Mesefal

Az olvasást nem lehet eléggé korán kezdeni. Az olvasás minden életkorban hidat teremt a gyerek és a neki olvasó felnőtt között. Olvasás közben olyan örömteli élményt és érzelmi útravalót adunk és kapunk, ami örök. Ehhez próbálunk meg segítséget nyújtani minden gyermeknek és szüleiknek, korcsoportos gyűjteményeinkkel. Az olvasóvá nevelés már kisgyermekkorban alapkövéül szolgálhat a későbbi olvasás szeretetének. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy városunk oktatási és nevelői intézeteinek - igényeik szerint - könyvtárhasználati óráinkkal, tematikus foglalkozásainkkal segítsünk ebben. 



MACKÓK

Mackók
1903-ban készült el az első játékmackó Amerikában: a Teddy Bear. A mackót az Egyesült Államok huszonhatodik elnökéről,  Theodore ("Teddy") Rooseveltről nevezték el. 
Angliában úgy tartják, hogy a mackó névadója a walesi herceg, a későbbi VII. Eduárd király volt. A világszerte megjelenő mesekönyvek, filmek, tévésorozatok nyomán írók, grafikusok, formatervezők mackószemélyiségei teremtettek el nem múló mackódivatot. 
DORKA és ZEBULON: Mackó úr unokahúga és unokaöccse, akiket Sebők Zsigmond álmodott meg több mint 100 évvel ezelőtt, és Mühlbek Károly rajzai alapján ismerték, szerették meg déd- és nagymamáink.
A könyvtár mackói Tóthné Fábián Eta keze munkáját dicsérik, aki a FSZEK Nagytétényi Könyvtárának adományozta a csodás macikat.

Fotók: FSZEK

Információ

Nagytétényi Könyvtár

1225 Budapest, Nagytétényi út 283.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek2201@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 207-5257
Vezető: Ráczné Forgács Anita
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 3.100 Ft
6 hónapra: 2.100 Ft
3 hónapra: 1.500 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online