Ezt a cikket 2023. 04. 01 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„A zene felemeli a kezeimet” – Kokas-foglalkozás gyerekeknek

 

Helyszín: FSZEK Ötpacsirta Szalon, Budapest VIII. kerület, Ötpacsirta utca 4.

Időpont:  2023. március 31. (péntek) 17 óra

 
A Kokas-foglalkozáson a közös éneklés, mozgás, rajz, alkotás élményének beépítésével teljesen egyedi élmény részesei lehetnek a résztvevő gyermekek és szüleik. A foglalkozás során a gyermekek kreativitását és esztétikai érzékét, valamint mozgását népdalok és komolyzene segítségével fejlesztjük.
Kinek ajánljuk? Azoknak a kisgyerekeknek, akik csak most ismerkednek a zenével (az igazán értékes zenével szeretnénk megismertetni őket) és azoknak a nagyobb gyerekeknek, akik szeretnek játszani, részesei lenni az eseményeknek, és a szüleiknek akik szeretnének közös élményeket a gyermekeikkel, kicsit másképp látni a világot.
 
 
A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a koncertregisztracio@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának megadásával. A regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a rendezvényen, e-mailben jelezze. Adatkezelési tájékoztató a regisztrációhoz.
A résztvevők megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook-oldalán közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.

Fotó: Kokas Klára Agape Zene-Életöröm Alapítvány

Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online