökerei a Várnegyed földjében tekeregnek, alatta a labirintus a magyar történelem mélyére vezet. Aki kilesi a fa titkát, messzire utazhat az időben… Viktória elhatározza, hogy visszamegy a 19. századba. Amikor osztálytársával megérkeznek a kiegyezéskori Pest-Budára, rögtön egy emberrablás szemtanúi lesznek. Vajon sikerül megoldaniuk a rejtélyt, miközben alkalmazkodniuk kell a szokatlan illemszabályokhoz és ki kell ismerniük magukat a korabeli politikai viszonyok között? Miközben helyzetük összekovácsolja őket, találkoznak Deákkal, Erzsébet királynővel, megvitatják Kossuth híres levelét és végignézik Ferenc József koronázását.

     

    Kiss Judit Ágnes: Kórház az osztályteremben

    Kevesen tudják, hogy az iskola udvarán álló hatalmas, ősöreg platánfába rejtett titkos ajtó a múltba vezet. Lóri, Réka, Hanna és Sanyi tudatosan választja úticélul 1956. október 23-át, mert Lóri a dédapját szeretné megkeresni a tömegben. De ami azon a napon Budapest utcáin várja őket, arra nem lehet igazán felkészülni. Tankok, puskák, lőtt sebek, halottak – és a felkelők között velük egykorú gyerekek. Hogyan áll helyt négy mai kamasz a kőkemény helyzetek sűrűjében? Mit jelent a család, és mit a szabadság 1956-ban?

     

     

    Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István: Időfutár - sorozat

    Hanna nemrég költözött Budapestre, minden szokatlan: új lakás (egy hetedik kerületi gangos bérház), új iskola (a Sigray), új tanárok, és persze új osztálytársak.

    Ha ez még nem lenne elég: úton-útfélen egy fura öregemberbe ütközik, megbolondul a számítógépe... és az egésznek valahogy köze van ahhoz a rozsdás körzőhöz, amit az utcán talált.

    Vajon miért kell mindenkinek ez a körző? Mit akar vele kezdeni Sándor, a vén ócskás, és miért nem tud Hanna sem megválni tőle? És mi köze mindennek Bécshez, a Sakkozó törökhöz és Bujdosónéhez, a töritanárhoz?

    A rejtélyek kinyomozásában segít Hannának Zsófi, a szuperokos szegedi barátnő, és Tibi, a kicsit lassabb eszű, de hűséges osztálytárs. A kalandok szüneteiben pedig arra is van idő, hogy barátságok szakadjanak meg és szülessenek újjá, no és persze szerelmek is szövődnek...

    A sorozat részei:

    A körző titka

    A királynő palástja

    A próbák palotája

    A káosz temploma

    A por hatalma

    A holnap ostroma

    Az ellopott időgép

    A visszazökkent idő

    A varázsfuvola-akció : színdarab

     

     

    Berg Judit: Az őrzők

    Renard felügyelő párizsi irodájában fontos hírt kap: régi ellenfele, Hiéna, Európa múzeumainak és magángyűjteményeinek hétpróbás fosztogatója a magyar fővárosban készül új akcióra. Ezzel egyidőben egy gimnazista lány újságíró édesanyja nyomtalanul eltűnik Budapesten. Bora arra gyanakszik, hogy az anyukáját elrabolták, mert olyan információ birtokába jutott, aminek nem lett volna szabad kiszivárognia. A francia felügyelő Budapestre érkezik, hogy tetten érje Hiénát, s ehhez a magyar rendőrség segítségét kéri. Bora elszántan nyomoz az édesanyja után, miközben egy történelemprojekt keretében osztályával együtt a budavári Mátyás-templom történetét kellene kutatnia.

     

     

    Panthera-sorozat

    Íme a könyv, ami függővé teszi a kiskamaszokat. A szerethető és hóbortos karakterekkel, a kiszámíthatatlan fordulatok egy olyan világba repítik az olvasót, ami tele van varázslattal, bölcsességgel és kalanddal. Egy maroknyi iskolás, egy fifikás portás néni és egy különleges masina a legmerészebb kincsvadászokat is tőrbe csalhatja. Legalábbis muszáj lesz valamit tenniük, ha túl akarják élni a hegymászó szakkört...
    Vajon hogy alakul a kis csapat sorsa? Vajon mi a Panthera titka?
    Szerezd meg a könyvet és függj a sorokon!

    Adva van

    - egy titokzatos, párduc alakú hegy (a Panthera)

    - egy csapat gyerek (Gekkó, Vince, Hétfejű Helga, Virág, Noémi, na és persze Kismukk, aki az egész történetet feljegyzi az utókornak)

    - egy kezdetektől fogva gyanús hegymászó (Meredek Johnny), egy barátnő (Lavínia),

    - egy kutya (Everest)

    - egy talpraesett portás néni (Rozika)

    - és egy igen furcsa szerkezet, ami bárkit és bármit tetszőleges méretűvé tesz (az Átméretező) Az egész csak egy hegymászó szakkörnek indult

    De hogy mi lett belőle, az kiderül Kertész Erzsi izgalmas, letehetetlen és vicces kalandregényéből!

    Kertész Erzsi: Panthera - a hógömb fogságában

    Kertész Erzsi: Panthera 2. - a küldetés

    Kertész Erzsi: Panthera 3. - a párduc hazatér

    Kertész Erzsi: Panthera 4. - a Jégmadár útja

     

     

    Christine Nöstlinger: A cseregyerek

    Csak éjszaka táplálkozik, a nappalokat bezárkózva tölti a szobájában, a fürdőszobát nem látogatja. Jasper cseregyerek: Londonból érkezett Bécsbe. De miért viselkedik ilyen lehetetlenül? Miért nem áll szóba a család tagjaival, amikor az lenne a feladata, hogy javítson a kiskamasz Ewald csapnivaló angol kiejtésén? És mivel sikerül végül is szóra bírni őt, miután már-már az őrületbe kergeti vendéglátóit? Az a pár nyári hét örökre emlékezetes marad Jasper és a Mittermeier család számára.

     

    Lia Levi: Csillagok völgye

    Ezzel a könyvvel egy igazán izgalmas történelmi kalandban lesz részünk. Átkelünk a zord alpesi tájon, Brunisával és családjával, akik a náci Németország által megszállt Olaszországból menekülnek észak felé, a biztonságot ígérő svájci határ mögé. De valóban olyan biztonságos lesz-e a tizenhárom éves lány élete, ahogy remélik? Túl tudja-e tenni magát a kamaszkor és a világháború sorscsapásain? Olvassátok el a könyvet, és minden kiderül!

     

    Anna Gavalda: 35 kiló remény

    Anna Gavalda regényének egy kamasz fiú a főszereplője, aki mindennél jobban utál iskolába járni. Gregoire-nak erre megvan minden oka, hiszen, ahogy írja, "rámegy az élete". Ha elolvassátok ezt a vékonyka könyvet, ti is megértitek. A könyv végére viszont... de erről többet nem írhatok. Gondolatait követve nem mindennapi érzelmi viharokat élhetünk át vele.

     

    Anthony Horowitz: Hollókapu

    Mindig tudta, hogy kilóg a sorból. Először jöttek az álmok. Aztán a halálesetek... Matt Freeman bajba keveredett, amiből rendőrségi ügy is lett. Ezután küldték nevelőszülőkhöz a tizennégy éves fiút. Ám csakhamar éreznie kell, hogy valami nincs rendben a nevelőivel, de az egész falu sem százas.

     

    Francine Oomen: Hogyan éljük túl önmagunkat?

    Szóval, most kamasz vagyok... Serdülő. Az ember változik ilyenkor. Es a szülei?!

    Vagy még mindig úgy gondolnak a gyerekükre, mintha ovis lenne? Mit tegyen az ember,

    ha a szülei ellenzik, hogy piercinget hordjon, s netán még saját véleménye is legyen?

    És mitévő legyen, ha kötekednek vele az iskolában, pedig ő azt szeretné, ha mindenki csodálná?

    Rosa válasza egyszerű. Kitalálja Roozt, saját maga új változatát. Vajon mindenkinek jó ez?

    Legalább Rosának biztosan jó? Ebben a könyvben találkozhatsz jó fej és nem annyira jó fej gyerekekkel, s nehezen nevelhető szülőkkel. Biztosan találsz pár jó tippet a szerelemmel,

    a külcsínnel, a bizonytalansággal és bátorsággal, a benned bekövetkező

    változásokkal kapcsolatban.

     

    Joachim Masannek: Leó, a cselkirály

    Te még nem hallottál a Vad Bandáról? Ez meg hogy lehet? Ha érdekel a foci, és vagány vagy. akkor itt az ideje, hogy összeismerkedjünk. A Vad Banda első részében tanúja lehetsz csapatunk születésének, és az első sorsdöntő mérkőzésnek a Legyőzhetetlenekkel. Uajon sikerül visszaszereznünk a pályát a környék rettegett csapatától? Találunk-e edzőt, aki segít minket? És a szüleink mellénk állnak a harcban? Mindezt megtudhatod, ha elolvasod ezt a könyvet. De csak akkor vedd a kezedbe, ha bírod az izgalmakat. Nem mimózáknak való. hanem Vadaknak, mint mi. Remélem Te is nemsokára közénk tartozol!

     

    Cecil Bødker: A szellemleopárd

    Etiópia, kis hegyi falu. Itt él Tibeso, aki már nagyfiú, hiszen egyedül legeltetheti a jószágokat. Egy napon nagy öröm éri. Az egyik tehén üsző borjút ellik, tehát egy-két év, és több tejhez juthat a család. Tibeso öröme azonban nem tart sokáig. A vízmosás sötét rejtekéből előbukkan valami, és elragadja az épp hogy lábra álló kis jövevényt. Tibeso tudja: az a valami nem lehet más, csakis a Nagyúr, az a különösen ravasz leopárd, amely évek óta tizedeli a kisborjakat. A fiú nem nyugszik bele a veszteségbe. Felkerekedik, hogy megkeresse a rejtélyes lényt. Vállalkozása csaknem az életébe kerül, ám kalandos útja végén úgy térhet vissza övéihez, hogy a szellemleopárdtól többé nem kell tartaniuk.

     

    Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma

    Vége a tanévnek, itt a vakáció! Az apró, vézna Hangya Mátét Somoskőre küldik a szülei, hogy ott a kétkezi munkától megizmosodjon. Máté szorgalmasan kapál a földeken, eljár focizni a helyi fiúkkal, még fát vágni is megtanul. Senki sem sejti, hogy barátjával, Gergővel titokban a husziták történetét tanulmányozza. Mindketten hisznek a legendában, amely szerint a falu közelében egy 15. századi, föld alatti templom rejtőzik.

     

    Sohonyai Edit: Macskaköröm

    „Ha lenne egy tündér, aki három kívánságomat teljesítené, akkor a következőket kívánnám: 1. Legyen a papagájaimnak fiókájuk. 2. Költözzünk családi házba. 3. Legyek szép!” Így, ebben a fontossági sorrendben sorolja álmait a tizennégy éves Mészáros Zsófi. Csakhogy a megvalósulásra nem sok az esély. A lakótelepi panellakást családi házra cserélni például még a mindenható tündér sem tudná.

     

    Pierrot - Szélesi Sándor: Jumurdzsák gyűrűje

    Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak... Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele.

    További Jonatha Hunt-kalandok:

    Gábor Endre: Az ördög köve - a magyar Faust titkos hagyatéka

    Gábor Endre: Magister M - aki meghalt mielőtt megszületett

     

    Vidra Gabriella, H.: A tudás könyvei 1. – A fekete kő titka

    Mentette már meg az életedet egy szál gyufa? Gyűjtöttél valaha fekete kagylót Tahitin? Tudod, hogyan kell ellentüzet gyújtani? Egy titokzatos sötét erő támadásba lendül, hogy megszerezze az emberi tudást, és ezáltal az uralmat is a világ felett. Négy kamasz összefog, és egy kalandos tér- és időutazás során harcba szállnak a gonosz Mar-Törrel.

    A sorozat további kötetei:

    A labirintus titka

    A templom titka

    A barlang titka

     

    Tasnádi István: A kőmajmok háza

    Kik laknak a kőmajmok házában? Mindennapi emberek, mint Kornél, aki egyedül él az anyjával, mint Iza, aki kimonós, sánta nagymamájánál nyaral? Vagy mágikók, akiket meg kell védeni a peritonoktól? Kornél tíz év körüli, asztmás fiú, egyedül él az anyjával egy pesti bérházban. Apját nem ismeri. A nyári vakáció ideje alatt összeismerkedik egy különös lánnyal, aki folyton mágikókról, nyambikvarákról, peritonokról és egyéb furcsa lényekről beszél.

     

    Böszörményi Gyula: A Béla-irtó hadművelet - Lúzer rádió, Budapest!

    Marcel 13 évesen költözik a „Nyócker” nyüzsgő, rémisztő forgatagába. A régi bérházuk padlásán egy ősi rádió adó-vevőt talál, és így már nincs akadálya annak, hogy minden örömét, bánatát az éterbe küldje. Sőt, még az elhagyatott templom titkát is sikerül megfejtenie.

    A sorozat további kötetei:

    A Cápa-csapda hadművelet

    A kutyakütyü hadművelet

    Az angyalrablás hadművelet

    A szöcske-fogó hadművelet

     

    Lenk, Fabian: Idődetektívek-sorozat

    1. Összeesküvés a Holtak Városában – krimi az ókori Egyiptomból

    Julian, Kim és Leon az ókori Egyiptomba indul felderíteni egy rejtélyes ügyet, és miközben a fáraónő életét igyekeznek megmenteni, rendkívül veszélyes helyzetekbe keverednek.

     

     

    Riordan, Rick: Percy Jackson és az olimposziak

    1. A villámtolvaj

    A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. A nyári táborban pedig megelevenedik a görög mitológia könyve. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított.

     

    Hooper, Mary: Édességek kicsiny boltja

    Hannah, a vidéki kislány az Úr 1665-ik esztendejében Londonba kerül nővére, Sarah édességboltjába kisegítőnek. A városban viszont felütötte fejét a rettenetes betegség, a pestis. A naiv vidéki lányka szemén keresztül látjuk a korabeli londoni életet, érzékeljük hangjait, illatait.

     

    Ibbotson, Eva: Vissza a folyóhoz

    Maia és kísérője, Miss Minton a hatalmas, dél-amerikai folyamon, az Amazonason hajóznak fel, egyre távolabb az általuk eddig ismert civilizációtól. Az árván maradt Maia félelemmel vegyes izgalommal várja, hogy megismerkedjen rokonaival, akikhez gyámja küldte őt, egy előkelő angol nevelőintézetből.

