Szende Pál (1879-1934)

Szende Pál: Jóslás és előrelátás a politikában

I.

A gyakorlati politikus, ha a jövő kialakulása iránt kérdést intéznek hozzá, rendszerint azt válaszolja lenéző vállvonogatással: Nem foglalkozom jóslással. Én csak azért vagyok a helyemen, hogy programomat keresztülvigyem, a jóslás a jövendőmondók és a költők dolga! Hivatkozni fog arra, hogy a prófécia épen a mai időkben bizonyult hálátlan mesterségnek. A világháború lefolyása és az utána bekövetkezett események megmutatták, hogy mily kevéssé válnak be a jóslatok, s hogy minden másképpen történt meg, mint ahogy várni lehetett. Úgy a háború időtartama, mind eredménye tekintetében csúffá vált a legtöbb jövendőmondás, s ezután minden komoly ember tartózkodni fog attól, hogy tekintélyét ily jóslatokkal kockára tegye.

Ez a felfogás ma általánosnak mondható. Ezzel szemben mi azt állítjuk, hogy minden államférfiúnak egyúttal jósnak is kell lennie. Sőt tovább megyünk, egyenes kötelessége mindenkinek, a ki a népek sorsának intézésében vezető szerepet játszik, hogy a jövőre lásson és a fejlődés folyamatát előre megállapítsa. Állítjuk, hogy a különbség az igazi államférfiú és az átlagos politikai mesterember között épen abban áll, hogy az első egyúttal próféta is, aki a jövőt meglátja s népének sorsát ennek megfelelően irányítja.

De nem állhatunk meg a politikusok céhénél sem. Tovább megyünk, s leszegezzük azt a tényt, hogy minden ember egyúttal próféta is. Bármily cselekedetre is határozzuk el magunkat, annak hátterében mindig valamely várakozás rejlik aziránt, hogy a cselekvés bizonyos eredményt fog elérni. Reggelről estig mást sem teszünk, minthogy jósolunk. Ha nem vélnénk a jövőbe látni, akkor a céltudatos emberi cselekvés egyáltalában lehetetlenné válnék, s az ember bábja lenne ösztöneinek. Ha az állatvilág lelki nyilvánulásait vizsgáljuk, a jövőbelátásnak általános és gyakran igen magas fokú példáival találkozunk. A állati szervezet megmaradása is lehetetlen volna a jövőre vonatkozó ismeretek nélkül. A gazdasági élet jóslás nélkül el sem képzelhető. A ki árut gyárt és vásárol, bizonyos képet alkot magának arról, hogy az értékesítési viszonyok hogyan fognak alakulni. A ki hitelez, az jóslásokba bocsátkozik aziránt, hogy az adósa követelése lejártakor fizetőképes lesz-e vagy sem. A táplálkozás, testápolás, orvosi kezelés mind abból indulnak ki, hogy bizonyos feltételek betartása esetén bizonyos meghatározott eredménynek kell bekövetkeznie. És ha az orvos a beteg sürgető kérdéseit azzal üti el, hogy ő csak gyógyít, de jóslással nem foglalkozik, ez azt jelenti hogy vagy kímélni akarja a beteget, vagy pedig nem érti a mesterségét. Az az orvos, a ki nem tud jósolni, az gyógyítani sem tud.

A jóslás iránti idegenkedés onnan ered, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy amit ő mindennap ezerszer megtesz, az tulajdonképpen jóslás. Ez a fogalom sokkal ünnepélyesebb cselekvények részére van lefoglalva. Aki a jós szerepét elutasítja, annak rendszerint az ó-testámentombeli próféták jutnak eszébe, s úgy véli, hogy azoknak emlékét profanizálná, ha az ő hétköznapi ténykedéseit jövőbemondásnak minősítené. Ha a próféták működését közelebbről megvizsgáljuk, akkor azonnal látjuk, hogy ők nemcsak vallási újítók és erkölcsprédikátorok, hanem nagyszabású politikusok is voltak. Ők előre meglátták, hogy a két hatalmas birodalom, Asszíria és Babilon a két kis zsidó királyságot szét fogja zúzni.

A katasztrófa elhárítására csak egy eszköz kínálkozott, a nép szellemi és anyagi erejének végső megfeszítése és az ellenállás megszervezése. Hogy a szükséges lelki hangulatot megteremtsék, — mint az Úr küldöttei léptek fel és a népet boldogabb jövővel biztatták. Ők épen úgy cselekedtek, mint ahogy minden nagy államférfiú szokott, aki igyekszik a nemzet lelkesedését hasonló eszközökkel, örökérvényű eszmények hangoztatásával felkelteni, hogy ilyképen oly politikát vigyen keresztül, amelyről felismeri, hogy az a jövő várható kialakulásával egyezik.

