A hónap szociológusa

Minden hónapban bemutatunk egy, a fiatalabb generációhoz tartozó társadalomtudományi területen aktívan tevékenykedő, kutató személyt, akit életpályájáról, valamint munkásságáról kérdezünk.  

SZGY: Mi az első emléke a szociológiával kapcsolatban?

JCS: Kifejezetten a szociológiával csak későn, már az egyetemi tanulmányaim során találkoztam. Az én esetemben a szociológia felé egy tágabb, közügyek iránti érdeklődés vitt. Bár a családunkban és az ismeretségi körünkben nem volt senki, aki társadalomtudományokkal, vagy kifejezetten társadalmi kérdésekkel foglalkozott volna, tizenéves koromtól foglalkoztatott a politika, a körülöttem lévő városi tér, és az ezt benépesítő különböző emberek és csoportok. Politikai/közéleti eszmélésem első hulláma a 2002-es parlamenti választásokhoz kötődik: nehéz volt megérteni, hogy kezd a politikai szekértáborok logikája mentén (kin van kokárda? kin nincs?) két külön világra osztódni a körülöttem lévő világ. Bár ezt akkor még nem tudtam volna így megfogalmazni, de azt hiszem kis koromtól kezdve nagyon izgattak az eltérő világok, amik között mozogtam: egész más volt a nyarakat egy szabolcsi kisvárosban (Kisvárdán), a nagyszüleimnél tölteni, mint az év többi részét a kőbányai lakótelepen, vagy később a rákoshegyi lakóparkban. Teljesen más élmény volt a kőbányai ismerősökkel Fradi meccsekre járni, mint a zömmel Buda frekventált részein élő gimnáziumi osztálytársaim értelmiségi szüleinek a könyvespolcait böngészni. Szintén érdekes élmény volt ateista családi háttérrel egy evangélikus középiskolába járni. A gimnázium végén sokat vacilláltam, hogy természettudományos, vagy társadalomtudományos irányba tanuljak tovább. Bár utóbbiról csak nagyon homályos képem volt, végül hallgattam a zsigeri megérzésemre, és a Corvinus akkor frissen induló „társadalmi tanulmányok” alapszakja mellett döntöttem, mondván hogy ebből még bármi kisülhet. Ezt végül sosem bántam meg. Már az egyetemen lett világos, hogy a megismert társadalomtudományos diszciplínák közül a szociológia áll legközelebb a szívemhez. Ebben a felismerésben nagy lökés volt a 2007 nyarán Kaposváron zajló Corvinusos „tereptábor”, ahol életemben először élesben interjúzhattam, kérdőívezhettem, mentális térképezhettem (utólag is köszönet Lengyel Györgynek, és a többi szervezőnek). Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor megéreztem, hogy a „terepezés” az én világom. Később a Társadalomelméleti Kollégiumban kerültem igazán közel a társadalomelmélethez, végül pedig harmadévben, 2008/2009-ben, a Skóciában töltött évben fogalmazódott meg bennem – többek között C. Wright Mills olvasása közben – hogy valójában én leginkább egy tágabb társadalomtudományos megközelítéssel tudok azonosulni, amelyben a szociológiai, politikai gazdaságtani, antropológiai, politológiai, stb. perspektívák kiegészítik egymást, és nem feltétlenül egymással versengenek. Ennek ellenére ha egy mondatban kell válaszolni a „mi a foglalkozásod?” kérdésre, akkor (város)szociológusként szoktam bemutatkozni.

SZGY: Miért esett a választása erre a pályára?

JCS: A „társadalmi tanulmányok” szakra két okból jelentkeztem. Egyrészt akkoriban rendkívül érdekelt néhány közéleti kérdés, és a lehetséges szakok közül úgy tűnt, itt kaphatok majd ezekre választ. Másrészt egy ponton az egyetemi jelentkezés évében megtaláltam a Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiumának honlapját, és azt éreztem, hogy én pont ezekkel a kérdésekkel és pont hasonló megközelítésben szeretnék foglalkozni, mint ahogy ez a csapat teszi. Így esett a választásom a Corvinus képzésére.