     

    O'Dell, Scott: Kék delfinek szigete

    Maroknyi indián törzs él a kis csendes-óceáni szigeten. A halászó, gyűjtögető közösség váratlanul fenyegető helyzetbe kerül, el kell hagyniuk őseik földjét. Egyvalaki, egy serdülő lány a szigeten marad. Egyes egyedül küzd a létfenntartásért, az életben maradásért olyan veszélyek közepette, amelyek kihívást jelentenének egy erős férfi számára is.

     

    Barry, Dave: Peter és a csillagfogók

    Egy Péter nevű árva fiú és rejtélyes új barátja, Molly egy kalóz- és tolvajbandával kerül szembe, miközben megpróbálnak megőrizni egy fantasztikus titkot és megmenteni a világot a gonosztól.

     

    Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia

    Júlia a szatmári megyebálon megismerkedik Petőfi Sándorral, s úgy érzi, hogy egész életében erre a találkozásra várt. A szerelem mindkettőjük szívében fellángol, s a költő alig egy hónappal a megismerkedés után feleségül kéri az elkényeztetett erdődi várkisasszonyt. A regény nyomon követi a gyermek-asszony drámai sorsát a forradalom viharában, a szabadságharc embert próbáló hónapjaiban és a bukás után is.

     

    Curtis, Christopher Paul: Bud vagyok, uram!

    1936, Flint, Michigan állam. Kemény idők, gazdasági világválság. Bud, az árva fekete kisfiú elhatározza, hogy megkeresi az apját, akit sohasem ismert. Fontos és titkos dolgaival teli bőröndjével indul útnak egy szál maga. Anyja sosem beszélt apjáról, de hagyott valami nyomot. Egy szórólapot, amelyet nagy becsben tartott, haláláig őrzött.

     

    Boyne, John: A csíkos pizsamás fiú

    A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén...

     

    Lowry, Lois: Számláld meg a csillagokat

    Annemarie Johansen élete sajátos elegye a hétköznapi otthoni és iskolai életnek, az élelmiszerhiánynak és a náci katonák állandó jelenlétének. Amikor a német megszállók elkezdik a dániai zsidók összegyűjtését, Johansenék befogadják Annemarie legjobb barátnőjét, Ellen Rosent, s ettől kezdve a külvilág felé ő is a család tagja lesz. Ellennek és Annemarienak nagy lélekjelenlétre van szüksége, amikor a késő éjszaka a házba érkező náci tiszt az iránt érdeklődik, miért nem szőke Ellen is, mint a testvérei.

     

    Rick Riordan: A csontlabirintus – A 39 kulcs 1. része

    Mi történne, ha rájönnél, hogy a családod az egyik leghatalmasabb család a történelemben? Mi lenne, ha azt mondanák, hogy a család erejének forrását elrejtették a világ különböző részein, 39 kulcs formájában? Mi lenne, ha választás elé állítanának: fogod az egymillió dollárt és elsétálsz, vagy megkapod az első kulcsot? Ha Amy vagy Dan Cahill helyében vagy, a kulcsot választod, és megkezdődik a veszélyes hajsza.

     

    Irene Adler: A fekete dáma – A Sherlock, Lupin és Én-sorozat első része

    Elgondolkodtál már azon, mi lett volna, ha a híres nyomozó, Sherlock Holmes, és Arséne Lupin, a gáláns szélhámos gyerekkori barátok lettek volna? A történetben Irene Adler kislányként ismerkedik meg velük Franciaországban; Saint-Malóban, egy tengerparti városkában. Találkozásuk egybeesik egy rejtélyes gyilkosság, valamint a Pikk Dáma (Martigny asszony) ellopott gyémánt nyakéke utáni nyomozással. Az eszes és kíváncsi Irene a fiúkhoz csapódik, és a trió tagjainak hajmeresztő kalandokban van részük.

     

    Pierdomenico Baccalario: Az időkapu - Ulysses Moore-sorozat első része

    Minden adott egy kalandhoz. Három szenvedélyesen kalandvágyó gyerek: Jason, Julia és Rick. Egy villa a sziklaszirt tetején, tele rejtélyes, bezárt szobákkal. Egy szekrény mögé rejtett ajtó, amelyet sehogy sem lehet kinyitni. Ám a gyerekek elhatározzák, hogy mégiscsak kinyitják. Bármi áron...

     

    Siobhan Down: A londoni óriáskerék rejtélye

    Május 24. 11:32 Ted és Kat figyeli, amint unokatestvérük, Salim felszáll a londoni óriáskerékre. A fülke felemelkedik. Május 24. 12:02 A fülke földet ér és kinyílik az ajtó. Kiszállnak az emberek, de hol van Salim? Mikor Glória néni fia, Salim titokzatos körülmények között eltűnik a londoni óriáskerék zárt fülkéjéből, mindenki kétségbeesik. Öngyulladás áldozata lett? Elrabolták? Él egyáltalán? Még a rendőrség is tanácstalan. Ted, akinek agya más operációs rendszer szerint működik, mint a többi emberé, és nővére, Kat testvéri torzsalkodásukat félretéve társak lesznek a nyomozásban. Kétségbeesett erőfeszítéssel követik a nyomokat szerte Londonban, hogy megtalálják az unokatestvérüket, miközben az idő egyre fogy.

     

    Anthony Horowitz: Veszélyes iskola

    A 14 éves Alex Rider éppen csak kipihente első bevetésének fáradalmait, máris újra az angol katonai hírszerzés vezetőjének sivár irodájában találja magát. Az utóbbi hetekben ugyanis két nagyon gazdag és befolyásos embert is különös baleset ért. Az egyetlen, ami a két áldozatban közös, hogy fiaik ugyanabba az elit iskolába járnak. A dúsgazdagok kezelhetetlen gyerekei számára létrehozott tanintézet – a Point Blanc – magányosan áll egy hegyoldalban a francia-svájci határon, megközelíteni csak helikopterrel lehet. Ide próbálja meg a hírszerzés Alexet bejuttatni, mégpedig egy milliárdos iparmágnás rossz útra tévedt gyerekének álcázva.

     

    Michael Citrin–Tracy Mack: A csodálatos Zalinda fivérek esete – Sherlock Holmes és a Baker Street-i vagányok

    Ozzie, Wiggins, Pilar, Elliot és a többiek a londoni Baker Streeten álló elhagyatott szekérgyárban tanyáznak. Ezek a mindenre elszánt, ügyes és szemfüles utcakölykök már nemegyszer segédkeztek Sherlock Holmesnak, a világhírű mesterdetektívnek titokzatos, megoldhatatlannak tűnő esetek felderítésében...

     

    Böszörményi Gyula: 9... 8... 7...

    A gruftik másként látják a világot, talán, mert feketére festik a szemhéjukat. Hihetőbb azonban, ha azt mondjuk: a gruftik azért festik feketére a szemhéjukat, hogy jelezzék: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!

    1. Budapest. Rohamosan fejlődő, olykor forrongó európai nagyváros, melynek lakói számos olyan démont hordoznak önmagukban, melyről még a felnőttek sem szoktak beszélni. Különösen gyerekek előtt nem. Szeretnék hinni, hogy a gyerekek örökké megmaradnak tisztának, gondtalannak és mesésen naivnak. Szeretnék hinni, hogy ehhez nem kell más, csupán elhallgatni előttük a felnőttekben lakó démonok létezését.

    Folytatása:

    6... 5... 4...

    3... 2... 1...

     

    Lakatos István: Óraverzum

    Óraverzum. Ősi, gigászi gépezet, fogaskerekek hajtotta, mechanikus naprendszer.

    Mirkó, Seon királyának fia többnyire magányosan múlatja idejét a Fellegvár titkos folyosóin csatangolva. Egyetlen barátja a szórakozott, ám talpraesett nagynénje, Szaffi, aki szabadidejében hihetetlen masinákat bütykölget. A hétköznapok azonban izgalmasabbá válnak, amikor gőzhajók jelennek meg Seon egén. Szerte az Óraverzumból sereglenek a bolygóra, hogy megtekintsék az évszázad látványosságát, a légfelléreknek nevezett óriási lények vonulását. A betegeskedő Mirkót a felfordulás elől nagynénje egy szedett-vedett komédiás társulat rozzant hajóján a Holdra küldi, a nagyapjához, csakhogy a bolygót mozgató szerkezettel valami nincs rendjén, így könnyen lehet, hogy ami izgalmas kalandnak indult, lidércnyomássá változhat.

     

    Mull, Brandon: A mesés menedék / Titokfölde-sorozat

    Évszázadokon át gyűjtötték a misztikus lényeket a Titokfölde nevű titkos menedékbe, hogy megelőzzék a kihalásukat. Ez a szentély az igazi mágia egyik utolsó bástyája. Elbűvölő? Abszolút. Izgalmas? Naná. Biztonságos? Éppen ellenkezőleg. Kendra és öccse, Seth nem is sejtik, hogy nagypapájuk Titokfölde soros gondnoka. Az elkerített erdőben ősi törvények tartanak rendet mohó trollok, huncut szatírok, ravasz boszorkányok, ellenséges koboldok és irigy tündék között. Azonban amikor a szabályokat megszegik, a gonosz erői elszabadulnak, és Kendra meg öccse életük legnagyobb kihívásával néznek szembe, hogy megmentsék a családjuk életét, Titokföldét és talán az egész világot.

     

    Jones, Diana Wynne: A vándorló palota

    Ingary földjén, ahol a hétmérföldes csizmák és a láthatatlanná tévő köpenyek tényleg léteznek, Sophie Hatter felhívja magára a Puszták Boszorkányának figyelmét, aki átkot szór a lányra. Sophie-nak nem marad más választása, mint hogy az egyetlen helyre menjen, ahol segítséget kaphat: Howl varázsló vándorló palotájába. Ám Howlról azt híresztelik, hogy megeszi a fiatal lányok szívét és kiszívja a lelküket. A regény alapján Hayao Miyazaki készített Oscar-díjas animációs filmet.

     

    Lowry, Lois: Az emlékek őre

    A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő társadalmat a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltő fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik, egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát.

    Folytatásai:

    Valahol, messze

    Hírvivő

    A fiú

     

    L'Engle, Madeleine: Időcsavar

    Éjfél felé jár. Kint vihar tombol. Meg Murry, a kamaszlány, kisöccse, Charles Wallace és édesanyjuk a konyhában futnak össze. Egyikük sem tud aludni. Épp szendvicset készítenek, amikor látogató érkezik. Ruházata hóbortos, és különös dolgokat mond: Minél nagyobb a vihar, annál jobb. Csak elkapott a szélroham, és letérített az utamról. Elüldögélek még egy pillanatig, és már el is tűnök. Ja, ha már eltűnésről beszélgetünk! Ugye tudjátok, hogy a hiperkocka valóban létezik?

    Meg édesapja az ötödik dimenzióban való időutazással kísérletezett, és vagy két évvel ezelőtt eltűnt. Most gyerekein, Megen és a kis Charles Wallace-en, valamint barátjukon, Calvinen a sor, hogy megkeressék. Varázslatos, galaxisokon keresztül vezető mentőexpedíciójuk során nem várt ellenséggel találják szembe magukat…

     

    Ende, Michael: A végtelen történet

    Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, „Tedd azt, amit akarsz”, túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, s sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.

     

    Parvela, Timo: Kepler62

    1. A játék
    2. A visszaszámlálás

    A Föld erőforrásai fogytán vannak, egyre kevesebb embernek jut élelem és lakóhely. Az emberiség küldetést szervez: a KEPLER62 bolygórendszerben találtak egy a Földhöz hasonló, lakható égitestet. De vajon mi köze ennek a Kepler62 számítógépes játékhoz, amit állítólag senki sem tud végigjátszani? Ari és Joni, ez a mindenre elszánt testvérpár megszerzi egy játékot, ami beszippantja a fiúkat... Vajon álomvilágba vagy rémisztő lázálomba vezet az út az utolsó utáni szinten? Timo Parvela a finn ifjúsági irodalom legnépszerűbb szerzője, számos könyve jelent már meg magyarul is. A szépirodalomra és a kalandra éhes olvasók egyaránt kedvelik.

     

    Richard Roberts: Légyszi, ne mondd el a szüleimnek, hogy szupergonosz lettem!

    Gonosz lángelmék, különleges páncélzatú szuperhősök, sárkányvérrel teli üvegcsék, földönkívüli harci drónok, alakváltók és szellemek - nem számít, mivel bombázza Pennyt a szuperképességűekkel teli világ, ő és a barátai megtalálják a győzelem kulcsát. Kénytelenek. Ha nem veszít egyetlen csatát sem, talán sikerül tisztáznia a nevét, még mielőtt a...

     

    Shusterman, Neal: Tesla padlása (Akcelerátus-trilógia 1. kötete)

    A tizennégy éves Nick Slate apjával és öccsével új városba költözik. Egy tragédia emléke elől menekülnek: néhány héttel korábban leégett a házuk, és a tűzben meghalt Nick édesanyja. Új otthonuk egy távoli nagynénitől rájuk maradt ház, amelynek padlása tele van különös, kacatnak tűnő tárgyakkal. Nick garázsvásárt rendez, és eladja a látszólag teljesen hasznavehetetlen tárgyakat, melyekről azonban szépen lassan kiderül, hogy nem akármilyen szerkezetek: mind valami különleges tulajdonsággal bír. Nick és újdonsült barátai kiderítik, hogy a tárgyak az egykori zseniális tudós, Nikola Tesla utolsó találmányai, és mind egy nagyobb terv részét képezik. A fizikusokból álló Akcelerátusnak éppen ezekre van szüksége a világuralom eléréséhez...

     

    Shusterman, Neal: Edison csapdája (Akcelerátus-trilógia 2. kötete)

    Nick hiába igyekszik titokban tartani, az Akcelerátus is tudomást szerez róla, hogy a padlásukon talált különös tárgyak valójában Nikola Tesla találmányának, a Nagy Hatótávolságú Energiakibocsátónak az alkatrészei. Ha ez a szerkezet működni kezd, képes ingyenes energiát biztosítani az egész bolygó számára, és Nick elhatározza, hogy összerakja. A fiú azonban tudja, hogy ehhez minden egyes, a garázsvásáron eladott tárgyat vissza kell szereznie, de azt is gyanítja, hogy a tárgyak nem véletlenül jutottak ki a világba, mert akikkel kapcsolatba kerültek, azok valamilyen módon mind részei Tesla nagy tervének. Nick dolgát számos akadály nehezíti. Rá kell jönnie például, hogy Caitlin közelsége egészen különös hatással van rá; a lány barátja, Theo pedig egyre jobban az agyára megy. És közben az Akcelerátus sem tétlenkedik Teslának volt egy látomása, és mi is a részei vagyunk mondta Nick. Csak mi ketten, te meg én tudunk a Nagy Hatótávolságú Energiakibocsátóról. Rajtunk múlik, hogy valóra váltsuk. Hogy bebizonyítsuk a világnak, igaza volt. Hogy beteljesítsük élete főművét. Caitlin egyfelől igazat adott Nicknek, másfelől viszont nem tudta nem észrevenni a fiú egyre különösebb viselkedését. Ami kalandos kincskeresésnek indult, az mostanra megszállottsággá vált. Nagyon is veszélyes megszállottsággá. Vállalva az áramütést megfogta a fiú vállát, és gyengéden megpróbálta visszatartani. Tesla azért rejtette el, mert a világ nem állt készen rá emlékeztette Caitlin. Talán még mindig nem áll készen rá. Nick olyan eltökéltséggel nézett Caitlin szemébe, hogy a lány megborzongott. Nem érdekel, hogy a világ készen áll-e mondta. Én igen.

