A hét könyve

Sanjah Seth - Beyond Reason: Postcolonial Theory and the Social Sciences

Fotó: Amazon Books

Társadalomtudományok posztkoloniális nézőpontból – ez a tárgya Sanjah Seth Beyond Reason: Postcolonial Theory and the Social Sciences című könyvének, mely a modern, társadalomtudományos tudás alapelőfeltevéseinek kritikai vizsgálata. Az előfeltevésekre való rákérdezés és annak bírálata ismert, gyakori, bevett eljárás, a kérdés csak az, hogy miként csináljuk ezt. Lehet úgy, hogy az előfeltevések igazságát firtatjuk, és lehet úgy, hogy igazságuk kérdését zárójelbe téve beágyazottságukra mutatunk rá. Az utóbbinak három irányát vázolja fel Seth, melyek közül az egyik a posztkoloniális kritika.

1. A „view from nowhere” kritikái, melyek a megismerés elméletfüggőségére és a megalapozás akarásának (fundacionalizmus) kritikájára helyezik a hangsúlyt. Közös bennük, hogy azt állítják: a tudás (tudásszerzés vagy tudáselőállítás) szükségképp előfeltevésekre épül, amelyek a tények vagy a felfedezések alapjául szolgálnak. Erre utalnak az olyan kifejezések, mint például a „fogalmi séma”, „intellektuális hagyomány”, „paradigma”, „episztémé”, „tudáskultúra”. Ezek tehát azokat a feltételeket jelölik, amelyek a tudás(termelés) alapjául szolgálnak, de amelyek nem tényekben vagy evidenciákban gyökereznek.

2. Az idő és hely forgandóságát demonstráló kritikák, amelyek a tudás helytől és időtől függőségét állítják. Ezek szerint a tudás története nem intellektuális fejlődésként, haladásként, hanem történeti esetlegességek sztorijaként mesélhető el, mely esetlegességek magyarázzák, hogy mit tekintünk egyértelműnek, kézenfekvőnek, nyilvánvalónak, alapvetőnek, magától értetődőnek, feltétlennek vagy univerzálisnak.

3. A posztkoloniális kritikák, melyek a modern európai gondolkodást az európai és nem európai történelmekkel és életvilágokkal együtt (ezeket egymás mellé helyezve, együtt, de egymástól nem elválasztva) tárgyalják. Kétségbe vonják a modern európai tudás univerzális érvényességét, és azt állítják, hogy ezt a tudást nem feltétlenül vagy egyáltalán nem lehet alkalmazni más helyekre és időkre. Hogy tehát a tudás modern és európai, az nem egyszerűen eredetére utal, hanem arra, hogy ez a globálissá és a politikában, a gazdaságban meg az oktatásban dominánssá lett tudás bár univerzálisnak írja le magát, valójában nem az; marad, ami volt: modern, európai és nyugati.

A 19. században létrejövő társadalomtudományok (is) olyan tudással akartak szolgálni, amely bár konkrét időben s térben jön létre, de érvényességét-elfogadhatóságát nem korlátozza, befolyásolja ez. Olyan tudással, amelynek érvényességét – Max Weber szavaival fogalmazva – még a kínaiaknak is el kell ismerniük. A modern Európában olyan tudás született tehát, amely önmagát étikus [etic] tudásként írta le, szemben a premodern émikus [emic] tudással, történeti-kulturális feltételeit pedig Európa és a modernitás felsőbbségének bizonyítékaként tálalta.

A társadalomtudományok előfeltevésekre irányuló három említett kritika mindegyike lényegében azt állítja: ez az önleírása szerint étikus tudás valójában émikus, vagyis a modern európai történelemben és életvilágokban gyökerezik, és nem szakad el történeti-kulturális gyökereitől, nem szabadul meg eredetétől. Könyvében Seth is amellett érvel, hogy az a tudás, amely azt állította magáról, hogy a világról, az emberről, a társadalomról mond ki igazságokat, alapvetően újragondolásra szorul. Célja nem a leleplezés, annak megmutatása, hogy ez a tudás hamis, hanem hogy napvilágra hozza azokat az előfeltevéseket, amelyek e tudás alapjául szolgálnak, és féltárja hatásukat. Arra kérdez rá, egyrészt, hogy az előfeltevések mit tesznek láthatóvá és mit fednek el, mit tesznek elgondolhatóvá és mit nehezen elgondolhatóvá; másrészt az előfeltevések valóságos-tényleges hatásainak ered nyomába, egyetértvén azzal, hogy a tudás nem csupán ismeret a világról vagy a világ reprezentációja, hanem hatása van arra a világra, amelyet megérteni/magyarázni törekszik. Ha a társadalomtudományos tudás és az előfeltevések igazságát firtatná, akkor, mondja Seth, ezzel elvonná a figyelmet arról, ami szerinte ennél sokkal érdekesebb és fontosabb: a globalizálódott modern tudás, benne a társadalomtudományossal, a világ átalakításának egyik kulcsszereplője lett.

