A hónap szociológusa

Minden hónapban bemutatunk egy, a fiatalabb generációhoz tartozó társadalomtudományi területen aktívan tevékenykedő, kutató személyt, akit életpályájáról, valamint munkásságáról kérdezünk.

SzGY: Mi az első emléked a szociológiával kapcsolatban?

BV: Nehéz egy konkrét első emléket kijelölni, egyrészt mert az emlékezet mindig csalóka, másrészt mert ehhez arra is szükség van, hogy valamiféleképpen meghatározzuk a szociológiát. Lehetne szűkebb értelemben is használni e megjelölést (s ekkor a szociológusok megnyilatkozásaival való találkozásról kellene számot adnom), de inkább szélesebben – társadalmi kérdésekkel kapcsolatos reflexiókként – fognám fel most a szociológiát. Így szemlélve, azt hiszem, fokozatosan leltem rá a szociológiára. Dunántúli kisvárosi szakértelmiségi-pedagógusi családba születtem, amelynek légkörében benne volt a közélet, a politika és a kultúra iránti érdeklődés. Emlékszem, hogy általános iskolás koromban rendszeresen olvastam a szüleim által előfizetett napilapot, s kifejezetten érdekeltek a társadalmi és politikai elemzések. Ebben az időszakban nagy hatást gyakorolt rám néhány tudományos-fantasztikus regény, például Asimov Alapítvány-könyvei, amelyekben valamiféle (ma azt mondanám: naiv pozitivista) társadalomtudományos szemléletmód volt jelen, ami lenyűgözött. Az általánost követően a pécsi Leőwey Klára gimnáziumba jártam, ahol néhány kiváló tanárom hatására végleg humán irányba fordult az érdeklődésem. Ekkor iskola mellett olvastam olyan társadalomtudományos szellemiségű műveket, mint például Macchiavelli A fejedelem vagy Canetti Tömeg és hatalom című műve, melyek nagy hatást gyakoroltak rám. Gimnáziumban nagyon szerettem az irodalom- és a történelemórákat, különösen azokat a témákat, amelyek révén az emberek mindennapjairól, társadalmi életéről lehetett megtudni valamit. Összességében fokozatosan orientálódtam a szociológiai szemléletmód felé. Egy idő után világossá vált számomra, hogy olyan szakot szeretnék választani, amelyen a társadalmi összefüggésekről és viszonyokról szerezhetek ismereteket. Negyedévben a politológia és a szociológia között vacilláltam. A kérdést az döntötte el, hogy Nagy Endre professzor szemléletes előadást tartott az iskolánkban a szociológiáról, s ennek hatására döntöttem a szociológia mellett.

SzGy: Miért esett a választásod erre a pályára?

BV: Érdekeltek a társadalmi összefüggések, szerettem olvasni és persze kicsit magamnak való – bár a barátaim társaságát kedvelő – tinédzser voltam. Szerettem a történettudományt és érdekelt a politológia, de amikor választani kellett, úgy éreztem, hogy elsősorban a jelenkor társadalmi viszonyai érdekelnek, és azon belül is kevésbe a politikai intézményrendszerrel összefüggő kérdések, hanem a szűkebben társadalmiak. Utólag visszatekintve logikusnak tűnik a szociológiai pálya választása, bár a visszatekintő reflexív tudat gyakran kiegyenesíti az életút kanyarait. Az egyetemi évek alatt egy ideig nem is gondoltam a doktori képzés lehetőségére. Az, hogy végül így alakult, nagymértékben az egyik oktatóm, Bognár Bulcsunak köszönhető, akitől rengeteget tanultam. Aztán a doktori képzésen is jó ideig kerestem az utamat.

SzGy: Szociológusként milyen társadalmi kérdések foglalkoztatnak leginkább?