     

    Shusterman, Neal: Hawking folyosója (Akcelerátus-trilógia 3. kötete)

    Nicknek nincs más választása, engednie kell Edison zsarolásának, és segédkezik az Akcelerátusnak a Nagy Hatótávol­ságú Energiakibocsátó összeszerelésében. Ehhez azonban vissza kell szereznie a garázsvásáron eladott összes tárgyat, köztük azt a teleportáló masinát, amely a Loch Ness-i szörny tavának mélyén lapul. Mitch és Caitlin eközben Princetonba utazik, hogy kiderítsék, hogyan férhetnének hozzá ahhoz a 750 millió dollárhoz, amelynek ellopásáért Mitch apját bebörtönözték. Nincs egyszerű dolguk, az Akcelerátus ugyanis figyeli minden lépésüket. Petula az egyetlen, aki elégedett az új helyzettel, és igyekszik minél előbbre jutni a ranglétrán, és közelebb férkőzni Nickhez. Hajtja a hárfa jóslata, miszerint neki kell bezárnia a kört, bármit is jelentsen ez…

     

    Szabó Judit, G.: Megérjük a pénzünket!

    Mit tetszik csinálni, ha egy lovat talál a fürdőkádban? – Ez a kedvenc kérdése Anikónak. Ő a hősnője és naplószerű lejegyzője G. Szabó Judit vidám regényének, amely egy nagy család (három lánygyerek, a szülők s egy nagymama) eseménydús életét tárja fel. Ebben a családban mindig történik valami, és mindig lehet nevetni rajta, még ha olykor nem is minden könnyű és nevetséges. Ha a Pöttyös sorozat olvasói egynémely szereplőre ráismernek, az nem a véletlen műve.

     

    Bálint Ágnes: Szeleburdi család

    „Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta” - így kezdi naplóját a tizenkét éves Laci, becsületesen bevallva, hogy a „derülünk” szót Radótól gyűjtötte, akinek nyelvész a papája, s ezért igen gazdag a szókincse. Laci hűségesen beszámol a kis lakásban élő háromgyermekes Faragó család eseménydús hétköznapjairól, s – valljuk be – cselekvő részt is vállal abban, hogy ezek a hétköznapok minél mozgalmasabbak legyenek.

     

    Murtagh, Ciaran: A nagy ugrás – Fin Spencer fintasztikus naplója

    Fin Spencer átlagos tizenkét éves srác. Rocksztár és kaszkadőr szeretne lenni. Egy szép napon biztosan híres lesz majd, egyelőre azonban még a lúzer haverjával, a hibbant tanáraival és az idegesítő kishúgával kell megküzdenie. Aztán egy nap a birtokába kerül egy titokzatos napló, amivel mindent meg tud változtatni SZÓ SZERINT. Ha valami nem úgy alakul, ahogy szerette volna, elég leírnia a naplójába, hogy mit szeretne másként, és másnapra megváltozik a múlt!

     

    Nöstlinger, Christine: Suzi titkos naplója – Paul titkos naplója

    A kiskamasz Paul vidéken töltött évek után újra a fővárosba kerül édesanyjával. Nem önszántából. Szerette a természet közelségét, nehéz volt a válás barátaitól. Még szerencse, hogy a régi városi iskolájában folytathatja tanulmányait. Vagy mégsem olyan nagy szerencse? A barátai megváltoztak. Különösen Suzi, aki nemrég még a legjobb pajtása volt. Most mással súg-búg, őt pedig semmibe sem veszi. Mi történt? Paul sehogy sem érti. És menekülne: el a városból... Suzi másként látja a dolgokat. Ő úgy érzi, Paul változott meg, de nagyon.

     

    Szabó Judit, G.: Hárman a szekrény tetején

    Az igazság az, hogy eleinte csak egy lány ül a szekrény tetején, s úgy érzi magát odafönt, mint várkisasszony a kacsalábon forgó várban. Persze, ha az embernek van egy húga, akkor csöndes magányát néha elkerülhetetlenül fel kell áldoznia a nemkívánatos társaság kedvéért. De mi történik akkor, ha egy szép napon a rég nem látott nővérke is betoppan? Elfér vajon három lány is a szekrény tetején? - 12 éves

    Bálint Ágnes - Hajónapló - Hajónaplót nem írhat akárki! És nem is akárhol. Ehhez a ténykedéshez hajóra van szükség. Faragó Laci, aki él-hal azért, hogy hajónaplót vezethessen, kiharcol a sorstól egy hajót a napló alá. Hogy a hajó korhadt, rozoga alkotmány? Hát aztán, utóvégre nem utazni akar vele az ember, elég, ha elhajózhat rajta a hétköznapok világából egy vidám, színes, felejthetetlen nyaralásba. A nem csak fiúknak szóló, kedves naplóregény a Szeleburdi család folytatása. Sajdik Ferenc rajzaival ajánljuk az olvasónak.

     

    Desplechin, Marie: Sehogy se jó! (Totál Titkos Naplóm 1.)

    Február 12. – Tíz másodperc. Ennyi sem kell, hogy az ember tönkretegye az életét. Ha valaki, akkor én tudom. Egy perce sincs, hogy megtörtént. Épp odaértem a lépcsőházunk bejárati ajtajához – egyik kezemben egy átlagos bagettel, a másikban némi apróval –, amikor a semmiből egyszer csak ott termett előttem a Névtelen Szépfiú. Alig öt centiméter választott el bennünket egymástól (ő épp elhagyni készült az épületet, én pedig belépni az ajtón, úgyhogy majdnem össze is koccant a homlokunk).

     

    Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1.

    Vajon ki állítja azt, hogy az egypetéjű ikreknek belülről is hasonlítaniuk kellene? Hát, nem! Ott van például Feltser Luca, aki színötös tanuló, cserkészetre jár, és sohasem hazudik. És Feltser Zita, akit leginkább csak a csinos ruhák és Nagy Marci smaragdzöld tekintete érdekel. Ez a könyv az ő titkos, párhuzamos naplójuk, melyet a hetedikes tanév kezdete óta vezetnek.

     

    Townsend, Sue: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója

    Adrian Mole 13 és 3/4 éves. A Vaslady és Erzsébet királynő Angliájában él – megérthetjük, nem könnyű a dolga egy fiúnak egy nők vezette országban. Szenvedéseiről – és Pandorával (egy újabb nő, akarom mondani, lány) való kapcsolatáról naplót vezet. Ez a könyv naplójának hű másolata. Hogy nézzünk bele? Na jó, lássuk talán ezt, így kezdődik a napló: 1982. Január 1. Péntek Újévi elhatározásaim...


    Molnár T. Eszter: Stand-up! – Egy majdnem normális család (1.)

    Akinek egy szomorú stand-upos az apja, rossz arcokkal kavar a nővére, antiszociális az öccse, a nagynénje meg mindenbe beleszól, az nem véletlenül tölti a vasárnapokat egy kutyamenhelyen. Bakos Virágnak elég oka lenne rá, hogy magába forduljon, de szerencsére nemcsak a humora jó, hanem van egy hűséges aranyhörcsöge, pár jó fej osztálytársa és egy igazi barátnője is.

  • Középiskolásoknak és fiatal felnőtteknek (14-20 éves korig, és azon túl)

    Fiatalok könyveinek montázsa
    Szereted a verseket? Szereted az olyan történeteket, amik rólad szólnak? Szereted a nehéz témákat? Ezek között a könyvek között találsz ilyet is, olyat is, de mindenképp sikeres, élvezetes, értelmes olvasmányokat gyűjtöttünk neked.

    Ha érdekelnek a fajsúlyosabb, nehéz témájú könyvek (erőszak, családi-, iskolai problémák stb.), keresd a katalógusunkban a KITEKINTŐ témacsoportot. https://bit.ly/3wYh8uv

    Ha még több korosztályodnak szóló könyvre vágysz, a FIATAL_FELNŐTT témacsoport a jó választás. https://bit.ly/3A3tkvA

     

    Lehetnék bárki - kortárs és kortalan versek

    Antológiát szerkeszteni annyit tesz, mint virágcsokrot kötni. Majdnem szó szerint is, mert az anthosz azt jelenti: "virág", a lego pedig: "gyűjteni". A Lehetnék bárki című versgyűjteményben száztíz magyar költő százhatvan verse olvasható, szóval egy mezőnyi költemény van itt bokrétába szedve.

     

    Szívlapát - kortárs versek

    A versek nem mennek ki a divatból. A versolvasás olyan, mint válogatni egy végtelen nagy ruhatárban. Lesz köztük olyan darab, ami eleinte úgy lötyög rajtad, mint apád harmincéves bőrkabátja, aztán szépen belenősz. Lesz olyan, ami egyáltalán nem tetszik, és nem is fog soha. Aztán jön a szerelemvers első látásra, majd a nagy, örök kiválasztottak.
    A Szívlapát című versgyűjteményben nyolcvanöt köztünk élő költő százötven verse olvasható. Vannak olyan szerzők, akik már évtizedek óta írnak, és vannak, akik meg sem születtek, amikor másoknak már verseskötete jelent meg.

     

    99 magyar vers Simon Márton válogatásában

    A Helikon Kiadó zsebkönyvsorozatának 99. kötete különleges antológia: Simon Márton, a népszerű fiatal költő 99 híres (vagy épp nem annyira híres) magyar költő egy-egy versét választotta ki, megmutatva, amennyire egy antológiában ez lehetséges, hogy mennyire sokszínű a magyar költészet. Ahogy ő maga írja előszavában: ez egy "közelítési próbálkozás. Föltárási kísérlet. Hogy olyan legyen, ami ritka, hogy belekerülhessenek a szokásos listákról szokásosan kirekedő nevek, kvázi-ismeretlen nagyversek, a szakmai közutálatnak méltatlanul régóta örvendők, zsenik jelzésértékkel, elfelejtett szerzők remekművei." Mindenki által ismert költemények mellett szinte teljesen ismeretlen darabokat is olvashatunk, el-elcsodálkozva, hogy ez is... meg az is milyen jó! És hogy vajon eddig miért nem ismertük?

     

    Backman, Fredrik: Mi vagyunk a medvék

    Van egy város valahol az erdő közepén, ahol a tél hosszú, az emberek pedig kemények, mint a jég. Nincs se turizmus, se ipar, se munka, de a remény még pislákol. Van ugyanis valami, ami mindenkit érdekel. Amihez kivétel nélkül mindenki ért. Ez pedig a hoki. Aki azt hiszi, hogy az csak egy játék, nagyon téved. A hoki itt maga a remény.
    Ebben a szezonban mindenki a Björnstad Hockey junior csapatába veti minden bizodalmát. Egy maroknyi tizenévesbe, akikre hatalmas felelősség nehezedik, mert esélyesek arra, hogy visszahozzák a játék és a város dicsőségét.
    Fiúk és lányok, apák és anyák története ez a könyv. Egy csapat története, amely mindennél fontosabb. A férfiasságé és a csoportszellemé. A tehetségé. Családoké. És egy bűntetté, amely olyan hullámokat gerjeszt, akár a vízbe dobott kő.
    Mennyire fontos a győzelem? Mit érünk a csapatunk nélkül? Mit bír ki egy barátság? Hogyan védhetjük meg a gyerekeinket? Backman Björnstad-sorozatának első része egészen más, mint amit a szerzőtől megszoktunk, mégis hihetetlenül ismerős. Ezt a történetet meg kellett írni. Mert nemcsak a björnstadiakról, de rólunk is szól, mégpedig húsba vágóan. Aki egyszer belépett Backman világába, az nehezen szakad el tőle.

     

    Backman, Fredrik: Egymás ellen

    A Mi vagyunk a medvék önálló folytatása. Van egy város az erdő sűrűjében, távol mindentől. Szívós és szorgalmas emberek lakják, akik tudják, hogy az élet se nem könnyű, se nem fair. De bármilyen nehéz idők is járnak, van egy dolog, ami lelket önt beléjük, és elfeledtet minden mást: a hoki.
    Az előző szezonban történt tragikus események utáni hónapokban járunk. A két barátnő, Maya és Ana egy eldugott szigeten tölti a nyarat, megpróbálják kizárni a külvilágot, de semmi nem úgy alakul, ahogy remélik. Björnstad és a szomszédos Hed közötti rivalizálás a pénzért, a hatalomért és a túlélésért folytatott őrült küzdelemmé fajul, ami a két hokicsapat egymás elleni meccsén tetőzik. Egy fiatal játékos legféltettebb titkáról lehull a lepel, és a város ismét választásra kényszerül. Azt mondják majd, hogy ebben az évben Björnstadba látogatott az erőszak, bár ez hazugság. Az erőszak már rég itt volt.

     

    Leiner Laura: Remek! – sorozat

    Mire számíthat egy 19 éves lány, aki nagy nehezen végre megszabadul az iskolától, és soha többé a közelébe sem akar menni? Akinek a barátja az egész nyarát Floridában tölti - nélküle? Akinek mindene a film, forgatókönyv-író szeretne lenni, csak éppen még egy betűt sem írt le? Például elmehet dolgozni egy videotékába, hogy ne teljen tétlenül a nyara. Ennél jobb munkahelyet nem is találhatna, és végre lesz ideje nekilátni a forgatókönyvnek... Persze végül semmi sem a tervek szerint alakul, minden a feje tetejére áll: valódi filmbe illő jelenetek, káosz és rengeteg humor Leiner Laura első, bemutatkozó regényében.

    Folytatása: Ez is remek!

     

    Leiner Laura: Bexi-sorozat

    Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt, a Késtélt.
    Azóta ő Bexi, aki immár a második lemezén dolgozik, a dal ugyanis óriási sláger lett és országos hírnevet hozott számára.
    Körte, a tetoválóművészből avanzsált menedzser épp egy tévés fellépést szervezett le a Pop/Rock sztár leszek! döntőjébe, ahol Beki a legesélyesebb versenyző duettpartnere lesz.
    Nagy Márk nemcsak az énekhangjával, hanem külsejével is belopta magát a női nézők szívébe, de Bekivel már nehezebb dolga lesz…

    A sorozat kötetei:

    Késtél

    Hullócsillag

    Illúzió

    Nélküled

    Valahol

    Egyszer

     

    Leiner Laura: Akkor szakítsunk

    Miért kell a szilveszternek feltétlenül az önfeledt bulizásról szólnia? Van az úgy, hogy az ember legfeljebb annyira vágyik, hogy egy rossz film előtt belesüppedjen a kanapéba, csokit és chipset tömjön magába, és közben zokogva búcsúztassa az óévvel együtt a frissen gallyra ment kapcsolatát.
    Épp így tervezte Lia is, miután stílusosan, december 24-én szakítottak Norbival.
    A barátaik azonban nem pontosan úgy képzelték el az év utolsó napját, mint Lia, ezért a szilveszter éjszaka végül sokkal inkább egy őrült road movie-ra hasonlított, amely fölött mintha mindenki elveszítette volna az irányítást…

     

    Leiner Laura: A Szent Johanna gimi – sorozat

    Egy sorozat a való életről
    Egy sorozat, amely itt és most játszódik
    Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások
    A történet rólad is szól!

