Megnyílt a felújított Krúdy Gyula Könyvtár

Tarlós István, Budapest Főváros főpolgármestere,Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere és dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója jelenlétében került sor a patinás környezetben működő Krúdy Gyula Könyvtár felújítását és bővítését követő megnyitóra 2014. április 24-én.
A fenntartó főváros részéről Tarlós István főpolgármester kiemelte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár mint kulturális intézmény szerepét. Beszédében úgy fogalmazott, hogy alapvető elvárás és igény, hogy a változó olvasói igényekre folyamatos megújulással reagáljunk. Kitért a Fő téri könyvtár kulturális hagyományaira, megemlítve, hogy korábban ebben a könyvtárban volt tag a későbbi névadó, Krúdy Gyula, illetve Tamkó Sirató Károly költő is. Jelezte, hogy főpolgármesteri keretéből maga is hozzájárul a könyvtár állományának gyarapításához, programjai megvalósításához.
Óbuda-Békásmegyer képviseletében Bús Balázs polgármester adományozó nyilatkozatot adott át a könyvtár főigazgatójának, melynek alapján a kerület egyszeri támogatás formájában járul hozzá az óbudai Krúdy Gyula Könyvtár tevékenységének megkönnyítéséhez, állományának gyarapításához. A kerület polgármestere említést tett arról is, hogy a könyvtár tágabb környezete, az óbudai Fő tér egyre pezsgőbb kulturális életéről nevezetes, melyet az önkormányzat a maga eszközeivel is ösztönöz.
A könyvtár főigazgatója, dr. Fodor Péter megköszönte az anyagi és erkölcsi támogatást, beszédében pedig rámutatott, hogy a könyvtár megújulása folyamatos, az elmúlt évtizedben 11 új könyvtár létesült és 32 tagkönyvtár került felújításra, miközben a szolgáltatások is alkalmazkodtak a megváltozott használói igényekhez.
A könyvtár olvasóinak képviseletében jelen lévő Neubrandt Istvánnét - aki közel 50 éve a könyvtár tagja - virágcsokorral köszöntötte Farkas Ferenc régióigazgató.

Montázs a könyvtárrólFotó: FSZEK

Építész: Jakab Csaba
Kivitelező: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Egyedi bútorok: LENORA Bútor Bt.

A könyvtár felújításához hozzájárult a Nemzeti Kulturális Alap.
Információ

Krúdy Gyula Könyvtár

1033 Budapest, Fő tér 5.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0307@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 368-8476
Vezető: Varró Erika
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online