Ferge Zsuzsa szociológus, szociálpolitikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja

A ”Szabó Ervin”

Nem szeretek azzal szembesülni, hogy mi mindenre kellett volna több idő mindig rohanós életemben. A könyvtár az egyik ilyen fájó pont. Soha nem volt elég időm, hogy kedvem szerint könyvtárazzak. Amennyi volt, annak nagy részét hajdanán a „Szabó Ervin” olvasótermében, a Wenckheim-palota egykori tánctermében töltöttem. A díszlet funkciótlan volt és kicsit kopott, de csodás – fél évszázaddal ezelőtt igazán nem hittük volna, hogy valaha olvasó-asztalok vagy katalógus-dobozok nélkül, eredeti pompájukban is látni fogjuk a palota dísztermeit. Szerettem a cédulák közt turkálni, ismert szerzőket megtalálni, és ismeretlenekkel próbálkozni. Még azt a várakozást, előtéri locsogást is szerettem, amíg előkerültek a kért könyvek. Élmény volt, hogy nyolc-tíz könyvet egyszerre tudtam áttekinteni, összehasonlítgatni, hogy (főleg francia kiadásoknál) a felvágatlan oldalakból ítélhetően én voltam az első olvasó, hogy végtelen nyugalomban lehetett az olvasóteremben dolgozni. Pihenésül ott voltak a dohányzást megengedő rejtekhelyek, meg a Budapest gyűjtemény érdekes dokumentumai.

Sok mindenben el voltunk vágva a külföldtől, de a Szabó Ervinben mégis megtaláltam fontos folyóiratokat és új kiadású műveket is. Persze, ha jó szerencsém külföldre vitt, ott szembesültem azzal, hogy mi mindent nem találtam meg itthon. Mégis, bár az ország sokkal szegényebb volt, mint ma, a politikai korlátok meg sokkal szigorúbbak, a könyvtár minden lehetőséget megragadott, hogy az eredeti szociológiai gyűjteményt megtartsa, és egyre szakavatottabban kiegészítse. (Ne felejtsük el – a hatvanas évek közepéig a szociológia tiltott illetve nem-létező tudomány volt.)

Maradandó emlék a könyvtárosok kifogyhatatlan segítőkészsége. És máig emlékezetes, hogy minden külső körülmény ellenére a könyvtárban megcsapta az embert a szabadság levegője.  Azt hiszem, ez a könyvek csodája: egy igazi könyvtárban mindig úgy érzi az ember, hogy (legalább) a gondolat szabad.

A könyvtár épületének jó évtizeddel ezelőtti teljes rekonstrukciója és átalakítása sajnos számomra kicsit elkésett. Igaz, elmentem megcsodálni az új környezetet, a remek szabadpolcos rendszert, az új személyes szolgáltatásokat, a tág internetes hozzáférési lehetőségeket – de már nem vagyok rendszeres látogató.

A Szabó Ervin könyvtár mégis életem szerves része maradt az internet révén. Nem csak a honlapon elérhető információtömegről vagy a szociológiai gyűjtemény webes elérhetőségéről van szó, ami kiváltotta a katalógus-cédulák helybeni böngészését. Az internet kapcsolat révén rengeteg személyes segítséget kértem és kaptam már a könyvtártól, idézettségi és hasonló listákról, keresési lehetőségekről, adatbázisok természetrajzáról. Ezek talán hagyományos könyvtári feladatok, amelyeket a változó világot követve a Szabó Ervin  gyorsan befogad és  saját viszonyainkhoz alkalmaz.

A szociális szakma azonban a könyvtár kivételezettje. Ez az új szakmarendszer a társadalomtudományokon belül átfogja a társadalompolitikát, illetve szociálpolitikát, valamint a  szociális munka minden formáját. Ha röviden akarok fogalmazni, a szociális szakmák tartalma voltaképpen az egyes emberekért és a társadalmi együttélést lehetővé tévő viszonyokért való közfelelősség elmélete és gyakorlata. Voltak előzményei a második világháború előtt, de azokból a hatvanas évekre semmi nem maradt. Akkor lassan és óvatosan elindult a szociálpolitika elméleti felépítése, a szociális problémák szociológiai vizsgálata. Hamar kiderült, amit persze mindig is tudtunk, hogy a kutatásokat a gyakorlatban igazi segítő munkával kell folytatni. A „nagy rendszerek” lassan kialakultak. Ám de a sok kisemmizett, jogfosztott, információban is szűkölködő ember számára semmilyen segítség nem létezett. Az akkori kiáltó hiányokra válaszul kezdtek hozzá egyes – kell-e mondanom,  különlegesen bátor és érzékeny - emberek ahhoz, hogy a vákuumok okozta  szenvedéseket csökkentsék. A szigorúan ellenőrzött személyességek és a nem-létező intézmények világában az ő segítségükkel mégis megjelent a szociális munka.  Saját emberségük és szakmai tudásuk mellett keresték, követték a használható külföldi mintákat, új szemléletet és új munkaformákat hoztak létre. A szakma meghonosodása nagyon nehéz volt még 1990 után is, amikor pedig már a politikai gyanúk eloszolhattak. Az igazság (legalábbis ahogy én látom) az, hogy a mai napig gyenge lábakon áll a politika szociális kultúrája, és a gyakorlatban sokféle nyomás fenyegeti azt a szociális munkát, amelyben a közvetlen és azonnali segítés mögöttes célja, hogy sokak reménytelen önfeladását az állampolgári öntudat felé nyissa, az egyéni szenvedésbe zárkózást a közösség erejével oldja.

A „Szabó Ervin” egyaránt érzékelte a szociális szakmák szerepét és fontosságát a társadalomtudományokon belül, meg azt is, hogy a maga eszközeivel sokat tud tenni e szakmák erősítéséért. Így jött létre –Talyigás Katalin és Hegyesi Gábor kezdeményezésére, a szakmával együttműködve a Szociális Szakma Digitális Archívuma. Ez – más digitális archívumokhoz hasonlóan – igyekszik a bővülő digitalizálással mind hozzáférhetőbbé tenni a szakmai munkákat. E mellett azonban portréival és arcképcsarnokával túl akar lépni a szakmai személytelenségen, amire elsősorban a szociális munkában van szükség. A szociális szakmákban emberek dolgoznak emberekkel.  Személyiségük a munkájuk eszköze, tudásuk és empátiájuk nélkül nincs szociális szakma. Sokfélék, és mindegyikük hozzáadott a közös tudáshoz és módszerekhez.  Megismerésük mindenkinek nyújthat valamit. Ezért kaphatott helyet a honlapon a nyomtatott szakmai művek több szempontú bemutatása mellett az „Arcképcsarnok”, amely e fiatal szakma (gyakran nagyon fiatalon és tragikusan) elhunyt képviselőit mutatja be – akik nyomot hagytak a világon.

Köszönöm a Szabó Ervin Könyvtárnak e kezdeményezés befogadását és reménybeli továbbfejlesztését. Örülök, hogy hatékonyan és tartósan hozzájárult a szociális szakmákról alkotható kép kiteljesítéséhez, a szakmában dolgozó mindennapi hősök emberi közelségbe hozásához, s mindezzel a szakma társadalmi helyének és a szakmában dolgozók önbecsülésének erősítéséhez.

Kívánom, hogy a 40 éves Szociológiai gyűjtemény még soká folytassa tudományosan magas színvonalú és emberségben gazdag munkásságát.