    A sorozat kötetei:

    Kezdet

    Együtt

    Egyedül

    Barátok

    Remény

    Ketten

    Útvesztő

    Örökké

     

    Leiner Laura: Iskolák versenye – sorozat

    Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják.
    Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá.
    Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.

    A sorozat részei:

    Ég veled

    Maradj velem

    Emlékezz rám

    Bízz bennem

    Higgy nekem

     

    Leiner Laura: Bábel

    Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utolsó nap sztárfellépője a Red Hot Chili Peppers.
    Zsófinak ez lesz élete első fesztiválja, amelyen barátaival, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával együtt vesznek részt. Ez pedig azt is jelenti, hogy többnapos, ismeretlen olaszok utáni hajtóvadászat, az orvosi sátorban töltött hosszú órák és a VIP-szekcióba való kétségbeesett bejutási kísérletek is várnak rájuk. A folyamatos bulizás, sátorozás, a koncertek és a legelképesztőbb közös élmények felejthetetlenné teszik ezt a hét napot, sőt, talán az egész nyarat.

     

     

    Cass, Kiera: The selection = A párválasztó - sorozat

    Harmincöt ​lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.

     

    Rider, Catherine (álnév): Csók Londonban - lehetsz bárhol, a szerelem úgyis megtalál

    Szerelem angol módra
    London, egy héttel karácsony előtt. A 19 éves Jason Malone most először jár álmai városában. Ott akarja hagyni a jogi egyetemet, hogy színész lehessen. Az első lépés az úton az lenne, ha sikerülne ösztöndíjat szereznie a Royal Academy of Dramatic Artsra, de ahhoz el kell mennie egy meghallgatásra. Cassie Winternek elege van a színházból, a filmekből, meg úgy általában a színészkedésből. És ennek megvan az oka. Amikor Cassie és Jason összetalálkoznak A nyomorultak meghallgatásán, elhatározzák, hogy együtt fedezik fel Londont. Olyan meglepetések érik őket ez alatt a pár nap alatt, amilyenekre nem is számítottak.

     

    Rider, Catherine (álnév): Csók New Yorkban

    Senki nem szeretne karácsony este egy reptéren ragadni egy viharban. Charlotte és Anthony számára ez maga a katasztrófa.
    Charlotte hazafelé tart Angliába, miután egy szörnyű szakításnak köszönhetően élete legrosszabb félévén van túl. Anthonyt épp most dobta ki a barátnője, amikor a fiú meglepetésből kiment elé a reptérre.
    Hirtelen ötlettől vezérelve a két fiatal egy önsegítő könyv utasításait követve nekivág a városnak.
    Tedd túl magad az exeden 10 egyszerű lépésben!
    Ez a romantikus kaland mindenkit magával ragad, aki képes átérezni az Empire State Building tetején kavargó hópelyhek varázsát, és aki már valaha is elgondolkodott azon, hogy az igaz szerelem nem ott várja-e a check in pult túloldalán.

    1 karácsony
    2 megtört szív
    10 egyszerű lépés
    24 óra

     

     

    Dragt, Tonke: Levél a királynak

    A ​16 éves Tiuri épp a lovaggá ütése előtti éjszakán rejtélyes megbízatást kap: el kell vinnie egy levelet a szomszédos birodalom királyának – az üzeneten egy ország sorsa múlik. Útja elején még csak nem is sejti, mennyi veszélyes kaland, megpróbáltatás vár rá, és hány ellenséggel kell megküzdenie, ha véghez akarja vinni a feladatot, amivel a Fehérpajzsos Fekete Lovag bízta meg.
    A Levél a királynak című lovagregényt a 20. század egyik legjobb ifjúsági könyvének választották Hollandiában, ahol azóta is vezeti a sikerlistákat. Szerzőjét, Tonke Dragtot, irodalmi munkásságának elismeréseként 2001-ben lovaggá ütötték.
    A már jól ismert Kolibri Klasszikusok-sorozatban megjelenő Levél a királynak letehetetlenül izgalmas történet, amely itthon is a tizenévesek kedvence lehet.
    Kulcs csikordult a zárban. Tiuri hátraugrott. Kinyílt az ajtó, és belépett rajta az egyik Szürke Lovag, leeresztett sisakrostéllyal. Nem szólt semmit, és máris távozott; az ajtót bezárta maga mögött. Tiuri ismét lépéseket és fojtott hangokat hallott. Reszkető ujjal elővette a levelet, és arra gondolt, eljött az ideje, hogy elolvassa, aztán megsemmisítse, még mielőtt illetéktelenek kezébe kerül!

    Folytatása: A Nagy Vadon titkai

     

    Meyer, Kai: A betű mágusa

    Minden könyvnek van egy titkos oldala.

    Furia Faerfax a könyvek világában él. Családja vidéki birtoka egy végtelenségbe nyúló könyvtár fölött emelkedik. A lány egy nap különleges könyvre bukkan: a lapokra írt sorok segítségével képes levelezni Severinnel, aki 1804-ből válaszol neki. Miközben a barátság lassan vonzalommá formálódik, Furia nem is sejti, milyen halálos veszedelem fenyegeti a családját. A tragédia hamar bekövetkezik, édesapját elveszti, öccsét pedig elrabolják. Így Furia olyan erőkkel kerül szembe, amelyek hatalmát még csak nem is sejti. Hogy segítséget kapjon, Libropolisba, az eltűnt könyvesboltok városába megy. Itt találkozik a vadóc lánnyal, Cattel, és Finniannel, a felkelővel. Együtt vonulnak harcba a könyvmágia urai és az összes könyvet fenyegető betűhalál ellen.

     

    Meyer, Kai: A sötétség oldalai

    Furia egyre mélyebbre hatol a könyvek varázslatos világába. Az ősrégi könyvtárak és fantasztikus történetek birodalma fölött a zsarnoki három család uralkodik. Egy titkos helyről, a Szentélyből irányítják minden könyvmágus és könyvönkívüli történetét. Ám Furia és a társai ellenállást tanúsítanak. Hogy a világukat megszabadítsák az elnyomóktól, elindulnak, hogy a veszélyek dacára a rejtett menedékhelyeken keresztül megkeressék a hatalom központját ˗ és a könyvmágia legnagyobb titkára bukkannak.

     

    Meyer, Kai: A kezdet könyve

    „Írj át valamit a teremtés könyveiben, és megváltoztatod vele a múltat. És vele együtt a jelent és a jövőt is.”
    A Szentély elpusztult, ám a könyvmágia világát máris egy újabb, mindent elsöprő veszély fenyegeti. Az ideák felfelé kapaszkodnak a világ oldalai közötti aranyló szakadékban, és egyik menedékhelyet nyelik el a másik után. Furia hamarosan sejteni kezdi, hogy az egyetlen, aki fel tudja tartóztatni a világ megsemmisülését, és hogy ezért nagyon magas árat kell fizetnie. Vajon készen áll rá?

     

    Chainani, Soman: Jók és rosszak iskolája – sorozat

    Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.

    Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.

     

    LOL-könyvek

    Ugye tudod, minek a rövidítése a LOL? Ha valami nagyon tetszik, vicces, röhejes vagy éppen szánalmas, na az LOL. Ha unod már a vámpírokat meg az egyéb misztikus lényeket, a Móra sorozatában belevaló, hétköznapi csajokról olvashatsz, akiknek az élete tele van ilyen vicces, időnként meg persze romantikus pillanatokkal. Válaszd ki a hangulatodhoz legjobban illő történetet, és a végén úgy érzed majd: ez tényleg LOL!

     

    Bates, Marni: Segítség, Youtube-sztár lettem!

    Bates, Marni: Láthatósági mellény lúzereknek

    Kenneally, Miranda: Kivédhetetlen szerelem

    Morrill, Lauren: Vakrandi a végzettel

    Bates, Marni: Itt a vége, lúzer véle!

    Bates, Marni: Menő-riadó Kambodzsában

    Kant, Komal: Mire jó a rosszfiú?

    Kenneally, Miranda: Becsavart szerelem

    Doktorski, Jennifer Salvato: Lángra lobbant nyár

    Barnholdt, Lauren: Titkok és exek éjszakája

    Bates, Marni: Gyilkos a vonal végén

    Kenneally, Miranda: Kivédhetetlen szerelem

    Eliot, Anne: Toplistás szerelem

    Charles, Lizzy: Zűröstül-bőröstül

    Oram, Kelly: Sz mint szűz

    O'Gorman, Cookie: Kamuzások, kavarások

    O'Gorman, Cookie: Nindzsalány

    Huchton, Starla: Keserédes nyár

    Oram, Kelly: A mint aszkéta - a rajongóknak!

    Wibberley, Emily: Már nem a tiéd

    O'Gorman, Cookie: Piszkos tánc

    Dawson, Juno: Kifutó modell

     

     

    Herrndorf, Wolfgang: Csikk

    Maik éli a kamaszok mindennapjait: iskolába jár, zűrös családjával küzd. Amikor eljön a vakáció ideje, nem mehet nyaralni - ekkor jelenik meg Csikk nevű osztálytársa, s egy lopott Ladával elindulnak a nagy utazásra... A regény egy epikus road movie, a Kelet-Németországon át vezető kalandozás története. A német kritika előszeretettel nevezte az új Zabhegyezőnek a regényt, nem egészen alaptalanul. Kamaszromantika, tapasztalatlan gyerekek kalandjai, az otthontalanság érzése a felnőttek világában, mint Salinger egykori sikerkönyvében. A mű 2010-es németországi megjelenése óta vezeti a sikerlistákat, ez év márciusában a harmadik kiadása jelent meg

     

    Tabu könyvek

    A sorozat kötetei elhallgatott  témákról, kényes kérdésekről, megrázó történetekről szólnak, többek között családon belüli erőszak, pedofília, iskolai erőszak, tanár-diák viszony, fogyatékossággal élők.

    Zannoner, Paola: Célvonal - (ez a mi második születésünk)

    Servant, Stéphane: Tűzkeresztség - (az ellenség bennünk van)

    Hanika, Beate Teresa: Soha senkinek - (amiről nem készül családi fotó...)

    Benoit, Charles: Te ...voltál - (nincs uralmad semmi fölött)

    Peters, Julie Anne: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek

     

     

    Rowell, Rainbow: Eleanor és Park

    Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus De nem tudja kiverni a fejéből. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.

     

    Magisztérium-sorozat

    A ​legtöbb gyerek bármit megtenne, hogy átmenjen a vaspróbán. Callum Hunt viszont nem. Ő el akar bukni.
    Callt az édesapja egész életében óva intette a mágiától. A fiú meg van győződve arról, hogy ha sikerrel jár a vaspróbán, és felvételt nyer a Magisztériumba, annak csak rossz vége lehet.
    Úgyhogy a lehető legjobban igyekszik, hogy a lehető legrosszabb formáját hozza… A cél az, hogy csődöt mondjon, csakhogy épp ebben mond csődöt.
    Így hát most várja a Magisztérium, ez az egyszerre szenzációs és vészjósló hely, ami sötét szálakkal kapcsolódik Call múltjához, és kanyargós utat mutat a jövője felé.

    A vaspróba csak a kezdet, a legnagyobb próbatétel csak ezután következik…

    A sorozat kötetei:

    A vaspróba

    A rézkesztyű

    Az ezüstmaszk

    A bronzkulcs

    Az aranytorony

     

    Budapest off - kortárs novellák

    Berg Judit, Dániel András, Gévai Csilla, Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Kalapos Éva Veronika, Kemény Zsófi, Kertész Erzsi, Kiss Tibor Noé, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Tasnádi István, Totth Benedek története a főváros egy-egy kis szegletében játszódik a belvárostól a külvárosig. A novellák kamasz szereplői úgy élnek benne, ahogy tudnak, ahogy a fiatalok élnek, de egy pillanatban szétválaszthatatlanul összekapcsolódnak a várossal. A novellákban hol megelevenedik a főváros története, hol eltévedünk benne, hol otthonosnak látjuk, hol folyton változónak, hol sírunk, hol nevetünk. Bár az elbeszélések helyszínei nem fedik le teljesen Budapest térképét, az egyes novellák szereplőinek történetéből kirajzolódik a főváros ezer arca, íze, illata, árnyalata, és különösen a jelene.

     

     

    Rólad-neked könyvek

     

    Király Anikó: Strand, papucs, szerelem

    Bogi igazi csapásként éli meg, amikor két hónapot édesapja lepukkant, Balaton-parti kempingjében kell eltöltenie. Ezért - az eddigi nyarakból leszűrt tanulságok alapján - összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen el akar kerülni. Míg eleinte a legnagyobb gondja, hogy duci testét nem akarja bikiniben közszemlére tenni, később kiderül, hogy vannak komolyabb problémák is. Például a fejükre omló kemping, egy esküvő, egy szülés, és persze jó pár újdonsült barát, őrült nyári esték, és egy furán csattanó csók is, amikor kezdetét veszi a nagy ,,Mentsük meg a kempinget!"-hadművelet...
    Bogi izgalmas és röhejes kalandokba keveredik, és talán, de tényleg csak talán, békét köt ősellenségével, a bikinivel is.

     

    Bencze Blanka: Pulcsiban alszom

    Málna egy átlagos középiskolás lány. Volt. Amíg csak egy nagy csalódás után már semmi más nem érdekli, csak az, hogy mit mutat a mérleg. Egy idő után nem fontosak sem a barátok, sem a suli, csakis a kalóriák és a dekagrammok. Óriási, bő, fekete cuccokban jár, és folyton fázik. Pulcsiban alszik.
    Bencze Blanka még maga is az érettségi előtt áll, pontosan látja korosztályának problémáit, beszéli a nyelvüket, ezért is lett első regénye a Rólad - Neked Könyvek első darabja. Fanyar humorral, pontosan ábrázolja az anorexiát, a testképzavart, a családokban tátongó űrt, miközben mesélő stílusa magával ragad, és talán a végén mégis minden elindul valamerre jó felé.

     

    Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny!

