Szende Pál (1879-1934)
Szende Pál: A magyar kereskedő osztály jövője
…Dr. Szende Pál főtitkár:
Tisztelt Közgyűlés!
Évi jelentésünknek a «Kereskedelem-ellenes irányzat» czímű fejezetében részletesen kifejtettük, hogy milyen volt a magyar kereskedő-osztály múltja és minő a jelene és e fejtegetések ismeretét feltételezve, itt csak a jövővel kívánok foglalkozni.
Nemcsak agrárius körökben, hanem komoly közgazdasági táborból, sőt magas hivatalos helyről is hallottuk már ama tétel hangoztatását, hogy a közvetítő kereskedelem csak átmeneti tevékenység, a mely jelentőséghez csupán alacsonyabb gazdasági fejlettség mellett juthat, mihelyt azonban e fejlettség előhalad, a közvetítő-kereskedelem háttérbe szorul és bekövetkezik az az eszményi állapot, a mely az agrárius földi paradicsomnak a megvalósítását fogja jelképezni: a termelők és fogyasztók közvetlen érintkezése, a közvetítő kereskedelem teljes kizárásával.Minthogy azonban ennek is, mint minden földi paradicsomnak bekövetkeztét igen nehéz bevárni, az agráriusok úgy tettek, mint a sorsjegy-üzletben szokásos, egyelőre még nem a főnyereményt adják ki a felbiztatott türelmetlen közönségnek, hanem csupán promesszeket, igérvényeket a főnyereményekre, fogyasztási szövetkezetek alakjában, azaz a termelő és fogyasztó nem érintkezik ezután sem közvetlenül egymással, hanem a kereskedő helyett közibük furakodik a fogyasztási szövetkezet. És a mint tapasztaltuk azt, hogy a sorsjegy-üzletben az igérvényekkel történt a legtöbb visszaélés és a legtöbb tisztességtelen dolog, éppen úgy látjuk, hogy a nagy agrárius-üzletben is a fogyasztási szövetkezetek körül van a legtöbb szabálytalanság, szemfényvesztés és erőszakoskodás.
Bár a naiv ember hite szerint bölcs rendelkezése a természetnek, hogy az ember nem tudhaja, mi lesz a jövendő sorsa, mert sokkal jobb, ha nem sejti a szomorú valóságot, mégis röviden próbáljuk megvizsgálni, milyen leend a kereskedő-osztály jövője általában és milyen különösen Magyarországon.
A vizsgálat legalkalmasabb tere Németország, mert itt legerősebb az ipari üzemek konczentrácziója, a mi a termelő és fogyasztó közvetlen érintkezésének egyik legfontosabb feltétele, másrészt a fogyasztóknak szövetkezetek útján történt szervezése is legjobban előrehaladt. Most tették közzé a németországi 1907. évi foglalkozási statisztika eredményeit s ezekből látjuk, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság 1895-ben az összlakosságnak 35.74%-át, 1907-ben pedig már csak 28.65%-át tette ki. A keresők aránya ezen foglalkozási ágban az eltartott családtagokkal szemben 36.19%-ról 32.69%-ra csökkent.
Az iparban az önálló üzemek száma 1895-től 1907-ig 4000-rel csökkent. Ezzel szemben a kereskedelemben az önálló üzlettulajdonosok száma 12 év alatt 484 ezerről 590 ezerre, tehát 105 ezerrel emelkedett, a mi 21% növekedésnek felel meg.
Mit jelentenek ezen számok? Azt, hogy a német mezőgazdasági lakosság, daczára az agráriusok atyai gondoskodásának és a szövetkezeti népboldogításnak úgy abszolut, mint relativ mértékben megfogyott. Megfogyott továbbá az iparban működő önálló üzemtulajdonosok, tehát a kisiparosok száma, ellenben óriási mértékben emelkedett a nagy üzemek száma. Ezzel szemben a kereskedelem nemcsak abszolut és relativ mértékben szaporodott, de szaporodott az önálló üzemek, tehát a kiskereskedők száma; már pedig az agráriusok a közvetítő kereskedelem alatt mindig a kiskereskedelmet értik és mikor a közvetítő kereskedelem visszaéléseinek megszüntetéséről beszélnek, rendszerint a kiskereskedők kipusztítását értik alatta. Ha tehát Németországban, a kapitalisztikus nagy üzemek és a legszervezettebb agrárizmus hazájában így áll a dolog, akkor nekünk Magyarországon, mely gazdasági fejlődés tekintetében sajnos legalább 50 évvel hátrább van Németországnál, nem kell a kereskedő osztály rövidesen bekövetkező halálától félni. Sőt éppen azt látjuk, hogy a jövő fejlődésben egyre nagyobb tér kinálkozik a közvetítő kereskedelemnek és főleg a kiskereskedelemnek, mert a fejlődés menete az, hogy a gyáripar felszívja és megsemmisíti a kisipart. Ezt a munkát azonban főleg a kiskereskedelem útján végezheti el, mert ily módon a saját olcsó és tömegfogyasztásra szolgáló árúczikkeit a legkisebb faluban is elterjesztheti.