Nem kell tehát a prófécia ünnepélyes hangzásától megrémülni. A jóslás a legprózaibb, a leghétköznapibb mesterség.

II.

Politikai cselekvést jóslás nélkül elképzelni sem lehet. Minden kormányférfiú, sőt minden tisztviselő, a ki rendeletet bocsát ki, vagy intézkedést tesz, kell hogy valamelyes képet alkosson magának arról, hogy minő lesz az ő cselekvésének az eredménye Ha ezt megteszi — és pedig meg kell tennie, — akkor már profétáskodott. Midőn egy politikai párt akciót kezdeményez, akkor kell, hogy — bármily elmosódottan is, — a jövőnek valamelyes képe lebegjen lelki szemei előtt, jósolnia kell, vajjon megvalósulhat ez a kezdeményezés, vagy nem. Ha a kormány devizarendeletet bocsát ki, akkor számolnia kell azzal, minő lesz a valutapiac jövőbeli alakulása, s hogy fogják ezt a rendeletet egyes intézkedései befolyásolni. A rendelet ellenzői másképen jósolnak, ők úgy látják a jövőt, hogy az lényegesen másképen fog kialakulni, mint ahogy azt a kormány hiszi, s ezért a deviza rendelet szabványai valószínűleg ellenkező hatást fognak elérni. A vámtarifák minden egyes tétele megsűrűsödött, koncentrált jóslás, pontos termelési adatok és statisztikai felvételek alapján jósolják meg a vámtarifa szerkesztői, hogy a javaslatba hozott vámtétel oly módon fogja befolyásolni az áralakulást és behozatalt, hogy lehetővé válik a honi termelésnek a külföldi versenytől való megvédése. A magyar általános választójog azért nem váltatott törvénnyé, mert az a szűkkörű osztályuralmi szervezet, amely az országra nehezedett, illetve annak vezetői meg voltak arról győződve, hogy a választójognak széleskörű kiterjesztése a jövőben uralmukat meg fogja rendíteni. A statisztikai adatok óriási tömegét vizsgálták keresztül, nem madarak repüléséből és állati belekből jósoltak, — hanem a modern tudományos működés segédeszközeivel, s azért ragaszkodtak a múlthoz oly görcsösen, mert a jövőt vélték előre látni.

Gyakori eset, hogy politikusok vagy pártok oly célokat tűznek magok elé, amelyekről tudniok kell, hogy azok soha nem valósíthatók meg. Ha jóhiszeműen jártak el, akkor rossz jósoknak bizonyultak. Ha pedig tudták, hogy a jóslás hamis, akkor szédelgők és demagógok, akik csak azért tűztek ki el nem érhető célokat, hogy a tömegeket magoknak megnyerjék.

III.

A jóslás nemcsak hálátlan, de igen nehéz mesterség is. Aki politikai és gazdasági dolgokban jósolni akar, annak nemcsak a saját nemzete jövendő sorsát kell előre meglátni, hanem a többi nemzetekét is. Soha még nem volt történelmi korszak, amikor a nemzetközi összefüggések rendszere, a népek sorsának egybefonódottsága világosabbá vált volna, mint napjainkban. Bécs élelmezése tekintetében teljesen a külföldre van utalva, s minden esemény, amely a világon végbemegy, érezteti e téren a hatását. Ha Argentínában néhány heti szárazság van, ha az indiai tengerben a tájfun elpusztít néhány áruszállító hajót, ha a rajnai kikötőket francia csapatok szállják meg, ha Felső-sziléziában újabb lengyel-német konfliktus tör ki, ha a holland vasutasok, vagy az angol szénbányászok sztrájkolnak, ez mind befolyással van arra nézve, vajjon Bécs városának jövendő élelmezése miképp alakul. Azoknak a férfiaknak, akik az osztrák közélelmezési miniszteriumban az ügyeket intézik, a jövőbelátás igen magas fokát kell igazolniok, hogy feladatukat sikerrel elláthassák. Fejökben kell lenni az egész világ terméseredményeinek, vasúti és hajózási rendszerének, sőt mi több, időjósláshoz is kell érteniők. Azonkívül képet kell magoknak az európai és világhelyzet várható alakulásáról alkotniok, ki kell találniok az antant legtitkosabb gondolatait. De nemcsak a közélelmezési miniszterium vezetői, hanem minden bécsi lakos megtanulta a gyomrán keresztül jósolni, hogy vajjon a jövő hónapban beváltják-e az élelmiszerjegyeket, vagy nem.