Az egy másik kérdés, hogy végül miért maradtam meg ezen a pályán – hiszen a jelenlegi magyarországi viszonyok között egyáltalán nem egyértelmű, hogy valaki kitart a szociológiai/társadalomtudományos kutatói pályán. Itt azt hiszem egy generációs élmény is hatással volt rám. Politikai eszmélésem második hulláma ugyanis 2006-2008-ra tehető, ez idő alatt a tévészékház ostromától eljutottunk egy globális gazdasági válságig. Számos, korábban természetesnek gondolt alapvetés kérdőjeleződött meg ebben az időszakban bennem – és azt hiszem tágabban a generációnkban. A korábbi történeti/politikai/társadalmi narratívák nem – vagy csak részben - kapcsolódtak ahhoz a valósághoz, ami elkezdett körülvenni minket. Ebből következő feladatnak tűnt a régi narratívák pontosabb megértése, az új narratívák megtalálása, és ezek során olyan kulcskérdések újraértelmezése, mint a rendszerváltás, a magyarországi népi-urbánus ellentét sok évtizedes története, a kapitalizmus magyarországi kialakulásának a története, Magyarország helye és mozgástere a mindenkori globális világgazdaságban, a társadalomtudományok lehetséges szerepe a társadalomban és a kívánatos társadalmi változások elősegítésében – nagyon izgalmas feladatnak tűnt nekigyürkőzni ezeknek a témáknak. Ehhez rendkívül jó szakmai és közösségi keretet adott mind a Társadalomelméleti Kollégium (azaz a TEK, ami 2007-2011 között volt a szellemi otthonom), mind pedig 2011-től a Helyzet Műhely. Sokat köszönhetek a CEU ösztöndíjainak is, amivel a hazai átlagnál stabilabb egzisztenciális körülmények között dolgozhattam ezekben az években. Azt hiszem ezek nélkül a szakmai közösségek nélkül nem lett volna ilyen magától értetődő, hogy társadalomtudományos, kutatói pályán maradjak.

SZGY: Szociológusként milyen társadalmi kérdések foglalkoztatják leginkább?

JCS: A tanulmányaim eleje óta kiemelten fontos szerepet tölt be a társadalmi és térbeli egyenlőtlenségek feltárása és megértése a gondolkozásomban. Miután 2008 nyarán egy szakkollégiumi tábor során először hallottam (Németh Ádámtól) egy előadást a dzsentrifikáció fogalmáról, illetve miután 2008 végén elolvastam Tom Slater egy remek cikkét a dzsentrifikációról és a térbeli kiszorulásról (ezt azóta magyarra is lefordítottuk), rájöttem, hogy a kritikai városkutatás (critical urban studies) szűkebb tématerülete az, ahol minden megvan, ami engem érdekel. A társadalmi és térbeli folyamatok közös keretben való kezelése, az egyenlőtlenségekre érzékeny látásmód, a különböző léptékű (globális, országos, városi, lokális) folyamatokra való érzékenység, a nagyobb struktúrák és a mindennapi gyakorlatok kölcsönhatása, valamint az alapkutatás és a kutatás eredményeinek reflektált alkalmazása. Ez a keret azóta is fontos viszonyítási pont a munkámban (ezt jelzi a 2013-ban megjelent Kritikai városkutatás c. tanulmánykötet, amelynek a szerkesztésén sokat dolgoztam). Ebben a keretben az utóbbi tíz évben leginkább a Budapesten zajló dzsentrifikációs folyamatokkal, a magyarországi városrehabilitációk történetével, illetve különböző lakáspolitikai kérdésekkel foglalkoztam.

SZGY: A Periféria Központ alapító tagjai közt van. Hogyan indult a Központ munkája és hol tart most?

JCS: A Periféria Központot (PK) 2018-ban alapítottuk Pósfai Zsuzsival, Czirfusz Mártonnal és Szabó Lindával. A PK egyik előzménye a Kritikai Városkutatás Műhely nevű informális csoport, amelyet különböző felállásban nagyjából tucatnyi fiatal kollégával működtetünk 2010 óta. A Műhely a Társadalomelméleti Kollégiumból nőtt ki, majd később a szakkollégiumon kívüli érdeklődők felé is megnyitottuk. A Műhellyel olvasóköröket, előadásokat, konferenciát szerveztünk, és ebből a munkából nőtt ki a már emlegetett Kritikai Városkutatás című kötet. A Periféria Központ alapítói közül amúgy mindannyian a Helyzet Műhely tagjai is voltunk, ami szintén fontos elméleti inspirációt adott az alapításhoz. A PK-t végül amiatt alapítottuk, hogy a többéves kollektív munkánkat intézményesítsük és professzionalizáljuk, és a saját lábunkra álljunk. Úgy éreztük, hogy Magyarországon túl kevesen foglalkoznak úgy a kritikai társadalomtudományokkal, progresszív közpolitika-csinálással és társadalmi aktivizmussal, hogy a térbeli és társadalmi aspektusokat egymással összefüggésben kezeljék. Ráadásul ezek a mezők és világok nem csak kicsik, hanem nagyon kicsi közöttük az átjárás is. Így a PK alapításakor azt a célt tűztük ki, hogy ezt a három világot közelebb hozzuk egymáshoz, és tevékenységeink mindhárom területet érintsék. Később aztán negyedik „világként” elkezdtünk foglalkozni a piaci folyamatokkal, a szolidáris gazdaságban rejlő potenciállal, és a társadalmilag érzékeny beavatkozások alternatív finanszírozási forrásainak a felkutatásával.