Nyugodt vagyok tehát, igen t. Uraim, hogy 40 év múlva tartandó évi közgyűlésünkön megtörve és megöregedve ugyan, de abban a szerencsés helyzetben lehetünk, hogy a közvetítő kereskedelem fennállását konstatálhatjuk. Úgy hiszem, nem igen érdekel bennünket, a mi azután történik és most tökéletesen megelégedhetünk azzal, hogy ha 40 évre igyekszünk magunknak a fejlődés képét megvázolni és ahhoz képest megszabni a kereskedő-osztály magatartását. A többin majd törjék az unokáink a fejüket.
A magyar gazdasági fejlődés tehát nem zárja ki a közvetítő kereskedelem létezését.
Fontos kérdés most már, hogy a konkrét magyar viszonyokhoz képest minő legyen a magyar kereskedő-osztály jövőbeli magatartása?
A jövő fejlődés tekintetében két irányzat képzelhető el és a magyar kereskedő-osztálynak is e két irányzat szerint kell megszabni a magatartását.
Az egyik lehetőség az, hogy a kereskedelem-ellenes irányzat a jövőben vagy egészen megszűnik, vagy pedig veszít élességéből. Ez a kevésbé valószinű lehetőség és ezért röviden végezhetünk vele. Ha ez tényleg mégis bekövetkeznék, úgy nem szabad magunkat elbízni és az irányzat állandóságában hinni, hanem a békésebb időszakot arra használjuk fel, hogy annak védelme alatt erősítsük szervezetünket és készüljünk a jövő harczra.
Mint már röviden jeleztem, a kereskedelem-ellenes irányzatnak legfőbb oka azon mélyreható változásokban rejlik, melyek a társadalmi osztályoknak egymáshoz való viszonyában beállottak. A kereskedelem-ellenes irányzat: az uralkodó nagybirtokosztály harcza a kereskedelmi és ipari polgárság ellen. Ez az utóbbi négy évtized alatt számra nézve nagyon megerősödött s ezért az agráriusok, helyesebben a nagybirtok azt mindenképpen visszaszorítani törekszik. Másrészt az ipari munkásság és főleg a parasztság elégedetlenkedik helyzetével és mozgolódik. Ezeket a nagybirtok úgy igyekszik lecsillapitani, hogy egyrészt az ipar és kereskedelem rovására engedményeket ad nekik, másrészt indulataikat a tömegbe dobott hamis jelszavak által az ipar és főleg a kereskedelem ellen irányítja, el akarván velük hitetni, hogy nyomorúságukat nem az agráriusok egyoldalú uralma, hanem a kereskedelem okozza. Ez a kereskedelemellenes irányzat második főoka.
Minthogy tehát itt mélyreható gazdasági és társadalmi ellentétekről van szó, óvakodnunk kell a jövőre nézve attól, hogy a kereskedelem helyzetének jobbrafordulását egyes személyektől, a kormányzó állásokban bekövetkezhető személyváltozásoktól várjuk. Egyes emberek jóindulata sohasem változtathat az osztály helyzetén, mert az osztályérdekeket nem egyes emberek irányítják, hanem megfordítva.
Mint iskolai példát említettem több vidéki kerület gyűlésén tartott beszédemben Möller porosz kereskedelmi miniszter esetét. Mikor őt — a tényleges nagykereskedőt — kereskedelmi miniszternek kinevezték, akkor a német birodalomban már tetőpontján állt a kereskedelemellenes irányzat. A zaklatott kereskedők nagy hozsánnával üdvözölték eme kinevezést, mondván, ime egy ember, a ki vér a mi vérünkből, hús a mi húsunkból, a ki meg fog bennünket védeni az agráriusok túlkapásai ellen. És mégis mi történt? Möller volt az első kereskedelmi miniszter, a ki megkapta a «Minister gegen den Handel» elnevezést. Vagyis ez a példa is bizonyítja, hogy társadalmi és gazdasági irányzatokon egyes ember nem változtathat és ha kormányzó állásba jut, már az első félórában választani kell neki, hogy vagy aláveti magát az uralkodó irányzatnak, vagy pedig ott hagyja magas állását. És a ki az emberi gyengeséget és hiúságot ismeri, az megérti, miért választja mindenki az előbbi utat.