BV: Nem azonnal találtam rá az engem leginkább érdeklő témára. A doktori képzés során több alkalommal is témát váltottam, ami persze gyakran megterhelő volt. Mindig volt bennem szociológiaelméleti érdeklődés. Kezdetben társadalmistruktúra-elméletekkel foglalkoztam, azon belül is az a kérdés érdekelt, hogy milyen kihívást jelentenek az életstílus-kutatások a társadalmi szerkezet hagyományos elképzelései számára. Ezt követően foglalkoztattak tudományfilozófiai és ‑szociológiai kérdések, valamint a térképek társadalomtörténete és hatalmi összefüggései. De a doktori alatt olvastam jó néhány klasszikus szociológiai nagymonográfiát is, többek között Simmeltől A pénz filozófiáját, Eliastól A civilizáció folyamatát vagy a fenomenológiai szociológia műveit – ezek mind a mai napig nagy hatással vannak rám. Sajnálom, hogy a jelenlegi 2+2 éves doktori képzésben részt vevőknek nem adatik meg az a luxus, hogy elkalandozhassanak különböző területekre. A témavezetőm, Némedi Dénes 2010-ben elhunyt, utána Wessely Annával folytattam a munkát. Az ő javaslatára olvastam el Martina Löw Raumsoziologie (Térszociológia) című művét, ami revelatív hatásal volt rám. Mind a mai napig ezt a kötetet tartom az egyik legjobb szociológiai térelméleti munkának. Így döntöttem a társadalmi terek szociológiai értelmezésének témája mellett. Az ilyen elméletek középpontjában olyan kérdések állnak, mint: Miként alkotunk társadalmi tereket? E terek hogyan befolyásolják az emberi csele­kvéseket? Miként érzékeljük a tereket, és ennek milyen hatása van a cselekvéseinkre? Legújabban az a kérdés foglalkoztat, hogy az online világ és az online létünk hogyan alakítja át az életvilágunkat.

SzGy: Mi az, amivel jelenleg foglalkozol? Van-e esetleg jelenleg folyó kutatómunkád?

BV: Az életvilág mediatizálódásának jelensége foglalkoztat: az, hogy a különféle infokommunikációs eszközök miként alakítják át a mindennapjainkat és az életvilágunkat. Sokat emlegetett tendencia, hogy az interakcióink egyre növekvő része valamilyen technikai közvetítéssel megy végbe. A kommunikáció fokozódó mediatizálódása pedig hatással van az emberi kapcsolatokra, de az én tudáskészletére, sőt felépülésére is. E nézőpontból írtam az online társkeresésről és a Tinderről, valamint az olyan online terekről, mint a Skype és a sokszereplős online szerepjátékok (MMORPG-k). Jelenleg egy olyan tanulmányon dolgozom, amelynek témája az autóvezetés fenomenológiája, azaz hogy miként épül fel a gépkocsit vezető személy tere: milyen elemekből épül fel, s miként áll össze az ő nézőpontjából, s hogyan alakítja át e térfelfogást a vezetés egyre erősebb technicizálódása (GPS-es navigációs rendszerek, okos technikák, például tolatóradar vagy az „önvezető” autó jelensége). A kérdés azért is érdekes, mert ebben az esetben nem rögzített, hanem mozgásban lévő dinamikus terekről van szó. Ezzel kapcsolatban korábban is írtam már, de be kellett látnom, hogy mivel az autó a 20–21. század képzeletének kitüntetett tárgya, sok író, publicista és társadalomkutató írt már erről a témáról, és hatalmas (szak)irodalom gyűlt össze, ami miatt jelentősen át kell gondolnom a mondanivalómat.

SzGy: 10 évig voltál a Replika folyóiratának szerkesztője. Hogyan élted meg ezt az időszakot, milyen volt számodra a szerkesztőségben dolgozni?

BV: Nagyon sok kellemes élményem és emlékem fűződik a Replikához. Hallgató koromban is szerettem a folyóiratot az érdekes témaválasztásai miatt, úgyhogy nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy először egy az életstílussal foglalkozó blokk vendégszerkesztőjeként, majd állandó szerkesztőként közreműködhettem a folyóirat munkájában. Sok mindent kaptam a Replikától: megismertem a szerkesztőtársaimat, akikkel baráti viszont alakítottam ki, számos olyan elmélettel, megközelítéssel és szöveggel kerültem kapcsolatba, amelyekkel egyébként nem kerültem volna, illetve a szerzőkkel is szerettem kommunikálni. A Replikában az volt a jó, hogy a saját elképzeléseink szerint tudtunk (olykor nagy nehézségek közepette) működtetni egy színvonalas társadalomelelméleti folyóiratot; ezt a feladatot viszi tovább a mostani szerkesztőség is. A magyar  egyetemi/kutatói szféra és a hazai tudományfinanszírozás sajátosságai miatt azonban egyre kevésbé tudtam összeegyeztetni a Replikát az egyéb tevékenységeimmel. Az egyetemi oktatók óraterhelése Magyarországon lényegesen nagyobb, mint egy nyugati egyetem oktatója esetében, emellett kell még adminisztratív feladatokat ellátnunk, tudományos kutatást folytatnunk és publikálnunk. Bármennyire is fontosnak tartottam a Replikában folytatott munkámat, sajnos egyre kevesebb idő maradt rá, amit tetőzött az is, hogy a folyóirattal is sok adminisztratív munka volt. És tíz év az tíz év, kicsit belefásultam, úgyhogy jobbnak láttam abbahagyni. Látom a tettrekészséget és lendületet az új szerkesztőségben, úgyhogy nem aggódom a folyóirat miatt.

