Platón: Szókratész védőbeszéde Jordán Tamás előadásában
Fotók: regikonyvek.hu, szinhaz.net
2022. március 9-én teltházas, közvetlen hangulatú előadást tartottunk. Jordán Tamás, Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész előadásában élvezhettük Platón Szókratész védőbeszéde című monológját. Mint megtudtuk, Jordán 43 évvel ezelőtt játszotta először ezt a szerepet.
A színdarab helyszíne Athén, főszereplője Szókratész. Szókratész egy emberöltőn át tanította az athéniakat, amikor Kr.e. 399-ben bevádolták a város elöljáróinál az ifjúság megrontásáért és istentagadásért, fejére halálbüntetést kérve. Miért ítélte halálra a világ egyik legjobban működő demokráciája a világ egyik legtisztábban gondolkodó elméjét? – A kérdés máig megválaszolatlan. Maga Szókratész soha nem írt semmit, gondolatait tanítványai örökítették meg, köztük a legkiválóbb, Platón.
Nevezett előadás a halálbüntetés előtti védőbeszédet mutatja be.
A darab az alábbi mondattal került felkonferálásra a közönség számára: „Jordán Tamás ellopott szavai Szókratésztől.”
Utalván arra, hogy a művész mennyire aktuálisnak tartja ezt a közel 2500 éves művet, mely fő mondanivalója, hogy „nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon.”
A hálás közönség vastapssal köszönte meg a művész közel egy órás, magával ragadó előadását.
Írta: Kaprinyák Szilvia
Fotók: Kuczkó Andrea
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.650 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények