Társadalomtudósok - különkiadás: Lajos Veronika

Lajos Veronika 1979-ben született Egerben. A Debreceni Egyetem néprajz – történelem szakán szerzett etnográfus (2004) és történelem szakos középiskolai tanár (2007) diplomát. Jelenleg (2017 óta) a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa. Ugyanebben az évben lett a Replika szerkesztője is. 2007 és 2017 között a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Néprajzi Kutatócsoport tudományos munkatársa is volt. 2011-ben védte meg a moldvai csángó paraszttársadalom modernizációs változásfolyamatokhoz történő alkalmazkodási gyakorlatát tárgyaló doktori értekezését. Egyetemi évei alatt hat hónapot töltött Finnországban, Turkuban, 2012-2013-ban pedig posztdoktori ösztöndíjjal három hónapot volt Helsinkiben. 

LV: Egyetemistaként találkoztam először a kulturális antropológiával: a DE Néprajzi Tanszékére jártam, ahol a kilencvenes évek végén nem csak a tanterv szerves része volt az antropológiatárgyak oktatása, hanem a Tanszék kétéves antropológia specializációt is kínált az ötéves néprajzképzésen belül. Az antropológiai látásmód mellett az antropológiai tárgyakat oktatók, pl. Biczó Gábor és Kotics József szerteágazó tudása, felkészültsége és személyisége ragadott magával.

LV: Mindig is foglalkoztatott a kérdés, mi miért működik és történik éppen úgy, ahogyan, érdekeltek az ok-okozati összefüggések és magyarázatok, szerettem volna a dolgok mögé látni. A szociokulturális antropológia a kulturális idegenség, másság, sokszínűség kérdésével foglalkozó tudományterület. Ebben a keretben érték a kulturális sokszínűség, a lokális gyakorlatok változatossága, az antropológia továbbá érzékeny például a társadalmi és kulturális egyenlőtlenségekre és a helyi életvilágokat azok belső perspektívájából értelmezi. Az antropológia a helyiek szociokulturális tapasztalatát és az antropológus terepen szerzett ismereteit (pl. megfigyelések, a részvétel okán szerzett kutatói tapasztalatok, spontán beszélgetések, interjúk) tekinti a kutatás elsődleges forrásának, ami roppant izgalmassá teszi ezt a vállalkozást.

LV: Az etnikai együttélési helyzetek, a társadalmi egyenlőtlenségek termelődése, az oktatás és kutatás „szabadságának”, „önállóságának” megőrzése, a fenntarthatóság, a nemnövekedés és a társadalmi szolidaritás kérdése.

LV: Jelenleg két nagyobb szabású kutatásnak vagyok a résztvevője. Az egyik a Káli-medence helyi élelmiszerrendszerét és a medence sokszínű kisvilágait vizsgálja, a társadalmi elitek kortárs narratíváit és gyakorlatait, a helyfoglalás szimbolikus és egyre inkább nemzeti keretben is értelmezhető alakzatait. A medence szezonálisan változó társadalma összetett és különleges terepe a napjainkig valamiféle missziótudattal érkező beköltözőknek, helyi szóhasználat szerint bebíróknak, akik közül többen turisztikai vállalkozást is indítanak, az ideig-óráig maradó nyaralósoknak, a kétlaki életmódot folytatóknak és a turistáknak. Izgalmas, ahogy a bebírók esetében reflektáltan és összetett formában fogalmazódik meg a medence, a tájkép, a természeti és épített örökség és a lakosság iránt érzett felelősség és abban a beköltözők szerepének kérdése.

A másik egy részvételi nyelvészeti etnográfiai kutatás, ami a moldvai magyar nyelvi revitalizációs folyamatokat vizsgálja. Ennek terepét azok a találkozások, kommunikációs színterek jelentik, ahol a helyi résztvevők (vagy másként kutatottak, jelen esetben a moldvai magyar nyelvoktatásban részt vett moldvai csángó származású fiatalok) és a nem helyi résztvevők (másként kutatók – nyelvészek, részvételi szakember és antropológus) egy együttműködésen alapuló partnerségi viszonyban válhatnak a társadalomtudományi kutatásban kódolt hatalmi különbségek csökkentését és a társadalmi változást célzó tudományos tudástermelés részesévé. A kutatás egyik alprojektje, a CserCsetare (az elnevezés egy szójátékot takar: a román cercatare, kutatni szó és a Ce tare! – menő, vagány, király – kifejezés összevonása) egyik produktuma a sokszínű témákat – pl. generációk és nő-férfi viszony, szexualitás, vallás – tárgyaló csángó mémek.

LV: Az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztatnak azok a kutatási irányzatok és antropológiai szakterületek, amelyek arra törekszenek, hogy a társadalomtudományos tudástermelésbe kódolt egyenlőtlen hatalmi viszonyokat átalakítsák, a tudományos megismerésmód gyakorlatát mint „sokkal egyetemesebb, alapvetőbb és tanulható képességet” (right to research, Appadurai 2006) hozzáférhetővé és elérhetővé tegyék az adott témában érintett szereplők körében, és a kutatási célok közé szisztematikusan beépítsék a részvételiség elvét, a kutatás gyakorlati értékét és a társadalmi hasznosság ügyét. Ilyen területek például a feminista kritika az antropológiában, a részvételi szemléletmódú kutatások, vagy az alkalmazott antropológia. A szociológián belül talán ezekhez hasonló irányultságot mutat a Burawoy féle közérdekű vagy közszociológia.

LV: Egyetemi oktatóként azt tapasztalom, hogy az egyetemisták hajlamosak a legegyszerűbb megoldásokat választani – egyszerűen beütni a google-ba a keresett kifejezést, témát stb. –, ha szakirodalom- vagy úgy általában információgyűjtésről van szó. Éppen emiatt fontosnak tartom azt, hogy az egyetemistákban kialakuljon a megfelelő kritikai hozzáállás az internetes források tartalmával és használatával szemben. Angol nyelvű szakirodalom esetében rendszerint például a jstor.org, az AnthroSource, a sciencedirect vagy a CEU könyvtár kereső oldalát használom, mert ezekben nagyon sok alapvető antropológiai folyóirat és könyv megtalálható. Magyar szakirodalom esetében a hazai adatbázisok vannak segítségemre, például a szaktars, az arcanum vagy a hungaricana. Könyvtárként jelenleg a KSH-t használom rendszeresen, elsősorban kényelmi szempontok miatt: egyrészt a közelben lakom és a kislányunkkal ide szoktunk járni gyerekkönyveket kölcsönözni, másrészt nagyon nyugodt és csendes az olvasótermük.  

LV: Egyetemista éveimet Debrecenben töltöttem. Amikor Budapesten jártam és könyvtáraztam, akkor rendszeresebben az OSZK-ba látogattam, ám később volt egy hosszabb időszak, amikor rendszeresen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban könyvtáraztam és dolgoztam. Kifejezetten szeretem a FSZEK hatalmas, szabadpolcos tereit.

LV: Napjainkra a magyar és nemzetközi társadalom- és bölcsészettudományi, de akár a természettudományi megismerésmód előtt álló egyik kihívás az egyre erőteljesebb társadalmi igényként is megfogalmazódó gyakorlati hasznosíthatóság és a tudományos ismeretek alkalmazásának ügye, ami sokunk szerint az érintettek tudományos kutatásba történő bevonásának kérdését is magával hozza. Az antropológiai tudástermelés több módon is hozzá tud járulni ahhoz, hogy kortárs világunk egy jobb – a társadalmi egyenlőtlenségekre következetesebben reagáló, megértő, együttműködő és kritikus, többszólamú és demokratikusabban működő – hellyé válhasson. Például a helyi perspektíva összetett és árnyalt bemutatásával, a problémamegoldás alulnézeti megközelítésével, avagy a helyi problémák helyi szintű, de globális összefüggésekbe ágyazott megoldásának kidolgozásával. Azaz az antropológia relevanciája messze túlmutat a jelen társadalma megértésének körén.

Az egyetemi oktatás keretében módot kell teremtenünk arra, hogy a fiatal generáció tagjai megtapasztalhassák, milyen ereje lehet az aktív, a saját magunkért, szűkebb és tágabb társadalmi közegünkért és természeti környezetünkért egyaránt felelősséget vállaló állampolgári cselekvésnek. Noha az is kétségtelen, hogy ugyanennyire fontos felismerni a cselekvést befolyásoló tényezőket és kontextusokat is. Számomra az antropológia nem csak különleges tudományos megismerésmódot, széleskörűen alkalmazható gyakorlati értékű tudást jelent, hanem az alkalmazott és akciószemléletű társadalomtudományi szerepvállalás különféle lehetőségét is magában hordozza.

A kétezres évek közepén egy moldvai csángó településen szerzett egyéves kutatási és magyarnyelv-oktatási tapasztalataim vezettek arra, hogy módszeresebben kezdjek el foglalkozni az antropológiai tudás gyakorlati alkalmazásának ügyével és a helyieket is bevonó fejlesztésnek a kérdésével. Célommá vált, hogy a magyar társadalomtudományos környezet minél több színterén (pl. tematikus konferencia, interjú akciókutatókkal, workshopok, Replika 100. lapszáma) jelenjen meg témaként a részvételiség, az érintettek bevonása és a társadalomtudományi tudás gyakorlati alkalmazása (alkalmazott antropológia és akciókutatás), induljon párbeszéd a kérdésről. Ez az út számomra is egy tanulási folyamat, aminek köszönhetően sok hasonlóan gondolkodó és inspiráló szakembert és a munkájukat ismertem meg. A téma ugyan egyre láthatóbbá válik a társadalomtudományi mező számos területén, de még sok további teendő áll előttünk ezen a téren.

LV: A kulturális antropológia és a szociológia rokontudományok. Nem ritka nyugat-európai egyetemeken, hogy a kettő egy intézet keretében működik, de elég a ma már bécsi székhelyű CEU Szociológia és Szociálantropológia Tanszékére gondolni. Természetesen a szociológia kvalitatív ágához áll közelebb az antropológia, de napjainkban az antropológiában is egyre többször fordul elő a kvantitatív szemléletű kutatás, különösen az alkalmazott antropológiai projektek esetében. Az antropológia egyrészt a kisléptékűséget, a mikroszint perspektíváját tudja nyújtani a szociológiának. Másrészt az antropológia úgy tekint az emberre, mint aki létében megértő és értelmező módon van jelen, vagyis a tudományos megismerés – a terepmunka – során az antropológus a helyi értelmezések alapján, ún. émikus perspektívába helyezkedve gyűjti az adatokat. Harmadrészt az antropológia felhívja a figyelmet a társadalmi gyakorlat és az annak elbeszélése közötti dialektikus viszonyra, a tudástermelés szituatív jellegére, továbbá a kutató és a kutatottak tudásának pozicionáltságára és a részleges igazságok jelenségére.

LV: Egyetemi oktatóként azt tapasztalom, hogy a kulturális antropológia fokozatosan kezdi visszanyerni népszerűségét. Nem olyan kimagasló mértékben, ahogy az a kilencvenes évek végén – kétezres évek elején volt tapasztalható, 30-40 fős évfolyamokkal, de az egyetemre készülő fiatalok – és hozzá kell tenni a szüleik is – kezdik felismerni az antropológiai perspektíva és szemléletmód különlegességét és hasznosságát.

A fotók forrása a bemutatott személy.