Szende Pál (1879-1934)

Szende Pál: A világpolitika jövő alakulása

I.

Minden történelmi esemény horderejét azon lehet megmérni, hogy mekkora tömegeket mozgatott meg, minő területet ölelt fel és hogy mily mélyek voltak a nyomában járó változások. Mindeme körülmények tekintetbe vételével teljes biztonsággal állapíthatjuk meg, hogy a most lefolyt háború a világtörténelemnek leghatalmasabb eseménye volt, amelyhez sem terjedelem, sem pedig a bekövetkezett változások mélysége tekintetében semmi eddigi más esemény nem hasonlítható. Az ókor és középkor „világháborúi” már azért sem helyezhetők vele párhuzamba, mert két világrész, Amerika és Ausztrália még akkor az ismeretlenség homályában lappangott, Afrikának pedig csak az északi szélei kapcsolódtak bele a forgalomba. Róma világháborúi csekély kivétellel a Földközi tengert övező országokban játszódtak le, Nagy Sándor elhatolt ugyan Indiáig, de viszont az Adriai tengernél uralma tovább nem terjedt. Ezen háborúk folyamán megmozgatott tömegek eltörpülnek az általános védkötelezettségen alapuló államok háborúinak tömegmozgósítása mellett. A XV. század óta a föld minden részében viseltek háborút, de sohasem azonos időben. A Napoleon és Anglia között lefolyt élet-halál harcban a britt flotta mindenütt, ahol francia gyarmatok voltak, támadólag lépett fel, de azért óriási földrészek, elsősorban Ázsia kivül maradtak a háború keretén. Az 1914-18. évi háború minden előzőjét felülmúlta gigantikus méreteivel. Japán, Kína, Brazília, Libéria, a nyugatafrikai néger köztársaság az antant szövetségesei voltak, a nyugateurópai harctéren amerikai, indiai, ausztráliai, délamerikai csapatok jelentek meg, az összes óceánokon folytak tengeri csaták, angol katonák eljutottak az északi és déli jegestengereken levő szigetekre is. A világháború több mint 20 millió embert állított csatasorba — oly szám, amely mellett az eddigi háborúk statisztikai adatai teljesen elhaloványodnak.

A világháború gazdasági következményei éppúgy éreztetik hatásukat a föld legtávolabbi zugában, mint maga a háború. Az emberiség két részre oszlott: oly államokra, amelyek a háború folyamán meggazdagodtak és azokra, akik gazdaságilag nagy vérveszteséget szenvedtek. Ez utóbbiak között győzők és legyőzöttek vegyesen találhatók. A gazdag államok a legkíméletlenebbül használják ki előnyös helyzetöket ; a gazdasági értékek, vállalatok az egész földkerekségen gazdát cserélnek, az új elhelyezkedés lázas ütemben folyik. A dél-amerikai és középafrikai őserdők, Ausztrália végtelen síkságai, Polinézia legelrejtettebb szigete, az északi jegestenger szigeteinek szénbányái egyre jobban bevonatnak a világkapitalizmus vérkeringésébe.

Eddig is volt világpolitika, eddig is létezett az emberiség fogalma, de kézzelfogható ténnyé, élő valósággá csak a világháború folyamán vált. Minden gazdasági válság, a termelés vagy fogyasztás bárminő csökkenése kifejezésre jut az egész világgazdaság helyzetében, érezteti mindenütt hatását. A jövő politikája világpolitika lesz. A legkisebb ország legszűkebb látkörű államférfia sem zárkózhatik el többé a világpolitika tényei előtt, mert máskülönben a nemzetközi összefüggések kérlelhetetlen erejű törvénye keserű lecke árán fogja őt erre megtanítani.

A világpolitikára való ráeszmélés ennek a háborúnak a legmaradandóbb következménye.

II.

