A hónap szociológusa

Minden hónapban bemutatunk egy, a fiatalabb generációhoz tartozó társadalomtudományi területen aktívan tevékenykedő, kutató személyt, akit életpályájáról, valamint munkásságáról kérdezünk.  

SZGY: Mi az első emléke a szociológiával kapcsolatban?

CSG: Az egyetem előtt azt hiszem elég ködös elképzelésem volt róla, hogy mi az a szociológia. Aztán elsőévesként elvégeztem a Pázmányon a Bevezetés a szociológiába kurzust, amit akkor Bartal Anna Mária tartott és bármennyire is közhelyes, azóta az az egy soha nem volt számomra igazán kétséges, hogy társadalomtudományokkal akarok foglalkozni, illetve, hogy társadalomtudós akarok lenni. Ez az első egyetemi félév már lassan 15 éve volt, nem igen emlékszem milyen kurzusaim voltak még abban a szemeszterben, de a Bevezetés a szociológiába előadást Bartalnak valahogy sikerült annyira izgalmasan megtartania, hogy kialakult bennem az a kép a szociológiáról, amit még ma is gondolok a társadalomtudományokról, hogy a minket körülvevő szövevényes emberi viszonyoknak a megismerésére irányuló rengeteg izgalmat és felfedezést tartogató tudományok. Sőt talán ez a kurzus a felelős azért is, hogy mindig inkább egyetemen és nem kutató intézetben képzeltem el magam.

SZGY: Miért esett a választása erre a pályára?

CSG: Kamaszként már volt egy erős baloldali identitásom, punk zenét hallgattam és punkként öltözködtem és rajongtam a disztópiákért, az 1984-ért és a Szép új világért. Amellett, hogy sosem szerettem gimnáziumba járni és nem is voltam jó tanuló, mert inkább a barátaimmal lógtam és koncertekre jártam, egyszerre volt érzékem a matekhoz és a humán tárgyakhoz. Szerettem a zenei szubkultúrák kultúrtörténetéről olvasni és kocsmákban erről értekezni, úgyhogy amellett, hogy vonzott a pszichológia és a filozófiai is aránylag természetes választás volt a szociológia. Elmondtam többször, életem több szakaszában, hogy ez életem azon kevés döntése közé tartozik, amit sosem bántam meg, és ahogy mondtam, amint elkezdtem szociológiát tanulni, teljesen egyértelmű vált, hogy én szociológiával akarok foglalkozni a legszorosabb értelemben – habár ma már inkább úgy szoktam mondani, hogy társadalomtudományokkal, hiszen ma már a politikai gazdaságtan számomra ugyanolyan fontos, mint a szociológia.

SZGY: Szociológusként milyen társadalmi kérdések foglalkoztatják leginkább?

CSG: Sok időbe telt mire meg tudtam fogalmazni magamnak, mi az, ami a tudományos érdeklődésem fókuszában van – főleg mert sok területtel és elméleti megközelítéssel foglalkoztam egyszerre. A BA mellett egy színházban kezdtem dolgozni kapusként és ültetőként és valamikor az elején egy stúdió előadáshoz osztottak be, ahol egyedül kellett megvárnom az előadás végét és az egyik barátom, aki szintén ott dolgozott, de semmi köze nem volt a társadalom- vagy viselkedéstudományokhoz, megkérdezte, hogy hoztam-e olvasnivalót. Mondtam, hogy nem. Erre a kezembe nyomta Freud egy előadássorozatát. Ez akkora hatással volt rám, hogy az MA szakdolgozatomat már a tudásszociológia, a történetfilozófia és a pszichoanalízis találkozásaiból írtam. Mindez nagyon közel állt a szexualitás szociológiájához, a „freudista” elképzelések kapcsolódtak, ahhoz, hogy a szexualitást, hogyan szabályozták és nyomták el a különböző társadalmakban. Aztán az egyetem után beléptem a Helyzet Műhelybe ahol főleg nemek viszonyával és a kapitalizmus összefüggéseivel foglalkoztam, illetve az intimitás, például az anyaság vagy a szexualitás beágyazottságaival a kapitalizmusba. Ma már úgy fogalmaznám meg, hogy az érdekel, hogy a legszemélyesebb – a psziché, az intim kapcsolatok, a vágy – hogy van beágyazódva a legszemélytelenebbe. Hogy az a történeti-társadalmi helyzet, amiben benne vagyunk, hogy hoz létre és hogy határoz meg minket. Azok a dolgok, amiket a legszemélyesebbnek élünk meg és a leginkább magányügynek, egyedinek és intimnek érzünk, hogy függ egy tágabb viszonyrendszertől, valamitől, ami teljesen idegen, térben és időben távoli tőlünk és alig átlátható számunkra.