A mindennapi élet eseményei többnyire áttekinthetők, az összefüggés nem túlságosan bonyolult. Ezért a jóslás ezen a téren sokkal egyszerűbb és sikerrel biztatóbb, mint politikai és közgazdasági kérdésekben. Természetesen az utóbbi téren sem lehet arról szó, hogy az érdekeltek a jövőt minden részleteiben pontosan lássák, hanem, hogy a fejlődés irányzatát — tendenciáját — és szabályszerűségét felismerjék. A lángelme meglátja a. rejtett összefüggéseket is, a tehetségtelen államférfiú szem elől téveszti a kézzelfogható irányzatot is, a politikai mesterember megelégszik azzal, ha az események menetét a legközelebbi időre hozzávetőlegesen fel tudja ismerni. De mindahányan vannak, próféták ők, akik a jövőt előre vélik látni.

Itt merül fel a modern tudománynak egyik legfontosabb vitakérdése. Ha a jövő alakulása előre megállapítható, ha mindennek, a mi történik, szükségszerűen be kell következni, akkor felesleges minden program, tervkovácsolás sőt cselekvés is, a történet hajtó ereje majd elvégzi a maga feladatát s az embereknek csak be kell várniok az eseményeket. Ez a felfogás a kvietizmus, a fatalizmus álláspontja s különösen a vallási mozgalmakban jutott nagy szerep­hez. A kereszténység annak a lelki hangulatnak volt a szülötte, amely isten országának közeli eljövetelét várta. Az első század keresztényeinek az volt a világnézete, hogy földi dolgokkal hiábavaló és nem érdemes törődni, hiszen a világ vége küszöbén áll; igyekezzék mindenki a lelki üdvét megmenteni, hogy amikor a végítélet elkövetkezik, tisztán állhasson az Úr színe előtt. Hanyatló társadalmakban, különösen a mohamedán országokban szintén uralkodóvá válik ez a felfogás, ami a társadalmi rend megmerevítésére és a kulturális haladás megszűntére vezet. Oly államokban, ahol az önkényuralom az alsóbb osztályokat nyomasztó szolgaságban tartja, az utóbbiak fásultságba esnek, sorsuk javulását e földi létben nem várják s tompa kétségbeesésökben képtelenné válnak minden oly cselekvésre, mely helyzetük megváltozását eredményezhetné, mert azt hiszik, hogy a jövendőjüket a kérlelhetetlen sors változatlanul előírta. A jövőbelátás semmi esetre nem jelenti azt, hogy az események minden emberi közreműködés nélkül fognak előre meghatározott módon bekövetkezni. A történelem nem más, mint emberi cselekedetek függése, oly történelem, amely az emberi cselekvést, mint tényezőt kizárja, önmagának való ellentmondás. Ha a politikus valamely esemény bekövetkeztét előre látja, úgy tudnia kell azt is, hogy ezt csak emberi cselekedetek fogják előidézhetni s arra kell irányítani törekvését, hogy a tömegeket ezekre a cselekedetekre reábírja, vagy hogy olyanoktól visszatartsa, amelyek az ellenkező esemény bekövetkeztére vezethetnek. A jóslás mindig feltételes és a következőképen szól: „Ha ezek és ezek a cselekedetek megtörténtek, akkor ez vagy ez az esemény fog bekövetkezni.” A közgazda előre látja az áreső irányzatot s tudja, hogy mindazok, a kik további áremelkedésre számítanak, érzékeny veszteséget fognak szenvedni. Azt fogja tehát kívánni, hogy a kormány bocsásson ki rendeletet, amely az érdekelteket megfelelő cselekedetekre szorítsa. Ezt azért is javaslatba hozza, mert tudja, hogy az ellenkező irányú tevékenység az áresési tendenciát, a melyet ő helyesnek és jótékonynak vél, nehezíteni és hatásában ellensúlyozni fogja. A szocializmus a jövő kifejlődését szükségszerű folyamatnak tartja, amelyet a gazdasági szervezet bennrejlő erői idéznek elő. Ez a felfogás sokak szerint fatalizmushoz vezet s annak a hitnek adhat tápot, hogy a jövő társadalmi rend emberi közreműködés nélkül is el fog következni. Ennek az álláspontnak legbeszédesebb cáfolata a szocialista pártok évtizedes gyakorlata, a történelem nem ismer mozgalmat, amely hasonló intenzitással folyt volna le és amely a tömegeket a tanítás, felvilágosítás és agitáció minden eszközeivel akarta volna rábírni az érdekeiknek megfelelő cselekvésekre, mint a szocializmus.

IV.

