"A Király utcáról már mindent tudunk. Vagy mégsem?"
Június 4-én helytörténeti előadást szerveztünk, melynek előadója N. Kósa Judit történész volt.

Az esten a Király utca történetéről hallhattak az érdeklődők. Megtudtuk, hogy a valamikori pesti főutcán egyszintes házak voltak, több gyár is itt működött, és bár az Andrássy út kiépüléséig ez volt az egyetlen út, ami a Városligetbe vezetett, sokáig nélkülözte az aszfaltot, ezért hol a sár, hol a por okozott problémát. Városi legendák is szóba kerültek, pl. ki volt a névadója a Lajos udvarnak. A folyamatosan fejlődő utcában több emeletes bérházak épültek, az egyik legelsők között készült el a Pekáry-ház, amiről szintén mesélt N. Kósa Judit.

Nemcsak az emeletes épületek jelentették a fejlődést, hanem a közlekedés kiépülése is. A villamos útvonal miatt a Teréz templom melletti ivókutat is el kellett bontani, és más helyen kellett felállítani. Kiderült, milyen kutatások voltak az utcával kapcsolatban, milyen könyvekben lehet olvasni a Király utcáról.

Az előadás a Ráday Mihály Emlékprojekt nyitó előadása volt. Az ősz folyamán a Király utca Kiskörúttól a Nagykörútig tartó szakaszát szeretnénk civil önkéntesekkel feltérképezni, amiről bővebben a https://fszek.hu/News/0601raday linken olvashat.
Fotó: FSZEK
Információ
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.700 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.600 Ft
6 hónapra: 4.300 Ft
3 hónapra: 3.100 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.700 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.600 Ft
6 hónapra: 4.300 Ft
3 hónapra: 3.100 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények
Online
