Vázsonyi Vilmos  


kép forrása: wikipedia.hu 

(Sümeg, 1868. március 22. - Baden bei Wien, 1926. május 29.) 

A Teréz körút 24. szám alatti épületben élt. 

Született Weiszfeld  Vilmos. Ő volt az első zsidó miniszter, aki túlélt több merényletet és negyedszázadon keresztül Terézváros „örökös” parlamenti képviselőjeként működött. Miközben a budapesti kispolgárság szószólója volt, egy modern politikai pártot is alapított. Aki az 1900-as évek elején az Oktogonon bepillantott az Abbázia kávéház hatalmas ablakain, gyakran láthatta ott Vázsonyi Vilmost, amint törzsasztalánál ülve újságot olvasott, vagy éppen szokásos, késhegyig menő vitáinak egyikét folytatta Eötvös Károllyal. 

A budapesti egyetemen végzett jogot, azután ügyvéd lett. 1894-ben megalapította a Demokratikus Kört, s még ugyanebben az évben bekerült Budapest törvényhatóságába. 1901-ben demokrata párti programmal országgyűlési képviselővé választották. 1904-ben a vasutassztrájk idején vezette a sztrájkolók és a kormány közötti tárgyalásokat, majd a perbe fogott vasutasok védőügyvédje lett. Mint ügyvéd sikert aratott a Polónyi-Lengyel Zoltán-féle sajtóperben, majd a Lukács-féle panamaperben is. 

1926-ban Trianonért bosszút lihegve, néhány szélsőséges kalandor nagymennyiségű frank hamisításával akarta meggyengíteni a francia gazdaságot. Az amatőr akció természetesen gyors lebukáshoz vezetett, de hamarosan kiderült, hogy az ügyről a kormány is tudott. A nemzetközi botrányt okozó incidenst kivizsgáló parlamenti bizottságban Vázsonyi készítette el a kormányt elmarasztaló ellenzéki véleményt. Éppen az ügy tárgyalására indult, amikor 1926. február 26-án a szélsőjobboldali Ébredő Magyarok Egyesületének két tagja a nyílt utcán megtámadta. Csak kísérőinek köszönhette, hogy nem esett nagyobb baja. Vázsonyi az ülés után egy Bécs melletti szanatóriumba utazott, itt hunyt el szívroham következtében május 24-én. 

 Kispolgárok nagy embere 

Amikor politikai pályára lépett, tudatosan a kispolgárok, azaz a kisiparosok, kiskereskedők, alacsony rangú hivatalnokok képviselőjeként definiálta magát. Szűkebb hazáját, Terézvárost főleg ők lakták, és Vázsonyi valóban ízig-vérig az ő emberük volt. „A névtelen kisemberek, akikre jóformán senkinek se volt soha szüksége a városban, legfeljebb minden tizedik újévkor a népszámlálási biztosnak: ezek kezdenek emlegetni magukban reménykedve egy nevet - Vázsonyiét.” – írta róla Krúdy Gyula. 

 Forrás: magyarzsido.hu, arcanum.hu, cultura.hu