A világháborúnak jelentősége másrészt azoknak a változásoknak gyökeres voltában rejlik, amelyek nyomában jártak. Nem a külső területi változásokra gondolunk elsősorban; ezek minden nagyobb háború után beállottak, sőt a mostani háborúi méreteihez képest a területi eltolódások aránylag csekélyeknek mondhatók. A változások jelentősége minden államban elsősorban belpolitikai természetű, világtörténelmi fontossága abban jut kifejezésre, hogy mindenütt azonos vonásokat árul el. Az általános védkötelezettség alapján hadba hívott óriási tömegek megmozdulása nem maradhatott hatás nélkül azoknak mentalitására, az államról, saját rendeltetésükről és jogállásukról vallott felfogásukra. A forradalom végig szántott egész Középeurópán, évszázados monarchiák dőltek halomra, nincs intézmény, elv, vagy tekintély, amely meg nem ingott, nincs érték, amely át ne értékelődött volna. Ezeknek a változásoknak a szele elért a győző országokba is, bár ott oly nagyjelentőségű és rohamos átalakulásokban eddig nem jutott kifejezésre, mint a legyőzött államokban. A közelség perspektívája rendszerint nem engedi meglátni, hogy mily gyökeres átalakulások történtek, ha azok nem forradalmi kirobbanásokhoz kapcsolódnak. De ennek dacára merjük állítani, hogy ez az átala­kulási folyamat a legteljesebb gőzerővel halad előre s húsz év múlva már mindenki meg fogja tudni állapítani, hogy az új világ mennyire különbözik a régitől. Nem akarunk most arról beszélni, hogy ez jobb vagy rosszabb lesz a réginél. Ez hosszabb kifejtést igényelne s talán majd egy későbbi cikkben ugyis sor kerül erre. Reánk most ennek a kérdésnek a feszegetése nem tartozik, itt csak azt akarjuk megállapítani, hogy a világ politikájának egészen más erőkkel kell számolnia, mint az eddiginek.

III.

Most pedig röviden ismertetni fogjuk azokat a kérdéseket, amelyek ennek a jövendő világpolitikának a tengelyében fognak állani. A világháborúnak két legfőbb gazdasági haszonélvezője, Amerika és Japán között fennforgó konfliktustól kell elsősorban beszélnünk.

Japánnak az a sérelme, hogy bárhol akar politikailag vagy gazdaságilag terjeszkedni, az Amerika felállította akadályok állják útját. Északamerika nemcsak bevándorlási tilalmakkal védekezik a japániak beözönlése ellen, de az ellen is szót emel, ha Japán a_,közép- és délamerikai államokkal akar szorosabb kapcsolatba lépni. Éppen úgy megakadályozza, hogy Japán Kínában jusson gazdasági előnyökhöz és értékes koncessziókhoz, s vele szemben követeli a ”nyitott ajtó", az egyenlő elbánás politikáját. Pedig Japánnak égető szüksége van, hogy ember-és árufeleslegét a külföldön helyezze el, mert a kis területű szigetország a túlontúl elszaporodott lakosságnak nem nyújt már kellő megélhetést.

Ám Amerika sem marad a válasszal adós. A bevándorlási tilalmakat azzal indokolja, hogy a japánok éhbérekért dolgoznak, s így az amerikai munkásoknak szennykonkurenciát csinálnának. Ezek az éhbérek képesítik a japáni ipart arra, hogy gyártmányait a külföldi piacokra dobhassa. Közép- és Délamerikában összeesküvéseket sző az Unió ellen; Kínában pedig kiváltságos állást igényel magának, s arra törekszik, hogy Kínát a faji szolidaritás jelszóival a fehér faj ellen indítandó háborúba belerántsa.

Bármily kiélezett is a konfliktus, nem valószínű, hogy a közeljövőben a két nagyhatalom között háborúra kerül a dolog. Mindkét fél annyit kockáztat és vereség esetén oly katasztrófába rohan bele, hogy óvakodni fog törésre vinni a dolgot. De azért a feszültség fenn-áll, s a szikra könnyen kipattanhat. Éppenúgy megmarad az ellentét a sárga és fehér faj között, amely majdnem kizárólag gazdásági okokon alapul, de a tömegek előtt mégis igen tetszetős és kézzelfogható jelszó. Hogy az Ázsiában lakó nem sárga fajok rokonszenvét és támogatását megnyerje, Japán egy másik jelszót is dobott bele a közvéleménybe: Ázsia az ázsiai népeké! A hindu függetlenségi mozgalom vezetői nagy buzgalommal karolták fel ezt az új jelszót, s kétségtelen, hogy annak népszerűsége növekedőben van.

Az óriási terjedelmű és lakosságú kínai birodalom, amely inkább eltűrte az idegen hóditókat, semmint háborút viseljen, ébredőben van. A kapitalizmus behatolt Kínába és teljesen megváltoztatta a nép érzés-és gondolatvilágát; a militarisztikus jelszavak egyre szélesebb körben hódítanak. Nem lehetetlen, hogy Kína lassanként lerázza úgy Amerika, mint Japán tolakodó jóindulatát és a saját lábára fog állani. Hogy ennek a 400 milliós, ősi kultúrájú népnek megmozdulása mit jelent, azt egyelőre alig lehet megmondani. De tény az, hogy a Csendes Óceán mindkét partján nagy események vannak készülőben, s a világháború következményei csak akkor fognak a magok valóságában mutatkozni, ha ott a helyzet teljesen kialakul.

IV.

Az orosz tanácsköztársaság létezése oly tény, mely a világ összes államait állandó nyugtalanságban tartja. Moszkvából, mint központból indulnak ki azok a delejes áramok, amelyek a minden társadalomban meglevő elégületlenséget és feszültséget kilobbanthatják. A szovjet-uralom a háború következménye, ha az orosz államrendszer nem omlott volna össze a háború folytán, a forradalom egyáltalán nem, vagy pedig nem ilyen méretekben kerekedhetett volna felül. Éppoly háborús termék minden államban a kommunizmus iránti hajlandóság az alsó osztályok körében. Az a reménység, hogy Oroszországban sikerül a jövő szocialista társadalmát megteremteni, s hogy Oroszország e téren példát fog tudni adni a világ iparilag haladottabb államainak, ma már meghiúsultnak tekinthető. A megoldásra váró probléma abban áll, vajjon sikerül-e Leninnek az átmenetet a polgári demokráciához biztosítani, s ezáltal állandósítani azt, a mi a bolsevizmus forradalmában maradandó értékű: a cári önkényuralom szétrombolását és a földosztás megtörténtét. Avagy a tanácsköztársaság a megoldhatatlan feladatok súlya alatt összeomlik, s nyomában teljes anarchia, vagy pedig a legvéresebb fehér katonai terror következik. Oroszország jövő államformája nagy befolyással lesz az európai helyzet kialakulására, mert döntő súllyal esik majd a latba, hogy az orosz birodalom melyik államcsoporthoz fog csatlakozni. Ha a fokozatos átalakulás sikerrel megy végbe, akkor ez a demokratikus irányzatot európaszerte erősíteni fogja. Ha azonban a cári uralom visszaállítódik, ez a reakció alá ad minden államban új lovat, s ebben az esetben nagyon valószínű, hogy Oroszország és a reakciós pártok irányzása alá kerülő német birodalom között szoros szövetség jön létre, ami azután a középeurópai helyzetet is gyökeresen meg fogja változtatni. A világgazdasági válság egyik főoka, hogy Oroszország megmérhetetlen természeti kincsével és segélyforrásaival óriási lakosságával ki van kapcsolva a nemzetközi forgalomból. A bolsevizmus uralmával járó kül- és belpolitikai nehézségek minden államban zavarólag hatnak a termelésre. A mig Oroszországban végleges és termelőképes állami rend ki nem alakul, a gazdasági élet bizonytalansága tovább tart. A válságok sorozata még korántsincs lezárva.

V.

Az angol világbirodalom hatalmas épülete a világháborút sok ellenkező jóslás dacára nemcsak sértetlenül állotta ki, de még meg is erősödött. Törökország katonai összeomlása folytán sikerült Angliának Palesztinát és Mezopotámiát hatalma alá keríteni, miáltal biztosította a szárazföldi összekötést India és Egyiptom között, a német hadiflotta megsemmisítésével megszabadult legfélelmetesebb versenytársától és megkaparította annak gyarmatait. Tekintettel arra, hogy a gyarmatok, de különösen India alattvalóinak jelentékeny része mohamedán vallású, az angol kormány gondoskodott arról, hogy ezek húségét biztosítsa. Evégből három nagy arab királyságot alapított: Egyiptomot, Arábiát és Mezopotámiát, amelyek mind angol fennhatóság alatt állanak, s ennek folytán a török szultán egyházi főhatósága — a kalifatus — elvesztette jelentőségét. Természetesen az arabság állammá szervezése a jövőre nézve nagy veszélyeket rejt magában, mert az új életre ébredt nagymultú nép, mihelyt megerősödik, függetlenségre fog törni. Minden arablakta területen a háború befejezése óta állandó a forrongás, amely most Indiára is átragadt. Kétségtelen, hogy Anglia még sokáig ura marad a helyzetnek, de az is bizonyos, hogy ezek az államok rövid idő múlva mint döntő jelentőségű tényezők lépnek fel a történelem szinpadán.

Az angol világbirodalom súlypontja egyre jobban a tagállamokra tolódik át, a mi a nyár folyamán megtartott birodalmi értekezleten kifejezésre is jutott. Kanada, Délafrika, Ausztrália, a melyek a háborúban az anyaországot nagy erővel támogatták, egyre jobban irá­nyítják a külpolitikát. Angliának nagy érdeke, hogy az Amerika és Japán közötti konfliktus ki ne élesedjék. Japánnal húsz év óta szövetségi szerződés köti össze. Ez lejárt a nyár folyamán, s bár nem újitották meg, fel sem mondták. Anglia azért is törekszik az eddigi kapcsolat fenntartására, mert ha Japán és Amerika között háború tör ki, akkor a Japán részéről felvetendő harci jelszó : Ázsia az ázsiai népeké, Indiát is forradalmi mozgalomba hajthatja, a japán győzelem pedig Ausztráliát veszélyeztetné.

Az orosz szovjetköztársaság léte állandó nyugtalanság forrása Angliára nézve, mivel Moszkva az Indiával határos államokban felkeléseket szervez. Erről az oldalról azonban az angol világuralmat komoly veszély nem fenyegeti.

VI.

Európa azért is elvesztette a világpolitika vezetését, mert teljesen Franciaország irányítása alá került, ahol most a legteljesebb politikai és gazdasági reakció uralkodik. A francia politikából hiányzik minden nagyvonalúság, teljesen a régi diplomácia hagyománya szerint irányítódik, titkos egyezmények és diplomáciai intrikák útján akarja továbbra is a népek sorsát befolyásolni. A haladás minden hívét, aki megszokta, hogy az utolsó másfélszáz év óta Franciaországból áradtak ki azok az eszmék, amelyek az emberiséget előre vitték, igen kíno­san érinti ez az irányváltozás. De mint ténnyel számolni kell vele s tisztában kell lennünk azzal, hogy amíg Franciaországban ez az irányzat uralmon van, addig Közép- és Keleteurópa viszonyainak javulása be nem következhetik. Erre csak akkor kerülhet a sor, ha a Habsburg-monarchia visszaállítására vonatkozó törekvések végleg reményteleneknek bizonyulnak. Már pedig éppen Franciaország volt az, amely a restaurációs terveket, ha nem is hivatalosan, de nagy buzgalommal támogatta. Ha e tervek valóra válnának, ez a világháború kinyúlását jelentené, amit elsősorban azok a nemzetek sínylenének meg, akik a háború pusztítása és vérvesztesége dacára egyetlenegy örvendetes következményt állapíthatnak meg, hogy nagy áron bár, de megszabadultak a Habsburg dinasztiától. Világpolitikát oly állam, amely a legkicsinyesebb reakció melegágya, nem csinálhat, ahhoz nagyvonalúság, más népek szükségleteinek méltánylása és a haladás tendenciáinak előmozdítása szükséges. Mivel azonban az európai szárazföld most mégis Franciaország irányítása alatt áll, az itt fekvő országok, diplomáciai és katonai intrikáktól lenyűgözve nem vehetik ki részüket a világpolitika alakulásából.

VII.

Végül néhány szót kell a Népszövetségről szólani. Őszinte véleményünk szerint sok jót tőle várni nem lehet. Igazi hatalma nincs, inkább tanácskozó, mint végrehajtó testület, amely abban az időpontban mondja fel a szolgálatot, amikor a legtöbb szükség volna reá. A levegő még annyira puskaporos, a háborús izgalmak még oly kevéssé ültek el, hogy a Népszövetség sikeres működésének nincsenek meg a lélektani előfeltételei. De azért túlzás volna azt állítani, hogy nincs reája semmi szükség. Mindenekelőtt meg van az az előnye, hogy működéséből az emberiség megtanulhatja, minőnek nem szabad lenni egy nemzetközi szervezetnek, amely hatásosan és őszintén akarja a nemzetek együttműködését előmozdítani. Ez a nevelő hatás már most is elvitathatatlan. Továbbá — és ez a szempont a lényeges, ha a háborús pszihózis összes utóhatásai elmúltak, ha a nemzetekben felülkerekedik a tudat, hogy békés együttműködéssel saját érdekeiket is jobban előmozdíthatják, mint állandó háborúra készülődéssel, akkor készen áll a szükséges szervezet, amelyet csak helyesebb tartalommal kell megtölteni. Aki nem akar az emberiség sorsán kétségbeesni, aki nem tartja elképzelhetőnek, hogy nemzetek nyitott szemmel rohanjanak a megsemmisülés örvényébe, annak hinnie kell abban, hogy ez az idő elkövetkezik.