Minthogy a modern tudás diszciplínákban termelődik, azt kérdezni, modern tudás előfeltevései okán mit tesz láthatóvá és mit fed el, egyenlő a diszciplínák vizsgálatával. Seth könyvében először a társadalomtudományokat általában, aztán a történettudományt és a politikatudományt (azon belül a politikaelméletet és a nemzetközi kapcsolatok elméletét) veszi górcső alá, hogy feltárja azokat a közös és sajátos előfeltevéseket, amelyek e tudományok és e két diszciplína tudástermelését lehetővé tették és szervezték. Ezek az előfeltevések nem sajátos propozíciók és ideák, amelyeket időnként vagy folyamatosan revízió alá vesznek a társadalomtudományokban, hanem megelőzik propozíciókat és ideákat – feltételek, amelyek lehetővé tesznek bizonyos propozíciókat és ideákat. És nem is intellektuális pozíciók, reprezentációk vagy gyakorlatok, hanem feltételezések azt illetően, mi számít megfelelő pozíciónak, reprezentációnak vagy gyakorlatnak.

Azok az előfeltevések, amelyek a társadalomtudományok közös alapjait képezik, alapvetően különböznek a premodern európai tudás előfeltevéseitől, és olyannyira természetessé váltak, hogy nem is előfeltevésként, a megismerés egy bizonyos módjának feltételeként gondolunk rájuk, hanem olyanként, amelyek nélkülözhetetlenek a világ megismeréséhez, vagyis amelyek nélkül nincs megismerés. Ezek az előfeltevések Seth szerint a következők: 1. a tudás a megismerő szubjektum és objektum viszonya; 2. a természet és a társadalom/kultúra két külön terület, amiért a természet- és a társadalomtudomány két különböző tudomány; 3. a tudásnak szekulárisnak kell lennie, vagyis istenek, szellemek és lelkek nem játszhatnak szerepet a magyarázatokban.

A társadalomtudományok e három általános előfeltevéséről Seth megmutatja: nem étikusak, hanem émikusak. Ez után tér rá Seth a történet- és a politikatudományra (nemzetközi kapcsolatok elméletére és politikaelméletre), melyek előfeltevéseit illetően ugyanerre jut. Azt állítja például, hogy a nemzetközi kapcsolatok elmélete számára a nemzetállam magától értetődő, természetes kereteként és vonatkozási pontként szolgál, ami miatt a feledés homályába vész az a politikai forma, amelyik hosszú ideig domináns volt: a birodalom. Vagy azt, hogy a politikaelmélet a polgári, liberális nyilvánosság orientálja, és kicsiben utánozza is azt: a morális és politikai nézőpontok különbsége megszüntethetetlen és kiiktathatatlan tény, képviselői pedig racionális érvekkel küzdenek-harcolnak egymással a nyilvánosságban.

Fotó: Pixabay

Hogy Seth az általa vizsgált tudást modernek nevezi, azzal történeti eredetére utal, s arra, hogy vele egy újfajta, a permoderntől különböző tudás jött létre, vagyis hogy a modernitás egy episztemikus forradalom is. Azzal pedig, hogy európainak nevezi, vitatja, hogy – mint egyesek állítják – a modernitás és vele a modern tudás globális produktum és örökség lenne. Azt Seth is aláírja, hogy a felfedezések, hódítások, rabszolgakereskedelem, gyarmatosítás nélkül nem érthető meg a modern tudás globálissá válása; és azt is, hogy ez a tudás is egyfajta hibrid. Ámde hogy ez a tudás globálissá vált, annak az az oka, hogy gyarmatosítás során a nyugati tudást ráerőltették, rákényszerítették a nem nyugati világra, és hogy az antikolonisták első generációinak tagjai elismerték a nyugati tudás felsőbbségét. Seth álláspontja szerint tehát a modern tudás bár valóban globális, de nem globális termék és örökség. 

Ajánlott előadás a témához:

https://www.youtube.com/watch?v=g4wSQq8_I08&list=PLypnUNCPCAjQnWDUufUT8g834CcnTS0a3&index=2 

Ajánlott, online könyvtárunkból letölthető könyvek:

Gandhi, Leela: Postcolonial Theory: A Critical Introduction (Second Edition)

Go, Julian: Postcolonial Sociologies: A Reader

Daniel Carey, Daniel – Festa, Lynn: The Postcolonial Enlightenment: Eighteenth-Century Colonialism and Postcolonial Theory