Zsidó hétköznapok a 19. században 3.
Rabszolgavásár az Orczy kávéházban? 

November 26-án megtartottuk a Zsidó hétköznapok a 19. században című nagysikerű művelődéstörténeti sorozatunk befejező előadását Rabszolgavásár az Orczy kávéházban? címmel. Az est előadója most is Dombi Gábor kultúratörténész volt.

Zsidó hétköznapok a 19. században

Dombi beszélt a 19. századi kávéházi kultúráról, a kávésjog intézményéről, és arról is, mi volt a különbség a Herztl és az Orczy kávéház között. Utóbbiban folyt a rabszolgavásár, mint megtudtuk, a kifejezés a tanítóvásárt jelentette, ugyanis a normális iskolai oktatáson kívül nagyon jelentős volt az otthoni alapoktatás és magántanárok szerződtetése.

Zsidó hétköznapok a 19. században

Az elnevezés az akkori magántanítók kiszolgáltatott helyzete miatt született. 
Az est végén Dombi meglepetéssel készült a leghűségesebb látogatóknak. Magánkiadásban kiadott, Forró Pál “A férjhez menés művészete” és “A boldog házasság tudománya” című köteteit azon látogatók között osztotta szét, akik mindhárom előadáson részt vettek. 


Zsidó hétköznapok a 19. századbanZsidó hétköznapok a 19. században

Fotó: FSZEK
Információ

Körúti Könyvtár

1066 Budapest, Teréz körút 2-4.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0601@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 322-6656
Vezető: Kuczkó Andrea
könyvtárvezető


Jelenleg 4 darab szabad számítógép van a 4 darabból.
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.700 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.600 Ft
6 hónapra: 4.300 Ft
3 hónapra: 3.100 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online