SZGY: A Pécsi Tudományegyetem Pszichológia doktorandusza, valamint Demográfia és Szociológia Doktori Iskolájának doktorvárományosa egyben, emellett az ELTE Társadalomkutatások Módszertana Tanszékén is oktat, tagja a Helyzet Műhelynek, továbbá neves folyóiratokban publikál. Milyen kihívások/nehézségek merülnek fel így egy fiatal szociológus szakmai karrierje során és hogyan tudja ezt kezelni?

CSG: Az egy nagyon szomorú helyzet, hogy a tehetséges egyetemi hallgatóknak nem merem tanácsolni, hogy foglalkozzanak tudományos szinten szociológiával, mert nem akarom, hogy ha – ne adj Isten! – tényleg kutatószociológusok lesznek 10 év tanulás után, és nem lesz hétvégéjük, rengeteget fognak dolgozni és iszonyat keveset fognak keresni akkor arra gondoljanak, hogy én ajánlottam nekik ezt a hülyeséget.Igazából felsorolni is nehéz lenne, hogy hány olyan dolog van, amire a „kihívás” vagy „nehézség” erős eufemizmus. A kevés pénz, a rengeteg munka, a kevés pozíció, a publikációs és tudományos értékelési rendszer kaotikussága, a pályázati rendszerek… és akkor még szó sem volt, hogy ma Magyarországon például nemek szociológiájával foglalkozni extrémsport.Mindemellett nekem nagy szerencsém volt, hogy közvetlenül az egyetem után be tudtam lépni a Helyzet Műhelybe. A Helyzet Műhelynek a kezdetektől célja volt, hogy az akadémiai individualista versenyszemlélet alternatívájaként olyan tudományos közösségként működjön, amelyben a tagok együtt dolgoznak és segítik egymást. Ha ez a közösség, amibe egészen korán bekerültem nem lett volna, nem tudom, hogy tudtam volna kezelni és nem tudom, mások hogyan tudják kezelni az akadémiai mező viszontagságait. Amellett persze, hogy a Helyzet Műhelyen kívül is sokaknak tartozom köszönettel például Pécsről vagy az ELTÉről.

SZGY: Mivel foglalkozik jelenleg? Van esetleg jelenleg zajló kutatómunkája?

CSG: Leginkább próbálom megírni a disszertációm a félévi 5 kurzus mellett, amit az ELTÉn tartok. Ez most az elsődleges és nem is könnyű feladat. De emellett meg fog jelenni jövő ősszel a Fordulat folyóiratnak egy kritikai pszichológiával foglalkozó száma, ennek a szerkesztésében és írásában is részt veszek. Nagyon izgalmas téma és pszichológusok, filozófusok és szociológusok is írnak a lapszámba, ami még érdekesebbé teszi az egész projektet.

SZGY: A jövőben van-e új projekt, kutatás, akár egy új tématerület, amibe belevág/-na?

CSG: Mindig! Folyamatosan jóval több ötletem és tervem van, mint amennyi időm és energiám. De ha sikerült megírnom a szociológia disszertációm, még vár rám a pszichológia disszertációm is, amit a pszichoanalízis és a marxizmus kapcsolatából írok, így próbálok semmi újba nem belevágni egyelőre, hanem hatékonyan véghezvinni a jelenlegi projektjeim. De titokban több társadalomtörténeti, elmélettörténeti és szociológiai publikáció és kutatási ötletem van. Nagyjából 7-8 évre elég azt hiszem.

SZGY: Ha meg kéne neveznie 3 személyt, akiket szakmai mentorainak, példaképeinek (akár hazai, akár nemzetközi szinten) tart, kik lennének azok és miért?

