A hónap szociológusa

Minden hónapban bemutatunk egy, a fiatalabb generációhoz tartozó társadalomtudományi területen aktívan tevékenykedő, kutató személyt, akit életpályájáról, valamint munkásságáról kérdezünk.

SZGY: Mi az első emléke a szociológiával kapcsolatban?

KJ: Az első emlékem nincs meg élesen, viszont az igen, amikor először felmerült, hogy szociológus legyek: az utolsó gimnáziumi évem kezdetén Merker Dávid (aki szintén szociológus lett) osztálytársam odajött hozzám, hogy indul szociológia szak is, nézzük meg az előkészítőt, érdekesen hangzik.

SZGY: Miért esett a választása erre a pályára?

KJ: Akkoriban amikor még én felvételiztem, szociológiából volt a felvételi. Az ehhez kapcsolódó, ELTE által szervezett előkészítőt Bujdosó Judit tartotta Andorka Rudolf klasszikus könyvéből. Ahogy hallgattam Judit lelkes magyarázatait az egyre érdekesebb témákról, rájöttem, hogy ez a világ egyik legizgalmasabb területe és hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Hirtelen megértettem, hogy a körülöttünk lévő társadalmi folyamatok és az emberek viselkedése leírható és megmagyarázható, rendszerben kezelhető: ez a fajta megértés elképesztően vonzott. Annyira, hogy a másik beírt szak szóbeli felvételijére végül nem is mentem el, nehogy oda vegyenek fel. 

SZGY: Szociológusként milyen társadalmi kérdések foglalkoztatják leginkább?

KJ: Mivel az én területem elsősorban a kutatás módszertana, ezért nem tudnék kiemelni egy-egy konkrét társadalmi problémát. A szakterületem viszont éppen azt teszi lehetővé, hogy nagyon sokféle problémával foglalkozzak olyankor, amikor nem a szűkebb területemmel kapcsolatos elméleti kutatásokat végzem, hanem azok eredményeit alkalmazom különböző társadalmi folyamatokra. Így kutattam társadalmi igazságosságot, gender egyenlőtlenségeket, társadalmi kapcsolathálózatok alakulását, bevándorlókkal kapcsolatos attitűdöket vagy társadalmi integrációt – sok más téma között.

SZGY: Mivel foglalkozik jelenleg? Van esetleg jelenleg zajló kutatómunkája?

KJ: Jelenleg több kutatásom folyik párhuzamosan. Az egyik a COVID járvány rövid- és hosszútávú társadalmi hatásait vizsgálja egy olyan interdiszciplináris kutatócsoporton belül, amelyben rajtam, szociológuson kívül matematikusok, fizikusok, epidemiológusok és hálózatkutatók dolgozzák fel a koronavírus járvánnyal kapcsolatos adatokat és használják fel ezeket például a járvány terjedésének becslésére. A már említett társadalmi hatásokon túl az oltásellenesség jelenségének megértésén, magyarázatán is dolgozunk. Emellett a Társadalomtudományi Kutatóközpontban folytatunk egy olyan vizsgálatot, amely szövegbányászati módszerek segítségével elemzi a magyar szocialista rendszer sajátosságait a korszak napilapjain keresztül: érdekes metszete ez a társadalomtörténet és az algoritmusokat használó számítógépes társadalomtudománynak. Emellett több irányban is folynak kutatásaim a társadalmi egyenlőtlenségek feltárásával kapcsolatban, amit kifejezetten társadalmi hálózatokon detektálható mintázatokon és folyamatokon keresztül elemzünk.

SZGY: Adattudósként dolgozik főként, melyre elmondható, hogy nem kifejezetten női, nők által vonzó szakma. Hogyan látja a nők helyzetét ebben a szakmában manapság, tapasztal-e változást jó/rossz irányba?