SzGy: A közeljövőben van esetleg egy új projekt, kutatómunka, amibe belevágsz?

BV: Az életvilág mediatizációja érdekel, és az, hogy miként éljük meg az online tereket. Ez még kibontakozóban lévő, nagyobb lélegzetű projekt, amelynek a fent említett tanulmányok is a részét képezik, de mindenképp szeretnék majd azzal a kérdéssel is foglalkozni, hogy mennyire lehetséges autentikus lét az online világban.

SzGy: 2018-ban jelent meg a könyved, Térré szőtt társadalmiság címmel. Milyen volt számodra a könyv megírásának folyamata?

BV: A könyv megírását meglehetősen profán tényezők indították el. A doktori dolgozatomat a tér szociológiai elméleteiből írtam, fejezetenként egy-egy nagy teoretikusra koncentrálva. A disszertációt fejezetenként írtam, igyekeztem a lényeges primer és a szekunder irodalmakat feldolgozni és kritikailag értelmezni. Koncentrált és többéves munka volt, amely sok lemondással járt együtt, de intellektuális értelemben sok örömmel is. A dolgozatom megvédése után kisebb szünetet tartottam, mert addigra kicsit elfáradtam, és jó volt némi távolságot tartani a témától, e szünet után dolgoztam át a szövegemet, s alakítottam könyvvé.

SzGy: Az életed másik nagy “szelete” az oktatás, hiszen a Pécsi Tudományegyetem Szociológia Tanszékének oktatója vagy. Mit gondolsz, a szociológia és a társadalomtudományok mennyire népszerűek az egyetemisták körében? Az elméleti vagy a gyakorlati kurzusokat kedvelik inkább a hallgatók?

BV: A hallgatók sokfélék és sokféle érdeklődésűek: vannak olyanok, akik számára nem különösebben érdekes szociológiát tanulni, mert más kérdések érdeklik, mások nyitottabbak a társadalmi kérdések iránt. Sok kellemes tapasztalatra tettem szert a kurzusaimon: jó érzés látni, hogy a hallgatókat érdeklik a társadalmi problémák, és hogy van véleményük. Ezzel az érdeklődéssel a saját, szociológia szakos hallgatóinknál és a más szakot végzők esetében is gyakran találkoztam. Különösen szeretem, ha a hallgatók hozzászólnak a tárgyalt témákhoz, kifejtik az álláspontjukat, ezekből az interakciókból én is sokat tanulok. Ez a jelenlegi online oktatási formában, ahol a szemtől szembeni kommunikáció helyett képernyőket nézünk, némileg nehezebben megvalósítható, de azért törekszem rá. A hallgatók között abban is különbség van, hogy elméleti vagy gyakorlati orientációjúak. Az én kurzusaimon jellemzően sok elméletet szoktam tárgyalni, illetve szoktunk megvitatni. Ha valakinek ez kevésbé testhezálló, nem szoktam presszionálni vagy megpróbálni átformálni az érdeklődését, a követelmények úgyis mindenki számára azonosak. Aki kevésbé elméleti alkat, szintén meg tudja találni máshol az őt érdeklő témákat. A szociológiai képzések jelenleg nagy kihívások előtt állnak. Át kell adni a tudomány sajátos ethoszát, tradícióját, szakmai skilljeit, ugyanakkor szembe kell néznünk a hallgatói elvárások heterogenitásával: míg egyes hallgatók érdeklődnek a tudományos pálya iránt (vagy felkelthető az érdeklődésük), addig jó néhányan a munkaerőpiacon szeretnének boldogulni, amihez piaci szempontból viszonylag jól hasznosítható tudás átadását várják el tőlünk. Ezen többszörös elvárásnak nehéz megfelelni, ugyanakkor úgy vélem, hogy a tanszékünkön sikerült megtalálnunk a jó egyensúly egyik formáját.