    A boldogságon nincsen lejárati dátum?
    Zsófi tizenhat éves, a legjobb barátja a fülhallgatója, az érzelmek kikészítik és fogalma sincsen hogyan tovább. Az anyja halála óta hibás puzzle darabként tengődik, élete egy véget nem érő lejtő. Zsófi retteg attól, hogy mi várja az alján, éppen ezért úgy dönt, hogy nem is akarja megtudni és helyette inkább az életből kivezető utat választja. Ehhez azonban még el kell intéznie valamit: meg akarja magyarázni a húgának, hogy miért teszi ezt. Zsófi összeszedi életének minden olyan eseményét, amely ehhez a naphoz vezetett; félrecsúszott estéket, kísértő emlékeket és kisiklott barátságokat. Vajon törvényszerű egy ekkora tragédia után az összeroppanás, vagy elcsíphetők azok a pillanatok, amikor még van választás? A keserédes és realisztikusan durva jelentekben bővelkedő regény ezekre is választ keres.

     

    Király Anikó: Semmi pánik!

    Leának az is nehezére esik, hogy hot-dogot kérjen magának az iskolai büfében, mégis őt kérik fel, hogy beszédet tartson az egész iskola előtt. Andris rájön, hogy sosem lesz belőle sportcsillag. Gabi mindenkinek hazudik a jövőjével kapcsolatban, Dani pedig elszánt harcot vív mostohaapja ellen, miközben szeretne találkozni a biológiai apjával. Ők Diósvámhatár balszerencsés babái, akik éppen akkor születtek, mikor meghalt a falu babonás polgármestere, és meg vannak róla győződve, hogy katasztrófa az életük. Aztán felbukkan a rejtélyes Kókusz, akinek nem csak hogy kókuszillata és furcsa figurákkal telerajzolt farmerdzsekije van, de különös tehetsége is ahhoz, hogy megváltoztassa mind a négyük életét.
    Király Anikó, a Strand, papucs, szerelem és a Csak barátok? szerzője újra letehetetlen, szívfacsaró és vicces regényt írt, nemcsak vonaton ingázóknak.

     

    Ross, Rebecca: A királynő felemelkedése

    Brienna szenvedélyének élve a tudás mesternőjének tanul a híres-neves valeniai bentlakásos iskolában, a Magnalia Házban. Amikor a mentora, a jóképű Cartier Évariste ősi könyve a kezébe kerül, hirtelen különös látomásai lesznek egy rejtélyes férfiról, aki a valaha csodálatos Maevanában élt, melyet ma már egy kegyetlen király ural. Az ország szenved, a jogos királynő bujkál. Bár mindez távoli gondnak tűnhet, Brienna szíve mégis szenvedéllyel telve dobban. A különös kapcsolat közte és a vízióiban szereplő férfi között végül Maevanába vezeti, ahol részesévé válik egy újabb összeesküvésnek a jogtalan trónbitorló ellen. Ott tudja meg, hogy mestere nem teljesen az, akinek gondolta, és egymás iránti heves érzelmeik a cselszövés érzékeny talaján egyre nagyobb lángra kapnak. Azonban amikor a lány megtudja, kiktől is származik, választásra kényszerül a szíve vágya és a vér szava között. Hogyha a felkelés sikerrel jár, Briennának kell eldöntenie, ki legyen a királynő, aki felemelkedhet - a sorsa az ő kezébe került.

    Folytatása: A királynő koronázása

     

    Broadway, Alice: Ink

    Az igazság a bőröd alatt van.
    Képzelj el egy világot, ahol minden tettedet és életed minden jelentősebb eseményét a bőrödre tetoválják! Saintstone-ban nem léteznek titkok: már a születésed pillanatától kezdve a bőrödre írják az elért eredményeidet, a kudarcaidat, az életed összes jelentős pillanatát. Vannak megbecsült jelek, amelyek azt üzenik a külvilág felé, hogy jó ember vagy, és vannak szégyenletes jelek is, amelyek árulóként bélyegeznek meg. Leora az apja halála után abban talál megnyugvást, hogy az édesapja bőre gyönyörű történeteket mesél. De ez csak addig tart, amíg Leora fel nem fedez az apja tarkóján egy jelet, amely az elkövethető legeslegnagyobb bűnt szimbolizálja. Leora rádöbben, hogy nem ismerte a saját édesapját. Miközben megpróbálja kideríteni az igazságot, megismerkedik Oscarral, aki egy bűnöző fia. Ahogy a fiatalok apránként közelebb kerülnek egymáshoz, Leorában egyre erősödik a kérdés: a fiú jelenti majd számára a megoldást, vagy csak bajt hoz a fejére?

     

    Lippincott, Rachael: Két lépés távolság

    1. június 15. és 2019. augusztus 31. között minden megvásárolt Két lépés távolság című ekönyv árából 100 Ft-tal támogatjuk a Cisztás Fibrózis Betegek Egyesületét. Köszönjük, hogy vásárlásoddal Te is segíted őket! Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá? Stella Grant élete minden pillanatát pontosan megtervezi. Cisztás fibrózissal küzd, és egyedül egy új tüdő adhatna neki egy kicsit hosszabb, könnyebb életet. Mindig szigorúan három lépés távolságot kell tartania más betegektől, és ő nem olyan, aki kockáztatni merne. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe a vad Will Newman, akinek rakoncátlan tincseitől és csodás kék szemétől Stella gyomra azonnal szaltózni kezd. Azonban a fiú éppen az, akitől a lánynak mindenképp távol kéne tartania magát, hiszen már a lehelete is életveszélyes lehet a számára. De mi van, ha a szívük és zsigeri vágyódásuk egyre közelebb húzza őket egymáshoz? Ha csak egy kicsit lefaraghatnának a távolságból... Vajon két lépés tényleg olyan veszélyes lenne, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?

     

    Rooney, Sally: Normális emberek

    Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története.
    Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Conell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak. Érettségi után mindketten ugyanarra az egyetemre kerülnek, és a későbbi években sem sodródnak el egymás mellől. Kapcsolatuk egyre összetettebbé és ellentmondásosabbá válik, kimondatlan feszültségekkel telítődik.
    Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.

     

    Hoover, Colleen: Verity

    "A szavaknak egyenesen a zsigerekből, húson és csontokon át kell kiszakadnia."
    A küszködő, anyagi csőd szélén álló író, Lowen Ashleigh megkapja élete állásajánlatát. A bestsellerszerző Verity Crawford férje felkéri, hogy a balesetben megsérült író helyett megírja sikersorozatának befejező részeit. Lowen megérkezik a Crawford-házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Ám az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét is, mely örökre megváltoztatta a család életét. Lowen először úgy dönt, nem mutatja meg a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait.

     

    Maros Edit: Hűvösvölgyi suli – sorozat

    Kamasznak lenni nem könnyű. Először is ott vannak a felnőttek, akik azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és általában ki is mondják a véleményüket. Aztán az igazi ellenségek, a pattanások, amik a lehető legrosszabbkor tűnnek fel, hogy megnehezítsék az amúgy is bonyolult hétköznapokat. Na és akkor még nem beszéltünk a szerelemnek nevezett izéről, ami végképp érthetetlen és kiborító. A túlélésben sokat segít, ha az embernek vannak osztálytársai, ha elérhető a Facebook és van kivel chatelni a legégetőbb kérdésekről, illetve ha megfelelően élénk a fantázia - arra az esetre, ha feltétlenül ki kell találni, mondjuk egy kamu pasit cikis helyzetek megoldására. És sokszor jól jön egy ikertesó is. A Hűvösvölgyi Suli tizennégy éves ikrei a kamaszkor útvesztőiben barangolnak, néha kéz a kézben, néha nemszólokhozzád hangulatban, olykor pedig egymást kirángatva a csávából. Mikor mire van szükség.

     

    Lélektársak-sorozat

    A tizenhat éves Sky Bright Londonból érkezik az Egyesült Államokba. Nem csoda, hogy utálja az újrakezdést, már túl sokszor veszítette el a gyökereit az életben. A lelkesedése ezért bizonyos határok között mozog, amikor a nevelőszüleivel Coloradóba költöznek. Sky túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Minden várakozása ellenére a beilleszkedés könnyen megy a Wrickenridge High-ba, a suliban mindenki szívesen fogadja. Majdnem mindenki. Csak egy valaki marad számára megközelíthetetlen. Első nap megpillantja Zedet az iskola folyosóján, és onnantól el van veszve, nem tudja kiverni őt a fejéből. De Zed Benedictet sötét titok veszi körül. Arrogáns, megközelíthetetlen, és mindenkire dühös, így Sky is csak titokban vonzódik a szemtelenül jóképű sráchoz. Aztán egyszer csak egy hangot hall a fejében. Az Ő hangját. És Zed is érti a lány még ki sem mondott válaszait. Amikor mindezek tetejébe Zed határozottan azt állítja, hogy Sky a lélektársa, akit egész életében szeretni fog, valamint, hogy hozzá hasonlóan savant, és természetfeletti képességei vannak, Sky egy szavát sem hiszi el. És soha nem is hinné el, ha belül mélyen nem mozdulna meg egy képesség, amitől Sky már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt. A múltjában árnyak üldözik, és a jövőjét gonosz erők fenyegetik, Skynak pedig szembe kell néznie a sötéttel, még ha ez azt is jelenti, hogy le kell mondjon arról, amit a szíve diktál.

    A sorozat részei:

    Sky

    Phoenix

    Angel - légy merész! - (merj hinni.. merj szeretni!)

     

    Riggs, Ransom: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

    Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különös gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen legyen ez bármilyen valószínűtlen is talán még mindig élnek. Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat

    A történet folytatása:

    Üresek városa

    Lelkek könyvtára

    A madarak tanácskozása

     

    Green, John: Teknősök végtelen sora

    A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez.
    Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré.

     

    Green, John: Papírvárosok - egy excentrikus lány, egy idézet, egy rejtély

    Quentin Jacobsen egész életében távolról rajongott a csodálatos Margo Roth Spiegelmanért. Ezért aztán szó nélkül követi, amikor a lány kinyitja szobája ablakát, bemászik rajta Quentin életébe és felszólítja, hogy legyen a társa egy igencsak kreatívan megtervezett bosszúhadjáratban. Amikor azonban egész éjszakás kalandjuk véget ér és elkezdődik egy új nap, Margónak nyoma vész. Q hamarosan ráébred arra, hogy a lány nyomokat hagyott hátra - mégpedig kifejezetten az ő számára. Izgalmas események sora veszi kezdetét, s Q minél közelebb jut a lányhoz, annál kevésbé látja tisztán azt a Margót, akit pedig ismerni vélt.

     

    Green, John: Csillagainkban a hiba

    A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni...
    A csillagainkban a hiba John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

     

    Green, John: Katherine a köbön avagy A szerelem képlete

    Ötödik Katherine szerint a fiúk durvák.

    Tizedik Katherine csak azt akarta, hogy barátok legyenek.

    Tizennyolcadik Katherine e-mailben rúgta ki.

    K-19 összetörte a szívét.

    Colin Singleton kizárólag Katherine nevű csajokra bukik. És ha sikerül összejönnie valamelyik Katherine-nel, akkor Colin előbb-utóbb lapátra kerül. Hogy egészen pontosak legyünk, eddig tizenkilenc alkalommal.

    Colin, az anagrammakedvelő, elkeseredett gyermektehetség tízezer dollárral a zsebében, egy vérszomjas vaddisznóval a nyomában és az anyósülésen túlsúlyos, Judy bírónő-rajongó barátjával kalandos útra indul, de egyetlen Katherine sem bukkan fel a láthatáron. Colin elhatározza, hogy megalkotja az Alapvelő Katherine előreláthatósági elméletet, amely reményei szerint bármely Kirúgott számára képes megjósolni bármely kapcsolat kimenetelét, és ezáltal talán visszaszerezheti a lányt.

     

    Green, John: Alaska nyomában

    A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz. Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja. John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye.

     

    Papp Dóra: Bolyongó

    Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról.
    Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne - és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek...

     

    Seager, Chloe: Randikatasztrófák

    Emma azt gondolta, járnak Leonnal. Egészen addig, míg a fiú valaki mást nem jelöl be a Facebookon, mint akivel kapcsolatban van. Bár egy ideig jó ötletnek tűnik Leon és új barátnője után kémkedni, Emma elhatározza, hogy új életet kezd, és az új blogján írja meg a randizós kalandjait. De az online világ olykor rázós tud lenni, például ha az ember rábukkan az anyukája Tinder-profiljára, vagy véletlenül közli az egész világgal, miért nem érdemli meg Leon egy lány szüzességét sem. És még mindig bonyolódhatnaka dolgok...

     

     

    Morgan, Kass: 100 - kiválasztottak

    Évszázadok óta senki sem lépett a Földre, egészen mostanáig.
    Pár száz éve egy háború lakhatatlanná tette a bolygót. Azok, akik túlélték a pusztítást, az űrbe menekültek, és egy hatalmas űrhajón kezdtek új életet. Az eltűnt civilizáció emlékei lassan a feledés homályába merülnek, de az emberek nem mondtak le a Földről. A hazatérést tervezgetik, bár nem tudják, mi vár rájuk odalenn.
    A kockázat óriási. Ezért 100 fiatalt - akiket a társadalom feláldozhatónak vél - indítanak el egy veszélyes küldetésre: újra kell gyarmatosítaniuk a bolygót.
    Clarke-ot árulás miatt ítélték el, Wells a szerelméért sodorta magát bajba. A vakmerő Bellamy önként tartott a kiválasztottakkal, Glass pedig egy merész akciót tervezve lép a Földre tartó űrkompra. Különböző sorsok, egy közös cél. Egy út, amely mindenki életét meg fogja változtatni. Földet éréskor egy hihetetlen világ tárul eléjük, melynek szépsége elragadó, ugyanakkor baljós is. A fiatalok még cipelik a múlt terhét, és félelem tépázza a szívüket, de harcolniuk kell a túlélésért. Ebben a kiélezett helyzetben az érzelmek is felfokozódnak: barátságok alakulnak, szerelmek szövődnek, és riválisok kerülnek szembe, miközben lassan kezdik kialakítani saját szabályaikat. Sosem akartak hősök lenni, mégis valószínűleg ők az emberiség utolsó reményei.

    Folytatása:

    Huszonegy nap

    Hazatérés

     

     

    Ellenpontok-sorozat

    Bármelyik történettel indulsz is neki, ha eljutsz az Ellenpontok felirathoz, akkor átlapozhatsz a másik részbe és megnézheted, hogy ugyanazt a történést mennyire másként látják a szereplőink. És hogy mi lesz a történet vége? Vágd fel a középső részt, és ez is kiderül!

