Somossy (Singer) Károly

Somossy Károly

(Pozsony, 1827. március 28. - Budapest, 1903. március 2.)

A cirkusz, orfeum és varietéigazgató a Nagymező utcában Orfeum néven nyitott mulatót.

Somossy (Singer) Károly életének története olyan, mint egy izgalmas regény. Toborzótiszt volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. Összeházasodott egy zsiványtanya tulajdonosának nővérével. Külföldön megismerkedett a cirkusz világával. Budapesten hatalmas vállalkozásba fogva egy óriási vigalmi negyedet nyitott. Neki köszönhetjük az első magyar filmvetítést, és kortársai szerint ő volt az, aki „Pestet megtanította mulatni”.

Egy „szegény füttyös házaló”, Singer Illés és Hrenstein Amália fiaként látta meg a napvilágot 1828-ban (más források szerint 1837-ben vagy 1838-ban). Szabólegényként távozott a városból, majd Klapka György toborzótisztje volt, a szabadságharc bukása után pedig Pestre költözött, hogy a Széna (ma Kálvin) téri, Két pisztolyhoz címzett zsiványtanyán pincérkedjen. Sok kétes hírű alak szállt meg itt, köztük állítólag Sobri Jóska is.
Somossy kitanulta a vendéglátás fortélyait, sőt „beházasodott” a vállalkozásba: feleségül vette a tulajdonos nővérét. Ám a házasélet nem volt az ínyére, végül Hollandiáig menekült a család haragja elől. Ott 1866-ban cirkuszi titkár, pár év múlva Prágában egy cirkusz vezérigazgató-helyettese, majd 1870-ben a német Renz Cirkusz művezetője lett.

1871-ben visszatért Magyarországra és elkezdte kiépíteni a pesti Broadwayt. Pest így nemcsak irodalmi kávéházai, hanem orfeumai, „zengerájai” és varietéi miatt is kedvelt lett a magyar urak és az európai polgárság körében. 1884-ben, a Nagymező utcában, Orfeum néven nyitott mulatót, majd egy másik telken (Nagymező utca 17.) a bécsi Fellner és Helmer céggel terveztetett még egyet, amely 1894. márciusában kétnapos ünnepséggel, Első Fővárosi Orfeum néven nyitotta meg kapuit.

Orfeum

Az Első Fővárosi Orfeum igen jól ment, de a világhírű művészek gázsija és a tulajdonos költekező életmódja mégis csődbe vitte a boltot, ezért 1899-ben Somossy megvált mulatójától. (Fehérneműit állítólag Bécsben mosatta, öltönyeit Párizsból és Londonból rendelte. Ebédjére 2-300, átmulatott éjszakáira 4000 koronát is elköltött.)
Az új tulajdonos, Waldmann Imre nem akart konkurenciát, ezért havi 600 koronát és teljes ellátást fizetett Somossynak, azzal a feltétellel, hogy többé nem nyit orfeumot.
Ő háromnegyed évig bírta a tétlenséget, aztán 1901 végén megnyitotta az Új-Somossy Orfeumot a Király utcában, de egy év múlva az is tönkrement. A sors szomorú fintora, hogy Somossy végül elszegényedve, hajdani orfeumával szemben, egy mosónő albérlőjeként halt meg.

Forrás: fidelio.hu, wikipedia.hu, erdekesvilagunk.blog.hu
Fotó: wikipedia.org

Információ

Körúti Könyvtár

1066 Budapest, Teréz körút 2-4.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0601@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 322 6656
Vezető: Kuczkó Andrea
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online