SzGy: Mit gondolsz, a könyvtárak és online adatbázisok közül melyiket preferálják a hallgatók, fiatal kutatók, ha szakirodalomgyűjtésről van szó? Te melyiket preferálod a munkád során?

BV: Közhely, hogy egyre nagyobb szerepet kap az internetes szakirodalom-keresés mind a hallgatók, mind a kutatók körében. Ennek számos előnye van, hiszen nem kell fizikai távolságot megtenni, és gyakran több tartalom is elérhető néhány kattintás által. Magam is használom a nagy adatbázisokat, egyetemünk előfizet többek között a Springer, a Science Direct és a Jstor szolgáltatására, ami hatalmas segítség. A hallgatókkal kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy nyitottak, de meg kell tanítani nekik, hogy miként keressenek online szakirodalmat. Míg egy könyvtárban ez viszonylag egyszerű, hiszen az ETO-jelzetek alapján osztályozva vannak a tudományos témájú könyvek, addig online sok egy adott témával kapcsolatos írás jön szembe, amely vagy nem tudományos, vagy ha az, kevésbé releváns nézőpontot képvisel szociológiai szempontból. Mindezek mellett úgy gondolom, hogy a könyvtárakra ma is nagy szükség van, és nemcsak azért, mert az online adatbázisokat gondozzák, hanem azért is, mert egészen más a könyvtári terek atmoszférájában tanulni/kutatni, mint otthon. A könyvtárak mint infrastrukturális létesítmények megőrzik és továbbadják a műveltséget, de azért is jó könyvtárba járni, mert olyan dolgokkal találkozhat az ember, amelyekkel egyébként, ha otthon célirányosan kutatna, nem feltétlenül találkozna.

SzGy: Ha visszagondolsz az egyetemista és/vagy előző korszakaidra, látogattad-e esetleg a Szabó Ervin Könyvtárat annak idején? Milyen élmények fűznek ahhoz az időszakhoz?

BV: A doktori képzésem alatt szerettem a FSZEK központi könyvtárába járni, hiszen e könyvtár rendelkezik Magyarországon a legjobb hazai és nemzetközi szociológiai gyűjteménnyel. Sokat profitáltam abból, hogy olyan könyvekhez és folyóiratokhoz tudtam a Szabó Ervinben hozzáférni, amelyek máshol nem voltak meg. Sok időt töltöttem a központi könyvtárban szakirodalom-olvasással, jegyzeteléssel, és közben élveztem a könyvtár tereit. Voltak kedvenc helyeim, ahol dolgoztam: a Sárkányudvar félhengeres formát kirajzoló ablakaival szemben szerettem ülni, kezdetben a negyedik szinten, majd később inkább az ötödik szinten. Az intellektuális töltekezés időszaka volt ez, amikor még viszonylag kevesebb kötöttség volt abban, hogy mit kell olvasnom, jó érzés volt bemenni a szociológiai folyóirat-galériába és végigböngészni a nemzetközi és magyar szociológiai folyóiratok friss számait. Számtalan érdekes tanulmányra találtam rá ilyen spontán módon. A FSZEK központi könyvtára már akkor is népszerű volt a hallgatók és kutatók körében, úgyhogy időben (ideális esetben nyitásra) kellett odaérnem, hogy jó helyem legyen. Mivel későn kelős típus vagyok, ez nem mindig volt könnyű számomra, úgyhogy előszeretettel jártam az Országos Idegennyelvű Könyvtárba és a Széchenyi Könyvtárba is, amelyek szintén kulturált környezetet nyújtottak. Manapság kevesebb időm van könyvtárba járni, de amikor tudok időt szakítani rá, szívesen járok továbbra is könyvtárakba, akár a FSZEK-be, akár a pécsi Tudásközpontba.

Mivel fontos számomra a zene (érdekel mások mellett a progresszív rock, az újhullámos zenék és a komolyzene), sokat használtam a FSZEK könyvtárhálózatának zenei gyűjteményeit is. A Központi Könyvtár médiatára és az ötpacsirta utcai Zenei Gyűjtemény mellett az újpesti és a rottenbiller utcai tagkönyvtár zenei gyűjteményeit is intenzíven használtam, számos nehezen beszerezhető albummal ismerkedtem így meg. Úgyhogy bátran mondhatom, hogy a FSZEK több tekintetben is hozzájárult ahhoz, hogy kinyílt a világ számomra.