    Fiala Borcsa    Szerinted?! - Janka naplója ; Szerinted?! - anya naplója

    Kalapos Éva Veronika    Muszáj?! - Zsombor ; Muszáj?! - Ábel

    Erdős Zsuzsanna    Vedd már észre! - Niki naplója ; Vedd már észre! - Soma naplója

    Mészöly Ágnes    Vágod? - Lara ; Vágod? - Petra

    Király Anikó    Csak barátok? - Zorka ; Csak barátok? - Botond

     

     

    Yoon, Nicola: A Nap is csillag

    Natasha: Olyan lány vagyok, aki a tudományban és a tényekben hisz. Nem a sorsban. Nem a végzetben. Vagy olyan álmokban, amelyek sohasem válnak valóra. Határozottan nem az a fajta lány vagyok, aki New York egyik utcájának emberáradatában találkozik egy aranyos fiúval, és beleszeret. Különösen nem akkor, amikor csak tizenkét óra választja el attól, hogy a családját kitoloncolják Jamaicába. Szerelembe esni nem az én sztorim.
    Daniel: Én vagyok a jó fiú, a jó tanuló, aki annak él, hogy megfeleljen a szülei óriási elvárásainak. Nem a költő. Sem az álmodozó. De amikor meglátom azt a lányt, mindenről megfeledkezem. Van valami Natashában, amitől kénytelen vagyok azt hinni, valami rendkívülit tartogat... mindkettőnk számára.
    Az Univerzum: Életünk minden pillanata e felé az egyetlen perc felé vezetett. Milliónyi jövő áll előttünk? Melyik válik valóra?

     

    Balatoni József: Kamaszharc - találkozás egy fiatalemberrel...

    Dr. Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsos egy szerelmi szakítás után beköltözik élete első önálló lakásába. Kezébe kerül egy kopott kis doboz, rajta felirat: Emlékek. A dobozban a gimnáziumi ellenőrző könyvek mellett egy megsárgult füzetet talál - kamaszkori naplóját. Felüti, elkezdi olvasni, és nem győz csodálkozni. Ezt valóban ő írta?Nem, nem ő írta. Hanem a tizenhét éves, jófiúságot megelégelő, szülők ellen lázadó, világmegváltó terveket dédelgető, őszinte szerelemre és fergeteges szexre vágyó Hori. Akinek ő már a nevét is kitörölte az emlékezetéből... Ám a szembesülés kamaszkori énjével kérdések sorát indítja el benne. Másnap reggel beteget jelent, és párbeszédbe kezd egykori önmagával.Vajon mit tenne máshogy, mint akkor? És most mit kellene másképpen tennie, hogy ne egy önmagával és az életével elégedetlen, kiégett felnőtt találkozzon a hajdani fiatalemberrel? Hogy saját magára ismerjen. Dr. Horolovszky Tamás emlékezik, és újra él szerelmet, csalódást, barátságot... Melyik az igazi élete? Melyik az igazi énje?BALATONI JÓZSEF, azaz Jocó bácsi, a televíziós vetélkedőből és a média különböző felületeiről jól ismert tetkós töritanár. Szakmai celebként már sokan találkoztak vele országszerte - írói pályáján azonban most indul el. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap mint nap megtapasztalt élethelyzeteket, azok tanulságait és olykor meglepő „megoldóképleteit" dolgozza fel.

     

    Cook, Trish: Éjjeli napfény

    A 17 éves Katie Price egy ritka betegséggel él együtt: minimális mennyiségű napfény is halálos fenyegetés a számára. Mivel napközben muszáj a házban maradnia, társaságul csupán megözvegyült apja és legjobb (na jó, igazból az egyetlen) barátja szolgál. Katie világa csak azután teljesedik ki, hogy lement a nap: ilyenkor fogja a gitárját, és a helyi pályaudvaron játszik a jövő-menő utasoknak.
    Charlie Reed valaha sztáratléta volt, és az életében most épp nagy változások vannak készülőben - ő az a fiú, akiért Katie a távolból titokban már évek óta rajong. Miután egy este meglátja a gitározó lányt, a sorsaik összeforrnak, és egy csillagokon átívelő szerelem veszi kezdetét.
    Miközben támogatják egymást céljaik elérésében, és egymásba szeretnek a nyári éjszakák leple alatt, Katie és Charlie között olyan szoros összeköttetés alakul ki, ami elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa őket - és mindenki mást is körülöttük -, örökre.

     

    Alsaid, Adi: Soha mindig néha

    Sose randizz a legjobb haveroddal!
    Mindig légy eredeti!
    A szabályok olykor arra valók, hogy megszegjék őket.
    Dave és Julia barátok. Már a középiskola legelején eltökélték, hogy sosem válnak sablonos diákokká. Még saját listát is írtak - a sosemek listáját - mindarról, amit semmi szín alatt nem akartak megtenni a középiskolában. A legtöbb szabály könnyen betartható, például az 5.: sosem festjük a hajunkat a szivárvány színei között megtalálható árnyalatra, vagy a 7.: sosem szűrjük össze a levet tanárral. Dave azonban titkot őriz: nem tartja be a 8. szabályt: sosem epekedünk némán valaki után a középiskola egész tartama alatt. Máskülönben ugyanis a 10. szabályt sértené meg, miszerint sosem randizunk a legjobb haverunkkal. Így amikor a szép, vadóc és hirtelen természetű Julia azt javasolja, hogy hajtsák végre mindazt, ami a sosemek listáján szerepel, Dave örömmel megy bele a játékba. Még a haját is hajlandó borzalmas zöld árnyalatúra befesteni. Tréfának indul a dolog, ám azután valami furcsa történik: Dave és Julia fölfedezik, hogy a sablonok mellőzésével tulajdonképpen elszalasztották az egész középiskolát. Sőt talán a szerelmet is.

     

    Adeyemi, Tomi: Vér és csont gyermekei

    Megölték az anyámat. Elvették a mágiánkat. El akartak temetni bennünket. Ideje felkelnünk. Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte. Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Egy gonosz király megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától, és a népét a reménytől. Zélie-nek most lett egy esélye, hogy visszahozza a mágiát, és visszavágjon a monarchiának. Egy szökevény királylány segítségével ki kell cseleznie és le kell hagynia a trónörököst, akinek eltökélt szándéka, hogy írmagját is kiirtja a varázslatnak. Orisa félelmetes hely, ahol hómándrucok portyáznak, és bosszúálló szellemek lapulnak a vizekben, ám a legnagyobb veszély talán maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze a hatalmát - és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.

     

    Mészöly Ágnes: Az emberek országa - Kalaallit Nunaat

    Föld, 2646. Kalaallit Nunaat – az Emberek Országa, a kultúra utolsó menedéke a Harmadik Háború és a klímaváltozás miatt lakhatatlanná vált bolygón. A Heim – az iskola, ahová csak a legjobbak juthatnak be: Kalaallit Nunaat leendő vezetői, akik biztosítják az emberiség fennmaradását. Umia – egy lány, aki a kiválasztottak között is a legtehetségesebb. Nanouk – egy fiú, aki egy visszatérő álom miatt nem lelhet otthonra az iskola falai között. Ez az álom előbb csak a két fiatal világát forgatja ki a sarkaiból, de később már az egész bolygó hatalmi egyensúlyát veszélyezteti. Umiának és Nanouknak döntenie kell, pedig az sem világos, hogy saját maguk alakítják-e sorsukat, vagy nagyhatalmi játszmák feláldozható szereplői csupán. Elképzelhető-e lázadás a legigazságosabb társadalomban? Van-e értelme az összetartozásnak és a szerelemnek ott, ahol a napfény és a víz halálos veszélyt jelent még a legerősebbek számára is?

     

    Pullman, Philip: Rubin és füst

    Az 1871-ben játszódó történet hősnője a tizenhat éves árva lány, Sally Lockhart, aki szüleinek, vagyonának elvesztése után Londonban próbál talpra állni. Egy utálatos rokon hölgynél lakik, aki megmaradt csekélyke vagyonából is megpróbálja kiforgatni. Sally körül egyre fokozódnak a bonyodalmak, amiben szerepet játszik egy titokzatos, vagyont érő ékkő, a címben szereplő rubin, amit bizony sokan szeretnének megkaparintani. A szálak Sally édesapjához vezetnek, aki meglehetősen gyanús körülmények között vesztette életét a Távol-Keleten. Sally lépésről lépésre próbálja megfejteni a mind nyomasztóbb titkot, miközben veszedelmes kalandokba bonyolódik, különös emberekkel találkozik, és még az élete is veszélybe kerül. Sikerrel jár-e nyomozása, s fény derül-e a homályba vesző rejtélyre?

    Folytatásai:

    Árny északon

    Tigris a kútban

    Külvárosi királynő

     

    Gaiman, Neil: Coraline

    Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtót rendesen ki lehet nyitni és be lehet csukni. A tizennegyedik mögött egy téglafal található, ám ennek ellenére Coraline egy nap kinyitja, és egy átjárót talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. De nem egészen...
    Eleinte a másik lakásban minden csodás. Például jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon. Legyen az ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni.
    Ebben a lakásban a tükör mögött már más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét.

     

    Paolini, Christopher: Eragon - Örökség-ciklus

    Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében.

    A sorozat kötetei:

    Sárkánylovas

    Elsőszülött

    Brisingr

    Örökség avagy A lelkek sírboltja

     

     

    Kalapos Éva Veronika: D.A.C. - egy új élet

    Unatkozol? Magányos vagy? Vagy csak egyszerűen úgy érzed, az életed egy irtó nagy káosz? Így van ezzel a 16 éves Fellegi Flóra is, aki egy budapesti lakóparkban él elfoglalt apjával és idegesítő öccsével. Kevés barátja van, a pasizásban tapasztalatlan, egyedül a filmekért rajong mániákusan. Amikor azonban megismeri a kicsit fura, de nagyon vagány Zsanit, az élete fenekestül felfordul, és világossá válik az is, hogy idővel minden titokra fény derül...lépj be te is a D.A.C. világába, és éld át velünk a kalandokat! Barátság, szerelem, család, problémák és megoldások D.A.C.!

    A sorozat további kötetei:

    Kéz a kézben

    Rázós utakon

    Nem gyerekjáték

    Nagy döntések

    Éretté nyilvánítva

     

    Kalapos Éva Veronika: Massza

    Ráber Patrik tök átlagos. Tizennégy múlt, egy hatosztályos gimibe jár, normális családja van és néhány (kevésbé) normális barátja. A haja szőke, a szeme sötétkék, a testalkata átlagos. A lányok alig veszik észre. Legalábbis a legtöbb.
    Ráber Patrik mégis elüt az átlagtól. Színésznek készül, szabadidejében verseket és monológokat tanul. A családja nem igazán érti meg, ahogy az osztálytársai sem.
    Ráber Patrik kretén.
    Ráber Patrik nyomorék.
    Ráber Patrikra nincs szüksége a világnak.
    Legalábbis azok szerint, akik zaklatják őt.

    Egy regény az online és offline megfélemlítésről, egy kamasz legádázabb félelmeiről és arról, hová vezet, ha a cybertérben teljesen elvész a kontroll.
    Olvasd el! És nem csak akkor, ha érintett vagy.

     

    Lockhart, E. (álnév): A hazudósok

    Egy gyönyörű és előkelő család.
    Egy magánsziget.
    Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
    Egy négyfős baráti kör -- a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
    Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
    Hazugságok hazugságok hátán.
    Igaz szerelem.
    Az igazság.
    A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
    Olvasd el!
    És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!

     

    Lockhart, E. (álnév): Frankie Landau-Banks dicstelen tetteink krónikája

    Frankie Landau-Banks 14 évesen:
    Vitaklub.
    Apukájának Nyuszifül.
    Egy mérsékelten kocka-hajlamú lány egy nagyon elit bentlakásos iskolában.

    Frankie Landau-Banks 15 évesen:
    Az alakja észbontó.
    A nyelve felvágva.
    A harci kedve feltüzelve.
    És az új fiúja a végzős, lenyűgözően lökött, szavakért bolonduló Matthew Livingston.

    Frankie Landau-Banks 16 évesen:
    Már nem olyan lány, akinek nemet lehet mondani.
    Különösen nem akkor, ha ez a nem azt jelenti, hogy kizárják a barátja szigorúan fiúknak fenntartott titkos társaságából.
    Nem akkor, ha a volt pasija itt is, ott is váratlanul felbukkan.
    Nem akkor, ha tudja, mindegyiküknél okosabb.
    Nem akkor, ha tudja, hogy Matthew hazudik neki.
    És nem akkor, amikor annyi akciót végre lehet hajtani.
    Frankie Landau-Banks valószínűleg egy bűnöző lángelme.
    Ez a történet azt meséli el, hogyan vált azzá.

     

    Picoult, Jodi: Sorok között

    Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?
    Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki - különösen a népszerű lányok közül - megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék örökre.
    Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet...
    A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.

     

    Szakítós - novellák, életek, könnyek

    „A könyvben összegyűjtött, érzékenyen megírt történeteken keresztül mintha egy filmet néznénk, úgy követhetjük e pillanatokat a főhős szemszögéből, és tekinthetünk be
    ennek a lelki folyamatnak olyan árnyalataiba, amik óhatatlanul felidézik saját emlékeinket is."
    Dr. Almási Kitti

    A kötet szerzői: Almási Kitti, Balázsy Panna, Bencze Blanka, Berg Judit, Dragomán György, Háy János, Király Anikó, Makai Máté, Mészöly Ágnes, Totth Benedek, Tasnádi István, Lakatos Levente

     

    Forman, Gayle: Ha maradnék

    És te hogyan döntenél?

    Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.

    Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.

    Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.

    Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

    Folytatása: Hová tűntél?

     

    Forman, Gayle: Csak egy nap

    Allysont, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng...
    A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet.

     

    Forman, Gayle: Itt voltam

    Codyt óriási megrázkódtatás éri, amikor a legjobb barátnője, Meg öngyilkosságot követ el egy motelszobában.
    Mindent megosztott Meggel, és Meg is vele – hogy tehetett ilyet minden előzetes figyelmeztetés nélkül? Amikor Cody elutazik az egyetemi városba, ahol Meg tanult és szobát bérelt, és összeszedi a holmiját, rájön, mennyi minden titokban maradt előtte. Beszűkült kisvárosi életébe zárkózva alig tudott valamit Meg lakótársairól, ahogy a színpadon vadnak és lehengerlőnek tűnő, de közben fájdalmas titkokat őrző rockgitárosról, Ben McCallisterről sem. Sejtelme sem volt a jelszóval védett mappáról Meg laptopján, de miután váratlanul sikerül megnyitnia, lassan mindent kétségbe von, amit korábban a legjobb barátnőjéről tudott.
    A világhírű írónő most sem okoz csalódást a Ha maradnék és a Hová tűntél? rajongóinak.

     

    Forman, Gayle: Eltévedtem

    A Ha maradnék szerzőjének újabb New York Times bestseller-listás műve.
    Megrendítő... ha készen állsz egy újabb érzelmi K.O-ra, ez a te könyved!
    Egy kis híján végzetes baleset egyetlen nap leforgása alatt sorsközösséget teremt három idegen között.
    Freya a hangját vesztette el első önálló albumának felvétele közben.
    Harun szökni készül, menekül mindentől és mindenkitől, akit szeret.
    Nathaniel egyetlen hátizsákkal és szörnyű tervvel érkezett New Yorkba, mert már nincs vesztenivalója.
    Telnek az órák, és egyre-másra lepleződnek le a titkaik, és lassan ébredezik bennük, hogy saját veszteségeikből, bánatukból egyvalami jelenthet kiutat: ha osztoznak a másik fájdalmában, ha segítenek a másik kiútját megtalálni.
    Gayle Forman legújabb regénye, az Eltévedtem megrázó, sőt katartikus történet a szerelem elvesztéséről, a szerelem megtalálásáról, az önismeretről és az önámításról.

     

    Ness, Patrick: Mi, hétköznapi halandók

    NEM KELL MINDENKINEK KIVÁLASZTOTTNAK LENNI.
    Hősnek, aki szembeszáll a zombikkal vagy a lélekevő szellemekkel, vagy az új fenyegető dologgal - a kék fényekkel meg a sok halállal -, bármi is az.
    Mi volna, ha TE lennél Mikey? Aki csak túl akar lenni az érettségin, majd jól szórakozni a banketten, de előtte valaki felrobbantja az iskolát. Már megint.
    És mi van akkor, ha TÉGED nagyobb problémák gyötörnek, mint a következő világvége, mert meg kell találnod a különlegest a saját hétköznapi életedben?

     

     

    Rees, Celia: Bűbájos Mary

    "...A látomások maguktól törtek rám, mint annak idején a nagyanyámra, de ezt a tudást nem tőle örököltem. Hanem anyámtól. Egészen másfajta képesség volt, meghaladta nagyanyámét. Éreztem, ahogy ránehezedik a vállamra, mint valami súlyos lepel..." Egy ágytakaróba fércelve rejtőztek több mint 300 évig azok a lapok, amelyekből a fenti idézet származik. Egy naplóból, melyet gondos kezek kitartó munkával rendeztek össze, hogy lapjait olvasva egy lenyűgöző és megindító történet bontakozzon ki. Marynek, egy boszorkány unokájának története... 1659 tavaszán egy hajó fut ki Southampton kikötőjéből, hogy az Újvilágba vigye a háborúk elől menekülő utasait. A fedélzeten van a 14 éves árva lány, Mary is...

    Folytatása: Farkasszem

     

    Hooper, Mary: Elisa Rose

    Mary Hooper nem csak szülőhazájában tartozik a legnépszerűbb ifjúsági írók közé: az Édességek kicsiny boltja és folytatása, a Szirmok a hamuban egycsapásra meghódította a magyar olvasók szívét is. Legújabb regénye, az Eliza Rose ismét a XVII. századi Londonba kalauzolja olvasóit, ezúttal azonban az is kiderül, hogy a korabeli élet nem csupán az előző könyveiben bemutatott pestis és a tűzvész borzalmairól szólt, hanem a szórakozásból is jócskán kijutott legalábbis a kiváltságosoknak. Eliza, a fiatal falusi lány rövid idő alatt megismeri a főváros mocskát, a királyi udvar szemfényvesztő csillogását, a színházi élet frivolságát, s megtapasztalja, hogy Londonban semmi sem az, aminek látszik. Ő azonban bár egyik hihetetlen kalandból a másik ha csöppen megőrzi tartását, s a könyv végére nem csak az igaz szerelmet találja meg, hanem származásának homályos titkára is fény derül... Akárcsak korábbi regényeiben, Hooper az Eliza Rose-ban is bizonyítja, milyen kiváló hangulatfestő képességgel rendelkezik, a rettenetes börtönkörülmények vagy a királyi udvar pompája szinte a szemünk láttára elevenedik meg, izgalmas időutazásra invitálva a romantikus történelmi históriák kedvelőit.

     

    Fombelle, Timothée de: Vango A Notre Dame előtti templomteret szinte fehérbe borítja negyven földre borult papnövendék alakja, akik a pappá szentelésükre várnak. Köztük van Vango Romano, egy rejtélyes származású fiú is, aki éjszaka a párizsi háztetőket járja. Évek óta erre a pillanatra várt. Három perc, és a sorsa megváltozik. A ceremóniát megzavarja a rendőrség váratlan megjelenése: Boulard felügyelő mindenki legnagyobb döbbenetére le akarja tartóztatni Vangót, akit egy idős pap meggyilkolásával vádolnak. Fugere Vango – firkantotta fel ez utóbbi egy papírdarabra a halála előtt. A rendőrség félreérti a latin mondatot, amely valójában Vangónak címzett felszólítás: meneküljön, amíg nem késő. És anélkül, hogy látta-olvasta volna a mondatot, a fiú ösztönösen menekülni kezd a rendőrök elől a párizsi háztetőkön át. Lövés dördül, de a golyó egy galambot talál el helyette. Egy zöld szemű, Ethel nevű angol lány látja, hogy nem a rendőrök tüzeltek, hanem egy civil, egy orosz férfi. Kezdetét veszi a véget nem érő hajsza: szökés a katedrális harangtornyából, utazás a Graf Zeppelin léghajón, bujkálás szicíliai szigeteken és a skót felföldön. Vango azt reméli, hogy az örökös menekülés végén megismerheti családja múltját, viszontláthatja a zöld szemű Ethelt, és végre otthonra lelhet. A fő kérdések nagy részére az első kötetben nem kapunk választ. Tisztázni tudja-e magát Vango a gyilkosság vádja alól? Sikerül-e megmenekülnie üldözői elől? Kiderül-e, hogy kik voltak a szülei, és hogyan kötődik a származása Oroszországhoz? Beteljesedik-e Ethel iránt érzett szerelme? Megtalálja-e a szülei New Yorkba szökött gyilkosát? Találkozik-e még Mademoiselle-lel, akit Moszkvában tartanak fogva? És hogyan alakul a mellékszereplők sorsa, akiknek az életét szintén vágyak, titkok hatják át? Az Ágrólszakadt Tóbiás szerzőjének új, lebilincselően izgalmas és fordulatos, 1917 és 1936 között játszódó kalandregénye, amely történelmi hitelességgel ábrázolja a kor Európáját.

    A sorozat kötetei:

    Ég és föld között

    A hazátlan herceg

     

     

    Austen, Jane: A Klastrom titka

    A sokgyerekes, szegény papi családban felnőtt Catherine semmi különleges tulajdonsággal nem dicsekedhet, sem nem bájos, sem nem tehetséges vagy szépreményű, ám nagy csodálója a kor „gótikus” rémregényeinek. Életére is úgy tekint, mintha regényhősnő volna, és önnön jövőjét olvasná a fordulatos regények lapjain. A jövő azonban nem tartogat számára sem szerencsés kimenetelű hintóbalesetet, amely során a semmiből felbukkanó hős megmenti majdani szíve hölgyét, sem fényes báli részvételeket, sem örökké tartó barátságokat.

     

    Dicks, Matthew: Egy képzeletbeli barát naplója

    Neked volt képzeletbeli barátod? Akit senki más nem láthatott, csak te? Budo ötéves – legalábbis ennyi ideje találta ki magának egy autisztikus, kilencéves kisfiú. Öt év nagyon hosszú idő a képzeletbeli barátok között, és Budónak nagy szerencséje, hogy Max emberszerűnek, járni, beszélni, sőt gondolkodni tudónak találta ki őt. Mert a képzeletbeli barátok ahányan vannak, annyifélék. Budo viszont szabadon kószálhat egész éjjel, és bejárhatja a várost. Így lesz láthatatlan szemtanúja egy benzinkúti gyilkosságnak és egy bizonyos tanítónő, Mrs. Petterson furcsa mesterkedésének.

     

    Sohonyai Edit: Macskaköröm

    „Ha lenne egy tündér, aki három kívánságomat teljesítené, akkor a következőket kívánnám: 1. Legyen a papagájaimnak fiókájuk. 2. Költözzünk családi házba. 3. Legyek szép!” Így, ebben a fontossági sorrendben sorolja álmait a tizennégy éves Mészáros Zsófi. Csakhogy a megvalósulásra nem sok az esély. A lakótelepi panellakást családi házra cserélni például még a mindenható tündér sem tudná. Kész szerencse, mert különben hogyan fedezné fel hősnőnket a szemközti ház kilencedik emeletéről egy bizonyos Zsolti, aki szőke, és nagyon is jóképű. Nem úgy, mint hősnőnk, akinek küllemére a 3. kívánságból következtethetünk. Vagy talán mégsem? Talán csak a tükör mutat fintort, valahányszor Zsófi belenéz?

     

    Cohn, Rachel: Dash és Lily – kihívások könyve

    Kétféle ember létezik: aki imádja a karácsonyt, és aki szívből gyűlöli. Dash az utóbbi csoporthoz tartozik. Ám úgy tűnik, ez a karácsony más lesz, mint a többi: egy könyvesboltban – kedvenc írója műveinek szomszédságában – egy piros noteszt talál. A füzetke eredeti gazdája, Lily, aki rajong a karácsony minden szépségéért, különös rejtvényeket agyalt ki a szerencsés megtalálónak. Dash úgy dönt, belemegy a játékba.

     

    Gévai Csilla: Lídia, 16

    „Egy éve egy sort sem írtam. De mától újra odakényszerítem magam a monitor elé. Elhatároztam, hogy ezúttal kitartóan fogom vezetni a naplómat. KITARTÁS! Nem éppen erényem, de fejlesztem! Ezen a nyáron azt is elhatároztam, hogy még őszintébb leszek magamhoz, és leszámolok az őrültségeimmel. Nem igaz, hogy azt várom, megértsenek. Tudom, fura: egy rég halott férfiba vagyok szerelmes. Miért kell automatikusan belenyugodnom abba, hogy nem élhetek vele?”

     

    Mán-Várhegyi Réka: A szupermenők

    Főhősünk neve egyszerű és hétköznapi: Szabó Marci. Egyébként lány, és most tölti a tizenhatot. Hogy miért Marci? Mert a Marcellinánál (ami az eredeti neve) még egy fiúnév is jobb, legalábbis szerinte. Történetünk elején Marci élete kész katasztrófa: szülei elváltak, emiatt az anyjával és magába forduló nővérével a napfényes belvárosi lakásból egy panelbe költöznek. Az új otthonnal új suli is jár, ami nem más, mint a helyi középiskola, a Spuderka.

     

    Roth, Veronica: A beavatott

    Beatrice Prior a távoli jövő Chicagójában él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e – vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

     

    Clarke, Arthur Charles: A város és a csillagok

    A történelem tele van nagyszerű városokkal, de Diasparhoz egy sem fogható. Évmilliók óta zárkózik védelmező kupolája mögé, hogy elszigetelje magát a széthulló külvilág veszélyeitől. Valamikor olyan hatalommal rendelkezett, amely előtt még a csillagok is meghódoltak, de aztán – a legendák szerint – a bolygón kívülről érkező támadók visszaűzték az emberiség utolsó maradékát a város biztonságot nyújtó falai közé. Diaspar lakói örök életűek, de a halhatatlanságért nagy árat fizettek: sosem hagyhatják el tökéletesen szervezett, minden kényelemmel ellátott otthonukat. Ebbe a változatlanságba dermedt világba születik bele Alvin, a Kiválasztott, aki merőben más vágyakkal rendelkezik, mint a többi ember. Ő meg akarja tudni, mi van a város falain kívül. Mivel erre senkitől, még a Központi Komputertől sem kap választ, maga indul el rejtett föld alatti folyosókon, hogy utánajárjon a legendáknak, és megfejtse Diaspar elzárkózásának igazi titkát. A Clarke legjobb műveit csokorba gyűjtő sorozatunk második darabja örök érvényű, filozofikus mese a SF hőskorából, tele hihetetlen kalandokkal és technikai csodákkal.

     

    Dashner, James: Az útvesztő

    Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, és az egyetlen, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.

     

    Dick, Philip K.: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

    Főhősünk Rick Deckard, fejvadász/bérgyilkos, aki 2019. nukleáris katasztrófa sújtotta San Franciscójában él feleségével, Irannal. Radioaktív por lepi be a Föld színét és lassan az emberek agyát is. Mindent elborít a szuvat (a bolygókolóniákra emigrálók elhagyott tárgyai). Az állatok többsége kihalt, a fennmaradó példányok köré üzletág épült. Megatársaságok gyártják futószalagon a külsőleg és belsőleg is egyre tökéletesedő emberfeletti/emberalatti androidokat, a valódi ember(i)ség szimulakráját. Új, Nexus 6 típusú androidok szöktek vissza a marsi gyarmatokról. A San Francisco-i rendőrség megbízásából Deckardnak kell kiiktatnia őket, hogy fennmaradjon a határvonal ember és teremténye között. A kultuszregény, ami a nyolcvanas évek egyik legnagyobb kultuszfilmjét, a Szárnyas fejvadászt (Blade runner) ihlette.

     

    Ness, Patrick: Kés a zajban / Chaos Walking trilógia 1.

    Megdöbbentően eredeti, izgalmas, különleges könyv a felnőtté válás veszélyes útjairól. Todd Hewitt az utolsó fiú Prentissvárosban, ahol állandó, nyomasztó zajban mindenki hallja a többi ember gondolatát is. Nincsenek titkok. De Todd váratlanul tökéletes Csöndre bukkan. Hazudtak neki, menekülnie kell. Patrick Ness világszerte népszerű, díjnyertes trilógiájának első kötete.

     

    Pratchett, Terry: A mágia színe – Az első korongvilág regény

    Valahol messze, az űr egy eldugott zugában lavíroz A'Tuin, a gigászi teknőc. Hátán a lenyűgözően őrült, páratlanul szórakoztató, sosem látott hősöktől és elvetemültektől hemzsegő Korongvilág. Kard és varázslat. Bárd és kacagás. Kalandok a világ pereméig – és tovább!

     

    Atwood, Margaret: Guvat és Gazella

    Egy férfi, aki valamikor Jimmy volt, most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól. Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön. Nem tudja, maradt-e még életben valaki az egykori emberiségből a nagy járvány után, s fejében minduntalan azok az események zakatolnak, amelyek elvezettek idáig: ehhez a pusztuló vagy épp most megújuló világhoz. És egyfolytában egy nő hangja kísérti: Gazelláé, aki a szeretője volt, de nemcsak az övé, hanem legjobb barátjáé, a zseniális Guvaté is, aki a guvatkákat létrehozta. - Margaret Atwood áradó fantáziával képzeli el a közeljövőt, amikor a kiváltságos kevesek a tudományos városaikban kedvükre alakítgatják az emberek és állatok génjeit, s közben a többség kaotikus plebsztelepeken éli egyre nyomorúságosabb életét.

     

    Scott Westerfeld: Leviatán (Leviatán-trilógia 1. kötete)

    Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik. Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra. Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől. Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a légierőnél. Az egyikük barkács - a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.

     

    Scott Westerfeld: Behemót (Leviatán-trilógia 2. kötete)

    Egy ellopott hadihajó. Egy titkos küldetés. Egy világraszóló kaland.

