Szende Pál (1879-1934)

Szende Pál: A politikus mint próféta

Ha megkérdezel a jövendőről egy gyakorlati politikust, arcán bizonyos megvetéssel ezt feleli:

- Nem vagyok próféta. Az én dolgom csak az, hogy a programmomat végrehajtsam; a jóslást átengedem a jövendőmondóknak és a költőknek.

Utalni fog arra is, hogy a világtörténelem legutóbbi nagy eseményei untig bebizonyították, milyen hálátlan mesterség a jóslás.

Ez a fogás általánosnak mondható. Mi viszont azt az állítást merészeljük szembeszögezni vele, hogy minden politikusnak egyidejüleg prófétának is kell lennie, sőt, hogy köteles előre megmondani és előre kiszámitani a jövendőt. Mert ezt teszi, ha tagadja is. Egy nagy államférfi és egy átlag napi-politikus között éppen az a különbség, hogy előbbi próféta is, aki meglátja a jövendőt és nemzete politikáját ehhez tudja igazitani.

A józan politikusnak a prófétává bélyegzéssel szembeni ellenszenve onnan ered, hogy a próféta név emlegetésénél többnyire az ótestamentumi prófétákra gondolnak az emberek. Ezek a próféták Isten szavait hirdették, a természetfölötti kinyilatkoztatás közvetitői voltak, inkább erkölcs-prédikátorok, semmint politikusok. Egy ilyen szerepet pedig józan, természettudományilag iskolázott korunk határozottan elutasit. Közelebbről nézve a dolgot, kiderül azonban, hogy a nagy próféták: Hoseás, Jezsaiás, Micha és Jeremiás nemcsak a vallási és erkölcsi megujulást prédikálták, hanem felismerték a két zsidó királyság: Izrael és Juda sorsának jövendő kialakulását is. Előre látták, hogy e királyságokat az asszirok és a babyloniaiak világbirodalmai meg fogják semmisiteni. Egyetlen eszközzel lehetett csak ezt a katasztófát elháritani: a nép lelki és anyagi erőinek legvégsőkig való megfeszitésével, az ellentállás megszervezésével. Azért, hogy ezt a lelkiállapotot megteremthessék, léptek fel Isten küldötteiként és igértek a népnek rózsás jövendőt. Nem tettek mást, mint a nagy modern államférfiak, akik a nemzetek lelkesedését hasonló eszközökkel, örökbecsü eszmények kitüzésével igyekeztek felszitani, hogy ilymódon olyan politikát teremtsenek, amelyet a jövendő fejlődéssel összeegyeztethetőnek ismertek fel.

Politikai cselekedet a jövendő megjóslása nélkül: esztelenség. Minden miniszternek, sőt minden egyes tisztviselőnek, aki rendeleteket bocsát ki, vagy intézkedik, teljesen tisztában kell lennie azzal, mik lesznek tevékenységének következményei. Ha igy cselekszik, pedig igy kell cselekednie, - akkor már próféta. Ha valamely politikai párt akcióba kezd, ugy a jövendőnek – ha mégoly elmosódottan is – szeme előtt kell lebegnie; meg kell jósolnia, vajjon ez a programm megvalósitható-e, vagy sem. Gyakori az az eset, hogy politikusok olyan célokat tüznek ki maguk elé, amelyekről tudniok kell, hogy azok soha meg nem valósithatók. Lehetséges, hogy rossz prófétáknak bizonyultak, de éppoly lehetséges, hogy csalók és demagógok voltak, akik tudatosan vezették félre a tömeget, hogy ezzel hatalmat és hiveket szerezzenek maguknak.

A jóslás többnyire nemcsak hogy hálátlan mesterség, hanem felette nehéz is. A politikai és gazdasági prófétának nemcsak a saját nemzete jövendőjét, hanem valamennyi nemzetéét is előre kell látnia, különösen korunkban, amelyben a nemzetközi összefüggések oly intenzivvé váltak. A nehézség annál nagyobb, mert a jövendő kialakulások számos tényezőtől függenek s ezek egymáshoz való kapcsolatukban nehezen tekinthetők át. Inkább arról van szó, hogy a tendenciát, az irányzatot és a történelmi fejlődés bizonyos szabályosságait ismerjük fel. A lángész rátapint az összefüggésre, a tehetségtelen államférfi félreismeri, a routinier-politikus megelégszik azzal, hogy a közeljövő irányzatát megállapitsa. Valamennyien pedig próféták, jósok, akik a jövendőt előre akarják meghatározni.

Minden prófétának Janus-arca van. Az egyikkel a jövőbe néz, a másikkal a multba. Amit a jövendőről tudunk: a multról és a jelenről szerzett tudásunkon épül. Paradoxul hangzik ugyan, de mégis ugy van, hogy a legjobb próféta az, aki a legjobban ismeri a multat. Minél mélyebbre merül a tekintete a multba, annál élesebben lát bele a jövendőbe. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a mult ismerete magában véve elegendő ahhoz, hogy valaki a próféta-mesterséget hatásosan gyakorolja. Ha a prófétából hiányzik az éleselméjüség, ugy könnyen abba a tévedésbe eshetik, hogy a jövendő nem egyéb a mult megismétlődésénél. Ez a reakciós politikusok prakszisa. Talleyrand, a hires francia püspök és politikus, amikor Napoleon bukása utána Franciaországba visszatért Bourbonok folytatták régi politikájukat, ezt mondta: „A Bourbonok nem tanultak és nem felejtettek semmit.” Magától értetődő, hogy a Bourbonok is veszedelmes csalódásba ringatták magukat a jövőt illetőleg, mely elsősorban rajtuk állott bosszut. Tizenöt esztendő mulva kitört a forradalom és elkergette őket. Az a könnyelmüség, amellyel a Habsburg-dinasztia felelős államférfiai és generálisai a világháborut, amely ennek a dinasztiának összeomlásával zárult, kirobbantották, arra mutat, hogy ezekből a felelősökből tökéletesen hiányzott ugy a jelen ismerete, mint a jövendőbe látás tehetsége. A legtöbb forradalom azon hiusul meg, hogy megvalósithatatlan célokat tüz ki maga elé és ez a hamis profécia csak annak a körülménynek a következménye, hogy ugy a tömegek, mint a forradalom vezérei nem ismerték eléggé, vagy félreismerték a mult és a jelen tényeit, a meglevő hatalmi viszonyokat.

Eddigelé, a mai prófétákról beszélve, inkább csak a politikusok jóslását érintettük. Ám az életben ilyen elkülönülés nem érezhető. Mert minden ember egyben próféta is. Legkisebb cselekedetünk is valamely megfontolás eredménye, amellyel arról döntöttünk, mi lesz ennek a cselekedetnek a hatása. Más szóval: jósolunk! Hogy ez az aktus a lehető leghétköznapibb körülmények között józanul és minden hókuszpókusz nélkül történik, ne tévesszen meg senkit sem amaz igazság felől, hogy nincs a világon olyan hivatás, amelyet buzgóbban és sürübben gyakorolnánk, a prófétai hivatásnál.