Az alapítás óta eltelt három évben több területen is kipróbáltuk magunkat. Folyamatosan foglalkozunk lakáspolitikai kutatással és tanácsadással, illetve sokat dolgozunk a bérlői lakásszövetkezeti modell hazai meghonosításán, és egy alternatív ingatlanfejlesztési gyakorlat elterjesztésén. Több projektünk is érintette a háztartások eladósodásának, és tágabban a lakhatás financializációjának a kérdéseit. Emellett kiemelt témánk még a munka világa és a munkaerőpiaci egyenlőtlenségek, a kínai infrastrukturális beruházások Magyarországon és Kelet-Európában, valamint a barnamezős beruházások és a migráció összefonódásai.

SZGY: Mivel foglalkozik jelenleg? Van esetleg jelenleg zajló kutatómunkája?

JCS: Az utóbbi időben a Habitat for Humanity Magyarország felkérésére sokat dolgoztunk Czirfusz Márton kollégámmal egy tanulmányon, amelyet november elején fogunk bemutatni, és amely a rendszerváltás óta eltelt 30 év lakáspolitikai fejleményeit elemzi Magyarországon. Emellett az elmúlt hónapokban két jelentős pályázatot is sikerült elnyernünk. Az egyik az én posztdoktori kutatásom, ami 2021-2024 között fog zajlani az NKFIH támogatásával. Ennek keretein belül a magyarországi lakásszövetkezetek történetét fogom feldolgozni az elmúlt 150 évben. Ez egy régóta érlelődő kutatási téma volt bennem, ami a Helyzet Műhelyben és a Kritikai Városkutatás Műhelyben elsajátított politikai gazdaságtani, hossz távú ciklusokra érzékeny elemzési keretre épül, és azon belül a Periféria Központban előtérben lévő kollaboratív lakhatási alternatívák közül a lakásszövetkezeti forma történeti szociológiájára fog kifutni. Ugyan Magyarországon a lakásszövetkezetiség sosem tudott egy nagyon progresszív alternatívát nyújtani a lakáspiaci anomáliákra (legalábbis semmiképpen sem olyan mértékben, mint más országokban), de ennek a (részleges) kudarcnak a pontosabb megértése szerintem sokat segíthet a jelenkori lakáspolitikai gyakorlatok fejlesztésében. A másik nagyobb pályázat 2022 januártól indul a New Venture Fund támogatásával. Egy nemzetközi konzorcium vezetőiként azon fogunk dolgozni, hogy feltárjuk nyolc kelet-európai ország példáján keresztül, hogy a megfizethető lakhatási alternatívák elterjedését hogyan tudják elősegíteni az átlagnál rugalmasabb, türelmesebb és kockázattűrőbb piaci befektetések.

SZGY: Ha meg kéne neveznie 3 olyan személyt a társadalomtudományok területén belül (akár élő, akár elhunyt személy), akik inspiráló hatással vannak Önre a munkája során, kik lennének azok?

JCS: Nehéz lenne három személyre leszűkíteni! A nemzetközi színtérről David Harvey és Neil Smith munkáit nagyon inspirálónak tartottam a tanulmányaim során, emellett a fiatalabb generációból a már említett Tom Slater gondolkodásmódja volt meghatározó élmény. A hazai közegből Bodnár Judit és Timár Judit munkássága volt rám nagy hatással, mindketten hiánypótló kritikai városkutatós szövegeket írtak, amelyeket tapasztalataim szerint sajnos csak kevesen olvasnak itthon. És persze nehéz lenne kihagyni a felsorolásból Szelényi Iván munkáit, aki sokat tett a városszociológia hazai kialakításáért, és számos korai műve még ma is rendkívül időszerűnek mutatkozik. Emellett a szűkebb szakterületemből kimozdulva Böröcz József, Szalai Erzsébet, Gille Zsuzsa munkái is sokat hozzátettek a szakmai világképemhez. Végezetül pedig nagyon sokat tanultam a TEK-ben, a CEU-n, és a Helyzet Műhelyben megismert kollégákkal való együttműködésből és együttgondolkodásból – az inspiráló kollégákat ebből a körből azonban nehéz lenne mind felsorolni.