    A behemót a brit tengerészet legádázabb teremtménye, mely egy falással egész hadihajókat tüntet el. A darwinisták fel akarják használni a barkácsok ellen, még ha ezért azt az árat is kell fizetniük, hogy az Oszmán Birodalom is belép a háborúba.

    Deryn, a brit légierő fiúruhában szolgáló kadétja és Sándor, az álruhás osztrák–magyar trónörökös a Leviatán fedélzetén utaznak Isztambul felé. A léghajó küldetését azonban katasztrófa fenyegeti, és a két fiatal hamarosan idegen földön találja magát – magányosan, üldözőkkel a nyomukban. Sándornak és Derynnek minden ügyességükre, ravaszságukra és szövetségesükre szükségük lesz, hogy megbirkózzanak a veszedelmekkel.

     

    Scott Westerfeld: Góliát (Leviatán-trilógia 3. kötete)

    Sándor herceg és Deryn a Leviatánon utazik kelet felé, amikor léghajójukat utasítják, hogy Szibériában vegyen fel egy szokatlan utast, a feltaláló Nikola Teslát. Az őrült géniusz azt állítja, hogy fegyvere, Góliát véget tud vetni a háborúnak, de vajon kinek az oldalán áll?

    Titkos küldetésük során Sándor végre megismeri barátja legmélyebb titkait: Deryn nemcsak hogy fiúnak öltözött lány, de szereti is őt.

    A korona sorsa, egy nagyváros pusztulása és egy közrendű lány szerelme is Sándor következő lépéstől függ.

    A Góliát izgalmas lezárása Scott Westerfeld rendkívüli Leviatán-sorozatának.

     

    Bester, Alfred: Tigris! Tigris!

    Ez egy aranykor volt, a kalandozások, az intenzív élet és a durva agónia korszaka. Vagyon és tolvajlás, fosztogatás és erőszak, kultúra és bűn korszaka. A szertelenség kora volt, a különcök elbűvölő évszázada... A dzsauntolás – helyváltoztatás, pusztán az elme erejével – alapjaiban rendítette meg és fenekestül felforgatta a társadalmat. A Naprendszer kettészakadt; a Belső Bolygók és a Külső Holdak közötti gazdasági feszültség véres, kíméletlen háborúvá eszkalálódott, minden készen állt arra, hogy az emberiség elpusztítsa önmagát. Gulliver Foyle, harmadosztályú segédgépész százhetven napon át sodródott az űrben egy kilőtt teherhajó roncsán. Egy tudatlan barom, aki megadóan várja a halált. Ám egy napon feltűnik egy hajó, egy testvérhajó, mely megmenthetné, de sorsára hagyja... Foyle bekattan, és a közönyös átlagember nem létezik többé. Szörnyetegek, különcök és hóbortosok kora ez... és ebben a forrongó huszonötödik században veszi kezdetét Gully Foyle ádáz bosszújának története. Minden idők egyik legjobb science fiction regénye!

     

    Gaiman, Neil: Sosehol

    Richard Mayhew egy fiatal üzletember jó úton a fényes karrier, szép feleség és kellemes élet felé, ami mind semmivé lesz, amikor egy bajba jutott lány segítségére siet. Jótette jutalmául a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós, sötét Lenti Londonba, az elveszett idők, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába. Különös társaságba csöppen: a lány, akin segített, nemesi származású és szülei gyilkosát keresi; de Carabas márki kétes szívességeket behajtva éli még kétesebb életét; Vadász a világ legnagyobb szörnyeit hajszolja. A csatornák és metróalagutak labirintusában velük kell boldogulnia Richardnak, hogy segíthessen másokon és így segíthessen magán is. Vajon megleli-e azt az életet, amelyet már jóval korábban elveszített, mint hitte?

     

    Babbitt, Natalie: Örök kaland

    Winnie Fostert, a tízéves kislányt gazdag szülei még a széltől is óvják. Winnie unatkozik a kerítésekkel körbevett birtokon, és bosszantja a sok óvintézkedés, ezért kiszökik a közeli erdőbe. Itt ismerkedik meg Jessie Tuckkal, aki nagyjából tizenhétnek néz ki, de elmondása szerint száznégy éves. A Tuck család ugyanis minden jel szerint megtalálta az örök élet forrását.

     

    Bacigalupi, Paolo: A felhúzhatós lány

    Az olajválság utáni jövőben a városokat a globális felmelegedés miatt megemelkedett tengerszinttől gátrendszerekkel védik, pusztító genetikai járványoktól retteg mindenki, és óriás lendrugókban tárolják az energiát, amelyeket tíztonnás óriáselefántok, megodontok erejével húznak fel. Anderson Lake, az ArgiGen kalóriatársaság Bangkokba küldött ügynöke álcája szerint egy lendrugókat gyártó cég menedzsere, valójában azonban a független Thaiföld felbecsülhetetlen értékű, rejtett magbankját keresi. Emikó genetikai tervezéssel létrehozott különleges teremtmény, új ember. Bőre sima, mint a porcelán, mozgása a genetikusok jóvoltából darabos, akár egy felhúzhatós játéké. Egyszerre kutyaszerű engedelmességre kódolt szolga és szexjáték, aki azonban ki akar törni kiszolgáltatottságából. Kettejük találkozása hamarosan egész Thaiföldet megrengeti.

     

    Cline, Ernest: Ready Player One

    2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert. A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

     

    De Mari, Silvana: Az utolsó tünde

    Egy kicsi tünde, egy nemrég született bolyong erejét megfeszítve, magára maradottan a kietlen, széltépte, esőverte vidéken. Eljött a Sötétség Kora. Övéi mind egy szálig odalettek a barátságtalan Tünde Zugokban, ahová száműzték őket. Az emberek gyűlölik a tündéket. Mindenki gyűlöli a tündéket. Egy asszony és egy férfi – noha maguk sem értik, mi okból – mégis pártfogásukba veszik, s Yorsh, a kicsi tünde velük vándorolván döbbenten ismer magára egy ősi prófécia üzenetében: Mikor a víz elönti a földet, Eltűnik a nap, Elérkezik a sötétség és a fagy. Mikor az utolsó sárkány és az utolsó tünde Megtöri a kört, Találkozik a múlt és a jövő, Egy új nyár napja ragyog fel az égen. Ő lenne az? Aki helyrehozhatja a múltat és megmentheti a jövőt? Csakhogy ezzel az is együtt jár, hogy ő az utolsó. Utolsónak lenni pedig kegyetlen dolog. Hacsak nem lel visszhangra – s egyúttal vigaszra – feltétlen, önzetlen szeretete igaz barátaiban, legyenek azok muslincák, sárkányok, emberek, egy kutya vagy akár egy hegyi troll.

     

    Doctorow, Cory: Kis testvér

    Napjaink terrorizmustól rettegő világát kettős paranoia uralja: a társadalom hétköznapi szereplőit aggasztja a magánélet egyre szűkösebb keretek közé szorítása, a mindenütt jelen lévő megfigyelőtechnikák sosem pislogó, árgus tekintete; a hatalmat gyakorlók ugyanakkor 2001. szeptember 11. óta attól tartanak, ha csak egy pillanatra is szem elől tévesztenek valakit, az rögtön potenciális fenyegetéssé válik. A fokozódó pánikhangulatnak esik áldozatául három iskolakerülő fiatal, akiket a véletlen egy terrorista merénylet közelébe sodor. Marcus Yallow és barátai több napon át élvezik a Nemzetbiztonsági Hivatal kényszerű vendégszeretetét, mialatt a hatóság megpróbálja kiszedni belőlük, mi közük volt a robbantáshoz. Marcus már korábban is anarchizmus felé hajló deviáns személyiségnek számított, de ez az élmény végleg elkötelezi: valóságos kereszteshadjáratot hirdet Nagy Testvér ellen, a személyes szabadság védelmében.

     

    Farmer, Nancy: A skorpió ház

    Klónok, mikrochip vezérelte élőhalottak, drogbárók és egy furcsa, falanszterszerű világ, amelyet mintha Asimov és Orwell együtt találtak volna ki: ez ÓPIUMORSZÁG. Ami félelmetes Nancy Farmer regényében, hogy bár a jövőben játszódik, mégis a szereplők, a helyszínek és az emberi problémák mind nagyon maiak. Szabad-e beavatkozni a genetikába, illetve szabad-e ezzel visszaélni bármilyen cél érdekében? Áldás vagy átok a tudományos kutatások eredményei? A Skorpióház „lakóinak” sorsa más és más választ sejtet. Matt, aki az Alacrán család birtokán megvetett klónként nevelkedik, csak lassan ébred rá környezetének hazugságaira, ám akkor már majdnem késő: patrónusa, egy száznegyven éves aggastyán a fiú szerveinek felhasználásával szeretné meghosszabbítani saját életét.

     

    Gaiman, Neil: Csillagpor

    Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be.

     

    Gemmell, David: Kard a viharban / Rigante-ciklus 1.

    A tüzes és büszke riganték mélyen a zöldellő hegyek között laknak, a levegő és a víz isteneit, valamint a föld szellemeit imádva. Köztük él egy harcos, aki magán viseli a sors bélyegét. Abban a viharban született, mely megölte apját: ő Connavar, és a bátorságáról szóló történetek bozóttűzként terjednek tova. Ám a seidhek mágikus faja – mely vén, akár az idő – is felfigyel az ifjú harcosra, és fenyegető árnyékuk az életére vetül. Mert hamarosan könyörtelen sereg kél át a vízen, mindörökre elpusztítva a riganték életének örök ritmusát. Connavar, aki megesküdött, hogy megvédelmezi népét, olyan feladatot vállal magára, melynek során az ellenség szívéig kell hatolnia. Útközben szert tesz egy ajándékra: egy kardra, mely éppoly hatalmas és halálos, mint kovácsolói, a seidhek. Connavar így nyeri azt a nevet, ami egyként csempész félelmet barát és ellenség szívébe – a nevet, mely egyszerre hirdeti dicső, ám keserű sorsát. így lesz ő a... Démonpenge.

     

    Gluhovskij, Dmitrij Alekseevic: Metró 2033

    2033.

    Az egész világ romokban hever.

    Az emberiség majdnem teljesen elpusztult.

    Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg – a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol és borzalom fészkel.

    Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.

     

    Houellebecq, Michel: Egy sziget lehetősége

    A mű apokaliptikus képpel indul: 4000 körül járunk, a világ elpusztult, az emberek elvadult, állati hordákban élnek, míg a klónozással létrehozott kiválasztottak elektromos védőkerítéssel őrzött telepen laknak magányosan és szenvedélytelenül. A regény egyik hőse Daniel, a jó nevű humorista, színpadi komikus, a másik pedig az ő kétezer évvel később élő, klónozással létrehozott 25., majd 26. utódja. Daniel tipikus Houellebecq-hős: kiégett, átlagos külsejű, negyvenes férfi, aki szakmájában sikeres, a nők is szeretik, csak ő nem szeret senkit és semmit. A munkája untatja, mindenkit megvet, faj-, gyerek- és nőgyűlölő. Negyven fölött találkozik először a szerelemmel. Isabelle okos és szép, tökéletes szellemi társa Danielnek. Összeházasodnak, ám boldogságuk nem lehet tartós, ugyanis Isabelle öregedni kezd (az öregedést Houellebecq még egyetlen hősnőjének nem bocsátotta meg), ezért elválnak. Tragikus események követik egymást – egy újabb szerelem sem hoz vigaszt –, ezért Daniel útja elkerülhetetlenül az öngyilkossághoz vezet. Halála előtt küld egy verset volt szerelmének „egy sziget lehetőségéről”, s ez a vers készteti arra kései, klónozott utódait, hogy a védett telepet elhagyva új-ember társak és emberi érzelmek keresésére induljanak.

     

    Huxley, Aldous: Szép új világ

    2540-ben a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer még az Életnél is több, a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat – művészet, hit, az önmagáért való tudás – mind oda került, ahová való: a történelem szemétdombjára! Mert aki mást, úgymond többet akar – Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, olykor a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát –, az nem akar mást, mint a boldogtalanságot. Az efféle Vadembernek a Világellenőrök jóindulatú bölcsességgel kormányozott világállamában nincs helye. Jobban teszi hát, ha a földgolyó egy távoli zugába húzódva a sötét múlt kínjaival sanyargatja magát: ínséggel, betegséggel, hideggel, forrósággal, gyötrő szenvedéssel és gyilkos szenvedéllyel. Netán egy Shakespeare nevű, rég halott rajongó összegyűjtött műveinek forgatásával. Vagy Huxley olvasásával – mondjuk egy Szép új világ című könyvvel.

     

    Hyde, Catherine Ryan: A jövő kezdete – Add tovább...

    „A világ megváltoztatható? Igen! Van megoldás!” Valóban paradigmaváltás küszöbén, egy új világszemlélet kezdetén vagyunk? Mi lenne, ha a világ tényleg megváltozna? Képzeljenek el egy olyan világot, ahol a jótett már nem is olyan nagy dolog. Ahol bárki odaadhatja a drága irhakabátját egy csavargónak, egy másik meg a kocsiját egy rászorulónak. Ahol az erőszak és a gyilkosság annyira megritkul, hogy a rendőröknek alig akad dolguk. Ahol egyetlen kisfiú ötlete az egész világot megváltoztathatja... Egy kaliforniai iskolában nem mindennapi feladatot kapnak a gyerekek új tanáruktól. Váltsák meg a világot, vagy legalábbis álljanak elő valamivel, ami jobbá tehetné azt. A diákok többsége értelmetlennek találja a feladatot, a tizenegy éves Trevor azonban nagyon is komolyan veszi, és példátlan eltökéltséggel nekilát, hogy megvalósítsa, amit eltervezett... Elgondolása pofonegyszerű: tégy jót három emberrel, és ahelyett hogy viszonzást várnál tőlük, kérd meg őket, adják tovább másik három valakinek. A kis Trevor szerint, ha mindenki átveszi az „add tovább” elvet, akkor előbb-utóbb a Föld minden emberéhez el kell, hogy jusson a segítségnyújtás.

     

    Alexie, Sherman: Junior – egy indián naplója

    Junior indián, és egy rezervátumban él a családjával. Európai fül számára ez izgalmasan hangozhat, ő azonban sorscsapásnak tartja. Már születésekor sem állt jól a szénája, kész csoda, hogy egyáltalán életben maradt, aztán meg normális gyerek lett belőle – bár úgy fest a helyzet, hogy utóbbit csak ő gondolja így. Egyszer aztán elege lesz a testi-lelki-anyagi nyomorúságból, amit a rezervátumban maga körül lát, és átiratkozik a szomszéd város középiskolájába, ahová csupa fehér gyerek jár.

Információ

Üllői úti Könyvtár (Kispest)

1191 Budapest, Üllői út 255.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek1901@fszek.hu​
Telefonszám:
(1) 281-1163 vagy (1) 666-1048/1901
Vezető: Popovics Beatrix
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online