Ezt a cikket 2023. 04. 14 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Janikovszky Éva emlékkiállítás a Békásmegyeri Könyvtárban

Janikovszky Éva gazdag életművén generációk nőttek fel, kötetei ma is népszerűek szülők és gyermekek körében egyaránt.
A Békásmegyeri Könyvtárban a Móra Könyvkiadó nagyszabású emlékkiállításával tisztelgünk az író emléke előtt, születésének 97. és halálának 20. évfordulója évében.

Fotó az emlékkiállításról képekkel, írógéppel

"A kiállításon az idegen nyelvű könyveken, grafikákon kívül megtalálhatók az író kevésbé ismert fotói, írógépe, díjai, az időközben nyomtatásban is megjelent gyerekkori naplóinak részletei, a nevét viselő alapítvány által adható irodalmi díj, valamint a Bertalan és Barnabás című művéből készült bábelőadás kellékei és az Égigérő fű című filmmel és a Magyar Színház színpadi adaptációjával kapcsolatos makettek, jelmeztervek, fotók.  

A látogatók húszperces filmet láthatnak, amely az író életével kapcsolatos fotókat, riportrészleteket, illetve az MTV által ritkán sugárzott animációs filmrészleteket tartalmaz.  

A kiállítás anyagát a legkisebbek számára is izgalmas módon igyekeztünk előkészíteni, hogy az érdeklődő tanárok számára alternatív irodalomóraként ajánlhassuk a programot. Az iskolás csoportok számára foglalkoztató füzetet is készítettünk, hogy a látottakat a füzetben szereplő kérdések alapján rendszerezhessék. Az egyéni érdeklődőkön túl azokat az óvodai és kisiskolás csoportokat várjuk kiállításunkra, akik szeretnének többet megtudni Janikovszky Éváról, vagy az iskolai tananyag keretei között foglalkoznak műveivel, munkásságával, és ezért egy kicsit más, a könyvekben nem szereplő oldaláról is szeretnék megismerni őt."

A Móra Könyvkiadó ajánlása

Az emlékkiállítás megtekinthető 2023.március 14- április 14-ig a Békásmegyeri Könyvtárban

Szeretettel várjuk óvodás és kisiskolás csoportok előzetes bejelentkezését személyesen, telefonon (+36 1 245 3409) és e-mail-ben (fszek0305@fszek.hu).

Az egyéni érdeklődők a könyvtár nyitvatartási idejében látogathatják a tárlatot:
H, Sze, Cs: 12-19
K, P: 9-16

Elérhetőségek:
Cím: 1039 Budapest, Füst Milán utca 26.
Email: fszek0305@fszek.hu
Facebook: facebook.com/fszekbekasmegyer

Móra kiadó logója

 

 

Fotó: FSZEK

Információ

Békásmegyeri Könyvtár

1039 Budapest, Füst Milán utca 26.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0305@fszek.hu
Telefonszám:
(1)245-3409
Vezető: Őri Melinda
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online