SZGY: A jövőben van-e új projekt, kutatás, akár egy új tématerület, amibe belevág/-na?

JCS: A két, már említett, mostanság induló új kutatásunkban közös, hogy a lakáspolitikai kérdéseket a lakásfinanszírozás intézményrendszerével összefüggésben vizsgálja. A magyarországi lakásszövetkezetek történetét például a posztdoktori kutatásom során egy olyan keretben fogom vizsgálni, ahol kiemelt szerep jut az olyan kérdéseknek, hogy kik, mennyiért és milyen forrásból tudnak lakásokat építeni és lakáshoz jutni. A kelet-európai megfizethető lakásokkal kapcsolatos, New Venture Fund finanszírozásában induló kutatásunk pedig kifejezetten azt vizsgálja, hogy az ilyen lakásokra irányuló kereslet miért nem találkozik össze a pénzpiacokon található, befektetést kereső forrásokkal. Azaz hogy mi hiányzik a jelenlegi pénzügyi intézményrendszerből – és az ennek keretet biztosító szabályozói környezetből -, ami meggátolja a pénzügyi források megfizethető lakások építésébe történő befektetését? Mind a két kutatási irány egy olyan tématerület felé vezet, amellyel korábban szisztematikusan még nem foglalkoztam. Ez a terület a lakásfinanszírozás, és tágabban a pénzügyi intézményrendszer ciklikus történetének a vizsgálata. Izgalmas kihívásnak tűnik ezt a tipikusan közgazdászok által vizsgált területet az általam fontosnak tartott szociológiai, antropológiai és történeti érzékenységgel vizsgálni, és egyfajta szintetikus társadalomtudományos perspektívából leírni.

SZGY: Mit gondol, a könyvtárak és online adatbázisok közül melyiket preferálják a hallgatók, fiatal kutatók, ha szakirodalom-gyűjtésről van szó? Ön melyiket preferálja a munkája során?

JCS: Mivel rendszeresen nem oktatok, ezért nincs jó rálátásom a mostani hallgatók preferenciáira. Én szakirodalomgyűjtéshez kombinálni szeretem a kettőt. Az online adatbázisok sokat segítenek egy adott kutatási terület vagy téma gyors átlátásában, a viták beazonosításában, a publikációs trendek megismerésében. Viszont számtalan olyan forrás van, amelyeket továbbra is csak könyvtárakban lehet elérni, így egy-egy résztémában elmerülve gyakran könyvtárazok is. És őszintén szólva nekem sokat jelent a könyvtárak hangulata, illetve a könyvek/folyóiratok kézbevétele is, úgyhogy bármennyire is praktikusnak találom az online adatbázisokat, nem hiszem, hogy magamtól szívesen feladnám a könyvtárba járást.

SZGY: Ha visszagondol az egyetemista korszakára, látogatta-e esetleg Ön is a Szabó Ervin Könyvtárat annak idején? Milyen élmények fűzik ahhoz az időszakhoz?

JCS: Igen, sokat jártam az egyetemi évek alatt a Központi Könyvtárba. Sőt, már az egyetem előtt is gyakran megfordultam a FSZEK kőbányai könyvtárában, és a Központi Könyvtárban is, igaz ekkor még szinte csak szépirodalmat kölcsönöztem. Később szép lassan felfedeztem a szakkönyveket, a Szociológiai Gyűjteményt, a Budapest Gyűjteményt, amelyek mind nagyon hasznosnak bizonyultak a tanulmányaim, majd később a kutatásaim során. Most is már hetek óta tervezgetem, hogy mikor lesz időm beülni és felmérni a lakásszövetkezetek történetével kapcsolatban elérhető anyagokat.

Forrás: Jelinek Csaba, EUGEO, Veszprém 2023 EKF - Máté Albert, Fülöp Máté, K-Monitor