Angelusz Róbert (1939-2010)

A 70-kedő Angelusz ... 

”Ha valami, akkor a hetvenkedés nem jellemző Angelusz Róbert életének eddigi 70 évére. Annál inkább a lankadatlan kíváncsiság. Talán nincs is a valóságnak olyan szegmense, amely iránt ne érdeklődne. De a jelenségnél is jobban foglalkoztatják az ezek mögött felsejlő mélyrétegek.

Jót tesz a művek validitásának és reliabilitásának, ha az aktuális és az általános között a szerző bizonyos önismerettel és önfegyelemmel, kreatív módszertani kultúrával és érzékeny szakmai etikával közeledik. Ha tudja, betartja és adott esetben be is mutatja a közélet és a társadalmi valóság sokféle szektora közötti határokat. Márpedig ünnepeltünk éppen ezt teszi.

Elsősorban a társadalmi viszonyok rejtelmei foglalkoztatják, és ezen belül is a látásviszonyok sajátosságai érdeklik. Az, ahogyan az emberek, csoportok, rétegek vagy hálózatok önnön viszonyaikat látják és értelmezik.

Érdeklődése természetesen a folyamatos tájékozódással és minden kérdés állandó újrafeltevésével jár együtt. Szellemi étvágya – ő maga és mindnyájunk szerencséjére – már egészen fiatal korában kiterjedt természettudományi és filozófiai területekre is, ami mindmáig alapja a magyar társadalomtudományokban ritka diszciplinált témakezelésnek. Ma éppen olyan kiváncsi a világra, mint ötven évvel ezelőtt. S amit megismer, az nemcsak az övé, hanem olvasóié, hallgatóié, munkatársaié és barátaié is..." (Somlai P. – Surányi B. – Tardos R. – Vásárhelyi M.: Előszó. In: Látás-viszonyok. Tanulmányok Angelusz Róbert 70. születésnapjára. Bp. : Pallas, 2009.)

”A hazai szociológiában aligha akad bárki is, aki annyit foglalkozott volna a személyes megismerés külső korlátjaival, mint Angelusz Róbert, legyen szó a saját csoportba zártság másféleséget elfedő szemellenzőiről, a magánvélemény szándékos vagy spontán elrejtéséről mások, illetve a nyilvánosság elől, a hangosan kinyilvánított véleményekre érzékeny csendes többség (vagy kisebbség) tendenciaszerű hallgatásba burkolózásáról, a vélemények gyakran ingatag, időről időre változó jellegéről. De a sort azokkal a görbe tükrökkel is folytathatjuk, amelyek az – informatív vagy dezinformatív – másodlagos tapasztalatok világának a kommunikációs partnerek, s persze a média által megformált valóságképeihez kapcsolódnak. Alig akadnak a hazai pályatársaink között olyanok, akik nála nagyobb eltökéltséggel járták volna körül a szubjektív mozzanat sokszor önmagában is homályos hátterét, a szubjektivitás keresztül-kasul tekergő társadalmi gyökereit. De a társadalmi jelenségek „keményebb” vonatkozásait tekintve is kevésbé kézzelfogható, szabad szemmel nehezebben látható kérdések a vezető témasúlypontok. Ilyenek a tagolódás elemei, a különböző típusú erőforrások közt az anyagihoz vagy kulturálishoz képes kétségtelenül nehezebben megragadható, számos esetben világos határokkal sem rendelkező, relációkban megtestesülő kapcsolathálózati mozzanat, se ennek társadalmi tőkeszerű materializálódása, a struktúra paraméterei közt a kétségtelenül absztrakt – a köznapi tapasztalat világában aligha létező analitikus, szociológiai konstruktumként megfogalmazott – fogalompár a különböző típusú pozíciók kapcsolódásáról, egymást átfedő vagy átmetsző jellegéről. Nem beszélve a további érdeklődési fókuszról, a politikai táborok kialakulásának, tömbösödésének kérdéséről, amelynek vizsgálatát nem csupán belső körvonalaik időről időre történő átformálódása, a politikai szereplők – pártok, politikusok – befolyásának fluktuálása, az erőviszonyok átrendeződései nem egyszerűsítenek, de az a körülmény sem, hogy maga a blokkosodás elemei, a tömbszerű identifikáció és kategorizáció is részben a politikai aktorok határkijelölő (vagy -elmosó) szimbolikus gyakorlatán alapulnak...” Tardos Róbert (És mégis: objektivitás. In: Látás-viszonyok. Tanulmányok Angelusz Róbert 70. születésnapjára. Bp. : Pallas, 2009. p. 11-13)

Angelusz Róbert publikációinak kronologikus, válogatott listáját lásd uott p. 533-545

***