CSG: A Helyzet Műhelyben nagyon sokat tanultam arról, hogy hogy kell tudományosan gondolkozni és tudományt csinálni Gagyi Ágnestől és Czirfusz Mártontól. Az idősebb generációból nagy hatással volt rám Melegh Attila és Böröcz József. Szociológusokból a kedvenceim Pierre Bourdieu és Norbert Elias. Politikai gazdászokból Karl Marx és Giovanni Arrighi. Pszichológusokból Sigmund Freud és Melanie Klein. Feminista gondolkodókból Wilma Dunaway és Silvia Federici. Filozófusokból Herbert Marcuse és Michel Foucault. Nehéz lenne hármat választani. De amiket nagyon nagyra tudok értékelni az egyrészről az aprólékos precizitás, az az alázatos tudat, hogy a tudománycsinálás is egy termelés, aminek része nem csak a nagy ötlet, hanem a precíz kivitelezés, egészen az odafigyeléssel megcsinált irodalomlistáig. Másrészről az absztrakt gondolkodás, az arra való képesség, hogy a hétközepi tapasztalatokban valaki meglássa a rendszert és távoli dolgok között az összefüggést.Emellett a szakmai életutamban nem lehet túlbecsülni a Helyzet Műhely szerepét. Én a HM első generációjától (Gagyi Ágnes, Éber Márk, Czirfusz Márton, Pinkasz András, Gerőcs Tamás és még sokan mások) tanultam meg annak egy hatalmas részét, amit ma a szociológiáról és a világról gondolok. Nagyjából ott ismertem meg a Melegh, Böröcz munkásságát, épp úgy, mint mélyebben a világrendszer-elemzést vagy a materialista feminista elméleteket. De ott tanultam nagyon sokat arról is, hogy hogyan kell tudományosan gondolkozni és írni.

SZGY: Mit gondol, a könyvtárak és online adatbázisok közül melyiket preferálják a hallgatók, fiatal kutatók, ha szakirodalom-gyűjtésről van szó? Ön melyiket preferálja a munkája során?

CSG: Az is szomorú, hogy a magyar tudományos élet – a társadalomtudományos biztos – milyen nagymértékben épül az illegális, vagy féllegális letöltésekre. A magyarországi tudományos munkák egy jórésze nem készülne el, ha nem lehetne különböző kerülőutakon hozzájutni a nemzetközi megjelenésekhez. (Amellett, hogy a magyarnyelvű szakirodalom létrehozás mennyire az ingyenmunkára épül. Például magyar nyelvű folyóiratok nagyrészt azért vannak, mert valaki lelkesedésből megszervezi és megszerkeszti őket.)Szakirodalom kereséshez ma már elég jól működik a Google Scholar, de szoktam használni JSTOR-t és Project Muse-t is. Illetve benne vagyok szakirodalom cserélgetős, illetve ajánlós Facebook-csoportokban is. Viszont én még folyamatosan kölcsönzők papíralapú könyveket is. Főleg mert a magyarnyelvű elmélettörténet is érdekel, amiből sok minden nincs bedigitalizálva.

SZGY: Ha visszagondol az egyetemista korszakára, látogatta-e esetleg Ön is a Szabó Ervin Könyvtárat annak idején? Milyen élmények fűzik ahhoz az időszakhoz?

CSG: Rengeteget jártam a Központi FSZEK-be! És nagyon szerettem! De még most is sokszor látogatom, nem csak kölcsönzök, hanem van, hogy be is ülök dolgozni, ha egymás után több kötetre van szükségem az íráshoz. Egyetem alatt sokszor volt, hogy szinte ott laktunk pár hallgató társammal. Reggel tízre mentünk és estig maradtunk ameddig a bácsi felvételről bemondta a hangosbemondóba, hogy a könyvtár mindjárt zár. Átjártunk a Fecskébe az ebédmenüért és lejártunk kávézni a büfébe. Este esetleg ittunk utána egy sört a Kálvinon, a Mikszáthon vagy a Lőrincz Pap téren egy kocsmában. Biztos kicsit megszépíti az idő ezeket az emlékeket, de jó ezekre visszagondolni.

Emlékszem vizsgaidőszakban hatalmas gyorsasági verseny volt reggelente a helyekért, főleg ha valaki egymás mellett szeretett volna több helyet konnektorral. Volt, hogy nem maradt rendes hely és kénytelenek voltunk beülni a gyerekrészlegbe. De annak is megvolt a varázsa, hogy az ember nagyban tanul a szociológiatörténet vizsgájára és miközben próbálja magába erőltetni Luhmannt egy óvodás átcsúszik a széke alatt. Van valami varázsa annak az épületnek, most is szeretek oda bemenni.

A fotók forrása a bemutatott személy.