KJ: A nők ezen a területen is kevésbé láthatóak, ráadásul ezen a tudományterületen belül az átlagosnál is alacsonyabb az arányuk. Éppen ezért kezdtük el Vásárhely Orsolya kollégámmal 2019-ben megszervezni a Stanford Egyetem Women in Data Science konferenciának regionális eseményét: hogy láthatóbbá tegyük a nőket ezen a tudományterületen és hogy olyan példaképeket állíthassunk a fiatalok elé, akikkel azonosulni tudnak és akik megmutatják, hogy nőként is milyen komoly eredményeket érhetnek el. Ez – tehát a jó példák hiánya – azonban persze csak az egyik dolog, ami miatt nők kevésbé választják ezt a területet, sok más faktor is közre játszik ebben. Mindez azonban nem csak az adattudományra vagy a számítógépes társadalomtudományra, hanem a társadalomtudományra is jellemző: a nők kevésbé vannak jelen magasabb szinteken, üvegplafon az egyetemen és a tudományos világban is van, ahogy a mai napig találkozhatunk kizárólag férfiakból álló szakmai eseményekkel, a mindennapi szexizmusról nem is beszélve. Változás azonban mindenképpen tapasztalható, például egyre több pályázatban látható szülési szabadságon töltött idő beszámítása a korhatárba, vagy egyre inkább felmerül szempontként, hogy egy előadássorozatba nőket is hívjanak, ha van a témának női szakértője. A kultúra megváltoztatása azonba hosszú időbe telik.

SZGY: A jövőben van-e új projekt, kutatás, akár egy új tématerület, amibe belevág/-na?

KJ: Egy most tervezett nagyobb kutatásomban Huszár Ákossal szeretnénk vizsgálni azt, hogy milyen kapcsolat van az emberek digitális adatai és társadalmi struktúrában elfoglalt pozíciója között, hogyan egészíthetik ki a digitális megfigyelési és „lábnyom” jellegű adatok a már meglévő rétegződésmodellek dimenzióit, továbbá hogy milyen más, nem tradicionális törésvonalakat találunk a digitális térben. Ez utóbbihoz egy nagyon innovatív, ún. adatdonációs adatfelvételi technikát alkalmazunk és keverjük az újfajta adatfelvételt a klasszikus kérdőíves kutatással.

SZGY: Ha meg kéne neveznie 3 személyt, akiket szakmai mentorainak, példaképeinek (akár hazai, akár nemzetközi szinten) tart, kik lennének azok és miért?

KJ: A három ember, akiket megnevezek, három különböző életszakaszomban mentoráltak. Barna Ildikó volt az első, aki lehetőséget adott arra, hogy taníthassak az egyetemen azzal, hogy felkért demonstrátornak. Székelyi Mária, a doktori témavezetőm és példaképem volt és rengeteget tanultam tőle arról, hogy hogyan érdemes gondolkodni a társadalomról, mik a jó kérdésfeltevések és hogy egyáltalán, mi fán terem a kutatás. Rudas Tamástól pedig már a survey statisztika szakirány (ahová én is jártam) igazgatójaként, de a doktori védésem utáni években is rengeteget tanultam arról, hogy mit jelent – és mit nem – a tudományos gondolkodásmód, és hogy igazán azt érdemes kutatni, amiben van kockázat, amiben tényleg benne van a lehetősége, hogy nem tudom meg a végén a megoldást.

SZGY: Mit gondol, a könyvtárak és online adatbázisok közül melyiket preferálják a hallgatók, fiatal kutatók, ha szakirodalom-gyűjtésről van szó? Ön melyiket preferálja a munkája során?

KJ: Én most már elsősorban az online is elérhető forrásokat preferálom, aminek több oka is van. Egyrészt a szakterületemen elsősorban nemzetközi folyóiratcikkeket olvasok, amelyek nyomtatásban néha már meg sem jelennek, könyveket ritkábban – bár ez utóbbiak is sokszor elérhetők digitális formában. És amióta van irodám, ahol fókuszáltan dolgozhatok, nagy előny, hogy fel sem kell állnom és úgy férek hozzá ahhoz, amire szükségem van. Ez hallgatóknál és fiatal kutatóknál azért is lehet más, mert nekik általában kevésbé áll rendelkezésükre olyan tér, amelyben kifejezetten a munkájukra, kutatásukra összpontosíthatnak, ezért náluk a könyvtár betöltheti ezt a szerepet is. A papír alapú könyvekhez én is ragaszkodom, de ez nálam nem annyira a szakirodalom, mint inkább a szépirodalom olvasásakor fontos: azt soha nem olvasok digitálisan, csak és kizárólag nyomtatva.

SZGY: Ha visszagondol az egyetemista korszakára, látogatta-e esetleg Ön is a Szabó Ervin Könyvtárat annak idején? Milyen élmények fűzik ahhoz az időszakhoz?

KJ: Mivel a Kari könyvtárban minden akkor szükséges könyvhöz hozzáfértünk és a vizsgaidőszakban egymásnál tanultunk az évfolyamtársaimmal, ezért a Szabó Ervinbe főként kávézni jártunk, ha másokkal ott találkoztunk. 

A fotók forrása: Koltai Júlia, Chripkó Lili/WMN