Magyarországon is a kereskedelemellenes irányzat a szabadelvű kormányzat alatt kapott lábra, pedig akkor a legtöbb vezető politikus kereskedelembarát multra tekinthetett vissza és az irányzat uralma tekintetében alig látunk különbséget a szabadelvű és a koalicziós kormányzat között. Az agrárizmus táborából egész tömegét sorolhatnánk fel azon férfiaknak, a kik 20 évvel ezelőtt még a legmerkantilebb vizeken eveztek, másrészt pedig látjuk, hogy az ipari és kereskedelmi érdekképviseletek vezető férfiai lépten-nyomon szembe kerülnek a kormánynyal és parlamenti többséggel, hacsak a reájuk bízott ügy árulóivá nem akarnak válni.
A másik lehetőség, a mellyel inkább számolni kell, mert sokkal valószinűbb : a kereskedelem-ellenes irányzat a jövőben erősödni fog, vagy legalább nem veszít mostani élességéből.
A kereskedő-osztály tehát, mikor a jövőjéről gondolkozik és azt biztosítani kivánja, lehetetlen, hogy a legerélyesebb védekezés eszközeit is meg ne fontolja. Mert ha igaz is az, hogy a gazdasági fejlődés még hosszú időn át fenntartja a kereskedő osztályt, ez a lehetőség mégis csak akkor fog beválni, ha a kereskedőség küzd fennmaradásáért, nem szolgáltatja ki magát gyáván és meghunyászkodva czéltudatos ellenségének.
A védekezés nemcsak abból áll majd, hogy bevárjuk a támadást, mert a közvetlenül felismerhető támadás előtt már számtalan és súlyos veszteség érheti a kereskedelmet, hanem fel kell keresni az ellenfelet saját területén, eltanulni harczi módszereit és elhódítani összes fegyverkészletét.
Az agrárizmus a kereskedelem-ellenes irányzatot nem a saját osztályérdekével okolja meg, hanem a kisember-mentés jelszavával indul harczba, mint ők szokták mondani, a föld népét akarják a kereskedelem kizsákmányolása ellen megvédeni. Ez a tendenczia volt szülőoka a végrehajtási novellának, az adótörvényeknek, az uzsora-törvényjavaslatnak és főleg az egész szövetkezeti szemfényvesztésnek.
Különösen az utóbbi példa mutatja, hogy milyen hatásköri bitorlást követ el az agrárizmus, mely a mezőgazdasági érdekek védelmét hirdeti ugyan, de kezébe akarja venni az egész kereskedelem szervezését, sőt az iparnak a szervezését is, mert hiszen azt akarja, hogy nemcsak az élelmiszereket, de az összes ipari termékeket és gyártmányokat is ne a kereskedők, hanem a fogyasztási szövetkezetek árúsítsák el, hozzák forgalomba.
Jellemző dolog, hogy a fogyasztási szövetkezetek — melyek lényegökben kereskedelmi vállalatok — nem a kereskedelmi, hanem a földmívelésügyi miniszterium gyengéd gondoskodása alatt állanak.
Ezzel szemben nekünk is jogunkban áll, hogy a támadás visszaverésével egyidejűleg mi is átmenjünk arra a területre, a hol a nagybirtokosság, annak irodalmi és törvényhozási segélycsapatai operálnak : a mezőgazdasági termelés, a földkérdés területére. És mihelyt idejutottunk, meglepetéssel veszszük észre, mennyire otthon vagyunk, mennyire a saját területünkön mozgunk és látni fogjuk, hogy a magyar kereskedelemnek nincs nagyobb érdeke, mint hogy a mezőgazdasági termelésnek és a mezőgazdasági népességnek jelen helyzete megváltozzék.