Minden prófétának Janus arca van, az egyikkel a múltba, a másikkal a jövőbe tekint. Kissé különösen hangzik, de mégis azt kell mondanunk, hogy az a legkitűnőbb próféta, aki legjobban ismeri a múltat. Mennél mélyebbre hatol be a múltba, annál élesebben látja meg a jövő körvonalait^. A legfontosabb probléma ezen a téren abban áll, hogy bizonyos folyamatok, amelyek a múltban lejátszódtak, ismétlődni fognak-e a jövőben s hogy azok az események, amelyek bizonyos feltételek fennforgása esetén a múltban bekövetkeztek, megismétlődnek ezután is, ha a feltételek ugyanazok lesznek. Aki a társadalmi rendet meg akarja változtatni, annak mindenek előtt tudnia kell, hogy az ily törekvések miért sikerültek, vagy szenvedtek hajótörést a múltban. A múlt ismerete tanulságokat nyújt, célokat jelöl ki, hibáktól óv meg és a cselekvés irányát megszabja. Aki az egyház történetét, annak összes hibáit és visszaéléseit gyökeresen ismeri, az kevésbé hajlandó a jövőben klerikális törekvések szolgálatába állani, mint azok, az egyház hivatását csak a katekizmusból tanulták meg.

Ha a nép a múltban való elnyomatásának történetét pontosan ismerné, nem volna magát hajlandó ama osztály uralmának alávetni, amely őt évszázadokon át kizsákmányolta. A közkeletű legendák közzé tartozik, hogy a földbirtokos osztály a legtöbb államban önként, nemes lendülettel mondott le földesúri előjogairól és szüntette meg a jobbágyságot. Aki ezt elhiszi, most is hajlandó a földbirtokos osztály nemes szívétől várni sorsának javulását. De aki tudja, hogy e látszólagos önkéntesség hátterében a fenyegető parasztlázadás réme és a forradalomtól való félelem rejlett, aki megtanulta a történelemből, hogy mihelyt a fenyegető veszély elmúlt, a földbirtokos osztály minden engedményt visszavont, az tudja azt is, hogy a jövőben a legkisebb jelentőségű földreformot is csak politikai és hatalmi eszközök latbavetésével lehet tőlük kikényszeríteni^.

A szokásos történetírás és tanítás legfőbb célja az, hogy a tömegeket a múlt eseményei és a saját érdekeik tekintetében tévedésbe ejtsék. A hagyományok erőltetett tisztelete, "a régi jó sóhajtva visszakívánása mind arra irányul, hogy a mai nemzedék a meglevő társadalmi rend gyökeres átalakításáról lemondjon, s vezető eszményéül a régi intézmények sérthetetlen fenntartását tekintse. Az ellenkező álláspont érvényesítése nagy akadályokba ütközik, mert a múlt eseményeiről ránk maradt feljegyzések többnyire érdekelt felek tollából származnak, a reájok kedvező eseményeket kiszínezik és ideálizálják, azokat pedig, amelyek őket kedvezőtlen színben tüntetnék fel, meghamisítják és elhallgatják.

A konzervatív politikának jövőbelátása abban csúcsosodik ki, hogy a jövőt egyszerűen a múlt megismétlődésének tekinti. Hogy ez a jóslás mily ingatag alapon nyugszik, erről a forradalmak nagy száma tanúskodik. Talleyrand, a híres francia püspök mondta a Bourbonokról, akik 1815 után Franciaországba visszatérve régi politikájukat akarták folytatni: „A Bourbonok mit sem tanultak és semmit sem felejtettek." Ennek a magatartásnak az volt a következménye, hogy a jövő tekintetében magukat vészes csalódásba ringatták. A válasz nem sokáig váratott magára, 16 év múlva a francia nép elkergette a Bourbonokat. Németországban, Ausztriában és Magyarországban a háború után összeomlott a társadalmi rend, a monarchiák helyébe köztársaságok jöttek. Mihelyt az ellenforradalom első ijedelméből felocsúdott, szervezkedni kezdett, s most minden igyekezetét arra fordítja, hogy a régi állapotokat minél tökéletesebben helyreállítsa, ami egyelőre csak Magyarországon sikerült. Ezek a törekvések csak ideig óráig biztatnak sikerrel, mert az öt éves háború és a forradalom következményeit meg nem történtté tenni nem lehet, s az események rúdja többé vissza nem fordítható.

Az a könnyelműség, amellyel a Habsburg-dinasztia diplomatái és tábornokai a világháborút, amely épen ennek a dinasztiának összeomlásával végződött, felidézték, azt bizonyítja, hogy sem a múltat nem ismerték, sem pedig a jövőbe nem láttak. A legtöbb forradalom azon feneklett meg, hogy elérhetetlen célokat tűzött maga elé. Ez a jóslási hiba pedig abból eredt, hogy úgy a tömegek, mint vezéreik a múlt tényeit és a jelen hatalmi viszonyait nem ismerték vagy félreismerték. A múlt és jövő helyes összekapcsolása, ez a sikeres politikai jóslás titka.