Magyarországon nem azért nem tud az ipar és kereskedelem fejlődni, mintha az állam területén lakó nép alacsonyabb rendű volna más népeknél, hanem azért, mert nincs meg a fogyasztóképesség, mert a lakosság 80—90% -a nincs abban a helyzetben, hogy egy nagyobb szabású ipar és kereskedelem termelvényeit elfogyaszthassa. A birtokmegoszlás egyenlőtlenége Magyarország szegénységének a fő oka, az, hogy a földbirtok 65%-a nagybirtokosok kezében van, 35%-a pedig kötött terület s hogy a több mint 14 millió főnyi mezőgazdasági lakosság 90%-a csak éppen hogy fenntartja nehéz munkával életét, de fogyasztóképessége teljesen hiányzik. Magyarországon az egyenlőtlen birtokeloszlás oka az összes gazdasági bajoknak és a gazdasági hátramaradottságnak, ezt maga a földmívelésügyi ministerium is elismerte a telepítési törvényjavaslat megokolásában. Hogy ez a javaslat változtatni fog e a jelenlegi állapoton, az megint más kérdés. Itt csupán a beismerés tényét kivántam leszegezni. És hogy ez a tétel mennyire nem új, azt mutatja, hogy Hegedüs Loránt is már «Az önálló vámterület és kötött birtok» czímű művében kifejtette, hogy Magyarországon iparról, következőleg önálló vámterületről és hozzátehetjük, életerős kereskedelemről mindaddig nem lehet szó, míg a birtokeloszlás jelenlegi állapotán változás nem történik és hiába küzdünk a vámterületért, a vámsorompókat addig fel nem állíthatjuk, míg a kötött birtokok fel nem szabadulnak. Nemcsak az iparnak, nemcsak a kereskedelemnek, hanem a magyar nép túlnyomó többségének életérdeke, hogy az agrárius kérdés a maga teljességében felszínre kerüljön és hogy a birtokeloszlás jelenlegi módja megváltozzék. Ez nemcsak szűkös osztályérdek, hanem a valódi, a becsületes hazafiság követelménye, mert ettől függ, hogy 14 millió paraszt és mezőgazdasági munkás, a kiknek jólététől vagy sorsuknak jobbrafordulásától viszont a 4 milliót kitevő kereskedelmi és ipari lakosság jövője és boldogulása is függ, erőssé, szabaddá és fogyasztóképessé váljék, 19 millió ember boldogsága áll szemben néhány százezer ember kiváltságos helyzetével!
Foglalkoznunk kell tehát mindama kérdésekkel, a melyek a mezőgazdasági lakosság sorsának és fogyasztóképességének emelését czélozzák, követelnünk kell a megélhetést megdrágító vámpolitikának megszüntetését, az igazságtalan és alig néhány embernek kedvező földadó megváltoztatását és a fokozatos földadó behozatalát, melyre ki kell mondanunk, hogy a kereskedelemnek és iparnak fontosabb és jelentősebb követelménye nincsen, mert mindaddig, míg a földadó reformja be nem következik, az állami kiadások óriási emelkedésével járó terheket az iparnak, a kereskedelemnek és a kisbirtokosságnak kell kipótolni.
Foglalkoznunk kell a birtokelosztás, a kötött birtokok megszüntetésével, foglalkoznunk kell a parasztosztály erősítésével és végül harczmodorunkat meg kell változtatni a szövetkezeti kérdésben. Mert tudnunk kell, hogy ez az ellenfélnek a legsebezhetőbb pontja.
Az agrárizmus lényegéhez nem tartozik a szövetkezeti eszme propagálása, sőt az agrárizmus érdekeivel végeredményben ellenkezik is, mert a parasztosztály bármily megerősödése megtöri a nagybirtokosok hatalmát. A szövetkezeti mozgalmat német példára Magyarországon azért igyekszik a saját részére kisajátítani, mert a falusi nép félrevezetésére és lekötésére nagyon alkalmas eszköznek kínálkozik. Ki akarja a népet szabadítani a falusi kereskedők állítólagos hatalmából és leköti a maga részére. De míg a falusi kereskedőtől a vevő csak gazdasági tekintetben és főleg tartozásának megfizetése tekintetében függött, addig az agrárius szövetkezetek nemcsak gazdasági tekintetben kötik le a parasztságot, hanem politikai, felekezeti, társadalmi és egyéb czélokra is kihasználják és a gazdasági lekötöttség révén elérik azt is, hogy a parasztság a birtokeloszlás egyenlőtlensége ellen nem indíthat hatályos mozgalmat, mert hiszen egész gazdasági léte a hitelezőktől függ, a kiknek legfőbb érdekük az egyenlőtlen birtokeloszlás fenntartása. Az agráriusoknak tehát érdekük, hogy a szövetkezeti fák túlságosan az égbe ne nőjjenek, nehogy a kisemberek szövetkezés által oly erőre tegyenek szert, mely őket gazdaságilag függetlenítse. Mi meg fogjuk mindnyájan érni azt, hogy az agráriusok a szövetkezetek ellen fognak fordulni, a mint megértük azt, hogy ők, a kik a szabadkereskedelem rajongó híveiből a legkonokabb védvámpolitikusok lettek, ők, a tulajdonjog leglelkesebb védelmezői, most az állami kisajátítási jog hívei lettek, hogy drága pénzen az államra sózhassák birtokaikat.
A változás azonnal be fog következni, mihelyt a munkásszövetkezetek is megerősödnek, a mint hogy Németországban már nem rajonganak úgy a szövetkezetekért, a mióta az óriási terjedelmű munkásszövetkezetek léteznek, mint a régebbi időben, a mikor még parasztfogásra jó volt a szövetkezetek propagálása. És főképpen a szövetkezeteknek egy faja iránt viseltetik az agrárizmus erős ellenszenvvel, ezek a kisbirtokos termelő szövetkezetek, mert ezeknek alapítása és felvirágoztatása a legalkalmasabb mód arra, hogy a parasztosztály gazdasági függése megszüntettessék.
Ha mi tehát a szövetkezeti mozgalom terén szembe akarunk szállni a visszaélésekkel, nem elégséges pusztán a fogyasztási szövetkezetek ellen folytatni negativ irányban a harczot, hanem pozitiv irányban is közre kell működnünk a termelő szövetkezetek létesítésében. A termelő szövetkezetek létesítése útján közvetlenül érintkezésbe léphetünk a termelőkkel és úgy a magyar kereskedelemnek, mint hazánk közgazdasági érdekeinek mérhetetlen szolgálatot fogunk tenni.
Egyszóval, a földkérdés az, a mely Magyarországon egyszersmind kereskedelmi kérdés is és a melylyel való foglalkozás nemcsak védelmi szempontból ajánlatos, de ha a kereskedelem és hazánk közgazdasági romlását ölbe tett kezekkel nézni nem akarjuk, első és legfőbb kötelességünk.
A miket itt elmondottam, pusztán az én egyéni véleményem és azokat nem mint az Egyesülés főtitkára hivatalos minőségben terjesztem elő, hanem mint egyszerű előadó megpendítek nehány eszmét, melyekről szerény nézetem az, hogy életbevágó fontosságúak. Abban a reményben vagyok, hogy talán hivatalos működésem alatt lesz alkalmam úgy a vezetőséget, mint tagtársainkat meggyőzni arról, miben rejlik a magyar kereskedő-osztály jövője. Azt hiszem, hogy ebben a kérdésben nemcsak a kereskedelmi osztály, hanem az ipari lakosság és mezőgazdasági lakosság tulnyomó részének érdeke ugyanaz és boldog lennék, ha szavaim Önöknél, tisztelt Tagtársak, visszhangra találnának, mert az az erős meggyőződésem, hogy a birtokelosztásnak a megváltoztatása és a kötött birtok felszabadítása oly egyetemes nemzeti érdek, hogy mindnyájan, a kik ez ország és nép sorsát szivükön viselik, a kiket nem tartalmatlan frázisok, vagy önző osztályérdekeik kormányoznak, örömmel és lelkesedéssel fogják üdvözölni a magyar kereskedő-osztályt, ha teljes egészében beáll a Magyarország boldogulásáért, jövőjéért, fennmaradásáért, egy újabb ezredévért küzdők csoportjába.
A főtitkár előadását a közgyűlés elejétől végig nagy tetszéssel fogadta, a pointeket zajosan megéljenezte, az előadás befejezését pedig ismét hosszas helyeslés és taps követte.
Mocsáry Miklós (Ungvár) jelentkezett ezután szólásra és azt indítványozta, hogy az Egyesülés a főtitkár előadását nyomassa ki és terjessze az országban.
Elnök: Azt hiszem mindnyájunk érzelmét tolmácsolom, ha a főtitkár úrnak élvezetes előadásáért hálás köszönetet mondok. Az elnökség a felhozottakat fontolóra fogja venni és úgy, a mint a kereskedelemellenes irányzattal eddig is állandóan foglalkozott, ezentúl is kiváló figyelmet fog rá fordítani és minden konkrét indítványt, mely erre vonatkozik, meg fog szívlelni…
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.650 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények